A világba beleszeretve ...

A világba beleszeretve ...

Tudod arra gondoltam,

mikor megszületik az ember,

beleszeret a világba első látásra,

azután lassan,

fokról fokra öregszik meg,

valódi vén, kortól független

akkor lesz,

mikor már az egészből

végleg kiábrándul,

mikor többé nem hisz az igazság,

a szeretet, és a jóság erejében,

amikor elszáll belőle

az utolsó remény,

akkor végleg kiüresedik,

olyankor megérett a halálra,

de míg még itt vegetál,

elgondolkodhat rajta,

a világ lett teremtve rossznak,

vagy ő rontott el végleg valamit,

talán, ha jól figyelt, azt is tudja,

hogy az igazság,

ami nélkül a föld forog tovább,

nem is annyira fontos,

hogy érte méltó legyen meghalni,

hogy azt a szeretetet

nem érdemes siratni,

ami a világon nem jobbít,

hogy ami könnyen megszerezhető,

el is megy könnyen,

hogy az igazi kincs

pénzben nem mérhető,

de mind minden kincsből,

csak keveseknek jut ebből is.

2010. július 13.

A barátság ...

A barátság ...

Az ember hasonlít a Földhöz

Az ember hasonlít a Földhöz 

Tudod arra gondoltam,

hasonlít az ember a Földhöz,

sokban,

talán, mert belőle nőtt ki,

el tőle vétetett,

igazi, szerető édesanyja neki,

táplálék nélkül anya is,

gyermeke is halott,

ha az anyának egy kicsi is van,

azt a gyermekének mind odaadja,

de ha ő táplálék nélkül marad,

éhen hal a magzata is,

jó földben terem csak jó termés,

a gaz szinte mindenhol megél,

könnyebb a tiszta talajt megőrizni,

mint az elhanyagoltat helyrehozni,

a nemes növénynek jó termőtalaj kell,

a dudva igénytelen teljesen,

rengeteget szül egy belőle,

ha a szél odafú egy magot tiszta területre,

és ha az a mag szökken szárba,

könnyebb megszabadulni tőle hamar,

mint mikor már mély gyökeret ereszt,

hogy a Föld csak magát adhatja,

a belé került gazhoz,

vagy nemes virághoz,

kell a szerető jó kertész is,

de a gyomot is kell ismerni,

mert ami annak látszik

nem a szemétre való mind,

közülük sok a gyógynövény,

kezdetben minden termőföld tiszta,

a rossz magot ki tudja,

milyen szél honnan hozza,

egyedül, szinte lehetetlen,

hogy megtisztuljon a Föld,

és édes gyermeke az ember,

de ha jó a kertész,

nagy ritkán előfordul,

egy szál virág olyan helyen is megél,

ahol a legszívósabb gaz is elpusztul.

2010. július 12.

Szívemben ...

Szívemben …

Belém égett szemed fénye,
Szívemben örök emléked,
Számból hangzik neved.

A dallamokat most is hallom,
A csillagokat egyedül figyelem,
A Holdat magányosan kísérem.

Az idő sem gyógyít már.
A Nap kél és nyugszik,
A virágok újra virítanak.

,
Riadt pillámon könnycseppek,
Az álmok nyugtalanul ölelnek.

Kevés a szeretetvirág

Kevés a szeretetvirág

Tudod arra gondoltam,

mondják,

hogy a világ tragédiája,

hogy kevés benne a szeretet virága,

én pedig azt hiszem,

a világnak a legnagyobb baja,

hogy sok benne az ártalmas gaz,

ami az eszetlen gyűlölet maga,

talán a mag

mindenki lelkében ott van,

mind a kettőnek a magja,

az alkalomra várva,

hogy magának tárgyat találjon,

kinek kedvéért kicsírázzon,

a kettő közül a győztes az,

amelyik hamarabb hódít teret,

nem fér meg egymás mellett a kettő,

ha a kártevő,

a gyilkos gyűlölet hajt ki előbb,

mellette már nem fér a szeretet dísze,

mint egy élősködő,

előbb utóbb behálóz mindent,

tönkre tesz maga körül minden apró,

növekedésre vágyó szeretetet,

a levegőt,

a táplálékot elveszi tőle,

a világnak a nagy baja

talán nem is az,

ami nincs,

hanem ami van,

ha nem lenne egyik se,

az állatok birodalma lenne,

de, az embertől függ

hogy milyen a világ,

ha benne életre a gaz kap,

a pokol lesz maga,

de ha a magját szét a szeretet szórja,

a világ maga lesz a földi paradicsom.

2010. július 11.

Csillagfényeket gyújt

Csillagfényeket gyújt

Az égbolt, s az éj sötét mélykék

Pihen  a kert, erdő, patak, rét

Ezüst fényt vet fölöttünk a holdfény

Árnyékok úsznak, lágyan ringanak

Csillagfényeket gyújt a horizont

Ősi harmónia felettünk az éjben

Lelkünk együtt szárnyalása,

röpte a végtelenben.

Szeretettel minden elérhető

Szeretettel minden elérhető

Tudod arra gondoltam,

valóban,

minden viszonylagos a világon,

ami jó néha,

jó, hogy lehet szép mindenki,

de rossz,

hogy miatta folyton megalkuszik,

és a viszonylagossal megelégszik

az ember, a levegő, a víz,

ha tiszta is, csak ahhoz képest az,

és a szint mindig lejjebb zuhan,

szennyezett a jó levegő is,

a tisztának tűnő víz se ragyogó,

a jóság is csak viszonylag jóság,

a levegőről, a vízről, a milyenségét

méréssel meg lehet állapítani,

nem csak a puszta benyomás számít,

de a jóságnak nincs mértékegysége,

                                                         az is csak viszonylagos,        

a jó is csak viszonylag jó,

a rossz is lehet jó valahol,

lehet tiszta a piszkos is,

minden viszonylagos,

az ember pedig

a könnyebb irányba szeret menni,

sok rossz között

jó a kevésbé rossz,

fekete mellett a szürke világos,

pedig talán a jóságnak,

a valódinak,

lennie kellene pontos méretének,

nem lehet viszonylagos,

a valódi

ősidők óta nem változott,

csúcsa az isteni jóság,

ami lehetne cél is akár,

ha az ember nem lenne megalkuvó,

minden viszonylagos ezen a világon,

ez sok minden alól felmenti,

de a világot mégiscsak fel kéne emelni,

erre csak a valódi jóság lenne képes,

persze az sem lehetetlen teljesen,

szeretettel sok mindent elérhet az ember,

persze csak akkor,

ha a szeretet nem viszonylagos.

2010. július 09.

*

Adj reményt! ...

Adj reményt!...

http://www.youtube.com/watch?v=n5DuRzwDBDY

Szavak sodródnak ...Naponta érkezik a hajnalom. Sokszor fáradt, törődött éjszaka után merítek erőt magamnak, hogy felkeljek, hogy indítsam napomat. Kinek kell lélegzetem? Kinek is kell szemem fénye? A levegő pórusain át lélegzem, de olykor a mozdulatok is nagy erőfeszítést igényelnek. Mégis indulok, - erős akarattal kelek, - hogy repüljek, szárnyaljak a napfénnyel, a madarakkal. Versenyre kelek az idővel, a fájdalommal. Vonszolom magam, hogy olykor szárnyalhassak. Beköltözök saját lelkembe, elbújok mosolyom mögé, hogy a külvilág ne vegye észre fájdalmaimat; ablak nélküli világomat. Bántanak a hangok, megérintenek érzések. Játszom!

A napfény simogatón ölel. Megsérthetsz, bánthatsz, de szívemben nem haragot, csak fájdalmat vésel. Lépcsők akadályoznak! Megüthetsz, kisemmizhetsz, de a szeretetemet soha nem veheted el tőlem. Egyedül vagyok! Nem kell, hogy megérts, de ha szavaiddal simogatsz, szárnyra kapok és a csillagokat is lehozom neked és érted! Olykor tévelygek! Segíts a jó ösvényre lépnem! Még látom arcodat, az emlékeket követem, és a fájdalmakat is feledem. Néha nevetni is tudok! Mosolyom mögé csak akkor láthatsz, ha érdekel sorsom. Hiszek és hihetsz bennem, mikor segítő kezem fogod. Álarcok nélkül élek!  Szemem tükrében a szeretetet, a reményt láthatod. Nyitva az ajtóm – beléphetsz rajta, ha baráti kézre vágysz, de a szívemet ne csald meg, mert kapuja – mint a mimóza – bezárul és soha többé nem tudod a falát áttörni. Hozzám hazatalálsz. Nálam lelked otthonra lel. Lásd meg bennem az embert! Ne ítélj, míg nem ismersz! Nem irigykedek. Elfogadom, amit a sors nekem rendelt. Hangom, ha elnémul – lesz talán, kinél hiányom megmarad.

Járd be velem az én birodalmamat, ismerd meg életemet! Adj reményt a szerető élethez!

A szerelem ...

A szerelem ...

Mint értékes könyv ...

Mint értékes könyv ...

Tudod arra gondoltam,
talán, mint egy értékes könyvet,
úgy kapja az ember ajándékba az életet,
de mint ki nem ismeri,
a benne lévő írás nyelvét nem érti,
azt gondolja,
a lényeg a külsejében van,
különböző praktikus dologra,
azt kell felhasználni,
vevőcsalogatónak a kirakatba tenni,
magasítónak,
könnyebb elérésére
az elérthetetlen dolgoknak,
lehet bele pénzt tárolni
rosszabb napokra…
pedig talán nem a borító,
és nem is a lényeg a papír,
ami életbevágóan fontos,
az a szöveg,
anélkül az egész értelmetlen,
az ember ezerszer kérdezi meg,
miért van, mire jó mindez,
pedig a válasz ott van a könyvben,
az írás a szeretet nyelvén van

betűről betűre fogalmazva,
abban a műben van belefoglalva
az igazi,
az élni érdemes élet,
a lényeg, az egyetlen, abban van,
a többit talán elég lenne karbantartani,
a pusztulástól sokáig megóvni,
de a valódi ott van az írásban,
ha egyszer tudja az ember
a nyelvet perfekten,
akkor már nagy élvezet
a szeretet nyelvén olvasni,
és élni az életet.

2010. július 08.

A könnyek

A könnyek

http://www.youtube.com/watch?v=XiMp0YCs644

Mi a könny? – bánat? Leginkább kín szüli, a magányos, fájdalmas éjszakákból fakad.

Ha szomorúak, magányosak vagyunk; ha csendesen gyötrődünk; mikor úgy feszít a fájdalom; egy érzés; emlékezünk egy volt szerelemre; egy régi barátságra; egy kedves pillanatra – sokszor titokban ejtünk könnyeket.

Azt mondják, - a könny az igazság vize, igazgyöngy. Félreérteni nem lehet, a szavak helyett is beszélnek.

Szemünkből nem csak a bánat, olykor az öröm, a boldogság könnyei is hullnak.

Néha olyan jó sírni. Sírni, – csendesen, könnyes szemek fátyolában. A könny táncot jár szempillánkon, esőként folyik végig arcunkon, karcolja szívünket, lelkünket. Nyomot hagy, tűzként éget, olykor megsebez.

Az emlékekkel a könny felszárad, megvált a fájdalomtól, a rossz emlékektől. Megtölti reménnyel, megnyugvással a szívünket.

Könny nélkül nincs ember.

A lélek ...

A lélek ...

Tudod arra gondoltam,

hogy a lélek nagyon mélyen van,

de ha egyszer megsérül mégis,

nincs a világnak olyan orvosa,

olyan ráolvasó varázslója,

amelyik tudna rajta segíteni,

ha már az agy elfelejtette is,

a lélek mélyén még mindig ott a seb,

amelyik teljesen soha se forr be,

és ha a sérülést sérülés éri,

a legkisebb karcolás is nagyon tud fájni,

nincsen elterjedt gyógyszere,

legfeljebb kábítani lehet a beteget,

azt is csak ideig-óráig,

végül a legerősebb szer sem hat már,

és iszonyúan fáj,

talán úgy semmi sem tud kínozni,

mint amikor a sebre újabb sérülés kerül,

nincsen a beteg léleknek

se orvosa, gyógyszere,

de mondják, van valahol,

egy-két helyen a világon

valamiféle csodaszer,

megtalálni nehéz nagyon,

más nem segít csak a véletlen,

de ha az ember találkozik vele,

meggyógyít a létezésével,

a beteg nagyon sok,

de kevés a világon

a gyógyító szeretet.

2010. július 07.

Emlékek erdejében ...

Emlékek erdejében …

https://www.youtube.com/watch?v=mYwn0VKlWp0

Emlékek erdejében élek,

Néha még elérnek a fények

De egyre nagyobbra nőnek az árnyak

És az álmok hozzák vissza a múltat

*

Álom – melódiák szívdobbanása.

Ritmusok a múló időben

Mosolyban, könnyben is benne van

Vágyódás, ritmustalan lélegzet,

Örömteli és fájó pillanatok, emlékek dallamai,

pihentető vagy zaklatott gondolatainkban - a csendünkben.

A szeretetet fogadni ...

A szeretetet fogadni ...

Tudod arra gondoltam,

ahogy az ember távolodik az ártatlan,

a tapasztalatlan gyerekkortól,

amikor lépteit féltő kezek

már nem vigyázzák,

akkor segítségért

a múlthoz folyamodik,

a szülői kézből

kerül a tapasztalatok kezébe…

aki jól ismeri a hideget,

ellene meleg kabáttal védekezik,

a múltnak az emlékei

sok mindenen átsegítenek,

a szakadék felé az ember

nem szalad felelőtlen…

bizony az élete során

a szeretetben is csalódik sokszor,

a régmúlt tévedéseiből tanulva,

saját hiszékenységéből okulva,

felvértezi ellene magát,

pedig a szeretetet

úgy kéne fogadni mindig,

ahogyan az ártatlan gyermekek teszik,

hittel és bizalommal,

nem kételkedve soha,

a régmúlt tapasztalatait nem használva…

igaz, az ártatlan gyermeki naivság

a csalódástól nem véd meg,

de inkább csalódjon ezerszer,

mint bizalmatlanságból,

vezérelve

rossz tapasztalatok emlékeitől,

az igaz szeretet mellett

egyszer is elmenjen.

2010. július 06.