A fények játéka nyújtott erőt

A fények játéka nyújtott erőt 

A sors útján végig járva
jóra, szépre tanítottak
az életem csak vegetálás
elszállt az idő, elfáradtam
 ... Mindig ragyogó szemeidet látom,
melyből a fények játéka nyújtott erőt

továbbmenni utamon.
Szívünkben mély érzés

az egymáshoz tartozás.
A lágy dallamok örök melódiaként

szívünkben dalolnak tovább

A világ - egy ...

A világ - egy ...

Tudod, azt mondják,

a világ egy, hogy nincs több világ,

és igaz lehet,

de most mégis arra gondoltam,

hogy egy is, és nagyon sok is,

mindenkinek van egy saját világa,

egy egész, saját világa,

az osztásnál kinek kisebb,

kinek nagyobb jutott, akié a nagyobb rész,

azé nagyobb a felelősség, az én világom annyi,

amennyit szemem, a szívem befogad,

az a saját világom, benne is vagyok,

kívüle is vagyok, alakítom,

és passzív nézője  vagyok,

mindenki a saját világomba tartozik,

akit szeretek, és akit nem,

aki engem szeret, és aki nem,

közömbösek is vannak ebben a világban,

jók is, rosszak is,

olyanok ők, mint egy sziget lakói,

én vagyok a sziget, ők pedig a lakók,

ha egyszer elmegyek,

többé senki nem fogja őket olyannak látni,

mint mikor itt jártam,

az a világ megszűnik létezni,

olyan világ szűnik meg,

amilyennek látom a világot,

ha innen elmúlok,

eggyel kevesebb világ lesz a világon,

és rajtam múlik, hogy hiány lesz mögöttem,

vagy több lesz a világ nélkülem,

mert igaz, velem is egy világ múlik el.

2008. június 24.

Nem számolom a jövőt

Nem számolom a jövőt.

Még nézem a vizek játékát, gyönyörködöm a fodrozódó hullámokban.

A kövekben is látom ifjúságomat, felidézem életem elmúlt pillanatait.

Lehunyt szemem mögött felvillannak a képek, a némaság átöleli szívemet.

Mint pillangók a virágokról, gondolataim szállnak tova a sugarakban, az alkonyban,

az estekben.

Az emlékek fátylait lengetve, lelkem körül selyembogokat kötve.

Szememből könnyek folynak.

Most nyár van!

Kikötőmbe szelíden pihenek vagy repdesek. Mint egy megsebzett madár vergődök.

Olykor köszöntenek a fák, a bokrok, a virágok.

Keringek a széllel, fény-árny játékaival játszom, de már nem örülök felhőtlenül a reggeleknek, hisz újra és újra elhozzák fájdalmaimat.

Igazságtalan a világ

Igazságtalan a világ

Tudod, arra gondoltam,

hogy igazságtalan a világ,

amiért van olyan ember,

akinek sétautazás az élete,

másnak pedig harc

az elejétől a végéig,

harc önmagával,

harc a benne lévő rosszal,

vagy másnak,

a körülötte tébláboló gonosszal,

igazságtalan, hogy van,

aki a rossztól oly távol születik,

hogy a még a szele se érintheti,

más pedig a gonosz ölébe pottyan,

pedig lehet, hogy az egyik,

a sétautazás nem vezet sehova,

az ember egy életen keresztül

az életfa alsó ágán csücsül,

úgy hal meg,

hogy végig ott is marad,

a másik,

aki találkozik a gonosszal,

aki bátran felveszi vele a harcot,

ha győztesen jön ki a csatából,

ha nem adja meg magát neki,

akkor lehetősége van feljebb jutni

az életfán, azon a mesebelin,

talán még felérhet a csúcsra is

egy nagy győzelem után,

igaz, az ilyen találkozásnál

nagyot is lehet zuhanni,

de mégiscsak egy lehetőség,

hogy kiszálljon az ember

a monoton körforgásból.

2008. június 21.

Az élet táncol ...

Az élet táncol ...

http://youtu.be/YDqG-PDi9sc

A tanyákon nem kell csörgőóra. A hajnali fény és a kakaskukorékolás ébreszti az embereket. A kelő Nap előtt ködfátyol lebeg –e mögül és a felhők mögül bujkál.

Ezer madárka énekel, susognak a lombok, tücsök ciripel a fű között, zümmögnek a bogarak. Távolabb kaszálnak, meg-megpendül a kasza. Pillangók járják víg táncukat a virágok felett.

Szél nyargal a tájon, az azúrkék horizont mosolyog felettünk. Minden fának, bokornak árnyéka kel, forró levegőt sodor a feltámadó szél.

Sötét felhők gyülekeznek – a vihar a levegőben lóg. Villámok cikáznak, vad táncot járva. Megdördül az ég és hirtelen zuhogni kezd az eső. Recseg, ropog minden. Tüzes nyílként szeli át a villám az égboltot. A nagy vihar után az eső csendesedni kezdett. A mennydörgés, a villámlás egyre ritkábban hallható, látható. A sodródó felhők mögül kikacsingat a ragyogó Nap, felszárítva a vihar nyomait. A fák, a bokrok büszkén állnak, ágaikon, leveleiken, a füvön, a mezei virágokon csillognak az esőcseppek.

Az út szélén magasra törő jegenyefák hajladoznak. Hullámzó gabonatenger áll a fasor mögött, benne virít a pipacs, a kéklő búzavirág és a lila szarkaláb hajladozik, tetszeleg az eső után. Pacsirták, énekes madarak rebbennek fel fészkeikből, a magas égig repülve.

Az emlékek is így virágoznak ki bennünk, amikor a gyerekkorunkra - az eltelt évekre  gondolunk. Minden egyes fűszálon az élet táncol.

A boldogság

A boldogság ...

Összehajolva ...

Összehajolva …

A hajnal is álmosan ébred.

Lassan kúszik a tájon át az elköszönő éjszaka után.

Még egy percet pihen az álmokban,

majd egyre feljebb kúszik,

és összehajol a fényekkel a horizont alatt,

a madarak köszöntő énekében, a ragyogó napkeltében.

Először mások féltik az embert ...

Először mások féltik az embert ...

Tudod arra gondoltam,

hogy először mások féltik az embert,

azután félti saját kis életét,

a megérdemelt nyugalmát,

kerüli a sikátorokat,

csak minél egyenesebb,

minél kiegyensúlyozottabb legyen az útja,

messzire kerül, ha szakadék közeleg,

pedig talán a kilátás onnan a legszebb ,

csínján bánik a szavakkal,

simára faragja őket,

nehogy másokat megsértsenek,

olyan simák lesznek,

hogy nincs is már  bennük
semmi, ami természetes,

csínján bánik minden mozdulattal,

nehogy szélsőségbe essen,

félti az életét, annyira félti,

hogy közben elfelejti élni,

kihagyja azt, ami a legszebb,

óvakodik a tenger mélyére lemenni,

fél a legmagasabb csúcsra felmenni,

fél a vihartól, fél a villámoktól,

fél a méteres hullámoktól,

a szakadék fölött motorral átugratni is fél,

kimarad mindenből, mert az életét félti,

inkább az egészet diétásan, sótlanul éli,

kimarad belőle a fűszer, a zamat,

kimarad, amiért később elmondhatná,

hogy az életének olyan volt az íze,

amiért érdemes volt megszületnie.

2008. jún. 18.

A lélek tükre ...

A lélek tükre …

A szem a lélek tükre, csodavilág és "fájvirág."
Álomtükör - öröm és szomorúság tükre, hisz minden érzés kiolvasható belőle.
Aranyfényű meleg, vagy jéghideg szépségek, ékszerek.
Búskönnyűek vagy mosolytól csillogó kincsek, fények, sugarak.
Hamisak, csalfák, vagy vágyakozóak - színeikben szivárványszálak játszanak.
Simogatnak, melegség árad belőlük, szívünk mélyéig hatnak a sugarak.
Mélyről szikráznak, mint odafenn a csillagok.
Szeretem a szemeidet.

Amikor a szeretet segíthet ...

Amikor a szeretet segíthet ...

 Tudod, van az úgy,

az ember valami rosszat eszik,

amit a gyomor nem tud emészteni,

olyankor semmi nem segít,

csak a gyógyszer, vagy a diéta,

de van, hogy az ereje akkora

az emészthetetlennek,

hogy eluralja az egész testet,

a gyomor a megmérgezett,

de a méreg megbetegíti a szervezetet,

csak egy falat,

és megmérgezi az egész embert,

nehéz szabadulni tőle,

miatta enni se lehet,

más étel nem jut a gyomorba,

talán egyedül az alma,

talán az tud segíteni,

ahogy a gyomrot az étel megfekszi,

úgy fekszi meg az agyat a mérges gondolat,

nincs rá gyógyszer,

nincs semmiféle diéta,

a rossz gondolat ugyanúgy pusztít,

mint a mérgező falat,

az agyban van,

de megmérgezi a gyomrot,

enni se tud tőle az ember,

megfájdítja a vállat, a hátat,

olyankor nincs más gondolat,

csak az a mérgező,

teste-lelket rongáló,

eldobni sem lehet,

bumerángként mindig visszajön,

nem gondolni rá lehetetlen,

amikor nem akar rágondolni,

akkor gondol rá legjobban,

pedig csak egy rossz gondolat,

hogy meggyógyuljon,

bele ne haljon az ember,

egyedül a szeretet segíthet.

2008. jún. 05.

A tárgyak - emlékek ...

A tárgyak – emlékek …

A köröttünk levő minden egyes tárgy

emlékhez köt bennünket.

Életünkről tanúskodnak könyveink, képeink, zenéink.

Mindenről kirajzolódnak gondolataink is,

hisz minden bennünket tükröz:

Sorsunk állomásait, lépéseit, egyes megállóit.

Futunk tovább múló életünkkel

A tízparancsolattal ...

A tízparancsolattal ...

Tudod, arra gondoltam,

a tízparancsolattal semmi baj,

maguk a pontok helyénvalóak,

csak valahogy nem elég hatásosak,

talán azért, mert parancsok,

s az ember nem nagyon szereti,

ha parancsolgatnak neki,

már a szó is földhözragadt,

parancsolat,

de talán nem eléggé,

lehetne sokkal földhözragadtabb,

tán az ember számára felfoghatóbb,

ha ott van mindjárt az elején,
a te érdekedben,

hogy te érezd jól magad ezen a földtekén,

használati utasítás az életedhez,

mint egy szállodai szobához,

vagy akár egy háztartási géphez,

használati utasítás az élethez,

de előtte egy ismertetés, amiben le van írva,

mit is kap az ember ettől a világtól,

képekkel illusztrálva a természet csodái,

az élet nagyszerűségéről is lehetne egy film,

(a lehetséges nagyszerűségéről)

azután jöhetne az ajánlás,

akár ha tíz pontban is,

ember, ha te ezt betartod, itt a Földön üdvözülhetsz,

különleges gyümölcsét életeden keresztül élvezheted,

úgy élhetsz, mint őseink éltek a paradicsomban,

s ha még szeretettel is olajozod,

akkor nem csak megkapod a csodát,

hanem hozzá is járulhatsz,

tovább is fejlesztheted,

ha pedig mégse, ha nem tartod be,

akkor nehéz lesz az életed,

keserű a kenyered,

a vesztes mindenképp te leszel,

neked jut belőle kevesebb,

boldogtalan is te leszel.

2008.május 21,

Az álmokból ...

Az álmokból ...

Van e kedvenced ...

Van e kedvenced …

 Tudod, arra gondoltam, megkérdezem tőled,

hogy van-e a gondolataim közül olyan,

amelyik a többieknél kedvesebb neked ,

azután elvetettem magamtól a kérdést,

hiúság, miért is érdekel, hiú a kérdés is,

de talán csak azért, mert valószínű,

hiú vagyok magam is,

miért akarok a kíváncsiságomat elnyomva

másmilyennek látszani,

mint amilyen valójában vagyok,

szóval most megkérdezem:

azt mondod, szereted a gondolataimat,

és én elhiszem, hogy őszintén gondolod,

ha bolondság,

akkor már ketten vagyunk bolondok,

és tudod, nem szeretnék olyan világban élni,

ahol kettőnk közül az egyikünk a normális,

másikunk pedig a bolond,

mindegy melyik csoportba,

de legalább ott egybe tartozzunk,

vagyis inkább tudod mit,

ha lehet, és ha neked is megfelel,

tartozzunk mi csak a bolondok közé,

a normálisak valahogy olyan abnormálisak,

szóval azt kérdezem,

van-e számodra legkedvesebb gondolatom?

2008. május 16.

A nyár pillanatai ...

A nyár pillanatai …

Azúrkék szem az égbolt.

Rég látott, pöttyös katica vitorlázva bontja apró szárnyait.

Pillangók lebbennek a virágok felett, éltető nedűt szürcsölve,

majd tovalibegve a végtelenbe.

A nyár csodás pillanatai, a ragyogó fénysugarakban.

Az égi óceánon víg felhők úsznak tova, kergetőzve a szellővel.

A víztükrön lebegnek a felhők, tarka forgatagként.

Madarak röpdösnek csivitelve. Szívemben a nyár csodái.

A láthatár végtelen útja - a felhőlovakkal - mindez a mi örökségünk.

Múló percek, rohanó pillanatok.

Ismét megszületett az új - a fényben, - a szellőkkel ...

A csillagokat rajzoló tücsökszerenádos éjszakákban.