Gergőkének - Boldog születésnapot!

Drága Gergőke! 

https://www.youtube.com/watch?v=e_T-IvQQqto

 

Isten gazdag áldása és kegyelme kísérjen egész életedben.
Kívánjuk, tudj örülni a mának és nevetve futni a holnap elé.
Kívánunk annyi szeretetet, ahány csillag van az égen.
Kívánunk sok jót és szépet, hogy az Úr aranyozza be léted minden percét!
Kívánunk csendes órákat, perceket, melyekben Istennel beszélgess,

 s kívánunk jó szót és kedves szavakat, ragyogó aranysugarakat!

Kívánunk Neked nagyon boldog születésnapot!

Új remény ...

Új remény ...

Hajtsd fejed ölembe kedves,

Gyenge karjaim hadd öleljenek

Szívünk együtt dobban,

Lelkünk együtt lélegzik az éjben

Vágyunk együtt szárnyal,

Összetartozunk a csillagokkal,

Az óra éjfelet kongat,

Suttogások, csókok az éjszakában,

Új remény a hajnali pirkadatban

Maradj pozitív ...

Maradj pozitív ...

Igazán élni ...

Igazán élni …

Tudod arra gondoltam,

egy kívülről figyelő azt gondolhatná,

hogy önző az ember, szeretne mindent magának,

semmiről nem képes lemondani,

de talán ez nem is önzés, inkább szeretetlenség,

amikor a földet mérgezi, öngát mérgezi,

és mérgezi a saját gyerekeit,

aki mérget ad másnak,

aki mérget ad magának,

mondhat bármit is,

az azt nem szereti,

mintha hiányozna az emberből az életigénylés,

lassan mindenre nemet mond,

amit az élet jó szándékkal, bőkezűen osztogat,

és mindenre igent, ami megkeseríti az életet,

a gyerekéét, a sajátját, és az egész világét,

ha valóban önző lenne, akkor mérlegelne,

magába, és a világba csak azt engedné,

ami megszépíti az életet,

ami az utódainak szép jövőt hoz,

de az ember nem mérlegel,

mint akinek mindegy minden,

szeretek, még azt mondja,

de már átkot, nem áldást szór a világba,

talán azért, mert kiszáradt belőle

a szeretetnek a fája,

azért képtelen az igaz szeretetre,

de míg a szív dobog, a remény él,

hogy valahol lelkének a zugában

maradt még egy picinyke mag,

ami egyszer kicsírázik,

fává növekszik, virágba borul,

és végül sok-sok szeretetmagot szór el,

akkor az ember kővé vált szíve is megenged,

és megtudhatja, igazán élni mit is jelent.

2010.márc.25.

A sikerélmény

A sikerélmény 

Tudod, arra gondoltam,

hogy szükségünk van sikerélményre,

szeretjük rögtön látni az eredményt,

diófát csak ritkán ültetünk,

az építkezéstől,

ha nincsen látványos növekedés,

hamar elmegy a kedvünk,

szívesebben vagyunk rosszak,

mint jók,

mert a rosszaságnak

van kézzelfogható eredménye,

a jóság pedig csak olyan,

mint mikor nappal felépítik,

éjjel lebontják a falat,

pedig annak is megvan a látszata,

mert attól,

ha csak egy szemernyivel is,

de szebb lesz a világ,

de az olyan apró,

hogy szinte nem is látható,

ha a jóságtól kivirágozna a holtnak hitt fa,

ha az angyalok örömükben harsonát fújnának,

akkor az ember szívesebben lenne jó,

pedig ki tudja,

egyszer majd odaát nem lesz-e valaki,

aki azt fogja mondja,

fordulj csak vissza,

nézd meg, a világgal mit tettél,

ilyen volt, mikor megérkeztél,

és ilyen lett, amikor onnan eljöttél,

akkor az ember de szívesen visszafordulna,

javítani azon az elrontott színskálán,

kár, hogy nincs a jóra látványos visszajelzés,

ha lenne, az ember sokkal jobb lenne,

de néha már itt a Földön is meglátható,

ha valaki szebbé teszi a világot,

annak, aki a szeretetével teszi szebbé,

mert akit szeretnek,

legyen az gyerek,

vagy legyen akár felnőtt,

az a szeretetet visszatükrözi,

szétszórja a világra,

már messziről látható,

hogy a szeretettől számukra

megszépült az egész világ.

2009. márc. 25.

Vágyom újból

Vágyom újból

Esténként könnyesen merengek

így gondolva szelíd szemedre

dallamok szállnak szívembe

mosolyod bársonyára emlékezve

vágyom újból szerelmedet

gyógyítsd meg fájó szívemet.

A szeretetlenség

A szeretetlenség

Tudod, arra gondoltam,

talán csak egyetlen betegség van

a világon,

egy alapbetegség,

a többi mind következmény,

szövődménye annak az egynek,

ugye tudod már, mire gondolok?

igen, ez a betegség

a szeretetlenség,

és ez nagyon komoly betegség,

halálhoz vezető betegség,

talán az egész világ halálához,

és csak egy gyógyszere van,

a szeretetlenség orvossága

a szeretet,

amit nem lehet vegyi úton,

mesterségesen előállítani,

csupán akarva nem lehet szeretni,

de még ha ezt tudná is az ember,

ha hinné is, hogy a világ bajának

egyetlen mentsvára a szeretet,

akkor is képtelen lenne

csupán akarattal szeretetet termelni,

mert ha nincs alapanyag,

nincs is miből gyártani, és az nagy baj,

mert ahogy az idő halad,

pusztul a világ,

a megmentő segítség

mind jobban elfelejtődik,

már csak itt-ott van belőle,

nem tudja az ember,

talán elfelejtette,

mit jelent igazán szeretni,

így azt se, hogyan lehet megszeretni,

ha egyszer a homályba vész teljesen,

ha már senki se fog hinni benne,

akkor mérgezésben, vagy éppen

robbantás által fog elpusztulni a világ,

mert mérgezni, robbantani

csak a szeretetlen szívvel lehet,

aki szeret,

akárcsak egy embert is szeret,

az óvná az egész világot,

Neki óvná a világot minden bajtól,

minden rossztól, minden keserűségtől,

hiszen a világ nyomorúsága,

ugyan úgy az Egynek is tragédiája,

de hát olyan nincs is,

hogy valaki csak egyet szeret,

mert szeretni csak elkezdeni nehéz,

a többi jön magától,

de sokszor úgy néz ki,

még az egy is lehetetlen,

ahhoz kevés az ember,

ahhoz Isten kell,

az ember, ha már szeretnie kell,

mert úgy illik,

könnyebben játssza a szerepet,

de az örök haláltól a színház

nem fogja megmenteni a világot,

csapda,

hogy egy gyógyszer van

a világ pusztulása ellen,

és az a szeretet,

de az ember nem tud igazán szeretni,

talán, majd egyszer, közel a véghez,

a szeretethez fordul,

mint utolsó menedékhez,

és akkor a nagy bajban,

majd a saját tudata megsúgja,

hogy szeretni megtanulni annyi,

mint áldozni,

nem energiát, nem pénzt,

hanem időt, rengeteg időt,

és ha nem is rögtön,

de a ráfordított idő meghozza gyümölcsét,

mert nem lehet nem megszeretni azt,

akit az ember sokáig,

nagyon sokáig figyel,

akire szívével, lelkével,

minden porcikájával odafigyel,

először talán áldozat, azután,

ha majd megszületik a várva várt szeretet,

akkor a világ legnagyobb boldogsága

az együtt eltöltött idő,

az a szeretet olyan erős,

amit még a távolság sem tud mérgezni

2009. márc. 24.

Vergődő szívek

Vergődő szívek

 https://www.youtube.com/watch?v=xGYAQLfn_wc 

Tehetetlenül érezzük szívünk vergődését.

Mélybe hullnak egykori álmaink

Messziről. tompán szólnak a harangok

Különös érzések lelkünk mélyén

Egyedül járjuk úttalan utunkat

Az emlékeink messze szállnak,

Csillagaink halványan pislákolnak

Falakat emelnek körénk a fájdalmak

Porszemek ...

Porszemek ...

Tudod, arra gondoltam,

hogy egyenként,

a világ egészéhez képest

csak apró porszemek vagyunk,

de a porszemhez képest

mi vagyunk a világmindenség,

tele lehetőséggel,

igaz, porból jöttünk,

és porrá leszünk,

de ha belegondolok,

ha hatalmas is,

mégis lényegtelen a különbség,

lényegében

csak a tudattal különbözünk,

a tudatunkkal, amit arra használunk,

amit talán rosszul használunk,

nem rendeltetésszerűen használunk,

hogy egy életen keresztül

port porra halmozunk,

de vajon azért kapott tudatot a porszem,

hogy mint hóból a hógolyót,

porból porgolyót gyúrjon,

hogy végül porszemként haljon,

hogy a kezdeti,

és a végső por között

semmi érdemleges,

semmi megőrizni érdemes ne történjen?

vagy talán kapott a porszem egy lehetőséget,

amit sok-sok életen keresztül elhalaszt,

mert a porgyűjtésben nem marad ideje,

hogy kiemelkedjen porszem mivoltából,

és a szeretet hallhatatlan angyalává váljon

2009. márc. 23.

Barát az ...

Barát az ...

 

Csitáry-Hock Tamás - Bezárni a végtelent

Csitáry-Hock Tamás

"Bezárni a végtelent…

Lehetetlen. Nem tudom korlátok közé szorítani. És mégis. Mindig megpróbálom. Újra és újra. Próbálom bezárni a végtelent. A végtelen lelket véges szavakba. A végtelen érzéseket véges mondatokba. Elmondani az elmondhatatlant. Százszor és ezerszer. És mindig veszítek. Mindig ő győz. A végtelen lélek a végtelen érzésekkel. Mert Te magad vagy a végtelen.

Nekem."

Zsibong a lelkünk

Zsibong a lelkünk

Minden tavasszal újra éled a természet. Újra élnek, ébrednek a gyönyörű reggelek, a madárdalos kertek, erdők, mezők. Turbékolnak a galambok – szerelmesen köszöntik a hajnalokat. Mi is – a lelkünk újra szárnyal a végtelen térben. Repülünk a szavakkal, a tavaszi üde színekben, az égbolt ragyogó kékségében, a Hold és a csillagok égi útján, a felhőkkel vándorolunk, útra kelünk a széllel. Zsibong a lelkünk,  új fények lobbannak fel bennünk, hiszen a drága éltető Nap már melegen, simogatóan ölel át, életet sugározva minden pillanatnak. Meg-megállva, ráérősebben csodálkozunk a világra. Ablakunkon, ablakunkból, ajtónkon dobog, lüktet az élet. A tó, a patak, a vizek életre kelnek – ágaikat mártják a szomorúfűz ágak a vízmederbe. A tavasaz ritmusától lüktet a táj. Vibrálnak a fények, szárnyal a tavaszi szél, zöldell a rét – az égbolt kéklően ragyog a messzeségben.

Szerelmek sugarai lebbennek,  mélyen bennünk áradnak. Halk neszek erősödnek fel a tavaszban. Az alkony kúszva száll az éjszakába,  az ezüst Hold csábítóan fénylik. Szikrázó csillagok kísérik égi vándorútján, a végtelen égi tengeren. Szemünk mélyéből feltárva a tavaszi érzéseket.

Zarándokútra ...

Zarándokútra ...

Tudod arra gondoltam,

Istent kereső zarándokútra

a hétköznapok egyhangúságából

sokan indulnak,

sokan járják végig, és hiszik sokan,

hogy útközben Istennel találkoztak,

de az idő azt igazolja,

csak látomás volt, amit láttak,

nem a valódival találkoztak,

mert valójában

semmi érdemleges nem történt velük,

nem változott meg gyökeresen az életük,

a bűneiktől nem lettek megváltva,

ugyanaz a kilátástalan robot maradt,

mint megkezdése előtt az útnak,

nem lett könnyebb a léptük,

nem lett mosolygósabb az arcuk,

nem sugárzik messziről róluk,

hogy eltöltötte őket a szentlélek,

de talán a legnagyobb zarándokút

az élet maga,

az ember telve bizalommal,

még gyerekként indul el,

minél messzebbre ér,

annál súlyosabbak a csomagok,

nehezebbek a léptek,

egyszer-egyszer azt gondolja,

mintha Istennel találkozott volna,

de hamar kiderül,

amit neki képzelt,

csak egy csalóka délibáb volt,

talán vannak kevesen,

kik valóban találkoznak Vele,

vele, az Isten nevű szeretettel,

nekik megváltozik az életük teljesen,

hiszen Istennel találkozni

a legnagyobb csoda a világon,

ezért a találkozásért

sok millióan indulnak,

de oda csak kevesen érnek.

2010. márc. 22.

Fészekrakás ...

Fészekrakás …

Madárpár röpköd csivitelve, cikázva.

Csőrükben apró kis ágakat hordanak. Építik fészkeiket, szorgalmasan rakják új otthonukat.

Az élet, - a szerelem, - a természet csodája.

Meg-megállnak, összecsivitelnek – így beszélgetnek egymással.

Megpihenve, majd röppenve tova és újra vissza az épülő fészekhez, hordva az újabb elemeket. Csőrüket a forrás vizébe mártva, tapasszák a fészek falát.

Fáradhatatlanul – újra elröppenve és újra együtt tova.

Az alkony aranyló fényei árnyat vetnek a fészekre. Az est sötét már. Új fészkükben összebújva egymással, fel-felcsiccsenve az ezüstlő Hold alatt.

Szeretetlen csak boldogtalanok lehetünk

Szeretetlen csak boldogtalanok lehetünk 

Tudod, arra gondoltam,

míg a kisgyerekből felnőtt lesz,

nem sokat változik az ember,

illetve változik rengeteget,

megtanul sok mindent,

a külseje is megváltozik,

csak nyomokban emlékeztet

arra a bájos arcocskára,

de amiben nem változik mégsem,

hogy a rejtélyt nem fejti meg,

akkorra sem tudja meg,

hogy mi hiányzik neki,

kiskorában sem tudta,

érett, felnőtt fejjel se lett okosabb,

megfogalmazni nem tudja ,

se önmagának, se másnak,

hogy mi az, amit szeretne,

mi az, amire vágyik,

csak folyton azt érzi,

valami nagyon hiányzik,

gondolja,

talán egy játékautó megoldaná,

de semmi nem változik,

továbbra is ordít és toporzékol,

ha megkapja is, az érzés,

a hiány kielégítetlen érzése megmarad,

azt mondják, hogy rossz,

rossz a gyerek,

és rossz a felnőtt ember,

megkap mindent,

és mégis mindent felborít,

mindent lerombol,

de a tátongó űrt a vadság se tölti ki,

közben felnőtt lesz belőle,

tanul, vagy nem tanul,

dolgozik, vagy nem dolgozik,

fent van, vagy lesüllyed,

a feszítő hiány tovább tombol benne,

közben próbálkozik mindennel,

megszerzi a megszerezhetőt,

amit vagy megtart a lomok között,

vagy unottan elhajít,

szerelmet hazudik másnak,

és szerelmet hazudik magának,

de boldog nem lesz tőle,

inkább mindig csak távolodik

még a boldogság gondolatától is,

a hiába való keresgélésbe belefárad,

belefárad az életen keresztüli sírásba,

és soha nem tudja meg,

hogy nem a pénz, nem az autó,

és nem is a még több tudás teheti elégedetté,

hanem, ha lenne akárcsak egy ember,

aki őt szívből, önmagáért szereti,

de oly kevés a világban a szeretet,

hogy neki már nem jutott belőle,

már nem tombol,

már nem veri a földhöz magát,

azt hiszi, el kell fogadnia,

ilyen az élet,

belenyugszik a boldogtalanságba,

mert az ember szeretetlen

csak boldogtalan lehet.

2009. márc. 21.