2015. október 10., szombat

H. Tatiosz - Dönts ...

H. Tatiosz
Dönts ...




Áldás, - csapás ...



Áldás, - csapás ...

Tudod arra gondoltam,
az eső áldás,
amikor rá szükség van,
csapás,
amikor túl sok van belőle...
és áldás a Napocska,
amikor épp ideális,
amikor a forrósága
nem pusztítja
az embert,
a földet és az állatot...
a szeretet életkedvet ad,
de a szeretet meg is ölheti
az élniakarást mind,
a körülmények
ha nem kedvezőek,
jobb is lenne nélküle,
de szabadulni nem lehet tőle,
ráakaszkodik az áldozatára,
a vérét szívja
a máskor oly szelíd,
csodára képes szeretet
tud okozni sok rosszat,
ha arra érdemtelennek adnák,
aki nem becsüli,
aki a szemétbe dobná,
aki szeretetért
ad cserébe bántást...
megölni őt, akarattal
szabadulni tőle lehetetlen,
marad, ameddig ő akar.
miközben szép lassan
sorvasztja a gazdáját...
a Napsugár áldás,
amikor általa élet születik,
csapás, amikor pusztít,
isteni teremtő
a Földet áztató eső,
ördögi a mindent tönkretevő...
boldogságos dolog szeretni olyat,
akivel az a szeretet csodát tesz,
halálos kín azt,
akit az a szeretet nem táplál, aki
azt a szeretetet semmibe veszi,
aki a szeretettel nem él,
csak visszaél.

2015. október 1.

Október békéje - arany-barna október



Október békéje - arany-barna október


Elsuhant a nyár. Ismét őszbe borult a táj. Elszöktek a fények, megsokszorozódnak az árnyak az ősz csendjében ...
Aranyló színek a párába vont tájon bársonyba vonva a fákat. Az októberi dér megcsipkedi lelkünket is.
Sárga levelek zörögnek, potyognak - fák csupaszodó ágai recsegnek, jajongnak a zizegő  lombok alatt lopakodó csípős, őszi szélben.
Morc felhők kergetőznek az égbolton, uralva az eget, vagy hideg eső veri a tájat.
Fénylő, barna gesztenye az avarban. Szőlő illat, gyümölcs illat a levegőben.
Színes az erdő, a rét, a kertek.
Hidegek, ködösek, olykor deresek a reggelek. A délutáni Nap még enyhe, az áttetsző fénysugarak átölelnek, simogatnak.
Vörös korong az alkonyi nap, hűvösek az esték, hidegek az éjszakák. .
A határban őszi munkák folynak, szántanak, vetnek.
Október arany-barnával  vonja be a tájat.
A zizegő, száradt levéllepelben magára húzza takaróját, aludni tér a természet.
Hamarosan bekopog a zordon november.

2015. október 7., szerda

Csendes október



Csendes október

Elcsendesedik az év ilyenkorra,
az október csendes hónap,
a költöző madarak
már messzire elhúztak,
halkabb,
szomorúbb a daluk
az itthon maradottaknak:
hogy a nyár elmúlt,
talán azt siratják,
s félik, mit hoz a tél magával,
ijedten arról trilláznak,
hogy milyen szegények, nekik
még cipőcskéjük sincs...
csendes hónap az október,
nincsenek benne harsány,
világra szóló ünnepek,
néhol még ugyan
a beérett szőlőt szüretelik,
dícsérik, vagy a nyarat szídják,
attól függően,
mennyit mutat a must fokolója..
az október csendes hónap,
nem harsány, de azért,
ha a kedve virágos,
szerencsés esetben
különleges, (azért várt titkon)
ajándékot osztogat:
mert különleges a napsütés ilyenkor,
különleges,
mert nem olyan természetes,
szinte kötelező, mint nyáron...
ajándék az ő Napjának a fénye,
ha nincs is ereje akkora,
de érte
minden egyes napon hála:
nem éget, nem gyötör meg,
csak kedvesen simogat,
talán, mert így vígasztal,
hogy ugyan, elmúlt a nyár,
érkezik a fagyos tél,
de tavaszra
visszatérnek a madarak,
addig is vigaszként jönnek
a várva várt ünnepek.

2015. szeptember 30.

Vigyázom az álmot ..



Vigyázom az álmot …

Sorsommal megbékéltem.
Elcsendesedve járom utamat és a fények csak árnyakat adnak.
Körülölel a végtelen távol
Lelkem éhezik és néha félek.

Bennem él minden pillanat.
Veled vagyok, de már nélküled.
Karjába vesz az álom, lehajol hozzám, és elringat.
Míg a csend lelkembe költözik és elpihen
Vigyázom az álmot, az örök emlékeimet.

Álomba szőtten ...



Álomba szőtten ...

Suttog a csend
az álomba szőtt éjszakában,
feloldva az arany rojtú,
ölelő emlékeket
Téged viszlek tova,
magamba zárva örökre,
a szemünkbe csendesedő
fájdalmat eltemetve,
a csöndes éjszakákban,
lágy érintéssel szívemben

Barátok, társak ...

Barátok, társak ...




Magányos marad



Magányos marad 

Tudod arra gondoltam,
ha valamiből hiányzik
egy fontos alkatrész,
akkor hiába próbálják
javítgatni azt,
ami megmaradt,
nem fog jól működni soha...
az ember teste tartalmaz
ideális esetben
megszámlálhatatlanul sok,
nélkülözhetetlen elemet,
ami hiányzik mégis,
más gyógyszer hiába van,
ha az űr nincsen pótolva,
napról napra
romlik az élet minősége...
az ideális állapothoz
annyi mindenre lenne szüksége,
sok közülük a pótolhatatlan,
hiába adagolják mesterségesen:
talán elég egy ideig,
de csak a keserves élethez...
pedig, azt a kincset
adná a Föld számolatlan,
ha az ember előre lát, ha
belőle a jót
mind ki nem zsákmányolja...
nem csak a test,
a lélek is lehet beteg,
szenvedhet a hiánytól,
amit neki adhat az orvos,
az nem gyógyíthat,
ha nincsen az űr pótolva,
méreg rá minden más,
a lélek csak sorvadozhat...
számára talán
egyetlen fontos dolog van,
ami nem a Földön,
nem is az égben,
az emberben teremhet meg,
és az a viszontszeretet...
sajnos, abból is kevés van,
talán, hogy rosszul működik,
a kizsákmányoló ember az oka
annak is,
hogy olyan sokszor
marad magányos
az igaz szeretet.


2015. szeptember 25.

Az Élet szálain ...



Az Élet szálain ...

törékeny életem csatázik,
lépcsőakadályokon kúszva,
utamra homályt borítva

látatlanul velem vagy,
így kísér emléked árnya:
te már örökre megállva
¤
Elmúlást hoz a sodró szél; utolsó játékait az elszállt nyárnak. Az évszakok forgása még megállít, az Élet szálain fut tovább az út. Örülünk minden ajándéknapnak, de a megélt napok már csakis miénk maradnak.
A felhők a légben tovább robognak. Mi is felülünk a hintára, a lassan sötétülő percek csöndjében. Nem várunk már bocsánatkérést senkitől. Bár sokan tartoznak könnyekkel, vagy a fájdalmakat enyhítő simogatással, - keserédes, zaklatott életünkért. Érintve öregedő  kezünket és szívünket.

Lelket eladni ...



Lelket eladni ... 
Tudod arra gondoltam,
az ember képes sok mindenre,
tán arra is, hogy a lelkét eladja,
s hogy azt hogy teszi, mit is kap érte,
mi az, amiért végleg feláldozza,
mi az a pusztító,
ami a lelkéig elér,
mivel érdemes felcserélnie,
mikor ad kezet rá,
gondolva azt, hogy megérte,
kitalálni nehéz:
mert a bűn emberi,
megbocsát miatta
még a jóságos Isten is,
ad újabb lehetőséget mindig...
de mégis talán, kerülhet ki
az ördög győztesen,
mikor a szeretet helyén
otthonra lel a gyűlölet,
egycsapásra
elvéve a nyugalmat:
többé ott a szeretet
nem talál helyett magának...
a lelket talán más nem,
csak a gonosz ördög,
ördögi praktikával szerezheti meg,
amikor gyűlöletre csábít,
amikor belé ülteti
a szeretetre várakozó lélekbe
az isteni érzés helyett
a luciferi pokolit...
akkor tán az ember
el van veszve végleg,
nincsen más lehetősége,
fordulni vissza,
szinte lehetetlen:
a gyűlölet hasonlít a szeretetre abban,
hogy a testet lelket átjárja,
az Isten jósága is hiába,
amit az ördög megkaparinthat,
azt ő többé vissza nem adja.


2015. szeptember 22.

Te tükröződsz ...



Te tükröződsz ...

Arcodon gyertyafény
a csöndes éjszakában
táncolnak a lángok
tükröződnek szemedben,
szíved mélyében,
a szeretet érzésében,
az árnyak ölelésében
a fények melegében,
sóhajokban és vágyban,
a befogadó álmokban,
a könnyek cseppjeiben
Te tükröződsz mindenben

Rossz felé ...



Rossz felé ...

Tudod arra gondoltam,
hogy sokszor a dolgok,
amiket az ember kedvel,
amiket táplálékul
beenged magába,
azok elviszik rosszfelé,
a szervezetet a savas irányba:
nem csak ételt,
esetenként beengedik
a gonosz gyűlöletet is,
ami csak súlyosbítja
az amúgy is nehéz helyzetet...
nem csupán a gyűlölet,
a szeretet is meglátja
az elítélendő rosszat,
csakhogy ők ketten
különbözőképp viselkednek:
a gyűlölet keresi a táplálékát,
az őt növelő gyűlölnivalót,
rá minden erejével
a megdönthetetlen bizonyítékot:
míg a szeretet az ellenkezőjét pont,
ő a szeretetre méltót kutatja,
az igazolást arra,
hogy a rossz mégse olyan rossz...
ha a gyűlöletnek igaza van,
és kiderül a gonoszról,
valóban az ördögtől való,
ő akkor is diadal ünnepet ül,
ha a fél világ is belepusztul,
hiszen igaza neki volt...
a szeretet pedig attól boldog,
ha kiderül, hitte hibásan,
ha fényre kerül a rosszról,
nem létezett igazán,
csak az ő tévedése volt.


2015. szeptember 20.

Dallamgyöngyök gurulnak ...



Dallamgyöngyök gurulnak ...


Szárnyaló kis madár röppen
a mélykék horizont alatt,
a felhők szárnyán ott fenn,
az alkonyban, a bíbor fényben
Szívünket betölti az öröm, mikor
a dallamgyöngyök gurulnak
Ragyogó tollain csillog a fény
mint rózsaszirmokon az esőcseppek,
mikor a Nap szivárványcsillagokat ad
Adj boldogságot muzsikáddal,
taníts örömöt emlékekkel a szívbe,
érintsd lelkünket lágy dallamokkal
örömben, szabadon szárnyalva

Töröld el korlátaidat ...

Töröld el korlátaidat ...




A gyermek addig önmaga ...



 A gyermek addig önmaga ...

Tudod arra gondoltam,
hogy a gyermek
teljesen önmaga addig,
amíg csak a nagyok arra,
hogy elrejtse gyenge kis szárnyait,
rá nem veszik erőszakkal,
míg szerepelni
kisebb nagyobb nehézségen át
meg nem tanítják...
és a szerep beválik,
szinte
hozzá nő az emberhez,
aki aztán az se tudja,
hol kezdődik,
hol van a vége,
ha szűk is az a ruha,
előbb utóbb megszokja,
aki magán hordja...
és talán könnyebb is,
a szerepre fel lehet készülni,
kisebb a veszély benne,
kiszámíthatóbb az élet vele,
mintha valaki óvatlan
kiteszi önmagát
mindenféle ellenségnek,
váratlan veszélynek...
az ember szerepel,
a jó színésznek nagy taps jár,
de a sikernél
többet jelent talán,
ha egyszer ketten egymást
a tökéletes jelmez alatt is
véletlenül meglátják,
ha egymást vetkőztetik
a pucér valóságra,
és mindketten szentül hiszik,
hogy nincs csodálatosabb,
mint együtt repülni magasan
a visszakapott szárnyakkal.

2015, szeptember 18.