Hogy szükség legyen rá ...

Hogy szükség legyen rá ...

Tudod arra gondoltam,
az embernek,
mert kevés az energiája
egynek,
szüksége van párra,
keresi is a neki valót,
az őt kiegészítőt,
de ahhoz, hogy kapjon,
neki is kell tudni felmutatnia,
így lesz aztán a két félből
az egy egész...
az embernek fontos,
hogy más szenvedjen
szükségben,
hogy szükség legyen rá
másnak,
hogy szükségében
máshoz fordulhasson...
de az energia
már csak olyan,
ha az egyik elfogy,
lehet pótolni másikkal,
ha a forrás különbözik is,
az eredmény ugyan az:
így aztán senki,
aki, csak energiát ad,
nem pótolhatatlan...
egyedül talán
a szeretet keltette energia
az, ami pótolhatatlan,
amíg csak él az ember,
addig kifogyhatatlan,
azt adja mindig,
amire szükség van,
de akkor a legelégedettebb
ha a másik
szükséget nem szenved...
és mégis pótolhatatlan,
elég, hogy a világon van.

2015. augusztus 14.

Zene az emlék

Zene az emlék

Merengve állok a kertben,
halk, éjszakai neszek ölelésében
A horizonton csillagok szikrái,
s a világló Hold ezüst fényei.
Köröttem sűrű a múlt, s a jelen
Zene az emlék bús szívemben
Árnyékok osonnak az éjszakában,
s ezt mind elrejtem szívem zugában.

Az érzések ...

Az érzések ...

Tudod arra gondoltam,
hogy érzés sok
és sokféle van,
közöttük léteznek rosszak és jók,
de talán az összes közül
a legveszélyesebb
a vágyakkal teli ember
örökös kielégítetlensége,
minden rossznak édes szülője,
amit próbál palástolni,
erővel visszaszorítani:
csillapítani
különböző eszközökkel,
pótcselekvésekkel,
azt lehet, de csak ideig óráig,
a kielégítetlen vágy megerősödve
győztesként felülkerekedik
újra meg újra...
az olyan ember veszélyes
nem csak magára,
de az egész világra, lehet bárhol,
tehet bármit,
éhsége a pokoli,
csak evés közben csillapodik,
s ha a tányér kiürül,
a kínzó kielégítetlenség
követelve a magáét
kezdődik elölről...
sokan vannak
az örökösen evők,
ők a folyton éhezők,
s ha véletlen találkoznak
az elégedett társukkal,
(ritka az ilyen találkozás,
kevés az olyan ember)
akkor még gyűlölni is képesek...
ha a legnegatívabb érzés
a kielégítetlenség,
akkor a legtökéletesebb
a sokszor érthetetlen,
a rendíthetetlen kielégültség érzése,
lehet az olyan akár lent,
akár a mélységes mélyben,
egyedül a sötét szobában,
az érzés, amit csak
az igaz szeretet termel,
süllyedni nem engedi.

2015. augusztus 13.

Halk szellő suttog

Halk szellő suttog

Kihunytak a vörös lángok,

Az akác lombjai között

Felkelt a Hold a fák fölött,

s tündökölnek a csillagok.

Halk szellő suttog csendesen

Az éjszaka békéjében

Nyugodt álmot hint a földre

A Hold bűbájos tündére.

A szeretet ereje ...

A szeretet ereje ...

Tudod arra gondoltam,
mikor a sok kis angyal
ide a Földre születik,
lehetnek ők a tévedésben, abban,
hogy érkeztek a mennyországba,
azért, hogy tartják tárva-nyitva
apró kis otthonuknak
ajtaját, ablakát,
ahol bárki, ki, bejárhat...
de, mert ez itt még nem a mennyország,
angyalságukkal sokszor
visszaél az ördög szelleme,
nagy fájdalmat okozva vele:
az oka talán az,
hogy az ajtók
az ablakok szép lassan
becsukódnak hangtalan,
miközben eltűnik az angyal,
s marad egyedül az ember...
ha a nagy fájdalom csukja be,
akkor a kulcs lehet nála,
és talán csak ő,
az ő újabb erőlködése képes ki is nyitni,
fájdalom, amelyik nem meddő,
amiből a szeretet által
születhet meg mégis az öröm,
(a sokáig zárva tartott épületben
végre kitisztul a levegő)...
mert talán
a legnagyobb örömből
születhet a legnagyobb bánat,
(a magasság és a mélység közt
a távolság nagy)
a legnagyobb boldogság átrepülni
a mélységes mély bánatból
a magasban lévő örömbe:
akkora szárnyalásra,
(a bánatból az örömbe repíteni)
koldusból királyt teremteni
egyedül csak
a szeretet ereje képes.

2015. augusztus 11.

A szerelem a miénk ...

A szerelem a miénk ...

Simogató szél ...

Simogató szél ...

http://www.youtube.com/watch?v=zAUm9qGrm14

Keresd a boldogságot! Szívünkben zeng ez a bársony üzenet.

A szellő érintésétől fodrozódik a tó vize. Árnyak osonnak a partmenti fák között.

Madarak dala zeng a csalitban. Békaszerenád zengedez a nádas felől. Sárga virágok ragyogják a Nap színét. Sóhajtva kél a víz fölött a szél, hullámokat vetve. Mélázva dudorász a falombok között. Hűs cseppekben csobbannak a halak, emlékek osonnak szemünk mögött.

A felhők fölött is, a végtelenben – a szív fáradhatatlanul dobban. A szánk sarkában mosoly íve húzódik, könnyektől homályosulnak szemeink, pilláink között kibuggyanó könnycseppekkel. A bozótosban zsong az élet.

Táncolnak az árnyak és fények. A lemenő nap fénye hívogat, aláhull az alkonyi nap. Langyos szellő érinti arcunkat selymesen, a lombok között játszadozva.

Tücsökszerenád zeng a fű közül. A partmenti fűzek susognak, égi szemek gyúlnak az égbolton. A leszálló estben fészkére térő kismadár szól, finom melódiájú altatót zeng. Simogatja szívünket a csend – az elterülő éjben.

Záporozó csillagok sziporkáznak a horizonton, a tó vízén visszatükröződve, - körbeölelve. Felhőfoszlányok közül ezüstlik a Hold. Mosolyogva kacsint a szerelmesekre. Az égbolt sötétbársony lepelként borul fölénk. A föld és az ég öleli egymást. Szemünkre hűs selymet borít az álom. Madár csiccsen álmában párjának.

Elszálltak a rosszak és itt maradtak velünk a szépek. Végigvonulnak előttünk a küzdelmes évek. Körülölel, bűvkörébe von a holdfény. Ezüst fénye ragyog az arcunkon, szemünkbe csillagok ragyognak. Dallamok szárnyalnak köröttünk. Szemek ragyognak a messzeség távolából.

Sosem feledem a tóparti esteket!

A természetesbe érkezve ...

A természetesbe érkezve ...

Tudod arra gondoltam,
az ember valaha
érkezett a természetesbe,
felfedezett a világon azóta
a lehetőségek közt sok mindent,
(a kőből magának szerszámot faragott,
megteremtette a gépeket,
ó, és még mi mindent))
ami jó felé vezethetett volna,
ha őket használja okosan...
minden elmúlt korra
van kiemelkedőn jellemző,
mígnem egyszer eljutottunk a mába,
amikorra a sok sokra vágyás
megszülte a hamisat magának,
megérkeztünk szép lassan,
szinte észrevétlen,
lépésről lépésre
a hamisság korába,
(aminek látszólag nem lehet haszna)
de a hamis táplálék, a hamis mosoly,
a hamis szó, a hamis szeretet
nem építi az embert...
se a hamis gondolat,
az, amelyik a lélekkel
nincsen szinkronban:
olyanok ezek, mint az a pénz,
amiből ugyan van sok,
de valós értéke nincsen,
nem adnak érte egészséget, boldogságot...
a lélekkel teli természetest idővel
a lélektelen teljesen kiszoríthatja
az ember alkotta mesterséges,
ha csak nem történik meg a csoda,
ha nem érkezik az isteni szikra,
ha nem jön rá még időben,
hogy az érték a természetes, mégha
Dunát rekeszteni vele nem is lehet,
az egészsége, a boldogsága
van ítélve halálra,
ha nem tér vissza még időben,
(addig, míg van a természetesnek
követhető nyoma)
a mezítelenségbe,
a természetes állapotba,
ahol gyermekien igaz a a mosoly,
és boldogító a szeretet,
ahol minden más
nekik van alárendelve.

2015. aug. 10.

Remegő szív ...

Remegő szív ...

https://www.youtube.com/watch?v=O1K6oPp5o9c

Fénycsík bújt ki a felhők között,

így ébredt ma fel a Nap.

Finom remegés van a szívemben.

A háztetőn galambok turbékolnak,

szellő suttog a lombok között,

hársfa illatot sodor felénk.

A reggelben feltörő dallamok,

szememnek oly kedves fények,

száguldó, reményteli évek:

az évszakok sodródó csodái.

Az igaz szerelem

Az igaz szerelem

Tudod arra gondoltam,
az igaz szerelemnek
már születés előtt
próbatétele van,
valaki megtalálja-e
a sok szép és csúnya közt
a hozzá tartozó kakukktojást,
s ha egyszer megszületik,
ha a gyermeknek van apja,
anyja is,
akkor sincs vége...
jön a többi, tovább még
sok akadályt gördít az élet,
küld csábítókat, állít
áthidalhatatlannak tűnő
hatalmas szakadékokat,
s ha a sok nehézség ellenére
a szerelem még mindig éber,
(akkor is, amikor az ember éjjel
álmából felriad,
amikor azt se tudja, hol van,
az akkor is egy biztos kapaszkodója,)
a próbatételnek akkor sincs vége...
az élet küld még sokasodó,
ráncokat ügyesen fabrikáló éveket,
betegséget és tehetetlenséget,
s ha a szerelem túl éli mindezeket,
akkor utolsóként még ott
a halálos távolság...
a hosszú nehéz útba
sok szerelem belehal,
de, amelyik még ezt is túléli,
a nehéz próbákat kiállja mind,
annak talán esélye van arra,
hogy bekerülhet az örök élet
csodás birodalmába.

2015. aug. 3.

Szellő simítja

Szellő simítja

Patak parton, víz fölött pille száll

Szitakötők libbennek kecsesen

Tücsökciripelés, madárdal zeng

Szellő simítja emlékeimet

Fűzágak borulnak a partra, a vízre

Árnyat adva a fáradt vándornak

Fakoronák fölött azúrkék horizont

A nyár dallama szerenádot ad.

Szívem a kezedbe ... . Szívek melegét ...

Szívem a kezedbe ...

 

Szívek melegét ...

Lélekből feltörő ...

Lélekből feltörő ... 

https://www.youtube.com/watch?v=WN9-byuQ2mY

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember

szereti a szépet,
és a szép ezt meg is hálálja,
sokszor segítségül van
a megmutatkozni vágyó
szeretet felfedésében...
a szerelmesnek
van lehetősége bőven,
sok a virágos mező,
sok a szép magyar szó,
szedheti azok virágait
gyönyörű csokorba,
gyűjtheti szorgosan,
a szép szavakat
kötheti dallamos,
szívet melengető
csodás szócsokorba:
egy ragyogó bokréta,
egy muzsikáló költemény
már majdnem
maga a szeretet...
szép a csokor, szépek
az ügyesen sorba rakott szavak,
de ezt bárki, akár
ellesheti egy szeretetlen is...
talán van valami,
ami azoknál biztosabb,
ami többet mond sokkal:
mikor a szerető szívű ember
azt érzi,
hogy nincsen méltó szó,
készül, mint egy iskolás,
hiába, a szó bent reked,
s marad számára
a némák ügyetlen dadogása,
de abban a dadogásban
jól hallható a lélekből feltörő
üvöltő szeretet.

2015. aug. 2,

Augusztus ízei

Augusztus  ízei

Betakarított gyümölcsök, learatott, érett gabona, frissen sült, új kenyér illata,

a kipréselt szőlő mustja, vaduló szelek, hűvös esők, halványodó fények csóvája,

búcsút intünk a nyárnak

magasra szálló tűzfények

méhek és madarak zaja mézédes gyümölcsök illata, íze, harmatgyöngyös hajnalok,

az égbolt rózsaszín-lila csipkéje, rohanó folyók lecsendesülése,

rózsák fürdenek a fényben, még aranysugár folyik a Napból, a szél erősebb, olykor vad heve,

csípősebbek a csillagos éjszakák, még mosoly szövi át álmainkat

csillagtüzek játszanak az üvegen, a Hold ezüst ábrázatával ül, az augusztusi csillaghullásban

Ajándékba kapott boldogság

Ajándékba kapott boldogság

 https://m.youtube.com/watch?v=WSSBqw8U5Os

A szentjánosbogarak: mintha

felköltöztek volna

új lakhelyükké választva az eget,

a magasból fénylő csillagként,

hogy leragyogjanak,

miért másért is:

a mi örömünkre csakis …

de talán inkább munkájukat végzik

apró kis szorgos manócskák:

égi lámpásukat tartva kezükben,

időnként ügyetlenkedve,

vagy épp szándékosan,

egy-egy világító testet elejtenek,

nem kis örömére sokunknak…

s ez az ajándékba kapott boldogság

megsokszorozódik augusztusban:

aki figyel rájuk,

csodatevő voltukban bízik,

az ebben a szikrázó hónapban

gyakran tekint fel vágyakozva

a ragyogó égboltra,

hogy talán szerencséjére

segítségére siet

az égből zuhanó jel...

más dolog vele nincsen,

beteljesül a z óhaj,

csodák csodájára

csak jó időben kívánni kell…

vagy sem, de az biztos,

hogy ebben

a nyár végi hónapban,

köszönhetően

az önzetlen,

magukat feláldozó

öngyilkos csillagoknak,

sokkal több a kívánság,

és ahol nagyobb számban van,

ott több is teljesedik sokkal…

augusztusban

belőlük rengeteg van,

s ha ez így igaz,

több a boldog ember is sokkal,

ebben a nyártól búcsúzó hónapban…

talán még lehet mondani azt is,

az augusztus

a boldog emberek hónapja,

köszönhetően a manóknak,

s a lehulló égi lámpásoknak.

2012. július 31.