2015. július 15., szerda

Az energiát a szeretet biztosítja



Az energiát a szeretet biztosítja …

Tudod arra gondoltam,
aki él ezen a Földön,
az az energiát mind belőle,
az anyából meríti: van,
kinek elég bőségesen,
az apró kis virág
még ad is bőkezűen,
szépségével energiát termel
a benne gyönyörködőben,
és vannak növények
hatalmas levéllel,
ők óriási étkűek,
veszik el az energiát attól,
ki csak kerül a közelükbe...
az ember, mint a növény is,
az energiát kölcsönzi,
de kapjon bármennyit is,
a Föld adta energia
kevésnek mutatkozik,
a halandó
mindig többet szeretne,
talán, mert érzi, hogy amit itt kap,
az nem elég mindenre...
van egy olyan energiaforrás,
talán, mert a Földön kívül van,
amelyik nem fogy ki soha,
ha szert tesz rá
a folyton elégedetlen ember,
még adni is képes belőle,
ha egyszer a szeretet táplálja
kifogyhatatlan lesz az energiája:
ha megcsapolják néha
az energiatolvajok,
ha pillanatig hervadni látszik is,
a rend helyreáll hamar,
a szeretet biztosítja mindig
az osztható energiatöbbletet.

2015. július 8.

Megpihen a gondolat



Megpihen a gondolat

Egy villanás volt a boldogság
Már csak az emléke maradt
Szívemen, s érzéseimen átgázoltál
Lelkem sajog a fájdalom alatt
Köröttem némák a pillanatok
Szomorúan susognak a fák.

Könnyeiket most értünk ontják
A csillagok a horizonton át.
Megpihen csendesen a gondolat
Fátyolt borít rám a magány,
De emléked mindig velem marad
A szép percek, s a röpke csodák.

Boldog ember az ...

Boldog ember az ...


2015. július 8., szerda

Különlegesen szép emlék ...



Különlegesen szép emlék ...

Tudod arra gondoltam,
hogy a különleges szép emlék
a szívet összeszorítja,
könnyeket csal a szemekbe:
hiszen valami volt,
ami most is lehetne,
ami adott boldogságot,
de, ami elmúlt, ami él,
de már csak halottként...
így lesz
a boldogságból szomorúság,
és így ad megkönnyebbülést
a rossztól való szabadulás:
jóságos a rossz,
amelyik végleg kimúlt...
és ugyan az a szeretet hol fájdalmas,
hol pedig otthona a boldogságnak,
de az élő szeretet emlékei
azok szépek mindig,
hiszen az ő gyermeke mind,
okozhatnak még örömöket,
nem száradt ki,
a folyó halad tovább medrében,
ha egy-egy szép napot el is hagy...
de, ha már ő is csak emlék,
rá nélküle emlékezni
mind közül a legkeserűbb,
ha valaki már itt a földön
keserűen gondol arra,
hogy övé volt a csoda,
életre kelt a lélek az anyagban,
de már az is magára hagyta:
mintha a halott az életre emlékezne.


2015.július 7.

Csendből font ...



Csendből font ...

Emlékszel a nappalokra és együtt töltött szerelmes éjszakákra?
Emlékszel az érzésekkel kimondott csendre?
Emlékszel arra a viharos szerelemre?
Emlékszel még arra a boldogságra, mely a csillagok, a Hold alatt ölelt át bennünket?
Emlékszel a kertünkre és a tóra?
Emlékszel még a szerelmes dallamokra?

Vegyél újra karodba, meghitten ölelve,
Záporozó könnyeimet csókjaiddal töröld le.
Elrabolt tőlem a gyorsan száguldó idő, elérhetetlenné váltál a Nap sugaraiban.
Együtt járjuk reménytelen utunkat az álmainkban.
Távoli emlékek szívemben, sebeim gyógyulatlan, végtelenített aranygyűrű csendből font emlékekben.

A Tisza ...



A Tisza ...

Tudod arra gondoltam,
szegény Tisza, szépen,
szelíden folyik a medrében,
és az ember néha róla
mégis azt mondja,
hogy hasonlít
egy fékevesztett őrültre,
pedig ő nem tesz mást,
mint békésen járja
az útját,
amit készített maga:
a látszat csak,
hogy rossz volna,
gonoszok
a külső körülmények,
amik őt keverik rossz hírbe...
és az élet is, mint az ártatlan folyó,
a saját útját járja,
a rombolás nem szándéka,
de néha, mintha megbolondulna,
veszélyesen törni zúzni kezd:
szidják érte sokat,
de tán nem is ő, gonoszak
az útjába kerülő körülmények...
mikor az élet
a vihart hozó szelüktől
megállíthatatlan rombolni kezd,
akkor az a legjobb talán,
ha az ember próbál
egyenletesen tempózni tovább,
nem csapkod és nem hadakozik,
(akkor könnyen belefullad)
bízik benne, és bízik
a vihar halandóságában,
a legpokolibb viharban is
megtörténhet a csoda,
mikor már azt hiszi,
minden veszve van,
útjába akadhat egy erős gyökér,
egy erős gyökerű szeretet,
amibe bátran megkapaszkodhat.

2015. július 6.

A Tiszánál ...



A Tiszánál …




Mióta a közelben lakom, azóta sokszor járok ezeken a tájakon, a Tiszánál..  Szeretem bokrait, cserjéit, -  csalogat a víz magához.. Csónakok sora van végig kikötve, lejjebb egy hajó ring a vízen .. Elnézem a csónakázókat, ahogy az evezők szelik a vizet …Csalogat jó szagával a víz magához. Ma is ide hozott utam.. A víz szikrázóan, mint százezer apró kristály – töri meg a nap sugarait .. Egy összerakós gyerekjátékként ível át rajta a híd ..Vasárnap van .. Azt hiszem, főleg a napnak tulajdonítható, hogy ünnepibb minden, mint más napokon ..Letelepedtem a Tisza parton ..  Leterítettem  plédemet a fűbe.. Már jó ideje fekszem itt, fejem felett az ágakat figyelve, a parton sorakozó szebbnél – szebb nyaralókat, - ezt a kellemes – nyüzsgő életet.. Nézem a csónakázókat, ahogy az evezősök szelik a vizet.. A fák sátorkoronái beborítják a partot .. Mennyire szeretem a  víz friss illatát, mikor a szellő felém hozza , a folyó felől .. Főleg eső után olyan finom .. Láttam már, mikor a hullámok vadul tajtékoztak, - láttam sokszor és mindig megnyugtatott simasága.. Még nemrég  milyen sokszor sétáltam  partján, vagy álltam a folyó felett átívelő híd lábánál  álmodozva .. Igaz, láttam piszkosan, csúnyán, de az is a Tisza volt .. Sokszor láttam, ahogy hömpölyög vize .. Láttam, amikor szürke, csúnya ködbe burkolózott .. Más a víz színe nappal, a lemenő nap fényében, és éjszaka .. Mikor idejöttem, gyönyörűen sütött a nap, ragyogott a vízben, visszatükrözve a sugarakat ..De mikor eljön az este, és a csillagok ezrei feljönnek az égre, a vízben te is láthatod fényüket .. Gyönyörű, titkos, sejtelmes világ .. Sokszor élet és halál ura ..Miért vonz ennyire ez a táj? .. Talán a víz miatt? – mint a tavam? – Vagy pontosan emiatt a sejtelmes világ miatt? .. Itt vagyok újra – igen .. Fekszem, - figyelve a fák leveleit, - a vadrózsabokrot, - a vizet, - a horgászokat, - a csónakokat ..
Figyelem a fákat..  Fent, az összeborult ágakon éneküket zengő madarakat .. Fölém borulnak az ágak, árnyat adóan a tűző napsugarak ellen ..És hallgatva a Tisza morajló hangját, nézve a vizet, ahogy a szellő lágyan fodrozza ..

Wass Albert - Öregedő szerelmes vers

Wass Albert
Öregedő szerelmes vers

 

A természetben ...



A természetben ...

Tudod arra gondoltam,
hogy a természetben, ebben
a párját ritkító csodában
sem csupán friss vizű,
kristálytiszta forrás található,
és nem csak
ég felé nyújtózkodó
gyönyörű hegyek vannak,
de léteznek tátott szájjal
áldozatukra váró szakadékok,
mocsarak, amik az óvatlanokat
kíméletlenül magukba rántják...
és az élet, ami talán
a csoda legkülönösebbje,
nem mindig felfelé ívelő az se,
vannak benne mélypontok,
ahonnan kikecmeregni lehet,
de csak araszolgatva,
minden lehetőségbe megkapaszkodva,
sokszor visszazuhanva....
és vannak utálatos mocsarak,
ha valaki közelükbe merészkedik
a lépést könnyen elvéti,
belesüpped, a lehúzó erő akkora,
tehetetlen az áldozata,
kikerülni nem tud maga,
minden erőlködés
további süllyedés...
onnan
kimenteni a beleragadtat
nem képes más,
csak az undok mocsárnál
sokkalta erősebb,
bajban is megtartó,
soha nem utálkozó,
de erős kezű szeretet.

2015. július 3.

A pajkos szél ...



A pajkos szél ...

Vidám szél osont a kerten át,
táncolt, susogott a lombokon,
vígan kopogtatott az ablakon
Meglengette a függöny fodrokat,
felfrissített minden zegzugot,
beszélgetett, fülünkbe suttogott,
pajkosan összeborzolta hajunkat,
kacagott, vígan játszadozott,
majd nevetve tovafutott
Maga után hagyva friss illatot

Bőkezű az élet



Bőkezű az élet 

Tudod arra gondoltam,
hogy bőkezű az élet,
és ha neki marad valaki adósa,
vár türelmesen hosszan,
először csak ad jelzéseket
figyelmeztetőeket,
alig észrevehetőn, óvatosan,
az ember azt gondolhatná,
megtehet következmények nélkül bármit...
pedig a számlát előbb, vagy utóbb
behajtja kamatostól:
rosszul jár biztosan,
aki csak él a pillanatnak,
aki nem képes lemondani,
aki öröméért a pillanatnak
lelkét az ördögnek adja...
aki cimborál vele,
azt ő segíti kétes győzelemre,
eheti azt, amit csak megkíván,
de, hogy vele valaki jól jár,
az csak a látszat:
a leselkedő veszélyre nem figyelmeztet,
a siker szédült pillanata
még csak kicsit van árnyékban,
de a felhők egyre tornyosulnak,
az öröm fakul, idővel csapás lesz
az ebül rabolt, esetleg
más kárán szerzett boldogságból:
mert, aki az életét rosszra használja,
annak csak pillanatnyi a boldogsága,
aminek sok boldogtalanság az ára.

2015. július 2.

Hosszú álom az élet ...

Hosszú álom az élet ...




Szeretet, gyűlölet hatalma ...



Szeretet, gyűlölet hatalma ... 

Tudod arra gondoltam,
hogy sokszor az ember a szeretet
és a gyűlölet hatalmát lekicsinyli,
hatását belterjesnek gondolja,
mintha lenne csak magánügy, pedig
mindkettőnek kézzel fogható,
messzire ható kisugárzása van,
mindkettő képes megváltoztatni,
átformálni a földi világot,
az élet szinterét tenni pokollá,
vagy akár mennyországgá...
a gyűlölet kisugárzása
minden Istentől valónak
a kíméletlen rombolása,
a haszon erőszakos,
kíméletlen kisajtolása,
áthatolhatatlan falak emelése,
a szeretet Istenének szavakkal,
tettekkel történő megbecstelenítése:
a gyűlölet mérgező sugara
pokollá teszi a világot, mindent,
még magát
az időjárást is rosszra fordítja...
míg a szeretet folyton csak építkezik,
palotát emel akár a romokból is,
s amit a gyűlölet elront
megjavítani próbálja,
az ajtaja folyton nyitva:
szeretet az Isten, gyűlölet az ördög,
s hogy milyen lesz a világ sorsa,
hogy virágzik, vagy pusztul,
talán csak azon múlik,
melyiket engedik a hatalomra,
melyik győzi le a másikat:
hogy az ember a természet fölött
teremtő Istenként,
vagy pusztító ördögként fog uralkodni.

2015. június 30.

Bíbor alkonyat (Szél szalad ...)




Bíbor alkonyat ...

Szél szalad ...

Szél szalad a kerten át,
Lágy ütemre lengenek a lombok,
Szívünk szeretettel szárnyal,
Az égbolton száll a bíbor alkonyat
A táj fölött dallamok szólnak,
Dallá válik minden szerelem,
Pihenni térnek a madarak,
E csodás látvány lebilincsel
A szél titkokat árul el,
De érteni csak a szerelmesek tudják,
Megtelik minden szép érzelemmel,
A szemek reménnyel, gyöngédséggel

Szebb nyarakra emlékezve



Szebb nyarakra emlékezve 

Az öregek, a régiek, meg talán
a mostaniak is
szebb nyarakra emlékeznek,
de lehet, hogy így csak azért van,
mert a télből visszatekintve
szebbnek tűnik minden,
ami nyáron történt,
de az is lehet,
hogy nem a valóság
idő általi szebbé pingálása,
de az az igazság,
hogy más volt a július,
kibírhatóbb, elviselhetőbb,
több volt éjjel a csendes eső,
a reggelek
frissebb illatúak voltak,
a meleg
nem volt elviselhetetlen hőség,
a Nap sugaraitól
nem kellett úgy tartani ...
talán valóban sok minden változott,
a július lett forróbb,
az ember pedig hidegebb,
mint volt valamikor,
amikor még több idő jutott
a szeretetre,
amikor még a hideg télben
fedelet kaptak a hazátlanok:
talán egyszer
a dolgok rendeződnek,
de csak,
ha újra melegebb lesz
a szíve az embernek.


2015. június 30.