Természeti csapás ...

Természeti csapás ...

Tudod arra gondoltam,
hogy megzavarhatja
a legbékésebb táj nyugalmát
egy természeti csapás,
renghet a föld alatta,
a szelíd fákat pusztíthatják
éhes, feneketlen gyomrú
apró kis kártevők,
a folyó vizébe
szivároghat méreg,
érheti sokféle csapás,
de, amelyik legtöbbet árt,
az az, amelyik véget vet,
amelyik az elvett békét
nem engedi vissza többé...
csapás éri sokszor
a lélek békéjét is,
s ha a bajok
versenyt rendeznének,
(melyik közülük a legnagyobb)
eredményt hirdetni alig lehetne: van,
ki a gazdagság elvesztésébe belehal,
más túléli a legnagyobb tragédiát...
hogy melyik a legveszedelmesebb,
megmondani ki tudná,
de az talán,
függetlenül a nagyságtól,
a fájdalom mértékétől,
amelyik a lelki békét
örökre elveszi: lehet akár
egy erőszakos kártevő,
egy békét nem hagyó
gonosz gondolat...
a csapások közt
lehet a legkegyetlenebb az,
amelyik a lelki békét
nem csak elveszi,
de elrejti olyannyira,
hogy azt a halandó
meg nem találja soha.

2015. január 19.

Tea, füstölő és gyertyák ...

Tea, füstölő és gyertyák ...

Minden este fahéjas teát iszom a szeretet bögrémből.

Mécsest, füstölőt vagy gyertyát gyújtok és rád gondolok.

Ezek a magányos estéim simogató pillanatai.

Nézem a lángot.

Az illat lengedez az estben. Virrasztanak velem a csillagok is, ezek a kis mécsvirágok.

Az ezüst Hold kukucskál rám - érdeklődően.  Vibrálnak az árnyak, szétfoszlanak az égi udvaron, melyet az est fonalai szálanként szőnek át.

Lelkem ezekben az érzésekben feléd szárnyal.

Azután a szeretettakarómba burkolom magam és olvasok, vagy írogatok – és csak azt veszem észre, hogy folynak a könnyeim, ami által dermedt szívem kicsit enged a forró cseppektől. Vajon miért fáj mégis ennyire?

Pedig minden pillanatomban itt vagy velem.

Józsinak - Boldog Születésnapot!

Józsinak!

Boldog Születésnapot! 

 https://www.youtube.com/watch?v=6xrrzw992D8

 

Wass Albert - Éjjel

Wass Albert

Éjjel

Az ember kincsei

Az ember kincsei 

Tudod arra gondoltam,
az embernek kincsei vannak,
amikkel nem tud gazdálkodni,
mert értékét, míg az övéi,
egyáltalán nem ismeri,
hamis kincsekre cseréli:
pedig azok valódik,
valódik, de amik, mint
a könnyen szerzett pénz,
kifolynak a markából...
mert kincsként kapja
a gyermeki ártatlanságot,
amit haszon nélkül pocsékol,
s az ártatlansággal együtt
megöli a gyermeket magában...
de pocsékol egészséget,
és sokszor elpazarolja
a felé áramló igazgyöngyöt,
a valódi szeretetet...
gyermeki ártatlanságból,
egészségből is csak egy van,
akinek nincs, csak az tudja,
hogy mindkettő milyen kincs,
és az is lehet,
hogy egy egész életen át
az övé csak
az a semmibe vett,
az az egy szeretet lett volna...
az ember élete alkonyán látja,
hogy a szeretet,
amit ő kaphatott ajándékul,
az nem terem minden fán,
de fiatalon azt hiszi talán,
ha egyik elmegy,
másik jön helyette,
mert ifjan még nem tudja,
sok csak a hamisból van...
mikor már becsülné,
mikor már kincsnek érezné,
mikor már tudná,
szeretetért szeretetet adni
nem is oly nehéz, addig
az már messze jár,
az, aki talán szeretni
életében igazán
tudott, de csak egyszer.

2015. január 18.

Szárnyaló a gondolat ...

Szárnyaló a gondolat…

Miénk a végtelen, miénk a lég, az égi óceán, a napfény.

Benne van testünk, lelkünk. Építünk, küzdünk, rombolunk. Szemünkben öröm, bánat, könnyek, szánalom és gonoszság is benne van. Hitetlenek és hiszékenyek vagyunk, reménykedve és reménytelenül éljük életünket. Mindig van, ami térdre kényszerít, vagy szárnyat ad és szállunk a végtelenbe. Fáj, vagy boldogít az élet. Befelé fordulunk, vagy megnyitjuk szívünk kapuját. Szüntelenek, olykor enyhébbek a gondok. Elbúcsúznak, vagy újra ragyogóak a fények. Lelkünk repes, vagy a csend takarójába burkolózik, a feledésen pihen, megbékélve, reményt vesztett álmain. Szempillánk redőnyei lezuhannak, gondolataink messze szárnyalnak, vagy szárnyára emel egy káprázat.

Tovasuhan az eltelt nap a pillanatok tükrében. Feloldódik lelkünk feszültsége a dallamokban. Szárnyaló a gondolat. Az érzések ringatnak, nincs már akarat. Tétovázunk a végtelenben, a hangokban, a csendben, a nappalokban és az éjszakákban. A káprázatban és a homályban. Angyalok szállnak, árnyékként imbolyognak az álomvilágban, érzések milliójában, az örökké tartó mély, szomjat oltó  szeretetben.

Szeretetlenség ...

Szeretetlenség ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az emberben a szeretetlenség
éhezik a szeretetre, és mert éhezik,
nem latolgat, egy kis szeretetért
nem sajnál semmi árat,
mindent ad,
amit csak pénzért megkaphat:
válogatás nélkül azt,
amit a másik csak óhajt,
nem számít, vele árt,
vagy neki használ,
a vágyott célért, a szeretetért
embert nem kímél...
amit ellenéértékként ad,
az jól megvan cukrozva,
(azzal is a szeretetlenségét takarja)
a másik könnyen képzel bele szeretet,
hiszen azt kapja, amire ő vágyik,
mégha az lassan ölő méreg is:
az éhező szeretetlenség számon
csak a saját érdekét tartja,
maga előtt a célt látja,
nem pedig a másikat...
a valódi
soha nem ilyen látványos,
nincsen mesterséges édes íze,
égi fán, Isten érlelte gyümölcs az,
ami talán még szokatlan,
idegen is annak,
aki a művit szokta,
annak,
aki keresi a megszokott ízt...
ő nem mindig azt adja,
amire vágyik a másik,
ha idegenül hat is néha,
mert különleges az íze,
szirupost nem ad akkor se,
ha meggyűlölik érte...
a szeretet nem magát nézi,
neki az a legfontosabb,
hogy ne ártson, hogy amit ad,
az legyen önmagának a része,
az a másik testének lelkének
váljon az egészségére
akkor is, ha neki sokszor nehezebb,
mint a szeretetért bármit megadó,
szeretetre kórosan éhező szeretetlennek.

2015. január 16.

Hogy mi is a szerelem?

Hogy mi is a szerelem?

"Két egyén pozitív és negatív villamosságának ösztönös találkozása"

valahogy így hangzik a hivatalos meghatározása.
De mi is a szerelem?
Színes, kápráztató csoda: szivárványhíd - mely összeköti a lelkeket, az egyik szívet a másikig. Étek, táplálék. Az első falatja édes, cukros - és az utolsó falatok? - keserűek, mérgek.
A szerelmesed tekintetében rejtélyes kisugárzás van. Áramütésként ér, mikor megérint. Megzavarja érzékeidet, gondolataidat, éget és fagyaszt, rabjává válsz szemének, minden mozdulatának, minden pillanatának.
Egyre inkább belemélyülsz, s csak azt érzed: szereted - egyre jobban és a nélküle eltöltött minden pillanat fájó gyötrelem.
A legszebbnek látod mindenki között. Dallamok lebegnek lelkedben, édes álmok, gondolatok telepednek rád, ránk. Nem tudjuk magunknak sem megmagyarázni ezt az érzést.
Életre kel a világ. Minden ragyog a fénytől. A lelkedbe, szívedbe befészkelő érzéstől - a szerelemtől. Azt kívánod, bárcsak soha ne érne véget.
Persze, mindez csak az én véleményem, hiszen mindannyian másként szeretünk, másként vélekedünk a szerelemről és mindannyiunknak mást jelent a szerelem.

Érzések ...

Érzések ...

A valóságtól messze ...

A valóságtól messze ...

Tudod arra gondoltam,
messze került az a valóságtól,
aki hiszi azt,
hogy az embert teszi a ruha,
hogy szakadt holmiban
valaki nem érhet aranyat...
de távol van még akkor is,
amikor eljut a test imádásáig,
mikor azt képzeli,
hogy az az Isten,
és fényévnyire van az is,
aki hirdeti,
hogy az ép test és az ép lélek
egymásnak következménye:
átbillenthet a mérleg,
imádhatja valaki a testét,
miközben
elhanyagolja a lelkét...
és messze jutott az,
aki azt gondolja,
ha elszakad, ha beteg a test,
akkor az egész beteg,
és nem csupán
az egésznek egy fontos,
de nem a legfontosabb része:
mert kell a kabát a hideg ellen
és kell a test,
hogy ölelhető legyen az ember...
de a legfontosabb rész
mégiscsak a lélek
hogy az egészséges, erős legyen,
ha az ellenálló képességét a szeretet segíti,
akkor a kabáttalanságot is
könnyebb elviseli:
de, ha a lélekben
oroszlánerő nincs,
nincs, ami az embert
embernek megtartsa.

2015. január 16.

A könnyek

A könnyek

http://www.youtube.com/watch?v=XiMp0YCs644

Mi a könny? – bánat? Leginkább kín szüli, a magányos, fájdalmas éjszakákból fakad.

Ha szomorúak, magányosak vagyunk; ha csendesen gyötrődünk; mikor úgy feszít a fájdalom; egy érzés; emlékezünk egy volt szerelemre; egy régi barátságra; egy kedves pillanatra – sokszor titokban ejtünk könnyeket.

Azt mondják, - a könny az igazság vize, igazgyöngy. Félreérteni nem lehet, a szavak helyett is beszélnek.

Szemünkből nem csak a bánat, olykor az öröm, a boldogság könnyei is hullnak.

Néha olyan jó sírni. Sírni, – csendesen, könnyes szemek fátyolában. A könny táncot jár szempillánkon, esőként folyik végig arcunkon, karcolja szívünket, lelkünket. Nyomot hagy, tűzként éget, olykor megsebez.

Az emlékekkel a könny felszárad, megvált a fájdalomtól, a rossz emlékektől. Megtölti reménnyel, megnyugvással a szívünket.

Könny nélkül nincs ember.

Áldás vagy átok?

Áldás, vagy átok?

Tudod arra gondoltam,
hogy a saját világáról
az ember semmit nem tud,
mint egy festményt,
látja úgy
a mostani pillanatot,
amit okkal, ok nélkül,
de ilyenre pingáltak:
a képen vannak
emberek szerencsések,
és olyanok, akiket
csapás csapásra sújt...
hogy miért készült így,
hogy véletlen, avagy szándékos,
azt nem tudja senki sem,
elképzelhető sok minden,
az is, hogy átok az,
ami látszik az áldásnak:
mert lehet az is talán,
hogy az a valóság,
amit az ember hisz mesének,
hogy egyszer elindult útján
a legkisebb, a legbátrabb,
akinek ki kell állnia
a sok nehéz próbát,
hogy végül érjen el a célba...
aki nem szenved, az el se indult,
aki el nem indult,
az sehova nem jut:
van, aki talán,
épp állja a nehéz próbát,
s hogy övé legyen az ország
és a királylány, az azon áll,
hogy képes-e
a rá mért nehézséget
áthidalni becsülettel,
mérhetetlen tisztességgel...
aki éli a világát kényelemben,
kényeztetve látszólag,
az tán el sem indult soha,
vagy idő elött feladta:
ahol már nagyon nehéz a fokozat,
elviselhetetlen szinte,
ott az ember tán már közel van,
űrhajós, aki csak akkor érhet célba,
ha elég erős ahhoz,
hogy a nagy utazást elviselje,
ha a nehéz próbát kiállja.

2015. január 15.

Alkonyodik

Alkonyodik.

A lemenő Nap izzó fényben színezi a végtelen láthatárt.

Öleli az alkony a tájat, lágy illatár lengedez felettünk.

Arany könnyeket szül az égen szívünkben a Nap tiszta fénye.

Álmodó szemeket csodára tágít, a kék eget arannyal szövi át.

Csodát ad minden lélegzetre.

A szeretet jele

A szeretet jele 

https://www.youtube.com/watch?v=qWJzVubElZI

Tudod arra gondoltam,
ahogyan a gyomornak
az étel a táplálék,
a tüdőnek a levegő,
úgy a szeretetnek
az örömszerzés,
hogy legyen forrás,
hogy valamiképp
a másik arcán
lásson mosolyt,
hogy testébe lelkébe derűt csaljon:
érzi magát jól a szeretet akkor
ha módjában van a másikat
a saját jelével elhalmozni,
anélkül, ha magát
nem képes megmutatni,
(a szeretet magamutogató)
csak keserűen sínylődik...
egy, a gyökerétől megfosztott virág
nagy értéket nem képvisel,
az adja az ajándék súlyát,
hogy gyökér nélkül is mélyről,
a lélek legmélyéről jön:
valójában nem is virág az,
hanem jel, a szeretetnek a jele...
könnyű jól tartani a szeretetet,
kincset ad, aki belőle ad,
de kincset csak az kap,
akiben viszontszeretet van:
könnyű jól tartani,
de mégis sokat éhezik,
ha a jel a küldetését nem teljesíti,
ha nem ér el a lélektől lélekig,
ha azt a másik lenézi,
gyökértelen virágnak veszi .

2015. január 15.

Emlékképek ...

Emlékképek ...

http://youtu.be/SOGzmRtMO-Y 

Felhősírta könnyekben

elfolynak, elgurulnak az álmok

A szívek, melyekben eddig bánat ült,

az emlékek szép képeivel telnek

A csillagok elköszönnek az éjben,

mosolyba szelídül a Hold sugara

Összefűződnek az álmok a pillanatokkal,

s felderengnek az égen a hajnali fények