Az igazi szerelem ...
2014. augusztus 19., kedd
Ami mesterséges ...
Ami mesterséges ...
Tudod arra gondoltam,
ami mesterséges, az mindig
harsányabbra sikerül,
talán az ember ellensúlyozni
szeretné a lelket a zajjal:
a lelket, ami a műviből hiányzik...
de a nagy hangerő, a rikító színezék,
és az erőszakosan orrba mászó illat
megsüketít, vakká tesz
a finom árnyalatokkal szemben,
elfedteti érezni a világ ízét,
természetes hangját,
természetes illatát...
egy idő után jut el hozzá
csak a zajos,
csak a feltűnő,
csak az émelyítő édes,
az emészthetetlen keserű:
lesz számára egyszínű az erdő,
nem hallja meg a lélek csendes,
csodás muzsikáját...
talán, csak akkor kerül vissza
a természetes állapotba,
ha az elem lemerül,
ha a harsányba belefárad,
ha a mesterséges színek
fárasztóvá, taszítóvá válnak,
ha észreveszi a nagy csöndben,
hogy az a hazugság világa,
hogy mennyivel különösebb
a zene, ami szól a lélek által,
és a lélek segítségével
mozgatott ember:
amit talán addig nem hallott,
akit talán észre se vett azelőtt
a mesterségessé lett világban.
ami mesterséges, az mindig
harsányabbra sikerül,
talán az ember ellensúlyozni
szeretné a lelket a zajjal:
a lelket, ami a műviből hiányzik...
de a nagy hangerő, a rikító színezék,
és az erőszakosan orrba mászó illat
megsüketít, vakká tesz
a finom árnyalatokkal szemben,
elfedteti érezni a világ ízét,
természetes hangját,
természetes illatát...
egy idő után jut el hozzá
csak a zajos,
csak a feltűnő,
csak az émelyítő édes,
az emészthetetlen keserű:
lesz számára egyszínű az erdő,
nem hallja meg a lélek csendes,
csodás muzsikáját...
talán, csak akkor kerül vissza
a természetes állapotba,
ha az elem lemerül,
ha a harsányba belefárad,
ha a mesterséges színek
fárasztóvá, taszítóvá válnak,
ha észreveszi a nagy csöndben,
hogy az a hazugság világa,
hogy mennyivel különösebb
a zene, ami szól a lélek által,
és a lélek segítségével
mozgatott ember:
amit talán addig nem hallott,
akit talán észre se vett azelőtt
a mesterségessé lett világban.
2014. augusztus 18.
Könnyezik az ég
Könnyezik az ég.
Könnyezik az ég. Pocsolyák az utcán, az udvaron.
Madarak fürdenek az eresz alatt.
Szürke felhők vándorolnak felettünk.
Mélyre hajlongva, jajongva - vad szél rázza a fákat,
verdesve az ablakokat.
Virágok bóbiskolnak a folyamatos esőben.
A vizeken fodrozódó hullámcseppek.
A Nap messze elbujdokolt.
Magára húzott takarója alól most lábujja sem látszik.
Monoton szürkeség!
Újra visszatérnek a nyomasztó gondolatok napjainkba.
Nedvesség sóhajt minden tagunkból.
Csönd.
Csak az esőcseppek kopognak a kéményben és az ablaküvegen.
Madarak fürdenek az eresz alatt.
Szürke felhők vándorolnak felettünk.
Mélyre hajlongva, jajongva - vad szél rázza a fákat,
verdesve az ablakokat.
Virágok bóbiskolnak a folyamatos esőben.
A vizeken fodrozódó hullámcseppek.
A Nap messze elbujdokolt.
Magára húzott takarója alól most lábujja sem látszik.
Monoton szürkeség!
Újra visszatérnek a nyomasztó gondolatok napjainkba.
Nedvesség sóhajt minden tagunkból.
Csönd.
Csak az esőcseppek kopognak a kéményben és az ablaküvegen.
Van úgy ...
Van úgy ...
Tudod arra gondoltam,
van úgy néha,
hogy az ember tudja biztosan,
hogy annál rosszabb,
annál mélyebb gödör,
mint amibe belekerült,
a halál sem lehet már,
amikor a fájdalom
mindent eltakar,
amikor
csöppnyi kiút nem látható:
de akkor is az élet,
az idő segítségével,
ha elfogadják tőle,
ad könnyebbséget...
(valaki meghal, valaki születik)
amiből látszólag nincsen kiút,
az talán az, amikor az ember
az ördögnek adja el a lelkét,
ha egyszer beköltōzik,
nehéz onnan kikergetni:
őt elzavarni
az általa módosított tudat
sem segít...
talán van még mindig
az embernek egy kis esélye,
ha felébred benne
a mindenkiben lévő szeretet,
amihez még
a tudat sem szükséges,
amitől az ördög is,
esélytelenségét látva
fejét vesztve menekül.
van úgy néha,
hogy az ember tudja biztosan,
hogy annál rosszabb,
annál mélyebb gödör,
mint amibe belekerült,
a halál sem lehet már,
amikor a fájdalom
mindent eltakar,
amikor
csöppnyi kiút nem látható:
de akkor is az élet,
az idő segítségével,
ha elfogadják tőle,
ad könnyebbséget...
(valaki meghal, valaki születik)
amiből látszólag nincsen kiút,
az talán az, amikor az ember
az ördögnek adja el a lelkét,
ha egyszer beköltōzik,
nehéz onnan kikergetni:
őt elzavarni
az általa módosított tudat
sem segít...
talán van még mindig
az embernek egy kis esélye,
ha felébred benne
a mindenkiben lévő szeretet,
amihez még
a tudat sem szükséges,
amitől az ördög is,
esélytelenségét látva
fejét vesztve menekül.
2014. augusztus 18.
Röpíts a fénybe
Röpíts a fénybe
Simogat aranyló
szemed
Verdeső szívem húrjai
zengenek
Csöndes rezgések,
álmok és vágyak
Lelkem dallamai
Tehozzád szállnak
Terád gondolok,
szavakat suttogok
Kezed simogató
érintése öleli lelkemet
A távolságban ez
enyhíti a fájdalmakat
Sajog szívemben az
érted égő vágy
Riadttá tesznek a
rohanó pillanatok
Szerelem lángja ég
árva szívemben
Féltelek, s fájdalom
minden perc nélküled
Szeretnélek mindig
magam mellett tudni
Ragyogó két szemed
sugarában fürödni
Átragyog mindenen
tündéri léted
Varázslat, melyben
felemel szereteted
Tárd elém a tűnő
pillanatokat
Röpíts a fénybe, a
végtelen térbe
Utazzunk a sziporkázó
csillagok alatt
Az ezüst hold sugarán
az álmok országába.
Fény és árnyék ...
Fény és árnyék ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az ember élete olyan,
mintha a nagy bolygón
lenne sok kisebb,
saját naprendszerrel,
ahol váltja egymást
a világos és a sötét,
ahol a fény mellett
mindig ott az árnyék,
s ahol árnyék van
ott mindig van fény,
s talán
a legnagyobb sötétben is
a csillagok ragyognak:
a Napot sokszor a felhő takarja,
a vidámságot szomorúság,
a sírást nevetés váltja...
és ez már így a természetes,
ki ne tudná, hogy ilyen az élet:
különleges talán egyedül csak az,
amikor azon az égen
szivárvány keletkezik,
ideje az egészhez képest csak rövid:
azok a boldogság felejthetetlen pillanatai...
hogy az ember szivárvánnyal találkozzon,
ahhoz időben
sok mindennek kell a helyén lenni,
ha csak egy kicsit is későn érkezik,
nem talál belőle semmit, pedig
az az élet különleges csodája,
ami reményt ad, ami hitet ébreszt,
az lehet az,
amikor rátalál egymásra
két egymást kereső szeretet.
hogy az ember élete olyan,
mintha a nagy bolygón
lenne sok kisebb,
saját naprendszerrel,
ahol váltja egymást
a világos és a sötét,
ahol a fény mellett
mindig ott az árnyék,
s ahol árnyék van
ott mindig van fény,
s talán
a legnagyobb sötétben is
a csillagok ragyognak:
a Napot sokszor a felhő takarja,
a vidámságot szomorúság,
a sírást nevetés váltja...
és ez már így a természetes,
ki ne tudná, hogy ilyen az élet:
különleges talán egyedül csak az,
amikor azon az égen
szivárvány keletkezik,
ideje az egészhez képest csak rövid:
azok a boldogság felejthetetlen pillanatai...
hogy az ember szivárvánnyal találkozzon,
ahhoz időben
sok mindennek kell a helyén lenni,
ha csak egy kicsit is későn érkezik,
nem talál belőle semmit, pedig
az az élet különleges csodája,
ami reményt ad, ami hitet ébreszt,
az lehet az,
amikor rátalál egymásra
két egymást kereső szeretet.
2014. augusztus 14.
Csillagálmok ...
Csillagálmok ...
Pillangók a
virágszirmokon
Csendes, hangulatos
délután
Az égbolt sejlően
alkonyul
Galambok szárnyalnak
felettünk
Az este kapuja
kinyílik,
Pihen a pillák alatt
a szem,
Harang szava szól
elhalón,
A házakban lámpafény
gyúl,
Csillagálmok
születnek az éjben
Illat szárnyal az éji
fuvallatban
A Hold a horizonton
magasra ballag
Zárul az éjszaka
homályos árnya
A hajnal színesen
virrad
Puhán, szelíden jő a
reggel
A szellő kacagva
hozza a fényeket
Vidáman kergetőzve a
felhőkkel
Kiragyog közöttük az
ég kékje
Tükröződik benne a
Nap fénye
Legnagyobb veszély ...
Legnagyobb veszély ...
Tudod arra gondoltam,
legnagyobb veszélyt a világra,
talán az az ember jelenti,
aki a gazdagságot kívül keresi
kielégíthetetlen éhséggel,
aki a boldogságot a pénztől reméli,
vagy az, aki mindennél jobban
a mások szeretetére vágyik...
a kettő, a pénzre éhező
és a szeretetre
iszonyúan szomjazó
útja könnyen visz a pokolba:
kínjában
képes minden aljasságra,
először csak görbül a gerinc,
aztán a végtelen vágy
elvezet akár a gyilkosságig,
lehet még akár Hitler is,
(mi más is dolgozhatott benne,
mint a kibírhatatlan szomj a szeretetre,
hogy az övéi imádják Istenként)...
mert, aki a gazdagságot
kint keresi mindenáron,
az örökre marad kielégítetlen,
mert nincsen benne
a kielégítő szeretet békéje.
legnagyobb veszélyt a világra,
talán az az ember jelenti,
aki a gazdagságot kívül keresi
kielégíthetetlen éhséggel,
aki a boldogságot a pénztől reméli,
vagy az, aki mindennél jobban
a mások szeretetére vágyik...
a kettő, a pénzre éhező
és a szeretetre
iszonyúan szomjazó
útja könnyen visz a pokolba:
kínjában
képes minden aljasságra,
először csak görbül a gerinc,
aztán a végtelen vágy
elvezet akár a gyilkosságig,
lehet még akár Hitler is,
(mi más is dolgozhatott benne,
mint a kibírhatatlan szomj a szeretetre,
hogy az övéi imádják Istenként)...
mert, aki a gazdagságot
kint keresi mindenáron,
az örökre marad kielégítetlen,
mert nincsen benne
a kielégítő szeretet békéje.
2014. augusztus 13.
Szívfájdalom
Szívfájdalom
A reggel, s az este
fény, árnyék és
tiszta pára
sorsunk fénytelen,
a mosolyok könnybe
fúlnak
vergődő szívek
fájdalma,
lelkeink béklyóba
kötve,
hallhatatlanságba
hullva
lebegnek az
örökkévalóságba
Nem egyértelmű ...
Nem egyértelmű ...
Tudod arra gondoltam,
hogy nem egyértelműek a dolgok,
még a jóság,
az embernek oly fontos,
oly nagy hasznot hajtó
sem mindig világít
egy messzi bolygóról is látható,
ragyogón fénylő csillagként:
ahogyan a mű virágnak
illata nincsen,
úgy a jóságnak sem mindegy,
hogy valódi, vagy mesterséges...
nagyon fontos,
hogy honnan érkezett,
hogy milyen a származása,
van e nemesi levele...
a földi haszna egyforma,
érkezzen bárhonnan,
de nincsen fénye,
nem teszi szebbé a világot,
ha születik érdekből,
ha születik félelemből...
ragyogása talán
csak annak van,
melyik a leszármazottja
a szeretetnek:
csak itt egyforma értékű
fizetőeszköz mindegyik,
az égben talán
el csak azt fogadják,
amelyik a szeretetből született,
a többit,
mint a hamisat, úgy kezelik.
hogy nem egyértelműek a dolgok,
még a jóság,
az embernek oly fontos,
oly nagy hasznot hajtó
sem mindig világít
egy messzi bolygóról is látható,
ragyogón fénylő csillagként:
ahogyan a mű virágnak
illata nincsen,
úgy a jóságnak sem mindegy,
hogy valódi, vagy mesterséges...
nagyon fontos,
hogy honnan érkezett,
hogy milyen a származása,
van e nemesi levele...
a földi haszna egyforma,
érkezzen bárhonnan,
de nincsen fénye,
nem teszi szebbé a világot,
ha születik érdekből,
ha születik félelemből...
ragyogása talán
csak annak van,
melyik a leszármazottja
a szeretetnek:
csak itt egyforma értékű
fizetőeszköz mindegyik,
az égben talán
el csak azt fogadják,
amelyik a szeretetből született,
a többit,
mint a hamisat, úgy kezelik.
2014. augusztus 13.
Emlékek szirmain ...
Emlékek szirmain ...
Két egybeforrt lélek
voltunk életünkben.
Szerelmes éveink
csöndesen teltek el.
Nem lángoltunk forró
tűzzel.
Szemem tükrében az
emlékek szirmain fények csillannak,
Álmaimban bűvös
varázslatok után nyílnak meg a hajnal kapui.
Te már ismeretlen
csillagon éled angyali életed.
2014. augusztus 12., kedd
Tűzből született ...
Tűzből született ...
Tudod arra gondoltam,
hogy a szerelem a nagy tűz,
ami hirtelen fellobban,
sokszor megéget,
nem kímél,
amit körülölel,
azt mind felperzseli:
de a legnagyobb láng se örök,
egyszer kialszik
minden egetverő nyaláb...
el is tűnhet nyomtalan,
de maradhat utána
a fagyos,
az eszméletlen hideg, mintha
a forróságnak
nyoma sem lett volna...
de az is előfordulhat,
hogy, mint egy kályha,
az a tűz
befűt a szeretetnek,
s ha a gyötrő forróság
nincs is már,
(amiben élni sem lehet)
utána elég meleg marad,
hogy jól érezze magát
hosszan,
a tűzből született csoda,
a szelíd szerelem,
a végtelen szeretet.
hogy a szerelem a nagy tűz,
ami hirtelen fellobban,
sokszor megéget,
nem kímél,
amit körülölel,
azt mind felperzseli:
de a legnagyobb láng se örök,
egyszer kialszik
minden egetverő nyaláb...
el is tűnhet nyomtalan,
de maradhat utána
a fagyos,
az eszméletlen hideg, mintha
a forróságnak
nyoma sem lett volna...
de az is előfordulhat,
hogy, mint egy kályha,
az a tűz
befűt a szeretetnek,
s ha a gyötrő forróság
nincs is már,
(amiben élni sem lehet)
utána elég meleg marad,
hogy jól érezze magát
hosszan,
a tűzből született csoda,
a szelíd szerelem,
a végtelen szeretet.
2014. augusztus 12.
Apró pillanatok
Apró pillanatok
Ezernyi apró pillanat,
Utunk során arany
sugarak,
Árnyak és viharok
széllel,
Napkelte és
naplemente,
Felhők és ragyogó
fényár,
Álmokat suttogó
bódulat,
Hangok, színek és
dallamok,
Együtt születő apró
pillanatok
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)