Lélekgyógyító Balaton
Szemébe sütött a Balaton
felől a ragyogó napfény. A távolban vitorlások siklottak a vízen. Szép látvány
volt. Nosztalgiával figyelte a kecses hajókat. Könnyű szél fújdogált, lágy
simogató érintéssel, bele-belekapva könnyű vászonruhájába. A part meleg homokja
talpait simogatta.
Imádta a tavat. Ha
munkája engedte, szeretett üldögélni a napsütötte parton, vagy esténként kis
háza teraszán – rózsái között – figyelni a naplementét. Elnézte, ahogy a vízben
egy nagy vöröslő tűzgömbként ragyogott vissza az izzó alkonyi nap. Csodálatos
volt a látvány. A ház, amelyben lakott, a Balaton partján állt. A kis kert a
vízig húzódott. Ez a kis ház és a tó – ugyanazt jelentette neki – a szüleit, a
gyermekkor emlékét, a szeretetet és a Balaton csodás szépsége lelkének
nyugalmát, gyógyulását. Az alkonyatban a kertből a nagy végtelen vízfelületre
látott. Szerette nézni a szél szárnyán feszülő és repülő vitorlásokat. De nem
csak nézni szerette, hanem lerajzolni is a látottakat – csakis a maga
kedvtelésére. A házban nagyon sok kép őrzi keze nyomát.
Kedvelték a
partszakaszt a művészek is. Rajzoltak, festettek. De nagyon sok szépséget,
örömöt adott a vízi sportok szerelmeseinek is a tó.
A balesete óta
nehezen mozgott, talán emiatt is – zárkózottá vált. Barátai ugyan sokszor
meglátogatták, de ő nem szívesen járt társaságba. Szeretett a könyveivel, a
képeivel lenni és a számítógépével. Hisz a munkája is ahhoz kötötte. Mivel az
utóbbi időben állapota rosszabbra fordult, hosszabb távra, dolgai intézésére
elektromos mopeddel közlekedett.
Egy évvel ezelőtt –
egy kortárs festő kiállításán, amely a közelben lévő kisvárosban volt, megismerkedett egy férfivel, akivel azóta is
tart a kapcsolata. Párszor találkoztak, de az éjszakákba nyúló netes és
telefonos beszélgetéseik folyamán mélységekig megismerték egymást. Most újra
beleegyezett egy újbóli találkozásba. Minden félelem, minden feszültség benne
van, hogy hogyan lesz tovább. Szorongással várja a találkozást, hisz az előző
kapcsolatából fájdalmas, becsapott érzéssel szabadult ki. A kesernyés szájíz
nehezen múlik el. A múltból feltörő emlékeket -
amelyek mindig is ott éltek benne - nem tudta a felejtésbe
visszagyömöszölni.
Helén elindult
vásárolni, hogy készülni tudjon vendége fogadására. Először kedves öreg
barátjához nézett be, aki kis üzletében képeket, könyveket árult. Az eladásra
kínált képek között az ő rajzai is ott voltak.
Véletlenül találtak
egymásra, két évvel ezelőtt. A lány egy szép, ragyogó napsütötte kora őszi
napon rajztáblájával ölében üldögélt a parton, mikor Miklós bácsi feleségével
arra sétált. Az idős férfi szerette nézni a művészeket. Műértő szemmel
értékelte, nézte a képeket és válogatott közöttük. Ekkor látta meg a lány rajzát,
majd a többi, szebbnél szebbet, amit Helén készített. A külföldi nyaralók által
nagyon keresettek lettek a képei.
Miklós bácsi nagy
örömmel fogadta őt most is, és nem kis összeget adott át az eladott képei után.
Még kicsit beszélgettek, majd a lány folytatta útját. Bevásárolt. Jól
felpakolva ért haza. Szeretett főzni, sütni, a konyhába serte-pertélni, de saját
magának gyors ételeket készített, hogy minél több időt tudjon a Balaton parton,
a képeivel tölteni.
A munkáját is
szerette precízen, időben elvégezni. Könyvelői munkát végzett egy biztonsági
cégnek. Nagyon meg voltak vele elégedve. Többször kérték, hogy vállaljon más
cégeknek is könyvelést, de nem szeretett volna robottá válni.
Baráti kapcsolatai
régi barátságok voltak: gyerekkorból, a főiskolai évekből és balesete előtti
munkahelyéről is. Hű volt. Szerette maga körül az állandóságot.
Szellő szárnyán
sodródtak az érzései, az emlékek. Elmerült gondolataiba.
Fájdalommal
emlékezett arra a napra, amikor a 30-ik születésnapjára készült, kedves
barátait várva. A közeli nagy bevásárlóközpontba indult bevásárolni. Talán
kicsit izgatottabban, talán nem olyan figyelemmel. Az átjáró zebráján zöld útja
volt és ő elindult. Kb. az út közepén járhatott, mikor egy autó elgázolta. Nem
sok emléke maradt a balesetről, csak a fájdalom és a hónapokig kórházakban
töltött időszak történései, a keserűsége és az élni nem akarása.
Ennek már 10 éve.
Orvosai nem sok jóval kecsegtették. Sokáig kétes volt, hogy valaha lábra tud
állni, hisz komoly gerinc és láb sérüléseket szenvedett. Műtét műtétet
követett, végül az O.O.R.I.-ban tudták lábra állítani, mintegy három hónapos
kezeléssel. Hazaérkezése után – lelkének végleges gyógyulását a Balatontól, -
szeretett tavától és kis otthonától kapta meg.
Helén csinosnak
mondott nő volt. Világosbarna vállig érő haja, kék szeme és kissé teltebb
alakja volt. Az egész lényéből sugárzott valami csábító, ami vonzotta az
embereket, főleg a férfiakat, akik bizony utána fordultak. De ő csak egy
valakit szeretett: Zolit. A 30-ik születésnapján – mikor a balesete érte –
akkor szerettek volna jegyet váltani. Már nem voltak fiatalok, hiszen Zoli is
38 éves volt. Mikor a lány balesete megtörtént, úgy érezte, nem kötheti tovább
magához, mert nem érezte magát teljes értékű nőnek. A balesete során egy olyan
sérülés is érte, hogy gyereket vállalni is rizikó lett volna. Ezért gondolta
úgy – Zolival is megbeszélve – jobb, ha visszaadja a férfi szabadságát.
Kórházi ügyei közel
két évig tartottak – így baráti kapcsolatain kívül egyedül maradt, a tavalyi
évig, amikor megismerkedett Andrással azon a kiállításon.
Izgatta a férfi,
akinek egész lénye sugárzott. Valami volt, ami nagyon vonzotta Helént. Jóképű,
őszülő, huncutul mosolygó, barna szemű férfi volt, aki egy korábbi betegségéből
kifolyólag egy láb amputált volt. Elváltan élt, fordítóként dolgozott, amit
otthon végzett. Két ragyogó szeme mélyén titkokat rejtett, ami a lányt rabul
ejtette.
Hosszú idő után
először nem Zolira gondolt, hanem Andrásra, a találkozásra. Az újbóli
találkozásra gondolt, ami talán sok mindent eldönt. A képek, a Balaton most
csak a szeméig hatoltak, a gondolatai már máshol jártak. Vágyott arra, hogy egy
szerető társ legyen mellette, akivel megoszthatja örömeit, bánatát. Akivel
együtt lehet, akivel együtt lélegezhet, gondolkodhat, aki lelki társa lesz.
Az ablakhoz ment.
Lágy szél lengedezett, hajladoztak a fák lombjai. A tó a messzeségből olyan
volt, mint egy festmény. A hullámok fodrozódtak a szél hatására. Csodálatos volt
minden. Ha nekiült, - mindenről elfeledkezve
rajzolt. Érzékei kiélesedtek.
Látta az ablakból,
hogy a szél felélénkült, és megjelentek az égbolton a viharfelhők morcos
fodrai. Éles csattanással villám hasított végig a horizonton. Gyorsan, hirtelen
tört rá a vihar. Megborzongott, mint mindig, hisz ma is benne van a feszültség
és a félelem a viharra. Hirtelen elkezdett ömleni az eső. Vacogott a
zaklatottságtól. Amilyen hirtelen tört ki, olyan hirtelen lett vége is a nyári
viharnak. Újra kisütött a Nap.
Lassan készülnie
kell, hisz András hamarosan megérkezik. Élvezte a készülődést. Eközben
gondolatai szárnyaltak. A férfi nem mindennapi ember. Úgy érzi, megtalálta
benne, akire mindig is vágyott. Halk zene szólt a rádióban, s mire elkészült, András
megérkezett. Autójával beparkolt a lugas mellé, nagy virágcsokorral kezében
köszöntötte Helént. Ezután meggyújtották az asztalon a gyertyákat, Helén
tálalt. Csendesen, halk zene mellett, - beszélgetve vacsoráztak. A vacsora
végeztével a férfi pezsgőt bontott , amit már a teraszon fogyasztottak el.
A lemenő Nap
aranyfényben ragyogtatta a Balatont. Visszatükröződő fényei meseszerűvé
varázsolták a tájat. Bűvölten álltak, egymást átölelve, nézve a messzeségbe, a
tóra, a naplementében. Lassan legurult az izzó, vörös gömb a láthatáron és
beesteledett. A kellemes, langyos estében nyoma sem volt a délutáni nagy
viharnak. Enyhe szellő fodrozta a hullámokat. A lány haja is aranyfényben
ragyogott. A lenyugvó nap sugárözönt zúdított a vízre, ami lángolt, mint a
nyári, tűző nap a horizonton.
Zene, dallamok.
Remény egy kis boldogság után, vágy egy szerető, ölelő kedves után. Erre
vágytak mindketten régóta. Lassan kigyúltak az égbolton a csillagok. Először az
esthajnalcsillag ragyogott fel, majd a sok csillag sziporkázott, és ezüst
fényével megjelent a vén, öreg hold is. Lenyűgözte őket a látvány. A férfi keze
úgy ért Helénhez, olyan finoman, mintha attól félne, elillan előle és mindez
csak látomássá válik. A lány beleborzongott ebbe az érintésbe. Átölelve
egymást, halkan beszélgettek. Mindketten tudni akarták a másik gondolatait,
szándékait. Vallották be egymásnak érzéseiket.
...
Lassan szétrepedt a
páncél, amit idáig maga körül tudott. Szemét elhomályosították a könnyek. Az
égbolt csillagszikrákat szórt a sötétkék horizonton, fürtökként tündöklöttek.
Így érte őket a
vörös-sárgás kinyíló hajnal.
A Balaton felől párás
kapu nyiladozott.
