2013. szeptember 24., kedd

Önzetlen szeretet



Önzetlen szeretet


Tudod arra gondoltam, álom már csak a csodás, a kristálytiszta vizű folyó, amelyik adta magát önzetlen, de az ember már csak olyan, hogy a jót nem csak használja, nem csak merítkezik benne, nem örömmel elfogadja, amit önmagától képes adni, de kihasználja, azzal nem törődve, hogy közben megöli a benne levő szépet, a jót, s mindezt azért teszi, mert jól akar járni nagyon, minél nagyobb legyen a haszon: nem képes megtartani, ha belőle a szeretet hiányzik … s így van az ember magával a hőn óhajtott, mindennél jobban vágyott szeretettel, vágyik rá, hogy kapja, de ha egyszer akkora szerencse éri, hogy érdemtelenül megszerzi, (érdemtelen, míg benne viszont szeretet nincsen) akkor elkezdi használni, kihasználni, a lényegétől megfosztani… mert míg az emberben szeretet nincsen, addig mindent elront azzal, hogy kizsákmányol, a maga számára kiszedni belőle minél többet akar, mibe sokszor hal bele a tiszta vizű folyó, lesz áldozata
a tiszta folyású önzetlen szeretet.

2013. április 23.

Ébredő fények

Ébredő fények 


A szeretetben a jót



A szeretetben a jót

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember általában
a kellemes meleget szereti jobban,
a fagyos hideg elől legszívesebben elbújna:
de ha a nagy tél óhatatlan megérkezik,
jobb, ha nem talál valakit,
aki a melegtől elkényelmesedett,
de talál olyat,
aki a kisebb hidegek által megedződik,
(jó arra a hideg víz is)
úgy már a fagy se olyan veszedelmes,
s ha az ember a télben se fázik,
láthatja még a kellemes oldalát is…
az életnek is van meleg,
napos szakasza,
amikor az ember a boldogságban fürdik,
de a hideg, ha nem is várják,
egyszer megérkezik,
szerencsés, aki edződik időben…
a sok apró hideg,
a sok kis fájdalom megerősít,
s ha a fájdalmat
akaratlanul is a szeretet okozza,
ellenállóvá válik az ember annyira,
hogy a rosszindulat okozta
dermesztő hideget
már észre sem veszi:
s a szeretetben a jót,
a nagy fájdalom ellenére is
mindig meg lehet találni.

2013. április 22.

2013. szeptember 21., szombat

Tavaszi barkaágak



Tavaszi barkaágak

A hajnalok madárdallal keltenek
Megérkezett a tavasz
*
A fények útra kelnek,
A madarak énekelnek,
Felébredt egy új reggel.
*
Megeredt a tavaszi eső,
Zöldbe borult erdő, mező:
Virágzik az aranyeső.
*
Kecsesen szálldos a pillangó,
Virágról virágra libben
A tavaszi napsugárban.
*
Csicseregnek a madarak,
Zümmögnek a bogarak,
Pillangók szálldosnak.
*
Nyílnak a virágok, virít a természet.
A fák között madarak trilláznak.
*
A fák égő, virító virágarcúak,
Az éjszakák lopottálmúak.

A szív ...



A szív ...



Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
*
Nem tudjuk, hol van a szívünk, csak akkor, ha fáj.
*
Tedd, amit úgy érzel, tenned kell,
Arra menj, amerre a szíved terel,
Hisz időd oly` kevés,
Légy hát a magad ura, míg élsz.
*
Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet, mely útra kelt és felkutatta a tied. Rejts el, őrizz, éltess engem kedvesem. Én veled leszek, te leszel a mindenem.
*
Amit a szem nem lát, a szív azt is érzi.
*
Semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség, ha valamit, valakit elveszítünk, mielőtt igazán ráébrednénk, mennyit jelentett nekünk.
*
A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. A hiánya az jelzi, hogy szeretem.
*
A legnagyobb ajándék, amit embertársadnak adhatsz, az, hogy őszinte szívvel figyelsz rá.
*
A mosoly és az önbizalommal teli szív biztos út a boldogság felé.
*
A szíved egyszerűen összetörik, ennyi az egész. De nem ítélkezhetsz, nem mutogathatsz a másikra. Ha szerencsés vagy, megtalálod azt, aki értékelni tud.
*
Azzal, hogy falat húzol a szíved köré, nem véded meg magad, csak kizársz másokat, akik fontosak lehetnének.
*
Sok ember fog ki- és besétálni az életedbe, de csak az igaz barátok hagynak lábnyomot a szívedben.
*
A barát olyan, aki ismeri a szívedben rejlő dallamot, vissza tudja azt neked énekelni, akkor, ha te elfelejtetted.
 


2013. szeptember 20., péntek

Elszenderült csönd



Elszenderült csönd

Az alkonyi pír fellángol az égbolton. Arany-szőke fény önti el a horizontot. Amint a lenyugvó Nap árnyakat vet, befödi a végtelen felhőárnyas homlokát az est homályosuló hamvában fürdetve. Bársonyos nyugalmával pihen meg az élet. Az alkonyi fényeket csillagok koronázzák. Elszenderül a csönd is. Karjaiba vesz az éjszaka, elringat az álom. A lelkeket elrejtik az angyalok, együtt szárnyalnak a fényes Nap ébredéséig, a gyöngyharmatos reggelekben.

A szerelem olyan ...




A szerelem olyan ...

Tudod arra gondoltam,
ha valaki az Esthajnalcsillagot
ismeri csak hallomásból,
s feltekintve az égre,
egy másikkal téveszti össze,
azt gondolhatja, nem is olyan ragyogó,
nem is különös, olyan, mint a többi…
és az Istent nem ismerve,
mással összetévesztve
a csodatévő erejében
könnyen lehet csalódni,
a valódit is megtagadni…
aki nem találkozott az isteni,
a gyermekéért zokogó,
érte mindent megtevő anyával,
annak nem jelent különöset a szó:
hogy anya,
az is csak olyan ember,
mint a többi, gondolhatja…
és akit az igaz szerelem
még nem ért utol,
aki keveri a pőre vággyal,
az könnyen azt gondolja,
hogy a szerelem olyan,
mint az éhség: jól lakunk,
azután megéhezünk,
hogy megint együnk,
a cél egyedül a fontos,
hogy az éhség elmúljon…
az isteni dolgok
nagyon is földi másai
csak a nevükben hasonlók,
hogy meglehessen őket különböztetni,
az igazit mindig
csupa nagybetűvel kellene kimondani.

2013. április 21.

A barátság ...




A barátság nálam nem vallomásokban és lelkendezésekben, csak a bizalmasság csöndjében szokott nyilvánulni.
*
A barátság: hűség, helytállás, becsület.
*
A barátság teszi lehetővé két ember között a legmélyebb azonosulást.
*
A barátságot sokkal tartósabbnak gondolom, mint a szerelmet. Úgy látom, a szerelem csak biokémia egy aktuális célemberre kivetítve. Ez úgy hangzott, mintha még nem lettem volna szerelmes, ugye? Hát pedig voltam, és nem is kicsit, de kinőttem belőle.
*
Egy meghitt barátságnak megvan a saját élete, s ez sokkal nagyszerűbb, mint két barát egymástól elkülönült élete.
*
A barátság a találkozásokból táplálkozik, és meghal, ha megfosztják tőlük.
*
A nehéz pillanatokban születnek meg az életre szóló barátságok. Ilyenkor lehullanak a maszkok, és valóban közel kerülünk egymáshoz.
*
Egy barát örök időkre barát, akár támaszra van szükség, akár az örömök megosztására. Akár jó, akár rossz idők járnak ránk, egy barát mindig jelen van, kész a megosztásra, a szolgálatra, a meghallgatásra, egyszerűen csak ott van.
*
Az igazi jó barátok, akiket a szívük hoz hozzám látogatóba, azok a legjobb orvosok!
*
A barátság nyelve nem szavakból, hanem jelentésekből áll.

A tegnap álom ...


Égi fények

Égi fények

A hűvös, simogató holdfényben a világ álomra hajtja a fejét, s a halvány fényben szárnyalnak útjukon. Párás köd száll a szemekre, áldást hozva életünkre. A mély szemekre hullnak a csendek. Szálló, lenge álomban a lelkek nyugszanak, a vándorló éjszaka fények között. Csillagszikrák kergetőznek ott fenn, s angyalszemek kísérik a messzeségben. Magányos útjaikon szárnyalnak a lelkek az álomvilágban. Szívünk fájdalmai is elnyugszanak, csak olykor hangzanak a mély sóhajok. A magányos ösvényeken, messze odafönn találkoznak a lelkek. Megbűvölten a csend gyengéd érintésében, a Holdfény búcsújában. Elrejtőzve az éj melódiáiban a remény oltárán ébredve. A holdfény mosolyog, homályosan tör át a csillagszikra a felhők fürtjei közt. Alszik a táj, néma a horizont. Az álom fátyla terül ránk. Bolyongva a merengő csillagfényben, - otthonra lelve.

Elszálltak a szavak, a sóhajok is elpihentek, ellobbantak a fények. Az álomvilág ölelésében melódiák szárnyalnak árnyakba vonva, a titkok rejtélyében. Ezüstselyem fények fátyla terül ránk, szomorú szemekben könnyek és az égi fények csillognak.

Ébred a reggel



Ébred a reggel

Pirkad az ég alja
Imbolyognak a fények
A szél üde táncot lejt
Madarak víg dala zeng

Ritmusosan dobban az élet
A házak is éledeznek
A zöldellő fák felett
Az új reggel felébred

Viszontszeretet



Viszontszeretet

Tudod arra gondoltam,
ha egy kicsit is ügyes,
az átlagember könnyen átsétál
a keskeny pallón is,
de, ha az szédítő magasságban van,
akkor valószínű,
hogy az első lépés után
a mélyben találja magát,
pedig valójában semmi se változik,
a tudat, a látvány ijeszt csak…
aki hisz, aki úgy érzi,
látatlanban is óvó kezek védik,
abban félelem nincsen,
pedig bátornak lenni
veszélyes világban
nem kis attrakció,
ahhoz legalábbis hinni kell mélyen,
hogy vigyáz rá a leghatalmasabb erő…
de ha egyszer a hívő
hátranéz kételkedve,
és nem talál ott senkit,
ha elbizonytalanodik,
a veszélyt meglátja,
zuhan máris
az élet mélységes poklába,
mint a holdkóros, ki lépked bátran,
akár a legmagasabb háztetőn is,
míg csak föl nem ébresztik…
nincs különbség, az ember ugyan az,
és a helyzet sem változik,
nem más, a hit,
ami magasan tart,
és ami lehúz, az a tudat…
így van az ember a viszontszeretettel,
míg hiszi, a felhők fölött sétál addig,
de ahogy elbizonytalanodik,
ha kiderül, nem tartja semmi,
magát alaposan összetöri.

2013. április 20.

Nincstelenek paradicsoma



Nincstelenek paradicsoma

Tudod arra gondoltam,
amikor az ember rálép az útra,
lép a körülmények,
a külső, a belső tehetség útjára,
hogy az adottságok milyenek,
azok az életút minőségét
nagyban befolyásolják…
kinek tehetsége
és még lehetősége sincsen hozzá,
annak nem egy leányálom az élet:
nehéz annak a tánc,
kinek se ügyessége, se hallása,
se jó tanára…
megszületünk, az út végén elbúcsúzunk,
de vajon, csakis azért jöttünk,
ami közben velünk megtörténik,
hibánkból, vagy hibánkon kívül:
ennyire a véletlennek vagyunk odadobva?
vagy esetleg az úton belül
van egy másik is,
amire a halandó nehezen lép rá,
mert túl jó megy a dolga, talán,,
mert már amúgy zötyög a vonata…
pedig a lélek mindvégig csalogat,
hogy az ő útján induljon az ember,
talán leginkább azok tartanak vele,
akik nincstelenek,
akik sokat veszítettek,
akik már mindenről lemondtak,
akiknek már mindegy minden,
akiknek ő az utolsó szalmaszál…
számukra kiderülhet talán,
hogy van más is, nem csak az,
amiben csalódni lehet,
s ha vele kézen fogva
járja az ember az utat,
juthat igen különös,
addig ismeretlen,
de csodálatos világba,
a nincstelenek paradicsomába.

2013. április 19.

Csdókolt álmok



Csókolt álmok

Ébredező táj fölött
Bárányfelhők úsznak
A szürke ég színesedik
Az alkony már pírban ég
Ezüst fényt terít az este
Az álmokat csókolja
Fáradt szemünkbe

Csodavilág! - Nem álmodom



Csodavilág!
(Nem álmodom)

Zizzennek a tavaszi szélben a fák lombjai.
A bokrokon át ragyogó fény vibrál. A ház előtt az ágyásokban végig íriszek virulnak: lila és napsárga színekben. Kellemes illatuk leng a levegőben. Szerelem tüze ég a szívekben, fájó és gyönyörű érzésekkel. Virágzik erdő, mező. Szikrázik a tavaszi nap és a sok-sok szín csodálatossá, kellemessé színezi, festi a tájat. Merengve, álmodozva hallgatom a szellő dudorászását és a madarak dalát.
Harmatosak, illatosak a  reggelek, a hajnali sugár az árnyakból kel ki hirtelen, beragyogva arany fénnyel a napot.
A patak vize még friss, de csörgedező hangja szívünkig hatol, hozza felénk a meséket, a szerelmes legendákat.
Csoda ez a világ! Ezer számra zengik dalukat a madarak, aranylik a napsugár, részegítő a fény. A fák is dallamokat susognak a Naphoz, fényben fürdik az emberi lélek is.
Az estében a végtelen horizonton ragyognak az arany csillagok és fénylik a Hold. Szinte nappali fényben világlik az éjszaka.
A vándorló szellő sodorja a felhőket, denevérek suhannak az égbolt alatt, sejtelmesen. Világító fénybogarak szikrái gyúlnak, táncolnak a homályban.
Azután olyan hirtelen elcsendesedik az éjszaka, teljes némaság ölel át bennünket, vagy csak engem ér el az álom.

Tavaszi nap, fénylő hold
Az életem fénye Te vagy
Ringatóznak a virágok
A nap sugara melengeti a Földet
A hold, s a csillagok útján ,
Az égbolton özönlik a fény
Hajnalcsillag köszöntve a reggelt,
Tovatűnik a horizont peremén.