2018. október 11., csütörtök

Varázslatok


Varázslatok



Mikor rám telepednek a csendes éjszakák, hideg szárnyukkal beborítanak a törékeny,
szinte kimondhatatlan érzések.
Csípős, hideg csendes a világ. Tiszta az égbolt, a távolban sziporkázó csillagok,
a Hold ezüst fátyolba burkolózva árnyként oson a dermedt éjszakában.
Borzongva bújok takaróm alá. Lelkem zaklatott.
Mérhetetlen vágy fog el utánad.
Mikor így előre törnek lelkem mélyéről az érzések, minden pillanatom olyan mély érzelemmel töltődik fel. Könnyes, merengő szemeim mögött – szívemben az emlékek zenéje .
Jó volna átölelni – álmodozom közelségedről.
Most messze vagy tőlem, - csak szavaimmal, gondolataimmal ölelhetlek. Lelkemmel szárnyalhatok, - repülök Hozzád a szívemben lévő legcsodálatosabb érzéssel.
Sokszor megjelenő szemeid simogató ragyogása, mosolyod varázsa, arcod vonásai, - mozdulatok, - pillanatok.. Kezed érintésére vágyom, - szíved dobbanását érezni kívánom.
A szívemben halkan szóló – lágy melódiák, - lelkem zokogó, tűnődő sóvárgása..
Hajnalig tartó virrasztásaim, - hívó, - kérő szavaim.
Édes emléked szelíd varázsa.
A szívem csordultig van az irántad érzett szeretettel.
Mindig Feléd, - Hozzád visz az utam.
SZERETLEK!

A gyümölcsfa


A gyümölcsfa  

Tudod arra gondoltam,
a gyümölcsfa minden energiáját
 gyümölcse érlelésére fordítja,
de az embernek
a legfontosabb teendője mellett
van más sok,
ami elveszi a beéréstől az erőt…
sokszor a csillagász
készíteni kényszerül horoszkópot,
s tovább az lesz a fő irány,
ha azzal hatalmas sikert arat…
és akinek a torkában
kincs apró jele van,
de vágyik a gyors népszerűségre,
az a tömegek kedvére énekel,
a tömegek igénytelen igényére:
talán dalával
értő közönség elé kerülni
nem fog,
ha energiát
az érésre nem fordít,
soha se tudja meg,
milyen különleges
gyümölcs lehetett volna belőle,
ha az érlelésre fordítja
a sok elaprózott energiát…
az ember a siker reményében,
a népszerűség iránti vágyában,
szeretetéhségében,
nem ad időt valódi önmagának sem,
hogy sokszor fájdalmak közepette
 kibújjon a száraz magból,
hogy csodálatos kinccsé váljon…
mert egészen biztosan
sok lehetőség rejlik az emberben,
kinek ez, kinek az
de mindben benne van a lehetőség
a legcsodálatosabbra,
virágba boruló önmagára, amit,
mint minden valódit
nem a tömegek,
csak az annak
a szerető szakértője lát meg.

2012. július 14.

Tündöklő ezüst Hold


Tündöklő ezüst Hold

Láttad Kedvesem a Holdat az égbolton?
Tündökölt. Óriási volt és igazi ezüstgömbként világított,
teljes nappali fénybe borítva a kertet.
Sokáig kint álltam és figyeltem. Csodálatos volt.
Majd később, ahogy az ablakom látószögébe ért, fénye vonzott, csalogatott...
és olyan csend volt. Szinte szellemies.
A máskor főút felől átszűrődő neszek is elhallgattak most,
beburkolóztak a Hold fényruhájába. Valahogy nagyon mély volt ez a csend.
A Hold körül - tele volt szórva az égbolt millió kis csillaggal.
Mint a tűz szikrák csillogtak, sziporkáztak, mintha kacsingatnának.
Csoda, ha nem tudok ilyenkor aludni?
Hogy az éjszaka teli van csodákkal, varázslatokkal? - és
ezekben a csodákban benne vagy, itt vagy minden pillanatban, minden kis
csillagszikrában és a vén öreg Holdban és az egész végtelenben - az én
végtelen szeretetemben ..

Az akaraterő


Az akaraterő

Tudod arra gondoltam,
hogy az akaraterő
sok mindenre használható,
az ember képes vele feljutni
a legmagasabb csúcsra is,
és úgy is van,
hogy hatalmas akarata erejével
erőszakot tesz az életen:
a békésen csordogáló folyót
kiborítja
az isteni szeretet medréből,
az bármennyire is kapaszkodna,
 tereli új csatornába,
a gépek ember alkotta világába…
akinek van hozzá ügyessége,
az előállítani képes
a majdnem tökéletes gépet,
amihez alapanyag
az istentől levő ember…
tökéletes a gép,
de gép mégiscsak,
saját gondolatai nincsenek,
csak annyira képes,
amennyit belé programoztak…
 egyszer elromlik
a legjobb szerkezet is,
akkor viszont hatalmas,
visszafordíthatatlan
kárt tud okozni…
s ha ügyetlen kezek babrálják,
 az legnagyobb akarat ellenére is
belőle csak egy silány,
semmire se jó szerkezet lehet,
amelyik hamar visszaüt…
az eredeti,
az isteni mederbe pedig
visszakerülni nem könnyű,
a gép, hogy újra emberré legyen
kell hozzá nagyon sok
igaz, türelmes szeretet.

2012. július 13.

2018. október 10., szerda

Szendergőn ...


Szendergőn …

Félhomály a szobámban
Szendereg velem az álom is
Szellemként jár a szél a függönyön
és az ablakon át jajongva
Gyertyáim lángja táncol az estben
gondolatban Veled - a lelkemben
Szállok a képzelet szárnyán
lebegek sokszor az álom és ébrenlét határán
Ez az idő, amikor nem fájnak a sebek
csak az árnyékok és a fények lebegnek
arcod van előttem: szemed ragyogó arany fénye
a szád sarkában ott bujkál a mosoly, talán
azért, hogy kicsit felvidíts, vagy valami másért?
Kezem tartod a kezedben - védelmezően
Az álom tengerén úszom és lebegek valóban
Hozzád a lelkemben hazaértem

2018. október 7., vasárnap

Ha az élet elég hosszú


Ha az élet elég hosszú

Tudod arra gondoltam,
ha az élet elég hosszú ahhoz,
hogy legyen idő rá, alatta
(nyomása alatt)
tanulni lehet
nagyon sok mindent,
a történések sokasága
segít a tájékozódásban,
sok öröm és fájdalom vezethet
a világ, az ember megismeréséhez…
dolgok,
amik egytől egyig
mind nagyon fontosak,
az éleslátásban segítenek,
s ha a számok arányait vesszük,
talán több a rossz, mint a jó benne,
csak azokat véve figyelembe
 az élet nem rózsakert…
de ha az ember visszatekint
élete domborzati térképére,
azt láthatja,
hogy a sok nagyon fontos,
már-már hatalmas
hegynek hitt dolog
csak hegynek sem nevezhető
alig dombocska,
jelentéktelen
a szeretet kiemelkedő
hegycsúcsaihoz képest...
de talán mégis szükséges,
mint a fény mellé a sötét,
hogy az ember észrevegye
a szeretet
emberfeletti hatalmasságát,
istent voltát:
hogy mennyi felesleges
fájdalom érte az életben,
mert messziről nézve
 minden fájdalom,
amit szeretetlenség okoz
eltörpül a szeretet
égig érő csúcsa mellett.

2012. július 12.

Álmok tengere


Álmok tengere

Éjszaka ül a városon,
csak a csend bolyong álmodón
Magára borítva köpenyét,
hideg lehelettel leszáll az éj
A horizont bársonyán csillagfény,
ezüst holdfény az ég végtelenén,
szárnyaló lelkek az álmok tengerén

A megtalált szeretettel


A megtalált szeretettel

Tudod arra gondoltam,
az ember élete attól rossz,
hogy összehasonlít,
önmaga sorsát állítja
másokéval párhuzamba:
kik nála szebbek, jobbak,
szerencsésebbek és okosabbak…
de máris fordul a kocka,
a rossz is válik jóra,
ha önmagát nálánál csúnyábbhoz,
rosszabbhoz, pechesebbhez,
butábbhoz hasonlítja:
onnan nézve, az ő,
az egyáltalán nem vidám
élete
egészen elfogadható,
ó micsoda boldogság,
több se kell annál…
de talán hasonlítgatni
értelmetlen dolog,
se ez, se az nem valóság,
ami fáj, az fáj,
az öröm pedig öröm
nézve bárhonnan,
a lényeg
az úgy is láthatatlan…
amin nem lehet javítani,
azt kell elfogadni,
sírva, vagy örömmel,
de azért abban hinni szabad,
hogy valójában
ez a valóságnak az előszobája,
ami lehet jól kipárnázva,
és lehet kényelmetlen is,
de ha belép a szobába
az addig kívül várakozó,
akkor
a megtalált szeretet birtokában
minden egyértelművé válik,
minden, ami más
kerül lejjebb:
ott van az ember
azon a magaslaton
ahonnan az élet a legszebb.

2012. július 11.

Adj esélyt ...


Adj esélyt …

Találkoztunk, megismertelek, - s boldog voltam – mert együtt voltál velem …
Nem szóltál, nem mondtad, hogy mit tegyek és mit ne …
Csak megöleltél és érezte szívem, szívedet…
Megszűnt a zajos világ, mikor magamhoz öleltelek…
Illatod magamba szívtam, s Te lehetőséget adtál nekem,
hogy önmagamban újra bízzak
Elrontottam talán sok mindent, és drágán fizetek mindenért …
Kérlek, adj esélyt – még adj esélyt nekem, hogy újra láthassalak,
hogy újra érezhesselek, újra érezhessem tested melegét, s csókolhassalak …
Szeretném újra fogni a kezed, érezni szíved dobbanását …
Szeretnék egyszer melletted ébredni, egy forró éjszaka után …
Kérlek, adj még egy lehetőséget, hogy öleljelek, hogy szerethesselek Téged!

Néha jó egyedül


Néha jó egyedül

Tudod arra gondoltam,
néha jó egyedül lenni,
máskor pedig
az ember társaságra vágyik...
egyedüllét:
amit akarattal,
mások jóindulatával
megtörni lehet,
de a magány az olyan,
amin nem segít az akarat,
nem a segítő szándék,
nem képes a magányt
egy másik ember
jó indulattal feloldani…
a magány:
az szeretethiány,
ha eltölti az embert,
akkor nélkülözi
a legnagyobb tömegben is,
a világon élő ember nincs,
ki rajta
a legjobb szándékkal
változtatni tudna…
de talán segít,
Isten tudja csak, hogy ki,
talán ő,
maga a teremtő,
amikor vigaszként
küld csodás szivárványt
a felhőtlen égre,
amikor az esőhatár
két lépésre
van a magányos,
esernyő nélküli embertől,
amikor virágba borul
az addig
sohasem virágzó bokor,
amikor az eb, harapós,
fark csóválva kér simogatást
szelíd bárányként,
amikor a természet teszi azt,
amire a másik ember
szeretetlen
legjobb akarata ellenére
se képes: megéreztetni
a titokzatos szeretetet,
hogy bár az ember
egyedül van,
de mégse szeretetlen,
mégse magányosan.

2012. július 10.

Csókolt álmok


Csókolt álmok

Ébredező táj fölött
Bárányfelhők úsznak
A szürke ég színesedik
Az alkony már pírban ég
Ezüst fényt terít az este
Az álmokat csókolja
Fáradt szemünkbe

Csitáry-Hoch Tamás - Két ember kapcsolatában ...


Csitáry-Hock Tamás
Két ember kapcsolatában ...

Két ember kapcsolatában sosem az akadályok számítanak. Hanem a szeretet. 
Ami az akadályokat is lebonthatja. Ha megélik. 
Mert az akadályok csak részei az életnek, amik folyamatosan alakulnak, 
és akár már holnap eltűnhetnek. A szeretet viszont örök.

2018. október 5., péntek

A bölcs szülő ...


A bölcs szülő ...

Tudod arra gondoltam,
a bölcs szülő
bármennyire is tehetős,
nem rontja el
az örömre való képességet azzal,
hogy a gyermekének mindent megad,
mert a mindennél nincs már több,
s akinek mindene megvan,
annak örülni minek nincsen,
nincsen, amire várjon,
amire oly nagyon vágyjon…
s ha a föld behintve
arannyal lenne,
sokszor kerülne láb alá,
értéke nem lenne…
ahogy a játékot
az elkényeztetett gyermek,
az elkényeztettet ember
nem becsülné az életet,
ha tudná, hogy belőle neki
a végtelen jutott…
ezért talán,
hogy az ismeretlen,
de bölcs szülő
az életet is aprózva adja,
talán, (bizonytalan minden)
hogy a megajándékozott higgye,
ennyi az összes,
rövidre van szabva,
becsülje meg, azt a keveset
kezelje pótolhatatlan kincseként…
és talán így van a szeretettel is,
az ember nem tudhatja:
végtelen, vagy véges,
talán, hogy megbecsülje,
magát ne érezze biztosítva,
ne lankadjon a figyelme iránta,
hogy tegyen az életéért,
óvja és dédelgesse,
egy pillanatra meg ne unja,
ha már oly szerencsés
a sok szegény közt,
hogy belőle neki jutott…
s talán a szeretetet
oly sokan azért szomjazzák,
ha egyszer találkoznak vele,
kincsükként becsüljék.

2012. július 10.

Tudom, fájdalmat okozok ...


Tudom, fájdalmat okozok …

Tudom, fájdalmat okozok neked, de azt mondom: Te nem szeretsz engem. Ne hidd, hogy hálátlan vagyok, de úgy érzem, - és ezt neked is be kell látni. De mi ez?
Mi az, amit adtál nekem?  Lázadok. Mélyről jönnek ezek a lázadó gondolatok. Bárhogy is bántson, sebezzen a szó, azt is tudnod kell, nekem ez nagyon fájó. Mit tettél értem? Átöleltél már? – ringattál már? – megkérdezted- e  már tőlem, mi fáj kedvesem? – mit tehetek érted?  Gondoltál már arra, én mit érezhetek? Nem. Nem bántalak, hisz tudnod kell, mennyire szeretlek. Igaz, lehet szavakkal simogatni, lehet szavakkal szeretni. Az is csodálatos, ha őszinte. Neked elég? Lehet, hálátlan vagyok. Meglehet. Jók neked a hazug bókok? Suttoghatnak a füledbe szép szavakat, utána kinevetnek, - de vajon őszintén szeretnek? Elgondolkodtál már azon, miért is csak a külsőségeket nézzük? Miért nem mélyre, az ember belső értékébe?  Magadba néztél már? Te is eldobtad már azt, aki őszintén szeretett? Tudom, fájnak a szavak – de igazak. Minden betű igaz. Nekem kín – nem akarlak bántani. Elűzhetsz – eldobhatsz újra. Ne törődj velem, Szívemben örökké őrizlek. Mindig vágylak és szeretlek – még életem tart.