2018. augusztus 20., hétfő

Az ember felelős


Az ember felelős 

Tudod arra gondoltam,
csak az ember felelős a tetteiért,
a mag a földbe bekerül,
s ha életre kel: kicsírázik,
a sötétből önkéntelen is
a fény felé nyújtózik…
amit megtehet: ennyi,  
 már tőle független a többi,
függ a külső körülményektől,
a naptól, a csapadéktól…
tetteiért csak az ember felelős,
s benne a szeretet olyan,
mint a földbe került mag,
amelyik szerencsés esetben
kicsírázik,
s mindennél jobban
a fényre vágyik,
de ha nincsen számára napsugár,
ha az éltető erő nincsen meg,
hiába jó a talaj, táplálék,
viszont-szeretet szeretet nélkül
jobb esetben elpusztul, kiszárad,
vagy sínylődik mihasznán
egész szomorú életén át.

2012. május 29.

Tiszta dallam zeng


Tiszta dallam zeng

A tó tükrében ragyog a Nap,
szemed fényében lelked tükre
A horizontról tiszta dallam,
szívemből lágy szerenád csendül

Galambok szárnyalnak az égig,
tollaikon táncoló szivárvány
Szemedben aranybársony mosoly,
e mosoly szívemben virágot bont

Mint két kéz


Mint két kéz 

Tudod arra gondoltam,
ha két ember szereti egymást,
az olyan,
mint két kéz
nagyon szoros,
elválaszthatatlan kézfogása,
ami az erős szeretetből születik,
s ha egy akarattal akarják,
erősebb a vasnál,
nem változtathat azon senki,
az a szorítás olyan biztos,
hogy nem számít a távolság,
ha egy pillanatra engedné az egyik,
szorítaná a másik,
ha engedné a másik,
szorítaná az egyik,
végtelen erős a szeretet,
amelyik két pilléren nyugszik…
s van úgy,
hogy az egyik kapaszkodna,
a másik könnyedén
gond nélkül kicsusszan,
(kiben nem él a szeretet)
és az úgy a jó,
még akkor is, ha fájó,
emlékek nélkül
felejteni könnyebb…
és van, hogy a szeretet olyan:
mintha az egyik kéz szorítana,
 a másik meg csak hagyja,
vissza nem szorít,
de a kezét el se húzza…
azt a kezet, azt a másikat,
azt a bizonytalant
egész biztosan el kell engedni,
ha még oly fájó is,
talán a hiány, ha lesz mégis,
 eldönteni segíti,
nélküle, vagy jobb vele,
s ha vissza nem jön többet,
végleg elengedni,
felejteni bármily nehéz is.

2012. május 28.

Érj hozzám!


Érj hozzám!

Finom, puha csókok simogatják vállamat … Érj hozzám!, hogy tűzben égve eggyé válhassak Veled – hogy reszkess értem, - Annyira kívánom a kezedet. Csókjaimmal beborítalak: akard, hogy akarjalak! Szeress szenvedélyesen, - bújj ide hozzám! … A Tiéd vagyok – Tudod, hogy minden érintésed éget? – Testem Hozzád simul – a szemed nézem – akarom , látni akarom – látni a gyönyört benne … Elégek … Kérlek, segíts!!

Pünkösd


Pünkösd 

Pünkösd, megfoghatatlan,
mégis gyönyörű ünnep vagy,
különleges, hiszen az ünnepelt
a Szent Lélek maga …
pünkösd, misztikus,
ésszel elérhetetlen,
virágod a gyönyörű,
a pünkösdi rózsa,
mint megannyi lángnyelv
emlékeztet arra
a különös,
örömteli ötvenedik napra,
mikor ereszkedett le az égből a lélek,
vöröslő lángnyelv képében,
hívőnek és hitetlennek láthatóvá
egyaránt válva…
szent és örök a lélek, s a pünkösd
az örök léleknek az örömünnepe,
ki nap, mint nap új ruhában ölt testet,
értelmet adva a születő életnek...
szent a lélek,
képes a nagyszerű csodára,
hisz az embereket megtanította
a lehetetlenre: érteni egymás nyelvét…
szent a lélek,
kiről az ember elfelejtkezett rég,
s vele elfelejtette érteni a másikat…
talán, ha megint megmutatná magát,
ha lángnyelvekben ereszkedne le az égből,
az ember újra csak szót értene egymással …
pünkösd, ünnep, ami emlékeztet a születésre,
ünnep, ami emlékeztet a lélekre, a szentre,
ami itt van közöttünk, itt van bennünk,
 rá emlékeztet
a viruló pünkösdirózsa is odakint a kertben.

2012. május. 25.

Dallam ...


Dallam ...

Dallamok a természetben,
madarak suhanó szárnyakon
Dallamok a vizek felett:
a dallam a szív balzsama,
a dallam a lélek tisztasága,
a dallamok fűszerei a létnek,
a dallam minden pillanat,
a dallam vers és gondolat,
a dallam az ifjúság, a vágy,
a dallamban a szálló idő,
a dallam ragyogó színű rózsa,
a dallam tündér és angyal,
a dallam áhítat a félhomályban,
a dallam fájdalom és öröm:
Ott a szeretet minden dallamban

A zongora


A zongora

Tudod arra gondoltam,
 hasonlít az ember a zongorára
(is), ugyan akkor hasonlít
a zongora művészére is…
(hol zongora, hol pedig zongorista)
míg csak magányosan,
nevesincsen áll a teremben,
hogy jó hangszer, nem tudni róla,
pedig biztosan az,
értett hozzá, aki megálmodta…
hogy kiderüljön, ahhoz kell
a nagyon tehetséges,
már-már művész zongorista,
aki leül mellé,
az ujjait hozzáértőn
végigfuttatja a billentyűkön,
s ha megtetszik neki,
gyönyörű hangokat képes kicsalogatni…
ha viszont helyét
egy hozzá nem értő elfoglalja,
(neki másik hangszer a specialitása)
az általa kicsalogatott hang,
az a zongora hamis lesz,
amivel az igazi zongoraművész
képes valódi csodára,
ha nem hagyja lehangolódni,
(hangolni nehéz újra)
akkor öreg korára is
értékes marad az a zongora.

2012. május 24.

Engedd át magad


Engedd át magad

Amikor átengeded magad az érintésnek, vakon játszol tested hajlatait kezéhez simítva, mert a szerelem elbódít, beletaszít, s csak néha ugyan, de égbe emel, nem lélegzel, - mintha azzal megfoghatnád a pillanatot, görcsösen vágyod, - kezed kezében, soha nem engednéd, pedig tudod, meg kell tenned ... Légszomjad fellépő táncfelhő, összerándulsz, majd picike gombóccá válsz, egyetlen kis leheletére, - hiszen ezt kerested, ez az, most megtaláltad, úgy tűnik mindörökre ...... 
Úgy tűnik mindörökre? ...

A fájdalom


A fájdalom



Tudod arra gondoltam,
az életéhez az ember ragaszkodik,
különösen, míg baja nincsen,
de amikor a fájdalmak
gyülekeznek sorban,
amikor az élet
kevésbé élvezhető már,
akkor is ragaszkodik hozzá,
amikor már kevés a jó benne…
és ha már csak a fájdalom van,
akkor is maradna,
mert elképzelni nem tudja,
mi jöhet utána,
az élet nélküli lét
elképzelhetetlen számára…
és így van az ember,
mint testében az élettel,
a szeretettel a lelkében:
míg minden rendben,
szeretni csodálatos,
s ha jönnek rosszabb napok,
akkor is hozzá ragaszkodik,
jobb vele, mint nélküle, még mindig…
de van úgy, hogy eljön az idő,
amikor már szeretni hatalmas kín,
gyötrelem,
szabadulni szeretne,
de meg nem gyilkolhatja,
s talán, ha tehetné se tenné,
már annyira megszokta,
mint magát
az ajándékba kapott életet,
ha keservvel, ha kínnal,
de ragaszkodik hozzá,
sokszor a fájdalomtól
fogát összeszorítva,
mert nélküle elképzelni se tudja.

2012. május 24.

Mélabús az este




Mélabús az este, s oly végtelen
Ülök merengve - szótlan, csendesen
Mosolyog szemem, de zokog a szívem.


Fények és árnyak bánatos lelkemben,
Egy régvolt - és fájó szerelem emléke
magához ölel örökké, csendesen.

Őrizni a tisztaságot


Őrizni a tisztaságot

Tudod arra gondoltam,
jól teszi a fiatal lány,
ha őrzi a tisztaságát,
s ha ruháját bőrét tartja tisztán,
mert nem tudni,
be mikor toppan
a szívének oly kedves
várva várt vőlegény…
ugyan a test nem válik szennyé,
de a szennyet lemosni idő kell,
s a vőlegény azt gondolhatja,
hogy nem ő az igazi,
egy csak a sok közül,
nem rá várt a lány,
mint nem kívánt vendég
könnyedén odébb áll…
ha viszont fogadja
makulátlan ruhában
a váratlanul érkezőt,
(akit azért a szíve mélyén régen várt)
a vőlegény gondolhatja,
el nem tévedett,
nem egy a sok közül,
ő az egy, akire itt vártak…
és talán a lélek maga se válik kosszá,
de a szenny könnyen rakódik rá,
érdemes azt is tisztán tartani,
a piszoktól megóvni,
mert ha a számára
oly nagyon áhított vőlegény
megérkezik,
úgy könnyen felismerhető lesz,
és egyértelmű,
hogy egyetlenként
várták a vendéget.

2012. május 22.

2018. augusztus 15., szerda

Az ablakon túli világ ...


Az ablakon túli világ …

Hetek óta a lakásban élek. A végtelen tér számomra most az ablakon túli világ. Nehéz időszak nyomja lelkemet. Nem csak a veszteségeim miatt, hanem az időjárás miatt is. Beteg vagyok. – leginkább a lelkem beteg. Beszélnék magamhoz, - a lelkemhez, de némán hallgat. Gyötrődöm és harcolok. Harcolok a múlttal, magammal és minden mással. Azt mondják: ne hagyd el magad! De vajon tud e lélek elég erőt gyűjteni a lehetetlenség határainak túllépéséhez. Dermedtté váltam. Meghalt volna a lelkem? De nem is csak a lelkem dermedt. A szívemet jégpáncél szorítja. Szín és fény – az éltető energiáim. Szeretet ölel, mégis olyan dermedtnek érzem a világomat. Szomjazom – a kitárult világra, a színek sokaságára, a ragyogó fényekre. Számomra most elhomályosodtak a fények.

Lélekben ünnep


Lélekben ünnep

Tudod arra gondoltam,
valamikor régen
érkeztünk a paradicsomba,
oda, ahol
ünnep lehetett minden nap,
ahol a mérget
nem ismerték hírből sem,
de azóta,
hogy az ember megtalálta,
a csapját kinyitotta,
megváltozott minden…
kívülállónak maradni
nem tud senki,
nincs kivétel,
a talaj,
legyen mégoly ártatlan:
 magába szívja
nem csak a tiszta,
de a savas esőt is,
nem csak az egészséges táplálékot,
de a mérgezőt is, torz talajból
csak torz élet ébredhet…
s a külvilág hatása
nem csak a testet,
de a gondolatot is mérgezi,
ha torz a táplálék: torz lesz
az eredmény, a belőle született...
talán hihetné az ember,
el is van végleg veszve,
ha a gondolatnak nem lenne
egy másik, egy tiszta forrása,
s ha onnan táplálkozik,
képes a mérgezett életet is
méregteleníteni,
a hatást közömbösíteni,
ünnepet varázsolni,
a rossz gondolatot jóra fordítani...
ha a mélyebb rétegekben,
a lélekben a szeretet éber,
a felszínen bármi is történjen,
belül akkor is ott az ünnep.

2012. május 22.

Lélekbolyongás


Lélekbolyongás

... és ott állsz az éjszakában, a holdsugártól fénylő horizont alatt.
Sziporkázó, millió csillag körötted, mégis a kegyetlen magány gyötör.
Lelked sajog az emlékektől, szívedbe éles tüskét szúr az idő.
A szavak magadba fojtanak, arcodat forró könnyek égetik.
Szemed előtt végig suhannak a pillanatok.
Az árnyak kertjében vagy, ahol fojtogató a csend.
Bolyong a lelked a végtelenben, de az ösvényre már nem talál.
Lüktet őszülő halántékod.
Az élet kegyetlenségeit rég megbocsátottad, és bár félsz az újtól,
mégis vágyod a szerelmet, egy szerető kéz ölelését,
egy ragyogó szempár simogató mosolyát.

Mire felnőtt


Mire felnőtt 

Tudod arra gondoltam,
mire felnőtt lesz az ember,
a mesét magasról lefelé nézi,
rémeitől sokszor a gyermekét félti,
pedig talán ijesztőbb annál nincs is,
mit magának bemesél,
s valóságként
az utódjának tovább ad...
szegény farkas által nyújtott vég
csak a boldogság forrása ahhoz,
amit az ember befejezésnek gondol,
 mese és a valóság
nem sokban különbözik,
csak a mese derűlátóbb,
és talán hitelesebb is annál,
mit az ember, a folyton sötétben botorkáló
az életről gondol…
Piroskát (majd mindegyiket)
édesanyja elindítja
jó tanáccsal ellátva a hosszú útra,
megy is jóhiszeműen, jó szándékkal,
de útközben találkozik a farkassal,
ki végül elviszi gyomrában a halálba,
ami azért nem a vég,
szabadulás van onnan,
pusztul a gonosz,
a bajnak az okozója,
ünnepel együtt öreg, s fiatal…
az ember képzel,
de képzelőereje csak addig tart,
míg a szemével ellát,
a többit csak feltételezi,
hogy utána jön a sötét semmi...
a mesében a halál véges,
s mit az ember valóságnak hisz:
hogy az az élet,
a mesében megtalálják
 azok egymást,
akik egymáshoz tartoznak...
mese ez is, mese a másik is,
míg csak
fény nem derül a valóságra,
de azért a mesének szánt
mintha életszerűbb lenne.

2012. május 21.