2018. augusztus 15., szerda

Köszönöm ...- A hajnal ...


Köszönöm …
A hajnal

Valami megtörte a reggeli varázslatot...
Felriadtam ... Valaki letörölhetné a riasztó hajnali álmok könnyeit ...
Még mindig Érted sírok és sír a világ - még mindig őrülten vágyom Hozzád ...
Könnyeim folynak végig arcomon …Hullnak, ha sétálok és Rád gondolok...
Valami miatt mindig Hozzád, Feléd indulok gondolatban ...
Sírok, ha köd száll fáradt lelkemre... Rád gondolok , - didergek, - fázom, - reszketek a hiányod miatt ... Fáj a szívem, s belül kegyetlenül feszít ez a fájdalom ...
Tudom, mi az - szeretni valakit - szeretni viszonzatlanul ...
Az egyetlen bűnöm .. Bocsásd ezt meg nekem ...  Szeretlek! - még életem tart!
*
Köszönöm a felejthetetlen perceket
Köszönöm a könnyes éjszakákat
Köszönöm, - hogy szerethettelek ...

Égi király


Égi király

Tudod arra gondoltam,
nagyon szomorú látvány az,
ha fészkéből kipottyan
egy apró, épp hogy megszületett
kicsinyke kis madár,
használni képtelen a szárnyát,
pedig ott van a helyén neki, mégis
ki van téve mindenféle ellenségnek,
kiszolgáltatott szegény,
a homokban remegve vergődik,
nincsen gyámoltalanabb annál,
segíteni nem képes magán,
vége, ha a várva várt segítség nem jön…
s talán, mint az a repülni képtelen,
biztonságos otthonából kizuhant madár,
szeretet nélkül olyan csak a lélek is,
de ha a megváltó időben érkezik,
repülni csodálatosan megtanítja,
szárnyal mindig magasabbra,
fel a csillagos égig,
vagy még túl azon is...
határtalanok a szerető lélek képességei,
de szeretetlen: szárnyatlan madár,
boldogtalan, halálra vált,
míg vele a boldogságnak
gyönyörűséges, szivárványtollú,
magasan szárnyaló égi királya.

2012. május 20.

Kábult reggel


Kábult reggel

Kábultan ébredek…
Kereslek, - kutatlak magam mellett, de csak a képzelet játszik velem …
Már sehol nem talállak…
Messze jársz tőlem – az álmom elillant , elnyelt a képzelet…
Távol, nagy messze jársz – már túl nagy a távolság –
Soha többé nem érhetlek el …
Mondd, gondolsz azért néha rám? –
rám találsz még egy-egy magányos pillanatodban?
Az álmokban, melyek már szertefoszlottak, - visszavársz e még?
*
Miért sírnak a fák?
Miért zúg a szél?
Mert hiányodat érzik, ahogy én.

A rég volt szerelem,
- Az el nem csókolt csók
Mind Téged akar, - ahogy én.

Sérült álmok


Sérült álmok

Tudod arra gondoltam,
beteg levegőjű, beteg vizű,
beteg táplálékú világban
az egészség csak álom marad,
vagy az se, sérült világban
sérültek az álmok is…
bűnös világban
az ártatlanság is viszonylagos,
bűntelen élni szinte lehetetlen,
talán vannak kivételek,
de olyan kevesen,
másoktól elzárt távoli szigeten,
róluk nem beszélnek a hírek…
ahogy beteg világban
szinte lehetetlen
egészségesnek megmaradni,
(van aki már beteg,
s van, akiben lappang)
ahogy bűnös világban
az ártatlanság is
csak ahhoz képest az,
úgy a hitetlen világ levegőjében
a hitetlenség benne van,
feltétel nélkül hinni,
belélegezve a hitetlenséget
szinte lehetetlen,
amit az ember gondol annak,
az csak a hitetlenséghez képest az,
olyan, ami csodát nem csinál…
pedig csoda kell,
csoda nélkül az ember
soha se tudja meg,
hogy a hit
mekkora teremtő hatalom,
hogy a hit lelkeket gyógyít,
hogy szülője a hitnek,
mint a reménynek is:
az igaz szeretet.

2012. május 19.

Boldogság és szív ...

Boldogság; - szív ... 




2018. augusztus 11., szombat

Hársillat



Hársillat

Az éjszaka után ébresztő rapszódiákat zengnek a madarak.
Fürdenek a fényben, köszöntik vidáman a Napot.
Olykor hűsítő eső permetezi a földet. A csivitelő, daloló madarak
csőrükbe gyűjtik az eső gyöngyszemeket a levelekről.
Hársfalombok bókolnak, ontják virágaik illatárját.
Az illatorgia simogatja a lelkeket, megnyugtatja a fáradt
szíveket, átölel, elandalít.
Az est fátyla mögött a csendben, a tücsökkoncertben
kúszik a kábító ódor a holdfényes, csillagszikrás éjszaka felé.

Titokzatos világ


Titokzatos világ 

Tudod arra gondoltam,
hogy a világ titokzatos,
mit, miért, hova,
értelmetlen vagy értelme van nagyon is,
az ember csak találgathatja,
de az biztos:
minden út elvezethet Rómába…
van út légvonalban,
van út hegynek fel, és völgynek le,
a vándor sokszor az utat
bozótvágó késsel maga csinálja,
van, hogy a földet kerüli meg,
de végül gyorsabban, vagy lassabban,
egyenesen, vagy cikk-cakkban
ha oda indul,
még ha ellenkező irányba
rakja is a lábait: eljuthat Rómába…
és mert minden lehetséges,
az is, hogy az ember valamikor
elindult a szeretet felé vezető úton,
s aki arra indult, az egyszer meg is érkezik,
akkor már nem lehet azt mondani,
mi végre az egész,
már a lényeg nem csak maga a küzdés,
ha végül elvezet a szeretethez
minden lépésnek megvan a célja…
ha még a földet
sokszor is kell megkerülni miatta,
„A nagyszerű és lenyűgöző dolgokhoz idő kell”
ha a földi létet, az utat
többször elölről kell kezdeni,
éhezni, fázni, sűrű könnyeket ejteni is,
ha az  eredményé csodás,
megéri, egészen biztosan...
talán úgy igaz,
induljon bármilyen úton az ember,
a szeretethez végül mindegyik elvezet.

2012. május 18.

Mi ketten ...


Mi ketten …

A fájó, sodródó évek
Megtörték fényét szememnek.
Elmúlt idő a pillanatok tükrében
Visszahozhatatlanul tovaszállt.
Többé nem ereszt, átölel a magány …
Ha majd időm lejár,
Köszönés nélkül lépkedek,
Elengedett kézzel bolyongok tova
S találkozunk mi ketten a végtelenben

A tavasz érkeztével ...


A tavasz érkeztével ...

Tudod arra gondoltam,
ha valaki a kertjét másnak
barátságból felássa,
a legkevesebb,
hogy kínálják egy tál étellel,
ha nem úgy teszik, ha úgy érzi,
a munkáját semmibe veszik,
jövőre tán el se megy,
kereshet a gazda más,
költségesebb megoldást…
és az ég madarait az ember
a fáihoz szoktatja télen,
hogy aztán legyen,
ki a tavasz érkeztével
a kártevőket pusztítja,
de aztán, mikor neki hála
a gyümölcs beérik,
riasztó puskájával elzavarja,
pedig az a tál,
amit megeszik, az a dolgozónak jár,
bármennyire is fáj a gazdának,
ha egyszer elriasztja,
tán örökre búcsút mondhat…
és így van az ember a szeretettel,
ami a szívében fizetség nélkül
gyönyörűséges kertet varázsol,
de amit ad, ki tudja miért teszi,
vissza is vesz abból,
tanú rá az általa okozott fájdalom,
el kell tudni dönteni, nélküle jobb
 vagy mégis inkább vele,
mert ha egyszer kergetik messzire,
talán soha többé nem mutatkozik.

2012. május 18.

Lelkünk mélyére


Lelkünk mélyére 

A Hold pihenni tér, felragyog a Nap az égbolton
Színes hajnal ébreszt, az új nap bűvöletében.
Hársvirág illatát hozza felénk a szél,
A végtelenben melódiák, dallamok zengnek.
 lelkünk mélyére rejtett érzések
gyöngyszemekként gurulnak tova.
Ne engedd, hogy a bánat uralja szívedet.
 
Téged látlak, téged szeretlek, epedek utánad.
Bolyongok. Emlékeim pillanataiban élek.  
Árnyék borul szememre, könnyeim áztatják arcomat.
A szerelem lángot lövell de olykor elhamvad a parázs,
Kihűl szívünk, a fény nem ragyog,
Szavunk végleg elhalkul.

A szeretet menthet ...


A szeretet menthet ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember olyan,
mint az érzékeny gyümölcsfa,
ha egyszer világra jön
gondoskodni kell róla
nagy figyelemmel,
különösen,
míg meg nem erősödik,
metszeni, alakítgatni
lehet erőszakkal,
lehet nagy-nagy szeretettel, a cél
 ugyanaz mindkettőnél,
hogy egyszer majd beérjen,
másnak,
és önmagának örömére legyen,
termővé, hogy váljék,
sok finom gyümölcsöt hozzon…
de míg az erőszakkal nevelt fának
azt a talajt meg nem keresik,
amelyik legalkalmasabb számára,
nem is a valódival javítják,
műtrágyázzák azt, ami éppen van,
a kártevőket
nem szedegetik nagy türelemmel,
hogy a hatás gyors legyen
gyilkos méreggel fecskendezik…
az egyiknek, a szeretettel nevelt fának
nem biztos, hogy a gyümölcse virít messziről,
de ellentétben az erőszakkal felnevelttel,
olyan lesz az íze, amilyennek teremtve lett,
míg a másik
talán kívülről nagyon szép lesz,
 hibátlan is akár,
de belül, beltartalmát,
hasznosságát nézve
üres... az egyik,
akit fáradtságot nem kímélve
szeretettel nevel metszeget a gazdája,
annak a gyümölcsének esélye van arra,
(ha a piacon nem is mindig van nagy sikere,
az értők vásárolják csak)
hogy lehessen legkülönlegesebb önmaga.
(A magára hagyott fa
talán még szerencsésebb a mérgezettnél,
őt a szeretet megmentheti még)

2012. május 17.

Újra és újra ...


Újra és újra …

Cipelem magányom terheit,
Amit szomorú életem rám rakott
Újra és újra hitet merítek,
Hogy élnem szép és érdemes,
Pedig már mindenki elhagyott.
Mégis boldogan tudok szeretni,
Ha a fénysugár még rám ragyog.
Minden reggelen úgy kelek,
Hogy reménnyel várom az új napot.

A régmúlt emlékeivel élek,
Mindenki elől rejtve könnyeimet.
Fájdalmaim béklyójába verve
Vonszolom magam életem útján
Újra és újra kutatom a szépet
Még akkor is, mikor már
úgy érzem, minden elveszett
Hogy élni szeretnék
Újra és újra nélküled

A lélek és szeretet


A lélek és szeretet 

Tudod arra gondoltam,
hogy talán az ember
nem is tud a lélekről,
hogy van, inkább csak sejti,
az életet nélküle is jól éli,
ha jól tartja,
ha jól táplálja a testet,
nem érzi a hiányát…
a lélekről, (ha van)
vagyis a valódi,
a halhatatlan létről talán
akkor szerez csak tudomást,
ha már a test nem virul,
táplálék híján a földbe hull…
így van az ember
a szeretettel,
míg szerelemmel táplálják
nem érez különbséget,
de ha egyszer a szeretetet
tőle megvonják,
akkor fény derül rá,
hogy a test a lélekkel,
vagy nélküle szeretett,
a lélek szeretetének a létéhez
a kenyér nem feltétel,
ő megy tovább az úton,
amelyiken elindult,
magányosan is,
éhezve is,
egy lépéssel tovább mindig,
szeretetlen is az igaz szeretet.

2012.május17.

Vihar


Vihar

Vihar tombol odakint.
Villámfények robbannak az ablaküvegen.
Morc felhők közt hasít a fény az égi óceánon.
Vad szél rázza a fák ágait, jajgat, sír a táj fölött.
Szemünkben riadt félelem.
A fények minden idegszálunkat sisteregve érintik.

Gyertyaláng lobog asztalomon a villámokkal együtt.
Színes, eleven lángok az estében, sebzett felhők között.

2018. augusztus 1., szerda

Wass Albert - Vágy és öröm


Wass Albert
Vágy és öröm

„Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete.
Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete.
Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm.
Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon.
Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére.
Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak. Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek. Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül. Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet. Így tesz az okos és jó kertész.

Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek. Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének.
Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy.
Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.



Minden talajban megterem valamiféle virág.
Minden napnak van valamilyen öröme.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.”