2018. június 22., péntek

Annyi a lehetőség ...


Annyi a lehetőség ...

Tudod arra gondoltam,
annyi a lehetőség a világban,
mit az ember szeretne
erőnek erejével,
az utolsó leheletig
kibányászni belőle,
nem úgy,
mint a szerető szívű kedves,
de, mint egy kegyetlen rabszolgatartó,
pedig már megtanulhatta volna
zsenge gyerekkorától,
amit elvettek tőle erőszakkal,
az soha se olyan volt,
mint amit önként,
a szeretet hívó szavára adott,
az ész felejt,
tisztaszívű kizsákmányoltakból lesznek
a könyörtelen kizsákmányolók,
olyan talán ez a mi világunk is,
adná ő önként és boldogan,
mire az embernek szüksége van,
de mert szolgaként kezelik,
szolgaként viselkedik,
csak amennyit muszáj,
ad annyit,
hiába szeretné az ember kihasználni
az összes lehetőségeit,
ha nem használja közben,
(létezését is elfelejti) a saját,
a különleges dolgokra képes
energiáját,
ahogy a kicsiny gyermekkel
csodát tesz a szeretet,
ahogy a pillanatnyi siker után,
az erőszak tesz benne óriási kárt,
ugyan úgy a világ,
de leginkább az ember látja kárát,
ha durván,
és nem nagy szeretettel fordul hozzá,
nem azt a kincset adja,
amit a szeretetért magától odaadna.

2011. márc. 19.

A szerelem ...


A szerelem ...





Csitáry-Hock Tamás
Akartalak...

mindennél jobban, mindenkinél jobban. Megtalálni, felfedezni, szeretni. Veled lenni, megélni az életet. Akartam. Akartalak. Aztán mást is akartam. Felejteni. Nem szeretni. Elveszíteni az úton, nem gondolni rád. Soha, soha, soha. Soha nem tudni rólad. De nem lehetett. Nem lehet. Felejteni, nem szeretni, elveszíteni. Csak egyet lehet. Megtalálni. Újra és újra és újra.
Szeretni.


Csitáry-Hock Tamás - Reggel van ...


Csitáry-Hock Tamás
Reggel van…

Ketten fekszünk az ágyban. És a legcsodásabb látvány vár most rám. Tudom. Mindjárt. Kellemes ez a pillanat, mert tudom, hogy mindjárt megpillantom. Még élvezem a várakozást, nem kapkodom el. Ízlelgetem magamban az érzést. Hogy milyen csodás lesz. Mert mindjárt kinyitom a szemem, és a világ legszebb látványa fogad.

A Te arcod.

2018. június 20., szerda

A szerelem pillantásában


A szerelem pillantásában

Egymásba kulcsolt kezek
Andalgó szerelmes pár
A holdvilágos estben
Egymást átölelve
Egymás lépteit vigyázva
A fénybe érve szemük összevillan
Egymásba fonódva titokzatosan
A szerelem pillantásában

Az öröm apró kis boldogság ...


Az öröm apró kis boldogság ...

Tudod arra gondoltam,
az ember az idő múlásával
örülni felejt,
 a képességet elveszíti,
mint ahogy pirulni felejt el,
talán az ártatlanok előjoga az öröm is,
az elfásult lélek érzéketlen,
nyugalmából nem könnyű kimozdítani,
nem képes az arcra pírt csalogatni,
pedig örülni jó,
az öröm apró kis boldogság,
sok kicsiből áll össze az egész,
a boldogság kirakva
az öröm mozaikjaival van, 
boldogtalan,
ki nem képes örülni...
ha valakinek nincs is semmi,
de öröme akad,
az már nem is lehet boldogtalan,
sok minden adhat rá okot
háborúban is lehet találni indokot,
ha megvan rá a képesség,
ha az érzés él,
örülni lehet a sivatagban
egy szál virágnak,
a sötétbe beszűrődő fénynek,
és ha nincs már semmire kilátás,
a tűzfalon egy rajzolt fának,
de talán csak az tud örülni igazán,
akiben örömcsiholónak
ott van a szeretet,
nélküle nem látni mást,
csak szomjazó sivatagot,
gyilkos háborút, vak sötétet,
és komor tűzfalat,
a boldogság talán nem más,
mint örömmel teli állapot,
de a legnagyobb boldogság
mégis annak jut,
aki képes úgy szeretni,
hogy mások öröme is
örömmel tölti.

2011. márc. 18.

Ahogy ...


Ahogy …

…Ahogy adod a hozzám simulásod, a habozásaid,
- ahogy magad a bőröm alá ásod,
- ahogy a karod húz és eltaszít,
- ahogy olvadsz és oldasz az öledben …
Ez már Te vagy ÉS csak TE!
Csak mi ketten! …

Hiányzol! …

A csend szükségessége ...


A csend szükségessége ...

Tudod arra gondoltam,
az embernek a csendre
szüksége van,
mint a kenyérre, mint a levegőre,
de talán nem csak az olyanra,
amit a fáradt test
mindennél jobban óhajtana,
nem csak az éjszaka tudatlan,
pihentető, ájult csendjére,
az a másik csend, talán
még jobban hasznára van,
ami olyan,
mint az éber vadász csendje,
mozdulatlan,
mikor hajnalok hajnalán
azt várja,
az erdő lakói megmozduljanak,
rejtekhelyükről előmerészkedjenek,
a vadász, vagyis az ember,
némán,
nagy türelemmel figyel,
kivár,
míg a bokor megmozdul,
a vad óvatosan kisétál,
az erdő élni kezd…
talán ilyen csendre,
ilyen figyelemre van szüksége
a léleknek is, ha nem figyelnek rá
észrevétlen marad a zajban,
de ha a ráfigyelés hangtalan,
segít nagyban…
ha ő elkezd mozgolódni,
sok mindent el lehet tőle lesni,
ö a legbölcsebb öreg,
talán, mert koránál fogva
jártasabb, tapasztaltabb
ebben a világban,
(tudását ajándékba adná,
ő se vette, ő is úgy szerezte,
de hát ki figyelne az öregre?)
ha az ember nyomon követi mégis,
választ ad sok fel se tett kérdésre
a vad, vagyis a szelíd lélek.

2011. márc. 17.

Egymásnak - együtt ...


Egymásnak – együtt …

... Ahogy kinézek az ablakon, - vidám, könnyed bárányfelhők
játszadoznak az égen, - szálldosnak ide oda.. Gyönyörű az égbolt!
Azon tűnődöm, hogy szeretnék én is ilyen bárányfelhő lenni, - de
az én életem csak robog ebben a rohanó világban ... És a gondolataim
is kergetőznek. Sok régi dolog előkerül emlékeimből  - ami sokszor olyan
kedves, - sokszor olyan fájó ... Eszembe jutnak az elmúlt évek - van
mögöttem jó pár.  Ha erre gondolok, sírás fojtogat  - nyeldesem a
könnyeimet, hogy ne vegye észre a "külvilág", - mi dúl a lelkemben ..
Annyira nehéz a szívem ..
Tudod, nem lehetek eléggé hálás a sorsnak, hogy megismerhettelek, hogy
vagy nekem .. Meg-megállok eltűnődve - hidd el, sohasem bántva - és
mindig Rád gondolva .. Így telnek napjaim, pillanataim .. Mert olyan szép
arra emlékezni, milyen is volt az igazi öröm, amit Tőled kaptam, - vagy a
fájdalom, - ami igazán mély, torkunkat fojtogató érzés.. Tudod, milyen
nehéz ezekről beszélni, de talán nem is szükséges .. Egyik pillanatról a
másikra sírok, - mert úgy érzem, rögtön megfulladok .. vagy nevetek, mert
mindent olyan szépnek és jónak látok .. És álmodozom .. Mindig .. Ahogy
Te mondtad: "a nappalt tovább álmodva élni" .. Elképzelem, hogy egymás
karjaiban megtaláljuk a boldogságot .. Elfelejtve a fájdalmakat, elfeledkezve
a rosszról, - az összeomlásról, - az ürességről, - az elhagyatottságról,
- és egymásnak, - és együtt lenni  - VELED ..

Egy hangszeren ,,,


Egy hangszeren ... 

Tudod arra gondoltam,
mintha az ember,
egy hangszeren
játszana két,
egymástól különböző dalt
ami nem semmi
produkciónak,
de nem lehet művészi
az összevisszaságtól az előadás,
hiába a nagy erőlködés…
az egyik a darab,
ami bent játszódik,
a másik,
ami kívülről látszik,
ahol, már
a rendezett önmagát
mutatja az ember,
jó is ez így, kár,
hogy nem könnyű a dolog,
mintha a folyó
minden pillanatban
a szabad folyásán javítana,
nehéz élni úgy,
hogy más a gondolat,
és más a szó,
más az akarat,
és más a cselekedet,
a hiba,
az egyeztetés nehézségének
magas foka,
de ha már muszáj,
talán összehangolni lehet,
hogy a feladat
a nehézség ellenére
legyen örömteli,
mint a kisgyerek,
ki az első lépéseket félve teszi,
talán nem is más célért,
mint egy szerető szempár mosolyáért,
egy mosolyért, a szeretetért,
könnyebben lehet
a még oly nehezet is viselni,
időnként nagyot huppanni,
a nem kívánt nehézségeket,
(mint a járást)
talán még meg is lehet szeretni,
ha az ember lépteit,
cselekedeteit,
szerető, biztató szemek kísérik.

2011. márc. 15.

Gyöngyharmat szitál ...


Gyöngyharmat szitál …

Gyöngyharmat szitál
A hűvös reggelekben
Fények indulnak szerte
Felszárítva melegükkel.
A kert minden fűszála
arany-zöldben csillan
A szellő érintésében,
A tavasz dallamában

2018. június 19., kedd

Ahol elég helye van ...



Ahol elég helye van ... 




Tudod arra gondoltam,
lehet-e a szeretet pocsékolni
mondjuk úgy,
hogy meg nem érdemlőnek adni,
de azt hiszem,
nem megy kárba sohasem,
mert akiben megszületik,
hasznosul abban mindig,
a szeretett lény
melegítő sugarát
élvezheti lelke mélyén,
de csak akkor lehet befogadó rá,
ha az érzés benne is él,
szeretet nélkül
lehet benne lubickolni
egy ideig,
csak idegen akkor is,
idővel megunt lom, felesleges
teher, de talán lehet mégis
elpocsékolni,
ha nem is a szeretetet,
de a szeretet helyét kitölteni lehet
felesleges,
nem odavaló dolgokkal
ki lehet szorítani,
tele lehet pakolni a gyűlölettel,
ami akkora teher,
mellette már el nem fér
csak egy-két
jelentéktelen apróság,
ő lesz a legfontosabb…
de ahol elég helye van
a szeretetnek,
ott a gyűlöletnek
 tere nem marad,
úgy hasznosul leginkább,
hogy átjár,
kiszorít minden mást,
minden feleslegest.

2011. márc. 14.

2018. június 18., hétfő

Ezüst csillámok ...


Ezüst csillámok …

Ezüst csillámok a patak vizében
rózsák hajladoznak a szellőben
szitakötők, pillangók kecses tánca
a lombok közt fények cikázása
a természet vidám melódiái a nyárban,
karcsú csónak ring kikötve
szerelmes párt vár romantikára
a vízre hajló fűzfák árnyékába.

2018. június 17., vasárnap

Gondolatok a halálról


Gondolatok a halálról 

Azt kérdezted tőlem, drága gyöngyöm,
kicsiny kis unokám,
hogy mit gondolok én a halálról...
váratlanul jött a kérdés,
és én hirtelen nem is tudtam,
mit is válaszolhatok,
milyen szavak azok,
amikkel igazat mondok,
de most, hogy veled beszélgettem,
(a távolság miatt csak gondolatban)
elmondtam, hogyan is gondolom,
most leírom, hátha egyszer olvasod,
tudod, a halál
az nagyon fáj,
no nem annak, aki elment, ő, aki elment,
sokszor megkönnyebbül,
hogy a terhet leveti magáról,
a fájdalmat,
a gyógyíthatatlan betegséget,
az öregkort,
aki itt marad, annak fáj,
leginkább a hiány,
amit okoz a legyőzhetetlen a távolság,
de ahogy az idő múlik,
az emlékek halványulnak,
könnyebb lesz minden nappal…
de nem így azoknak, akik nagyon,
egészen különleges módon szeretik egymást,
ott az idő sem gyógyít,
az a fájdalom elviselhetetlen lenne,
ha valami mégis nem segítene, de hidd el, segít,
mert soha sem távolodnak egymástól el azok,
akik szeretik egymást nagyon,
aki itt marad, akaratlanul is mesél,
elmeséli minden örömét, minden bánatát,
csak úgy gondolatban az eltávozottnak,
aki talán nincs is olyan messze,
hogyan is lenne távol attól a lénytől, akit nagyon szeret,
aki őmiatta érez kibírhatatlan fájdalmat,
mikor meséli az ember a napjait, merre járt,
mit csinált, minek örült, mi fájt,
akkor úgy érzi, hogy a másik, valami titokzatos erő által
hallja, és valahogy segít megkönnyíteni a fájó lelket,
így kell ennek lenni, hiszen az ember a lelkében
a távolság ellenére, ott érzi azt a másikat,
ha pedig érzi, ott is van, egészen biztosan,
és ott van éjjel is az álmokban,
leül az ágy szélére, és fogja a kezét,
betakarja, ha kitakarózna,
érzi az ember a másikat, mintha ott lenne,
mintha betakarna, mintha meghallgatna,
mintha vigasztalna, de talán valóban ott van,
hiszen hogyan is hagynák magukra a fájdalomban,
a legnagyobb szükségben
azok, akik szeretik egymást mindennél jobban.

2011. márc. 12.

Arany-zöld selyemben ...


Arany-zöld selyemben …

A fák selyemkabátot öltöttek,
Lombárnyak zöld kaftánban,
Játszi fények kergetőznek,
Arany szőkeség a napsugár
Angyalok a lelkekkel suhannak
Játékosan kacagva kergetőznek
Illatár a légben, az azúr ég alatt.
Szellő lengedez, pilleszárnyon
Aranypír az alkony,
Lágy bíbor árnyak hosszúra nyúlnak,
S ha leszáll az este,
A nappali fények elillannak.