Az élet igazságtalan

Az élet igazságtalan

Tudod, arra gondoltam,

hogy az élet igazságtalan,

egyiknek mindenből sok jut,

másiknak az üres kenyérből se,

de valahol mégiscsak van igazság,

mert az irigylésre méltó gazdagság olyan,

mint a sivatagban szomjazónak az iható víz,

a gazdagság is, a mérhetetlen sok víz is

messziről tűnik csak boldogságnak,

csak míg nincs,

csak míg az ember szomjazik,

az egészség is

a betegség felől jelent boldogságot,

akinek még van, az nem érzi kincsének,

mert természetes, ami természetes

legyen bármekkora is az értéke,

nem teszi boldoggá az embert,

még a lét legszebb ajándéka,

az élet se okoz különösebb örömet,

mint amekkora bánatot az elvesztése,

ami megvan,

vagy amit meg lehet szerezni,

az egy se forrása a boldogságnak,

talán mégis csak van igazság,

senkinek nincs nagyobb esélye rá,

de van valami, amiért nem kell,

nem is lehet megdolgozni,

amihez nem kell bölcsnek lenni,

bután is, szegényen is lehet szeretni,

a szeretet mindenki lelkében megteremhet,

bármikor, bárhol, legyen szegény,

vagy gazdag,

koldus, vagy éppen király,

öreg, vagy fiatal,

beteg, vagy egészséges,

az a pillanat mindenkinek eljöhet,

a csoda mindenkivel megtörténhet,

hogy egyszerre dobban a szíve

egy másik szívvel,

hogy találkozik az igaz,

tiszta szerelemmel,

talán ez az egyetlen valódi boldogság,

és megtörténhet ez a csoda

ugyanúgy a nincstelen koldussal,

a világot uraló királlyal,

ettől a lehetőségtől,

a boldogságra való egyenlő esélytől,

nem is olyan igazságtalan a világ.

https://www.youtube.com/watch?v=WzxNbtqxoa0

2009. 01. 31.

Mikor messze tűnik a Nap

Mikor messze tűnik a Nap

https://www.youtube.com/watch?v=0KR3obvj1gc

A Nap holtan zuhan alá a horizonton.

A vöröslő gömb eltűnik a messze távolban.

Andalító dallam rezeg bennem,

bársonyosan dédelgeti érzéseimet.

Láthatatlan tündérek ritmusra lebbennek,

mennyei zeneként suhogó érzéssel szívemben.

Jó érzés szemeidet néznem, mikor nagyon fáj a hiányod,

mikor lágy selymes hangod simogat, ölel át finoman.

Odaadnám Neked mindenem, tanulnék Tőled örömet.

Mutasd meg nekem, hogyan kell reményben,

boldogan élni az életet.

Zaklatottan rebben a szívem, elsimulsz mélyen a lelkemben.

Ha szomorúságodat érzem, szememből könnyek peregnek.

Csendesen suhan fölém az este, szerető érzéssel Téged ölelve.

Sokszor szállok a hold sugarán, a csillagokkal,

lélekszárnyakon táncolva a tündérekkel, az álmokkal.

¤

Mikor este messze tűnik a nap,

Szívemet borítják bús árnyak,

Mert sajgóan érzem hiányodat.

Szeretetért szeretet ...

Szeretetért szeretet ...  

https://www.youtube.com/watch?v=G3rXHTgIOvA

Tudod, arra gondoltam,

a világon annyi minden van,

amit meg lehet szeretni,

az élet úgy is lehet teljes,

ha az ember a bélyeget szereti,

vagy a különleges műalkotást,

a gyönyörű virágot,

van, kit az utazás tesz boldoggá,

lehet a sportot szeretni,

a vizeket,

az óceán különleges világát,

a bölcseleteket, a tudományt,

ki mondaná,

hogy boldog nem lehet,

aki valamit egyedüliként megszeret,

ha az épp nem is egy másik ember,

de ha egyszer megérezné valaki azt,

hogy az a szeretett bélyeg,

vagy a szépséges rózsa viszontszeret,

a rózsa csak az ő kedvéért virul,

nélküle magányosan hervadozik,

akkor a többi rózsa egészen megváltozna,

még a legszebb,

legkülönlegesebb is kevesebbet érne,

mint az - az egy,

aki szeretetért szeretetet ad cserébe,

attól kezdve a rózsa felelőssége is megnőne,

mert megmutatott egy másik világot,

a szeretett embernek adta tündérországot,

de ha egyszer mégis kiderülne,

a rózsa incselkedett,

vagy csak tévedett,

akkor az a másik elveszítene

egy addig ismeretlen,

de a rózsa által megismert

csodálatos világot,

attól kezdve már nem élhetne ugyan úgy,

többé már nem boldogíthatnák a virágok,

a bélyegek, az utazások,

akkor már csak koldus lehet,

aki addig király volt,

de megismert egy másik világot,

egy olyan világot,

amelyiket csak megmutattak neki,

de bemenni nem engedték,

a szeretett,

és a viszontszeretettek tündérországát,

ami belülről fényes mennyország,

kívülről nézve pedig maga a pokol.

2009. jan. 29.

Eső és könnyek

Eső és könnyek

https://www.youtube.com/watch?v=rSECH2fYcIQ

Kopog az eső az ablakon

Csillámlik a vízcsepp az üvegen

A viharos szélben a függöny lebben

Eső és könnyek: egymás mellett

Tündérek táncolnak a cseppekben

Lassan feloszlik a bánat a lelkemben

esik az eső, cseppekben arcomra fröccsen

összemossa szememből csorduló könnyem

A szeretet ...

A szeretet …

https://www.youtube.com/watch?v=4k_36NrrOMg

Tudod arra gondoltam,

a kezdeteknél, még az út elején

gondolhat valaki arra,

hogy majd azt a másikat

saját kedvére formálja,

és ha valaki szeret, jól szeret,

akkor még ezt meg is teheti,

de ha valaki nem egy huszonéves

nyikhajt szeret, hanem egy olyat,

akinek már elég meszesek a csontjai,

az már ne próbáljon változtatni,

ne azt szeresse, ami lehetne, hanem aki,

már csak az idő rövidsége miatt is,

de ha jól szeret valaki,

akkor a meszes csontok is

rugalmasabbak lesznek,

és az ember megpróbálkozik,

a benne lapuló összes szépséget

felmutatni, csak hogy lássa

a másiknak az orcáján visszaragyogni.

Nem az ember változik

hanem az kerül az előtérbe,

ami addig a sufniba volt elrejtve.

Ha figyeltél, észrevehetted,

hogy az én szeretetem független,

független a szavaktól, és az eseményektől,

tehát az is független a szeretetemtől,

akit szeretek.

Ha kell, ha úgy látja jónak,

akár még háttérbe is tud vonulni.

2009. január 23.

Szemedben könnyek

Szemedben könnyek

 https://www.youtube.com/watch?v=CwTYM8WHjUo

 Rebbenő szempilláid alól

Szemedben könnyek csillognak.

Fájdalom és öröm szikrákat szór

Fények és árnyak között szálló érzések

Sorsod útjai, eltemetett titkok

Életed érzelmek mély világa

A pillanatok emlékbe zárt végtelenje

Ez a szenvedés dúl szívedbe,

Taszít fájó gyötrelembe

Vajon lesz e kiút a borzongás sötét bokrából?

Vajon süt e még fény, lesz e feloldozás,

Mely felhúz a bánat poklából?

Kérdem én: lesz e megnyugvás bárhol?

Hamis és való

Hamis és való

Tudod, arra gondoltam,

a hamis között a valódit

nehéz megkülönböztetni,

sokkal inkább tetszetős a hamis,

több benne a tudatos ciráda,

érezni rajta a komoly felkészülést,

kevesebb bakit ejt, kiszámíthatóbb,

az igazi csak van,

ha szürkén, hát szürkén,

ha pedig mégis cirádás,

soha se annyira, mint a műalkotás,

nem akarja feltétlenül mutatni magát,

s mert nincs belőle sok,

a cicomás harsányak közt

az a kevés is elveszik,

mint csatazajban a csendes zene,

hogy hogyan kell hamisnak lenni,

azt időben megtanítják,

míg hogyan lehet valódinak maradni,

azt sehol se oktatják,

valódi talán csak az lehet,

akiről végképp elfelejtkeznek,

aki figyelmetlenségből a szemétdombra kerül,

az emberen,

és az ember magán mindent megcsinál,

mindent kondicionál,

nagy kondi teremben zajlik az élete,

ahol előállítják valódiból a hamisat,

ahol megtanulja,

hogyan kell harsányan gyászolni,

és hogyan harsányan együtt érezni,

maga se tudja,

mennyi még benne a valódi érzés,

és mennyi az álszent, a hamis,

nyomokban van-e még az eredetiből,

vagy már minden alkatrész kicserélődött,

nincs oly ékszerész, aki értené az embert,

aki belelátna, és megmondaná,

hogy mint egy régről itt maradt

királyi koronában,

ez belőle a talmi,

ez pedig még a valódi,

az ember továbbra is azt hiszi,

csupán egy jól játszható szerep a férfi,

és elleshető,

jól játszható szerep nőnek lenni,

hogy szerep a sírás,

és szerep az együttérzés,

embernek lenni is csak egy szerep,

az élet is csupán egy szerep,

jó, és kevésbé jó színészekkel.

2009. jan. 22.

Sírva sírok ...

Sírva sírok ...

Szememből könnyek folynak

árnyak terülnek arcomra

a szél örömöm messze sodorja

bús gondolat ölel estelente

sírva-sírok minden éjjel

álmaimban itt vagy mellettem,

s szenvedésem elszáll az éjben

https://www.youtube.com/watch?v=uTBqy9Qabik

Lételemünk a közönség

Lételemünk a közönség 

Tudod, arra gondoltam,

hogy nekünk átlag embereknek,

úgy, mint a valódi színészeknek,

lételemünk a közönség,

nélküle sivár,

kietlen lenne az életünk,

kárba veszne minden szépség,

minden jóság, minden emberség,

minden jó poén,

és minden mélyről jött érzés köddé válna,

ha az ember a monológját

csak a tükörnek mondaná,

de ha van közönség, az se mindegy,

milyen is az a közönség,

tud-e ráhangolódni a darabra,

ki tud-e lépni a hétköznapok keserveiből,

át tudja-e szívvel lélekkel a darabnak,

a neki játszó színésznek adni magát,

tud-e vele érezni, vele azonosulni,

vagy csak félig, csak a teste van jelen,

a szíve, a gondolata máshol van,

szív nélküli közönségnek nehéz játszani,

akik a színpaddal szemben ülnek

sokfélék lehetnek,

mint ahogyan az előadás is lehet sokféle,

de hogy a színész a legjobb lehessen,

ki tudja hozni magából a legtöbbet,

a közönségnek is a legjobbnak kell lennie,

legjobbnak, és nagyon érzékenynek

minden rezdülésre,

nehogy egy léleksimogatást

figyelmen kívül hagyjon,

a közönség,

amelyik rezzenetlen arccal figyel,

elbizonytalanítja a szereplőt,

kiöli belőle a lélekszínészt,

aki a lelkét is odaadná egy mosolyért,

egy jókor kicsorduló könnycseppért,

de ha nem látja a szemekben az értő,

az érző ragyogást,

akkor lélektelen lesz a játéka,

és ez a játék

nem csak a színpadon pár óra,

ez a játék az egész élete,

talán könnyebb annak, aki vándorol,

ma itt, holnap ott,

ma ilyen, holnap olyan a közönség,

őt kevésbé érinti mélyen a csalódás,

igaz, hogy a siker se olyan igazi,

mert nem olyan szoros a kötelék,

de aki mindig csak egynek játszik,

az ki van szolgáltatva az egynek,

a sajátjának,

nehezebb a feladat, de hálásabb,

mert olyannak játszik,

akit időközben megszeret,

és aki őt is megszereti,

de ha egyszer az  – egy- nem mosolyog,

amikor mosolyogni kellene,

és nem könnyezik,

mikor a darab szerint sírni kellene,

akkor a színész, az élet színésze

értelmetlennek érzi a játékot,

akkor tovább fals lesz az előadás,

a bohóc nevetése is fájdalmat könnyezik.

2009. jan. 19.

Szélfútta könnyek

Szélfútta könnyek

https://www.youtube.com/watch?v=PM0MfsFldu0

Ragyognak a rózsák bársony szirmai

Mosolyognak a szerelem virágai

Zöldellő rétek, daloló madarak

Bőrünkön szikrázó napsugarak

Emléktükrök fényei lelkünkben

Szélfútta könnyek szemünkben

Amíg az ember fiatal

Amíg az ember fiatal

https://www.youtube.com/watch?v=uAflqEGepp8

Tudod, arra gondoltam,

míg az ember fiatal,

addig úgy keresi a szerelmet,

mint az előtte álló út egyik részét,

egy olyan útét,

amelyiken megéri elindulni,

többször indul,

és többször derül ki,

rossz volt a megkezdett út,

sokkal jobb is van annál,

ilyen a fiatalság,

a fiatalság maga az útkeresés,

ahogy múlik az idő,

úgy fogynak az utak,

az elágazás is kevesebb lesz,

végül is megszokja,

esetleg meg is szereti az ember a sajátját,

talán nem is cserélné máséval,

az a legjobb úgy hiszi,

ha váratlanul nem történik semmi,

semmi felkészületlenül nem éri,

már csak jó állapotban szeretné

megtartani a végső állomásig azt,

ami megvan,

de az érzés nem kérdezi,

bejöhet-e,

nem kopog udvariasan,

ő ajtóstól ront a házba,

először nem is tudja,

mit kezdjen vele az ember

ilyenkor késő van már,

bármennyire is kedves a jövevény,

elfogyott az út,

a lehetséges út, bármerre indulna,

mindenütt csak zsákutca,

később nem is próbálkozik,

feladja,

csak ül tehetetlen, sehogy se érti,

mi célból jött, mit is akar tőle,

de ha kicsit figyel rá, megértheti,

nem rosszat akar,

nem egy újabb utat kínál,

próbára téve a lehetetlent,

az út végén új utat kezdeni,

vele nem egy vihart okozó szél érkezett,

hanem az utat megszépítő,

tavaszt idéző hóvirág,

ablak előtti madárcsicsergés,

a ködön átszűrődő napfény,

az egész

csak egy csendes esti kézfogás,

ami mégis több mindennél,

az elmúlásban is reményt adó

újjászületés.

https://www.youtube.com/watch?v=ztY-qzEjKIk

2009. jan. 04.

Az irodalom és zene ...

Az irodalom és zene ...