2018. február 10., szombat

Lélek és test igénye



Lélek és test igénye

Tudod, arra gondoltam,
mennyire hasonlít egymásra
a lélek igénye,
és a testnek az igénye,
mindkettőnek kell a fény,
sokáig a sötétben
mindkettő sínylődik,
a test is, a lélek is
táplálék híján éhezik,
egyiknek se mindegy,
hogy mit eszik,
valódit, vagy művit,
tudja ezt jól az ember is,
legtöbbször megalkuszik mégis,
az élő helyett elfogadja
a mesterségeset,
elfogadja,
de hasznosítani nem tudja,
se a test, se a lélek,
nem csak, hogy hasznára nincsen,
hanem még árt is neki,
csak ezt olyan alattomosan teszi,
hogy akkor jelentkezik a betegség,
a testé, s léleké,
amikor már nem lehet rajta segíteni,
mikor az ártalom maradandó,
a hamistól beteg lesz a test
és a lélek is,
nem bolond az ember, jól tudja,
csak a külső hasonló,
a szín, és a forma,
belülről értéktelen talmi,
hogy valójában árt vele magának,
de mert kevés a valódi táplálék,
s mert ő nagyon éhezik,
nem másért,
ezért helyettesíti a hasznosat
az ártóval, pedig biztosan
másképpen is lehetne,
ha elhinné az ember,
hogy a kevesebb sokszor több lenne,
megvan ennek is a természetes rendje,
kell, hogy jusson mindenkinek
a minőségiből,
csak talán jobban kellene beosztani,
kevesebbet habzsolni,
a valódit sokkal jobban becsülni.

2009. dec. 29.

Üzenem neked!



Üzenem neked!

Angyalszárnyakon megérkezett az este
Eget – földet egymással átölelve
Szobámat susogó szél hangja tölti be
Szívemet egy csodás érzés melengette
Halk zene száll át az éteren
Ezzel küldöm feléd szárnyaló lelkem
És üzenem neked: szeretlek Kedvesem!

Ép testben ép lélek


Ép testben ép lélek 

Tudod arra gondoltam,
ép testben lehet csak ép a lélek,
míg így van,
nem érezni a különbséget,
míg összhangban van a kettő,
de, ha a test megbetegszik,
vajon hová illan a lélek ereje,
vagy talán nem is olyan erős,
ha a föld nyavalyája legyőzi őt,
az mégse lehet,
hiszen a test a mulandó,
a lélek pedig örökkévaló,
vagy előbb a lélek betegszik,
a testet az ő baja gyengíti,
talán van olyan is,
hogy a test már erőtlen,
de a lélek marad erős,
nem, nem a nagy akaraterő,
hanem a lélek isteni nyugalma,
ami a test bajában is a helyén van,
erőt adva a rosszban is,
megkönnyítve a szenvedést,
igazi csoda az,
mikor a lélek marad egészséges,
ha a test beteg lesz is,
ha a szeretet oxigénje táplálja,
ellenáll minden nehézségnek,
olyankor talán ágyhoz kötve is
szárnyalni képes az ember,
az lélek hatalmas ereje
leginkább a bajban mutatkozik.

2009. dec. 27.

Repülj ...



Repülj ...

Repülj gondolat,
szállj kedvesemhez
Vidd hozzá el
simogató szavaimat

Repülj gondolat,
szárnyalj sebesen,
Vidd el szívem sóhaját:
üzenem, hogy szeretem

Hozd vissza nekem,
szíve szerető dallamát,
gyógyító gondolatát,
szeme arany mosolyát,
keze féltő simogatását

A legszebb évszak a tavasz



Legszebb évszak a tavasz

Tudod arra gondoltam,
az életben legszebb évszak a tavasz,
az újjászületés, a gondtalan ifjúság,
mikor még teljes pompában virágzik,
amikor még makulátlan a test,
és makulátlan a lélek,
míg mindkettő a szeretet virágával van teli,
szeretet,
talán ez a leginkább jellemzője,
nélküle a fiatalkorú is öreg lehet,
hőn áhított cél megőrizni,
de a fiatalságnak titka van,
és a titoknak nincsen tudója,
csak ideig-óráig élvezője,
a titok nem segít, ha az idő erősebb,
az évek haladtával
az ifjúság eltűnik nyomtalan,
az ember hiába kapaszkodik,
átveszi a helyet a tisztes kor,
sorra jelentkeznek a ráncok,
letagadhatatlan az ifjúság vége,
de talán mégse,
az ifjúság nem lehet csupán a külsőség,
a lényege nem lehet halandó,
mert a lényeg nem hal meg soha,
ha az ember a lelkében hordja,
ha szakadozott, foltos is a ruha,
alatta még az örök fiatalság doboghat,
míg a lélek hasonlít arra a kisgyerekre,
arra az ifjúra,
kinek a szíve tele volt szeretettel,
ha az érzést az idő nem rabolta el,
akkor az öreg testben lehet a lélek
egy teljesen más korosztály,
melyiknek a neve ifjúság,
gyermeki lélek ráncok alatt is lakik,
ha a hit, a bizalom nem hal ki,
ha megmarad a hűség, világ iránti,
és az élet feltétlen szeretete,
akkor hosszú évek
rögös útjait is megjárva,
a gyermekek mennyországa
otthonul megmaradhat.

2009. dec. 25.

Betöltöd szívemet



Betöltöd szívemet

Hol kezdődik és hol végződik a valóság?
Varázslat, a végtelen tér bennünk.
Csak így érdemes, - így lélegzünk együtt.
Lelkeink érintése dallamok sokasága
Izzunk, ragyogunk, szárnyalunk és lélegzünk.
Betöltöd szívemet mindenben és mindenhol
Dallamok kúsznak csendesen
Sugárzó érzéssel szívemben

Egy az Isten



Egy az Isten

Tudod, arra gondoltam,
hogy valamikor azt tanultuk,
egy az Isten,
egy, de három személyben,
a három közül nekem
a leghihetetlenebbnek tűnt,
a megfoghatatlan szentlélek,
a többit,
úgy ahogy el is tudtam képzelni,
most pedig eszembe jutott
egy gyerekkori álmom,
mikor az eget eltakarta egy szakállas,
fénnyel körül ölelt,
kedves arcú ismeretlen,
tudod, úgy,
mint amikor a felhők körül
ragyog a napsugár,
akkor hittem, ilyen lehet az Isten,
vagy talán hogy ő maga volt az Isten,
ma már ez a kép, ez a megfogható,
eltűnt a lehetőségek közül,
csak a szentlélek maradt meg hitemül,
a lélek,
ami mindanyuinkban munkálkodik,
de munkálkodik-e mindenhol a lélek,
van-e mindenhol módja rá?
a léleknek, amit úgy képzelek el,
mint üres falak közé zárt levegőt,
van is ott valami, meg nincs is,
talán ilyen lehet a kisgyermek lelke,
nincs rend,
de nincs rendetlenség se,
nincs más benne,
csak nagyon tiszta levegő,
vagyis kristálytiszta, ózon dús lélek,
idővel kezdik a szobát berendezni,
akkor már van miről beszélni,
hogy ami benne van
értékes, vagy talmi a holmi,
esetleg annyi szeméttel van teledobálva,
hogy a léleknek helye sem marad,
a betérő attól függően érzi jól,
vagy rosszul magát,
a szoba tele van dobálva mindennel,
hogy csak szorongva fér el a lélek,
vagy a sok lomtól nem maradt helye se,
levegőtlenné, lélektelenné lett,
vagy rend van benne,
a béke szépségének a rendje,
ha minden a helyén van,
ha megvan a lelki béke,
akkor jól érzi magát az ember,
és az is, aki arra jár,
de míg az épület áll,
nincs is olyan poros, dohos szoba,
amit ne lehetne kiszellőztetni,
kitakarítani.

2009.dec.23.

2018. február 8., csütörtök

Szikrázó, hófehér fény



Szikrázó, hófehér fény

A havazás egyre sűrűbbé vált.
Mindent fehér lepel takar.
 A fák, az utca. A kertek, a háztetők fehérbe öltöztek.
A világ kifehéredett és ezüstösen csillogott a milliónyi hópihe,
amint a felhők mögül a napsugarak vidáman villogtak rajtuk.
Hó borít mindent. A Nap szikrázik a hófehér havon.
A fákon, bokrokon vastag hópamacsok .
Vakító a fehérség. Gyönyörű ez a téli világ.
Száraz hideg, ragyogó fények.
Gyerekkori emlékek.
A kéményekből füst tekeredik az ég felé.
Kacagó, sivítozó gyerekek szánkáznak a Kálvárián.
Hógolyóznak, hóembert építenek.
Hóoszlopok a járdák, az utak mentén, - két oldalán –
a ragyogó, szikrázó hófehér fényben.

2018. február 5., hétfő

Ha az érzés közös ...



Ha az érzés közös ... 

Tudod arra gondoltam,
talán addig magányos az ember,
míg nem érez magához közel
egy másikat, annyira közel,
hogy már nem azon mérlegel,
neki, magának mi lenne a jó,
a fontos,
a másik mitől lenne boldog,
az ember magányos,
ha önmagának a legfontosabb
biztosan egyedül marad
gondjával, bajával,
hiába a kívülről jövő részvét,
ha nincs meg a közös érzés,
nem enged közel az elválasztófal,
de amikor egy a bánat,
és az öröm is egy,
magányos nem lehet az ember,
ha a fájdalom nem az „én” fájdalma,
az öröm se az önzők öröme,
kinek van kiért sírni,
és van kiért örülni,
magányos nem lehet,
ki szeret, annak szívében
legnagyobb öröm a másiké,
a legnagyobb kín,
a másiknak a fájdalma,
ha az érzés közös,
a választófal megszűnik,
összenőve magányos nem lehet,
ki lelkében úgy hordja a másikat,
mint anya hordja szíve alatt magzatát.

2009. december. 21.

A lélekről ...

A lélekről ...




Elpihenve



Elpihenve

Igazi szívemet Te láttad meg
Fájdalmaimat is Te látod be
Örömeimet Veled osztom meg
Lelkem mélyére Te tekinthetsz be
Minden reggelen Érted ébredek
A nappalaimat Neked élem meg
Estelente fáradtan elpihenve
Álmaimat is Veled osztom meg
Hogyan mondhatnám el Neked,
hogy  mennyire féltelek és szeretlek !

2018. február 4., vasárnap

A szeretet mentheti meg ...



A szeretet mentheti meg ... 


Tudod arra gondoltam,
ha belenéz az ember a tükörbe,
megláthatja rögtön,
ha valami nem olyan,
ha valamin javítani kéne, kócos a haj,
megjelennek az apró kis ráncok,
de ha a tükör időben megmondja,
akkor hol könnyebben,
hol nehezebben, segíteni lehet rajta,
de olyan tükör nincsen,
ami a belső énjét mutatná az embernek,
aki éli a világát, teszi a dolgát,
közben a nagy rohanásban
gyengeségeit észre sem veszi,
észre nem veszi, nevén sem nevezi,
a rossz útra tért érzéseit,
nem is próbálja orvosolni
amikor csak a jele mutatkozik,
az irigységnek, a rosszindulatnak
még csak a lehelete jelentkezik,
maga sem veszi észre,
mikor elindul a rossz útra,
ahogy nem érzékeli a haja növekedését,
a ráncai lassú kialakulását,
nincs olyan jóindulatú tükör,
ami megmutatná, megfogalmazná,
ott legbelül nincs rendben valami,
nem mutatja semmi,
ez az út nem jó felé vezet,
észre se veszi az ember,
és már ott van az irigység,
a rosszindulat sűrűjében,
ha önmagát kívülről látná,
nem csak az arcát,
nem csak a ruháját,
a rosszra hajló önmagától
egyedül a szeretet mentheti meg,
mert neki olyan az érzékenysége,
időben észrevesz minden rossz lépést,
talán,
mert félti a biztonságos otthonát.

2009. dec. 19.

Te vagy ...hogy szíved szívem legyen ...



Te vagy…

Hogy szíved szívem legyen … 


Te vagy a nap,
az éltető fényem


Te vagy a hold
mely az égboltról ragyog


Te vagy a csillag
mely csillámot szór rám


Te vagy az éjszaka
mely nyugalmamat hozza


Te vagy az álom
mely szememre hint álmot


Te vagy a szerelem,
hogy szíved szívem legyen

Jézussal született - a szeretet ...



Jézussal született - a szeretet ...

Tudod, arra gondoltam,
mit is, miért is ünnepelünk
karácsony szent ünnepén,
igen, tudom, Jézus születését,
azt ünnepeljük, hogy valahol,
valamikor egy távoli városban
megszületett,
s vele született a szeretet,
de lehet-e az ünnepelt nélkül
ünnepelni,
ünnepelni azt a szeretetet,
amelyik kétezer éve jött a világra,
ha nem fogant meg a mag,
a szeretetmag, amit szétszórt,
ha azóta nem születik meg újra,
meg újra
ha nem születik meg számunkra
kézzelfoghatóan,
ha szívünk alatt nem érezzük
a szívét megdobbanni,
ha az ünnepből hiányzik
az ünnepelt,
a kétezer évvel ezelőtt érzett öröm
már megfakult, már nem átérezhető,
aki nem éli át a szülés fájdalmait,
örömeit, ha nem érzi az ember
a rég áhított szeretetet
szíve alatt megdobbanni,
nincs mit ünnepelni, ünnepelt nélkül
inkább csak halotti tort lehet ülni,
a szeretet nem egy elképzelt,
mesébe illő figura, a szeretet,
amelyik valaha megszületett,
és amit karácsony estéjén várunk,
annak most is ott kellene lennie
az emberi szívekben,
akkor igazi az ünnep,
ha a fa alatt ott az ünnepelt,
ki nem csonka családban született,
nem félárva, hanem két ember
boldogan vállalt közös gyermeke,
gyermek, aki megszépíti
az amúgy is ragyogó karácsonyfát,
ki valódi értelmet ad a szép napnak,
nekik van mire koccintaniuk,
nem egy ismeretlenre,
egy mesébe illőre,
a szívükben élő közös szeretetre.

2009. dec. 19.

Elpattanó húr



Elpattanó húr

Félelmek, fájdalmak bennünk
Fények és árnyak kísérnek
Húrjaink néha elpattannak,
Vagy dallamokra hangolódnak

Úszunk a felhők alatt, vagy
Szárnyalunk a felhők fölött
Repülve messze a madarakkal

A zöldek rozsdára, szürkére váltanak,
Míg a lelkek a végtelen térben
Suhannak az örökkébe zuhanva
Egyre messzebbre, távolabbra