Gyógyítóvá lett ...

 Gyógyítóvá lett ...

https://www.youtube.com/watch?v=JFVjxz-ow6A

Tudod arra gondoltam,

hogy az élete folyamán

az ember tanul sok mindent,

belőle sokat őriz az agyában,

el is felejt sokat,

de olyan is van, hogy a tudása

testévé, vérévé válik...

akkor ő már nem csupán az,

aki valamikor jött a világra,

ha gyógyítóvá lett,

amikor álmából felriad,

akkor is az orvos ébred…

az ilyen tudást nem lehet elfelejteni,

egyszerűen csak abbahagyni,

többé rá nem gondolni,

ahhoz a saját énjét kellene megtagadni…

és az ember fokról fokra,

szeretni azt a másikat megtanulja,

 amíg ez a tudás csak a fejben lakik,

addig könnyebben-nehezebben,

 felejthető az ismeret...

de ha nem csak a testet járja át,

hanem a lelket is,

akkor megváltozik,

az ember azzá alakul,

aki szereti azt a másikat,

akkor is az, amikor éjjel

a legmélyebb álmából felriad...

attól az érzéstől nem lehet szabadulni,

befejezni, kiöregedni,

nyugdíjba menni,

talán az embernek

az a kikerülhetetlen sorsa,

amit, mint önmagát viszi magában,

lehet, hogy a síron is túlra.

2011. november 24.

Ami elmúlt ...

Ami elmúlt …

https://www.youtube.com/watch?v=dOq6tpHGPgE

Amikor közben felidézem

az együtt töltött pillanatokat,
úgy simogatsz szavaiddal,

mint mikor nálad-veled voltam.

"Újabb ajtó nyílik ki előttünk."
*
Sajog a szívem,
holtomig sajog itt bent.
Befészkelte magát a bánat,
szótlan gyötrelem.
Ami elmúlt, messze jár.
Maradt a bénító rágondolás.
Elsuhant a lelkünk,
a kapuk végleg becsukódtak:
Vágyom már nem lenni.

Az élet megalkuvások sorozata ...

Az élet megalkuvások sorozata ...

Tudod arra gondoltam,

hogy az élet sorozata

a megalkuvásoknak,

hogy a ropogós kenyérben,

a ragyogón pirosló almában,

a bódító borban

egyre kevesebb az élet,

azt egész jól megszokja az ember,

a hamisítás ellen

még csak nem is tiltakozik,

megelégszik azzal,

hogy külsőleg ugyan

hasonlít megtévesztően,

pedig hiányzik belőle a lényeg,

az életet adó élet,

olyan, de mégsem az, olyan,

de valójában,

a lényegét tekintve teljesen más...

és fel se tűnik talán,

pedig az is lehetséges,

hogy csak olyan az élet is,

az igazira csak hasonlít,

egyre kevesebb benne a valódi,

és egyre több a töltőanyag…

lehet, hogy lehetne más,

lehetne élettel telibb,

de hogy mi hiányzik belőle,

azt nem is tudja az ember,

csak kóstolgatja,

és azt érzi közben, hogy íztelen,

élvezhetetlen,

mintha benne kevés lenne az élet...

hogy hogyan lehetne,

lehetne-e másképp,

hol vétette el a lépést,

azt eldönteni nehéz,

mindegy is,

visszamenni oda lehetetlen…

de talán, ha a szeretetét

 szabadjára engedné,

és a számító, józan ész helyett

őt követné minden áron,

viharral, és akadályokkal szemben,

mellette kitartva rendületlen,

akkor talán elvezetné a valódihoz,

a valódi élethez,

amelyik nem csak olyan,

hanem ízig-vérig az.

2011. november 23.

A barátság

A barátság

https://www.youtube.com/watch?v=4NMsvV1JyIo

„A barátság az égvilágon semmit nem követel, kivéve egyvalamit: őszinteséget.

Csak ezt az egyet, de ez nem kevés.”

(Ingmar Bergman)

Sokat, sokszor gondolkodom egy-egy adott dolgon, egy-egy adott helyzeten. Próbálok nagyon sok mindenre magyarázatot keresni, találni a megtörténtekre.

Az utóbbi időben sokat gondolkodom a barátságról. A barátságról, amit úgy éreztem mindezidáig, hogy érdeknélküli.  Mert számomra igazán az. Egy igaz barátot nem könnyű találni. Egy igaz barátot hittem, hogy halálomig mellettem áll és fogjuk egymás kezét. Egy igaznak hitt barátban csalódtam, aki lassan, csendesen maradt el. Eleinte a mellőzöttséget érzed, majd egyre távolabb kerül minden. Számomra a barátság szent. Nagyon nehezen engedek magamhoz közel bárkit is. A barátságnak számomra vannak mélységei. Szakaszai. Eléggé magamba zárkózó vagyok, a titkaimat sem osztom meg szívesen, mert mindig tartok a csalódásoktól. Mert milyen is a barátság ? Mint egy könnyed szappanbuborék. Lebeg, nem törődik semmivel. Színes, mint a szivárvány, de csak pillanatokra. Pontosan úgy, mint a szivárvány. Mert múlandó, mert ezek a szappanbuborékok szétpukkadnak és elszállnak,  semmivé lesznek. Pontosan ettől félek: hogy a semmi szakad rám. A csalódástól, a fájdalomtól  törékeny létem, a lelkem is szétpukkan. De vajon milyen az a barátság – volt e valaha őszinteség benne, amelyik barátságot egy új érkezte szétpukkassza. Ha az új barátságban többet látunk, többet remélünk – ha a barátságot úgy mérjük, hogy mit kapunk benne. Csak azt hajtjuk, hogy elhagytak bennünket, és nem vesszük észre a magunkban lévő hibát. A barátság: melyik nem követel, csak ad, hogy egymásnak mindig kezet nyújt – de nem úgy, hogy szemére hányva a másiknak, hogy mit adtunk – elfeledkezve időről, távolságról, és csak  szeretettel. Egyszer, ha visszagondolunk az elszállt barátságra, szemünk könnyel telik meg. Visszaemlékszünk a szépre, a jóra, a voltra – azokra a barátokra, akik mindig mellettünk álltak. Tétova volt az irány. A szerető karok mindig féltőn öleltek, ha nem is akartuk észrevenni. Pár léptünket együtt tettük meg. Az utunk egy ideig egy irányba vitt, de egyszer elágazott

Így gondoltam - valamikor én is így gondoltam, hogy ahogyan az én szívemben, bennem él a barátság, talán másokéban is. Persze, jól tudom - minden ember másként érez át érzelmeket, másként értékel sok mindent, mást lát a barátságban is. Bizonytalanság? - valóban az, hiszen a barátság az, amit ugyancsak nem lehet kikövetelni, erőltetni
Olyan számomra, mint a szeretet, mint az őszinte igaz szerelem.

Most sötét felhők árnyékolják a napot, de a pillangó újra szárnyára veszi a végtelent.

Báránybőrbe ...

Báránybőrbe ... 

https://www.youtube.com/watch?v=di7M6kXCQ2o

Tudod arra gondoltam,

hogy a világon a csalódott ember sok,

akik hittek valamikor,

míg végül bizalom nélkül maradtak,

talán, mert a holló sok közöttünk,

és legalább annyi a róka is…

 nem, a róka sem bújik

báránybőrbe mindig,

mégis

sokszor énekli ki

a sajtot a holló szájából,

pedig még el se bújik a fa mögé,

a hangját sem változtatja,

ő a róka,

tán még meg is mondja...

de a holló,

(és mintájára sok-sok ember,

vagy fordítva,

az ember képére született a mese,

nem véletlen tanmese)

hiúságában, kapzsiságában legyőzi

a jogos bizalmatlanságot,

a szájából a sajtot,

hogy kiénekeljék, engedi …

pedig a róka meg nem érdemli,

de a holló sem panaszkodhat,

ha a hiúsága legyőzi az okosságát…

egy esetben talán a sajtot

önszántából is odaadhatja,

ha megtörténik a csoda,

és megszereti a ravaszdi rókát…

hihetetlen,

de talán az is előfordulhat,

és ha a mesének jó vége tér,

az is lehet még,

hogy a szeretet ébreszt szeretet,

(még az ilyen lehetetlen helyzetben is)

és a róka nem él vissza,

sajtot ad a sajtért cserébe.

2011. november 22.

Ajándék a pillanat

Ajándék a pillanat

https://www.youtube.com/watch?v=cB28tmDHY9E

A téli napok oly kopárak,

A hosszú perceken dérként ül a bánat

A sóhajokat messze sodorja a szél,

Az ifjúságunk vissza sosem tér

Megfakultak a színek

A tűnő álmok felett

Szívünkben él az emlékezet

A múlt pillanatai elsuhannak

A jövő nekünk még mit tartogat?

Ajándék már minden pillanat

Mit az élettől nyerhetünk:

Álomvilágban élhetünk.

Az élet magasiskola

Az élet magasiskola 

https://www.youtube.com/watch?v=rxhnEAaexQk

Tudod arra gondoltam,

talán az élet maga is egy iskola,

az embernek az évek során

nagyon sok feladatot kell megoldania,

de mielőtt az egészet befejezné,

még ott a vizsgának is az időszaka,

már új tananyag nem nagyon van,

az egészet kell feldolgoznia,

megértenie, tanulságot levonnia,

anélkül, ha az egészet átlátni nem képes,

kárba mennek az iskolaévek …

talán közös nevezőket kellene találni,

mert lehet, hogy azok is vannak,

hogy messziről látható,

mik vezettek gyászos kudarchoz,

mik pedig a ragyogó sikerhez...

azt sokszor csak onnan, távolról,

az egészet áttekintve lehet látni,

közelről a kudarc is látszódhat sikernek,

és a siker kudarcnak tűnhet...

talán abból a távolságból,

ha figyelmesen szemléli a múltat,

az ember azt is megláthatja,

hogy a kudarcok, a csalódások oka

az önzés, a kapzsiság, a törtetés,

és hogy a valódi sikert

mindig a szeretet hozta el,

ha közelről

nem is annyira tapasztalható,

de messziről már tisztán látható...

ha ezeket a dolgokat átlátja,

akkor lesz mesterré az ember,

az is igaz, talán mind hiába,

ha nem talál tanítványra,

ha életről életre

csak körbe botorkál az ember,

ha mindig minden

tanulság nélkül

kezdődik elölről.

2011. november 22.

Wass Albert - Még a moha is ...

Wass Albert 

Még a moha is ...

Ha nem virágzik ki ...

Ha nem virágzik ki ...

Tudod arra gondoltam,

hogy az ember próbálkozik

a természetest helyettesíteni,

rövid távú sikerrel legtöbbször,

míg ki nem  derül,

hogy a műanyag földből

nem lesz valódi a virág,

a kár, amit ezzel csinál,

helyrehozhatatlan már-már,

még nagyobb lenne a baj,

ha a varázslatos idő

nem segítene rajta…

de ahhoz előbb

gyakorolni önkritikát kellene,

az embernek el kellene ismernie

a természetes mindenek feletti erejét,

végtelen,

utánozhatatlan tehetségét,

és alázatosan

 saját gyengeségét…

amíg ezt nem teszi,

amíg játszik Istent,

addig sok kárt fog okozni

másnak

és saját magának,

míg nem tudatosul benne,

hogy ami van,

 azt megóvni kéne,

táplálni,

az elfogyasztottat pótolni,

nem helyette újat kitalálni …

az ember,

mert telhetetlenségében

kevésnek talál mindent,

azt is, amit önmaga,

önmagából kapott,

mesterségesen azt is átalakítja,

hogy többnek, jobbnak,

szebbnek látszódjon,

oly jól sikerül a dolog sokszor,

hogy a műben elveszik az ember…

és, mint ahogy az olyan földből,

amelyik csak látszólag önmaga,

amit mesterségesen alakítottak át,

amiből nem nő valódi virág,

úgy az emberből,

aki „megcsinálja” önmagát,

nem virágzik ki a valódi szeretet,

az is csak olyan mesterséges,

sok csalódást, fájdalmat okozó lesz,

mert csak kápráztatóan giccses,

de cseppet sem valóságos.

2011. november 19.

Pihenni térnek ...

Pihenni térnek ...

http://youtu.be/chAvWMnMCmg

Alszanak a madarak is,

ők is álmaikban élnek

A csöndes éjben útra kél

kitárva udvarát a holdfény

Magával viszi csillagait

a vizek tükrében fürödve

Meglepnek az árnyak a csendbe

Mély és igaz szárnyaló lélek:

a fájdalmak pihenni térnek

¤

Az álmok elrepülnek. Várod a napkelte első sugarait.

Mély sóhajokban ébredezik a világ, árnyakból kitörve.

A szemekben a fájdalmak mélysége és feledni szeretnéd a kínt.

A hajnalok fénye önt el az égbolt alatt, az éjszaka csöndje után.

Violaszínű felhőkben virrad.

Áttetsző fények öntik el az égi óceánt – az új nap kezdetén

A szeretet által ...

A szeretet által ...

https://www.youtube.com/watch?v=t5OXikHQ_qQ

 

Tudod arra gondoltam,

hogy a szeretet talán

az embernek a velejárója,

vele jön a világra,

és ugrásra készen vár,

az ő ideje mikor jön el,

mikor kell mozgolódnia,

mikor kell boldogságot hoznia…

de mert a szeretet nem válogat,

és sajnos

a sok jó tulajdonsága mellett

megvan az a nagy hibája,

hogy nem tévedhetetlen,

sokszor indul rossz irányba,

rossz időben,

ahol képesség a befogadására

nincsen...

ellene erős fallal védekeznek,

(talán, mert az érzést

eltemették végképp)

 mint a kis gyermek

egy ideig próbálkozik,

hogy lehet, nem is érti,

 ahogy egy hűséges kutyus

ő is sokszor neki indul,

de a visszautasítástól

egyszer ő is elfárad,

akart adni boldogságot,

és messzire rugdalták…

a tévedése miatt

az embernek

okoz iszonyatos fájdalmat,

aki örökre meggyűlöli őt,

több esélyt nem adva

a lelke mélyére

egy sötét zugba hajítja,

mint ki hallani se akar róla...

ha a  fájdalom,

amit okozott, kibírhatatlan,

akkor olyan mélyre ássa,

hogy többé elő se kerüljön,

nincsen kiút onnan,

a rossz tapasztalat miatt

inkább üresen éli az életet,

mint vele,

szenvedések közepette…

talán belőlük lesznek,

(a halálosan csalódottak közül)

kik maguktól

 a gyógyulás lehetőséget is elveszik,

a szeretetnek az örök visszautasítói.

2011. november 18.

Mindig

Mindig 

Csodát várva

Csodát várva

Tudod arra gondoltam,

hogy kezdetben az ember vár sokat,

a többiektől vár valami csodát,

de a hosszú várakozásban rájön talán,

hogy mindenkinek a legfontosabb

az élete, a sajátja,

és hogy más is a segítséget várja,

hogy sok a csalódások áldozata,

hogy a nehéz dolgokban

más segítségre,

mint saját magára,

nem számíthat,

és ez így a természetes,

még ha ettől az ember

nagyon is magányos…

aki tudja ezt,

nem vár többé a másiktól semmit,

akkor nem csalódik,

biztosan …

de akinek szerencséje van,

 arra is rájön,

hogy számára van még

egy picinyke remény,

amivel könnyíthet az életén,

enyhíthet a magányán …

persze ahhoz is kell

különleges szerencsecsillag,

hogy megtalálja azt a másikat,

akinek az érték pont az,

amit ő a szerény készletéből adhat,

és nem valamiféle hasznosítható,

pénzzé tehető,

(az hamar elkopik, aztán

megint csak rászáll a magány)

hanem az, ami másnak érték,

az őbelőle kifogyhatatlan,

mint ahogy a szeretet:

megterem.

2011. november 17.

Ébredő szívek

Ébredő szívek

http://www.youtube.com/watch?v=bxT0xNAN6yI

Fáradt vándorként járom utam.

Időnként megpihenve, reménnyel lépkedek tovább.

Reszket a szívem a fájdalmaktól, de a szeretet mindig a szívemben marad.

Minden alkonyatkor kialszik a fény, az érzések és a napi gondok is pihenni térnek.

Az álmok, a vágyak osonnak az éjben, hálát rebegünk a sötétségben.

Eltemetjük szívünk mélyére a szépet, hisz a szeretet ajándék.

Kitárjuk az álmok kapuját, de összerezzenünk tévútjainkon.

Didergős álomutakon, holdfényes réteken lépkedünk.

Lelkünk sólyomszárnyakon repked, 

míg a hajnal csókot lehel szemeinkre és fénnyel ragyogtatja be, 

ébredő szívünk dobbanásában.

Új napot kínálva – reménnyel.