Ha nem virágzik ki ...

Ha nem virágzik ki ...

Tudod arra gondoltam,

hogy az ember próbálkozik

a természetest helyettesíteni,

rövid távú sikerrel legtöbbször,

míg ki nem  derül,

hogy a műanyag földből

nem lesz valódi a virág,

a kár, amit ezzel csinál,

helyrehozhatatlan már-már,

még nagyobb lenne a baj,

ha a varázslatos idő

nem segítene rajta…

de ahhoz előbb

gyakorolni önkritikát kellene,

az embernek el kellene ismernie

a természetes mindenek feletti erejét,

végtelen,

utánozhatatlan tehetségét,

és alázatosan

 saját gyengeségét…

amíg ezt nem teszi,

amíg játszik Istent,

addig sok kárt fog okozni

másnak

és saját magának,

míg nem tudatosul benne,

hogy ami van,

 azt megóvni kéne,

táplálni,

az elfogyasztottat pótolni,

nem helyette újat kitalálni …

az ember,

mert telhetetlenségében

kevésnek talál mindent,

azt is, amit önmaga,

önmagából kapott,

mesterségesen azt is átalakítja,

hogy többnek, jobbnak,

szebbnek látszódjon,

oly jól sikerül a dolog sokszor,

hogy a műben elveszik az ember…

és, mint ahogy az olyan földből,

amelyik csak látszólag önmaga,

amit mesterségesen alakítottak át,

amiből nem nő valódi virág,

úgy az emberből,

aki „megcsinálja” önmagát,

nem virágzik ki a valódi szeretet,

az is csak olyan mesterséges,

sok csalódást, fájdalmat okozó lesz,

mert csak kápráztatóan giccses,

de cseppet sem valóságos.

2011. november 19.

Pihenni térnek ...

Pihenni térnek ...

http://youtu.be/chAvWMnMCmg

Alszanak a madarak is,

ők is álmaikban élnek

A csöndes éjben útra kél

kitárva udvarát a holdfény

Magával viszi csillagait

a vizek tükrében fürödve

Meglepnek az árnyak a csendbe

Mély és igaz szárnyaló lélek:

a fájdalmak pihenni térnek

¤

Az álmok elrepülnek. Várod a napkelte első sugarait.

Mély sóhajokban ébredezik a világ, árnyakból kitörve.

A szemekben a fájdalmak mélysége és feledni szeretnéd a kínt.

A hajnalok fénye önt el az égbolt alatt, az éjszaka csöndje után.

Violaszínű felhőkben virrad.

Áttetsző fények öntik el az égi óceánt – az új nap kezdetén

A szeretet által ...

A szeretet által ...

https://www.youtube.com/watch?v=t5OXikHQ_qQ

 

Tudod arra gondoltam,

hogy a szeretet talán

az embernek a velejárója,

vele jön a világra,

és ugrásra készen vár,

az ő ideje mikor jön el,

mikor kell mozgolódnia,

mikor kell boldogságot hoznia…

de mert a szeretet nem válogat,

és sajnos

a sok jó tulajdonsága mellett

megvan az a nagy hibája,

hogy nem tévedhetetlen,

sokszor indul rossz irányba,

rossz időben,

ahol képesség a befogadására

nincsen...

ellene erős fallal védekeznek,

(talán, mert az érzést

eltemették végképp)

 mint a kis gyermek

egy ideig próbálkozik,

hogy lehet, nem is érti,

 ahogy egy hűséges kutyus

ő is sokszor neki indul,

de a visszautasítástól

egyszer ő is elfárad,

akart adni boldogságot,

és messzire rugdalták…

a tévedése miatt

az embernek

okoz iszonyatos fájdalmat,

aki örökre meggyűlöli őt,

több esélyt nem adva

a lelke mélyére

egy sötét zugba hajítja,

mint ki hallani se akar róla...

ha a  fájdalom,

amit okozott, kibírhatatlan,

akkor olyan mélyre ássa,

hogy többé elő se kerüljön,

nincsen kiút onnan,

a rossz tapasztalat miatt

inkább üresen éli az életet,

mint vele,

szenvedések közepette…

talán belőlük lesznek,

(a halálosan csalódottak közül)

kik maguktól

 a gyógyulás lehetőséget is elveszik,

a szeretetnek az örök visszautasítói.

2011. november 18.

Mindig

Mindig 

Csodát várva

Csodát várva

Tudod arra gondoltam,

hogy kezdetben az ember vár sokat,

a többiektől vár valami csodát,

de a hosszú várakozásban rájön talán,

hogy mindenkinek a legfontosabb

az élete, a sajátja,

és hogy más is a segítséget várja,

hogy sok a csalódások áldozata,

hogy a nehéz dolgokban

más segítségre,

mint saját magára,

nem számíthat,

és ez így a természetes,

még ha ettől az ember

nagyon is magányos…

aki tudja ezt,

nem vár többé a másiktól semmit,

akkor nem csalódik,

biztosan …

de akinek szerencséje van,

 arra is rájön,

hogy számára van még

egy picinyke remény,

amivel könnyíthet az életén,

enyhíthet a magányán …

persze ahhoz is kell

különleges szerencsecsillag,

hogy megtalálja azt a másikat,

akinek az érték pont az,

amit ő a szerény készletéből adhat,

és nem valamiféle hasznosítható,

pénzzé tehető,

(az hamar elkopik, aztán

megint csak rászáll a magány)

hanem az, ami másnak érték,

az őbelőle kifogyhatatlan,

mint ahogy a szeretet:

megterem.

2011. november 17.

Ébredő szívek

Ébredő szívek

http://www.youtube.com/watch?v=bxT0xNAN6yI

Fáradt vándorként járom utam.

Időnként megpihenve, reménnyel lépkedek tovább.

Reszket a szívem a fájdalmaktól, de a szeretet mindig a szívemben marad.

Minden alkonyatkor kialszik a fény, az érzések és a napi gondok is pihenni térnek.

Az álmok, a vágyak osonnak az éjben, hálát rebegünk a sötétségben.

Eltemetjük szívünk mélyére a szépet, hisz a szeretet ajándék.

Kitárjuk az álmok kapuját, de összerezzenünk tévútjainkon.

Didergős álomutakon, holdfényes réteken lépkedünk.

Lelkünk sólyomszárnyakon repked, 

míg a hajnal csókot lehel szemeinkre és fénnyel ragyogtatja be, 

ébredő szívünk dobbanásában.

Új napot kínálva – reménnyel.

A szeretet téglái ...

 A szeretet téglái ...

https://www.youtube.com/watch?v=AxS4joVMkjU

Tudod arra gondoltam,

úgy tűnik nagyon,

kivételezettek vannak,

kiknek mindenből jut sok,

kaptak a szépség, az ész,

az örömök kosarából bőven,

az élet elkényezteti őket…

de minél többet juttat,

annál többet elvesz végül,

visszavesz kíméletlenül,

amikor megjelenik az öregség,

fájdalmasabban érkezik sokkal,

kinek a léptei könnyűek voltak,

mert megemelte őt a sors,

arra rázuhan

a hirtelen jött gravitáció…

aki sokat kapott,

sokat is elveszít,

mintha az élet azt mondaná,

eddig mindent adtam,

most már felnőttél,

állj meg a saját lábadon,

élj meg abból,

amit az út során

magadnak,

magad összeszedtél,

amit adtam: visszaveszem,

nézd meg, mi marad neked,

mi találsz a lelkedben,

mit gyűjtöttél oda be,

mert ha ott erős vagy,

ha falait

a szeretet téglái erősítik,

akkor elég erős leszel te is,

hogy elviseld

az öregség viszontagságait,

(el kell bírnod a saját súlyodat)

és van rá esély,

 hogy a szépségét,

amit sokan tagadnak,

amit kevesek látnak meg,

megtaláld magadnak.

2011. november 17.

Gondolj rám!

Gondolj rám!

https://www.youtube.com/watch?v=Lk9A0rpYB9I

Amikor ébred az új Kikelet

és virágba borul a természet;

Amikor egy tavaszi napon

bodorfelhőket sodor a szél:

gondolj rám!

Amikor forrón tűz a Nap,

s a lombok hűs árnyat adnak;

Amikor a vízparton állva

csodálod a fodrozódó hullámokat:

gondolj rám!

Amikor arany levelek hullanak

és pihenni térnek a fénynyalábok;

Amikor őszi eső veri az avart,

és fázósan, dideregve járod utadat:

gondolj rám!

Amikor fehér hóbunda

takarja a fázós, dermedt életet;

Amikor az árnyak is reszketnek,

de szívedben megmarad a hit:

gondolj rám!

Amikor a naplementében

a bíboralkony festi a horizontot;

Amikor a parázsló csillagok alatt

búcsúzol mindattól, mit szerettél:

gondolj rám!

Amikor a csendes estéken

szárnyaló a lelked a végtelenbe;

Amikor az ezüst holdfény

megáll a sötét lombok fölött:

gondolj rám!

Amikor eszedbe jut a hűség

s elhagynak a hamis barátok;

Amikor fáj benned a régmúlt

és felednéd az emlékeket:

gondolj rám!

Amikor öregedő szíved elfárad

és a sugarak a felhők mögé bújnak;

Amikor a sebek felszakadnak,

s hiányzik egy gyógyító, szerető szív:

gondolj rám!

Amikor csend borul a lelkedre

és könnytől homályosul a szemed;

Amikor az útelágazásnál

nem tudod, merre indulj tova:

gondolj rám!

Amikor a szeretet fénye

villódzik ragyogó két szemedbe;

Amikor szíved más iránt

telik csordultig szerelemmel:

gondolj rám!

Amikor elbizonytalanodnál,

hogy ki is voltam én neked;

Amikor úgy érzed, semmit sem jelentek

tépd ki szívedből emlékemet:

többé már soha ne gondolj rám!

Az álmokról ...

Az álmokról ...

A hiányzó szeretet pótlása

A hiányzó szeretet pótlása

Tudod arra gondoltam,

hogy az embernek a vágyai,

mint egy kimeríthetetlen kút, annyi,

és rengeteg az életnek a piacán

a kívánatosnál kívánatosabb árú,

amit megfizetni nem képes,

s ha megszerzi mégis,

(a vágy erősségétől függően,

sokszor gátlástalanul)

hamar kiderül,

ami még lenyűgöző a kirakatban,

kézbe véve, mint egy álom,

szétoszlik a csoda

mintha ott se lett volna…

mert a vágyai alakítják,

azért talán,

hogy az embert

megváltoztatni nem lehet,

hogy változzon,

meggyőzni, lebeszélni kellene

a számára legfontosabbakról,

elhitetni

a legyőzhetetlen vágyakról,

hogy értéktelen, talmi

az a mindennél jobban vágyott

célpont…

ami egyszerűen lehetetlen,

és a jellemre ártalmas

a visszafogott vágy is,

nem csak a kielégítetlen,

nem csak a csalódást okozó…

az embert nem lehet megváltoztatni,

míg a legfontosabbak a vágyai,

se erőszakkal,

se jó szóval,

még szeretettel sem,

de talán megváltoztatja egy valami:

a benne ébredt szeretet, amelyik

ragyogásával nyilvánvalóvá teszi,

hogy minden, ami megszerezhető pénzért,

csak ügyetlen próbálkozás,

tápszer anyatej helyett,

a hiányzó szeretet pótlására.

2011. november 15

Szárnyal a szívünk

Szárnyal a szívünk

https://www.youtube.com/watch?v=iOb0CRMsh1w

Enyhe szellő simogat,

Miénk a napsugár ölelése,

Szerelmes, tétova érintés,

A gondolatok szárnyalása,

A csillagok sziporkázása,

Az ezüst Holdfény csillogása

Nyugalom és csend az éjben,

A szerelmesek érintésében

A szeretet koldusai ...

A szeretet koldusai ... 

https://www.youtube.com/watch?v=qNW5dS1J8Sc

Tudod arra gondoltam,

hogy talán az élet olyan,

mint a játék,

az ember a szerencséjével játszik,

van úgy,

hogy nagy nyereményre tesz szert,

de a váratlan gazdagság

elveszi az eszét,

többet akar,

azért teszi egy lapra az egészet,

mert nem tudja,

az már nem az ő nyerőlapja,

talán, mert nem ismeri azt,

hogy most jó, ennyi elég…

azokat a pillanatokat azután

egy életen át sajnálja,

amikor meg kellett volna állnia,

mert az volt számára

a hegy csúcsa,

(utólag már tudja)

a zuhanásé a következő lépés...

ha vannak boldog pillanatai,

akkor még többet akar belőle kifacsarni,

de nem bírja ki mindig

azt már

az a boldogság,

olyankor az ember nem érti,

a szerencse miért hagyta magára,

miért vette el,

ami az övé volt már egyszer …

mint szenvedélyes játékoshoz illik,

azt, hogy most jó, „elég” ennyi,

azt ember ritkán mondja ki,

a szakadásig próbálkozik…

talán azért, hogy oly sokszor zuhan,

azért veszíti el annyiszor

a számára még lehetségest,

azért, hogy benne a nyeremény,

vagyis a szeretet beérni nem képes,

azért, hogy gazdagság helyett

az övé a koldusbot lesz,

talán végül is

azért oly sok

 a koldusa a szeretetnek.

2011. november 14.