2017. november 6., hétfő

Gurulva ...



Gurulva …

Lassan - gurulva élem az életemet ..
Van időm merengeni, elgondolkodni
Hosszúak az éjszakák,
néha nagy szeretettel ölelnek át ..
Az évtizedek alatt sok gondolat belém rakódott ..
És egy szerelem, amit átélhettem,
amire már csak így gondolhatok ..
Van, amikor nem tudok megszólalni..
Mindent jelzek, ami nem az én gondolatom ..
Amit előzőleg írtam, pillanatnyi gondolat volt ..
Nem rímekbe gondolkodom
és nagyra tartom a barátaimat,
akik szólni is így tudnak,
de az érzések az enyémek ..

A kapott szeretet eredménye ...



A kapott szeretet eredménye ...

Tudod arra gondoltam,
ahogyan a frissen zöldülő mező
következménye annak,
hogy az óceán vize párolog,
hogy azután felhőként a magasban
a cseppek találkozzanak,
hogy eredményeként az összegyűlésnek
az eső a szomjas földre zuhogjon,
talán minden a világon
úgy következmény,
mint ahogy a zöldülő mező…
a kapott szeretet eredménye
a jóság,
ami, mint egy jól gondozott virág,
mint a világ felé kifejezett hála…
ahogy a gonoszság
 következménye a szeretetlenségnek,
amikor az életben csalódott ember
tehetetlen dühében az ártatlanra is rácsap,
még ha fáj is neki,
 mikor haragjában belerúg a falba is...
a látszólag oktalan rosszaság
a szeretet hiánya miatt történő
elvakult bosszú,
következményként
az egész világ áldozat ,
mintha a rózsa nem virágozna,
de minden arra járót megszúrna,
mintha az óceán
nem párologna, mérgében …
de a világ összes szeretetlenségén
is képes győzedelmeskedni
egyetlen szeretet, következményeként
lehet az ember jóvá,
a többi miatt megbocsátóvá,
mérhetetlenül hálássá.

2011. október 09.

Nyugtalanul



Nyugtalanul



A fájdalom nem hagy nyugodni
A régmúltat visszahozni nem lehet,
távolba maradtak az élet évek,
az arany csillagok végtelenbe hulltak,
álmaim, melódiáim elhalkultak
Szivárványhidam is kettészakadt,
sorsom lépcsőfokai letöredeztek,
csendesen átadom magam az öröklétnek
Az évek sodródnak, mint a fellegek,
a világ magába zár és elfeled

Szeretve az életet



Szeretve az életet 

Tudod arra gondoltam,
ha valaki születik
az élet napos oldalára,
az a kegyeltje a szerencsének,
de nem biztos egyáltalán,
hogy a nyár
valakit boldog emberré tehet,
mert hiába a sok égből,
földből érkező kincs,
ha az ajándékozott vele nem él,
ha tölti a nyarat
a besötétített szobában,
nem élvez belőle sokat …
és van olyan is,
akit a nyár messze elkerül,
akinek a sors
nem tálcán kínálja a jót,
és nem boldogtalan mégse,
talán mert a maga szépsége,
ha kevesebb is,
de a télnek is megvan,
s ha az ember élni tud vele,
a tél se olyan elkeserítő,
benne is lehet találni örömöt…
 talán nem is az a legfontosabb,
milyen kint az idő,
hanem az, hogy az ember
mindennek ellenére
szeresse az életet,
s ha ez így van,
a hideg télben is megtalálja
a szívet lelket melengető,
a vakítóan ragyogó,
örömöt adó napsugarat.

2011. október 08.

Áramlások



Áramlások

Nem könnyű az élet.
Elfolyik, mint folyó a medrében.
Születünk.
Végig járunk egy végtelen út fények és árnyak
szegélyezte ösvényén – és elmegyünk.
Eltávozunk szüleinktől, - eltávoznak szüleink.
Elhagyjuk gyermekeinket, elhagynak gyermekeink.
Vannak távolságok, és nincsenek távolságok,
hisz a szeretet mindent lélekközelbe hoz – az élet áramlásaiban.

A szeretet felszabadít



A szeretet felszabadít 




Tudod arra gondoltam,
hogy az embert sokszor hasonlítják
a szabadon élő állatokhoz,
a pompázatosan viruló virágokhoz,
testvéreihez az életben,
persze az embernek a hátrányára,
de amikor megszületik egy csecsemő,
annál szebb, annál ártatlanabb élőlény
nincs is a föld kerekén,
nincs olyan rózsa, amelyik különlegesebb lenne,
legalább is elfogult emberi szemmel nézve…
de ahogyan a szabadsághoz szokott rózsákat
beviszik a szobába,
ahogyan az állatot bezárják a karámba,
úgy veszik el a szabadságát az embernek,
(úgy látszik ez az ember szokása)
megszelídítve, a szabadságától megfosztva
minden élőlény másképp viselkedik,
mint a természetes közegében,
a kiszámítható, büszke farkasból
lesz a sokszor kiszámíthatatlan,
vagy a simogatásért kuncsorgó kutya,
szilaj vad lóból, engedelmes igavonó…
ha az ember testét óvatosan,
szeretettel szelídítik,
az talán nem is baj,
igaz,  tőle sokat elvesznek,
de kap is általa sokat,
a baj csak akkor van,
ha valaki merészkedik odáig,
hogy betöri a lelket is...
ha a lélek lesz szolga,
az az ember számára katasztrófa,
fel csak a kitartó szeretet szabadíthatja,
de még neki sincs könnyű dolga,
mert kiszámíthatatlan a szolgává tett lélek
könnyen lesz kezelhetetlen,
a szabad lélek számára idegen,
vad állattá.

2011. okt. 07.

Sajog az életem



Sajog az életem

Hadakozom mély érzéseimmel
Árnyak borítják sajgó életem
Lelkemben mélyen őrizlek
Láthatod te is, hogy szenvedek
Szívemben végleg bejegyeztelek
Örökre tiéd igaz szerelmem
Minden gondolat, öröm és vágy
Te vagy nekem, s feléd száll

A csend útja



A csend útja 

Tudod arra gondoltam,
vajon mi lehet a titka
a magányos zarándok útjának,
mi lehet a szentsége, mert hiszem,
hogy van biztosan, mutatja a sok,
az utat végig járt,
az út során megváltozott ember…
de talán nem is az út a szent,
ami a csodát teszi,
hanem az úton lévő
kívül belül megteremtődő csend,
amit nem lehet elérni
a zajos történések között,
a zajos emberi világban…
de amikor távolodik mindentől,
az emberi hangok,
a távoli viharok elcsendesednek,
a természet szép, de monoton hangjával
marad az ember magára…
vele, valójában nem történik semmi,
(ha történne is, nincs kinek elmesélni,
a némaságban a történések nem élnek soká)
igen, talán a csend lehet az oka,
hogy ott, a zarándokok hosszú útján
az ember önmagával találkozhat,
ha az az út valódi,
és nem csak kellemes,
zajokat keltő kirándulás…
a valódi csendnek az útja
igazi, csodakeltő, szent zarándoklat.

2011 október 06.

Vallomás



Vallomás


Aranyló szemed ontja felém a fényt
Gyöngyök ragyognak belőle kincsként
Szívem, lelkem öröme, dallama TE vagy
Csoda, égő rózsák illatáradata
Lüktető életem, vérem vad dobogása

Miattad, érted szeretem az életemet
Lelkem mélyére vésett fényjelek
Bensőmből feléd sugárzó mély szeretet

Míg él az ember



Míg él az ember 

Tudod arra gondoltam,
hogy a magas láz és a rossz közérzet
nem mindig van arányban a betegséggel,
hogy amikor a vér patakzik a sérülésből,
az lehet csak egy kellemetlen horzsolás,
ami ugyan nagyon fájdalmas,
de nem érint mélyebb szöveteket…
a tűz, ami nagy riadalmat kelt
se biztos, hogy olyan ijesztő,
mint amilyen szörnyű a látszat,
lehet egy őrbódé csupán,
magányosan álló,
kívül a használaton,
a látszat sokszor takarja a valóságot…
de még maga az érzés is lehet ilyen,
van, hogy csupán annyi,
mint egy kis horzsolás,
de a kiömlő vér a lényeget
még a „sérült” előtt is eltakarja,
lehet nagy a tűz, ami nem tesz kárt,
mert nem terjed tova, nincsen hova…
lehet magas a láz,
de a betegség nem komoly annyira,
le lehet törölni,
vödör vízzel eloltani,
csillapító szerrel csökkenteni a hőt …
és van úgy, hogy az érzés mélyről jön,
nagy lángja nincs is,
rémületet keltve a vér se patakzik:
csak csendesen befelé csordogál,
míg él az ember, soha el nem áll.

2011. okt. 04.

Sodródás



Sodródás

Az élet olykor fáj. Szívünkben szomorúság.
Tarka képek szemünk előtt.
Sodródunk, rohanunk a múltban, a jövőben.
Dallamok, mely fájóak vagy mosolyra késztetők.
Szerelmek jönnek, mennek.
Bennünk a hit, a remény, a szeretet.
Reszketünk, forró lázban égünk.
Árnyban, fényben járjuk utunkat.
Álmainkban, emlékeinkben élünk.
Lelkünk, szívünk bánattal, - örömmel csordultig tele.
Gondolataink az égig érnek.
Melódiák szárnyalnak a végtelenben, elpihenve a csendben.

A harag, a gyűlölet nem segít



A harag, a gyűlölet nem segít 

Tudod arra gondoltam,
hogy ki nem ismeri a múltat,
jövője sincsen annak,
de vajon a kettő hogyan függ össze,
mitől igazság az igazság…
a történelmet tudni, fújni kívülről,
de értelmezni rosszul,
csak olyan,
mint megtanulni olvasni,
de nem érteni a szöveget…
aki a saját szája szerint ízesíti a múltat,
aki megcukrozza a keserűt is,
az nem fog belőle megtudni soha semmit,
annak hasznára nem lesz,
nem segíti az utat a jövőbe...
a dicső múlt talán arra tanít,
hogy lehet jól is,
de ha nem vigyáz az ember
el tud rontani mindent...
a kudarc is tanít,
ha elkendőzve nincs,
hogy az ember tovább
hogyan ne menjen,
mit ne tegyen,
melyik az út,
amelyik a sötétbe biztosan visz...
elrontani persze lehet másképp is,
de legalább a rossz nem ismétlődik,
akkor talán egyszer majd el is fogy,
és talán egy tanulságot a jóból is,
rosszból is lehet levonni,
hogy a harag, a gyűlölet
nem segített sohase.

2011. okt. 04.

Elcsitul az élet



Elcsitul az élet

 


A lámpák fénye sorban kilobban
Fészkeikben madárfiókák csiccsennek
Alábújva madármama szárnya alá
Kutyák vonyítanak a hold fénye felé
A sötétség melódiái az éjszakában

A Hold ül a horizont peremén
alszik az erdő, a mező, a város
sziporkáznak az éjszaka csillagai
mosolyok az álmodók szájszegletén
álmában felzokog egy-egy kisgyerek

Szerető mosollyal néz le a Hold
Még itt-ott halk nesz, s elcsitul a város.

Ha a kályha a szeretet ...



Ha a kályha a szeretet ...

Tudod arra gondoltam,
 nem jó az ember, azt mondják,
és ez az igazság talán,
de talán az is,
hogy úgy általában
nem is olyan rossz,
inkább csak, mint a víz,
amelyik nem is hideg,
de nem is forró,
csak éppen langyos…
hideg környezetben hamar hűl,
nagy forróságnak kell lenni ahhoz,
hogy felmelegedjék …
úgy általában az ember,
mint az elfogyasztott étel,
ami ugyan nem méreg,
de hasznára se válik annak,
aki fogyasztja…
jó dolog, de mégis csak
kevés, ha háború nincsen,
ha a békesség nem nagy …
talán az ember úgy általában
nem jó, de nem is rossz,
csak éppen van, de ahol van,
onnan könnyebb lecsúszni popsin,
mint szárnytalan felemelkedni…
 addig, míg nem melegíti,
addig csak hűti a világot,
s az egész létet bizonytalanná teszi,
ha a rosszat nem is csinálja,
akkor sem számíthat különösebb jóra…
de ha a kályha a szeretet lenne,
a tőle kapott meleg
könnyen vinné a jó irányba,
ha majd megújuló energiaként
ő fűt mindenhol,
kevesebb didergő lesz a világon.

2011. okt. 02.

Az élet, - a szív ...

Az élet, - a szív ...