Lelki béke

Lelki béke

Tudod arra gondoltam,

hogy lehet-e az embernek békéje,

lelki békéje,

csak mert nem vesz részt

a világon dúló gyilkos háborúban,

elég-e nem lövöldözni,

nem venni fel a véres harcot,

lehet-e kívülállónak maradni,

lehet-e kívülállóként

belső békében élni

egy elhagyott szigeten

a tudattal,

hogy mások ölik egymást,

azt hiszem,

hogy külön szigeten élni lehet,

csak nem lelki békében,

a háborúban részt kell venni,

másképp, más eszközökkel,

nem elég gyilkos fegyver helyett

lövöldözni vaktölténnyel,

ha azt akarja az ember,

a lelke békéje meglegyen,

harcolni kell,

a háborúban muszáj részt venni,

de nem a háború,

hanem a béke eszközeivel,

nem titokban nem lőni,

nem a hátsó sorokban maradni,

előre kell menni,

az első sorokban kell látszódni,

hogy jól látható legyen,

másképpen is lehet,

ha egyszer véletlen,

a golyózáporban életben marad,

aki a béke eszközeivel háborúzik,

(talán, mert az ellenfél azt gondolja,

bolond, vagy, hogy talán egy szent),

akkor esetleg elgondolkodik a többi,

talán elhiszik,
a béke fegyvere erősebb,

mint a háborúé, talán odamennek,

ahol a golyózápor ellenére

valaki életben maradt,

a béke eszközeivel harcolni a háborúban,

talán a világon a legnehezebb,

talán egyszer kiderül, hogy mégis érdemes,

de csak úgy hatásos, azt csak úgy lehet,

ha a harcos fel van vértezve,

ha a harcos telve van szeretettel,

anélkül csak zsoldoskatona,

aki csalódást okoz gyengeségével,

akkor nem benne csalódik az ember,
hanem a háború békés eszközében

2009. 06. 18.

Harmatgyöngyök ...

Harmatgyöngyök ...

 https://www.youtube.com/watch?v=htfsB20rLtI

Felhők suhannak, sodródnak,

harmatgyöngyszemek gurulnak

A fákról elhalt levelek hullnak,

a lombok közt angyalok szállnak

Alkonyul – kihuny a Nap,

bíborszínben ragyog a horizont

A csillagtalan éjszakát

homályos köd öleli át

mint a gyümölcs húsa ...

Mint a gyümölcs húsa ...

Tudod arra gondoltam,

hogy olyan az ember,

mint a húsa a gyümölcsnek,

amelyik várja,

beteljesedjen a sorsa,

az éretlen zöldből éretté legyen,

hogy azután vagy így, vagy úgy,

de egész biztosan elpusztuljon,

pedig talán nem is a húsa,

hanem a titokzatos magja

annak a gyümölcsnek,

ami előtt áll egy hosszú,

ég felé törő, vég nélküli út,

nem pedig az,

hogy egynyári gyümölcsként

élje le az életét,

óriási a lehetőség,

de akadályokba ütközik,

mire végül termőtalajba ér,

szél sodorja, nap kiszárítja,

és bár végtelen az elérhető nyeremény,

játék közben a cél előtt mégis elakad,

és elölről kezd mindig mindent,

egy ideig elér,

de ott újra, meg újra feladja,

soha nem jut tovább

azon a bizonyos érzékeny ponton

szinte mindig, mindenki megreked,

pedig talán azon túl található

a csodás érdemes,

olyan az ember,

hogy mindent akar egyszerre,

a lépcsőfokokat nem tartja be,

mindig csak visszazuhan,

ahhoz a tudáshoz

kell sok-sok tanulás,

az ottani nyelv ismerete nélkül

nem lehet megérteni,

így az ember csak ismerkedik,

és soha meg nem ismer,

szeretget, de nem tudja meg,

milyen az, igazán szeretni,

mikor elér egy magasságot,

úgy dönt,

onnan számára nincs tovább,

onnan út csak lefelé vezet,

az ember olyan különleges mag,

amelyik lépésről lépésre válik fává,

kivirágzik, és gyümölcsöt érlel,

közben folyamatosan, vég nélkül,

mint egy végtelen számsor emelkedik,

de valamiért nincs türelme kivárni,

s mint egy elkényeztetett kisgyerek

belelök mindent a halál kezébe,

nem jut tovább, nem jut magasabbra,

csak ismerkedik, de meg nem ismer,

csak szeretget, de nem tudja meg,

milyen az, igazán szeretni,

csak éldegél,

de az életet nem ismeri.

2009. június. 15.

Fakó fény ...

Fakó fény ...

Nedvesek a háztetők,

fakó fény hunyorog

Felhők gomolyognak,

friss szél fújdogál

A sárguló lombok közt

párával telt illatok

terítik be dallamosan

lelkünket, s a végtelent

Odafigyelés ...

Odafigyelés ...

Tudod arra gondoltam,

hogy az embernek sok baja van,

sokhoz elég egy kis odafigyelés,

és odafigyeléssel orvosolható,

sokszor megállapítható ránézésre,

ha valaki nem eszik napok óta,

tudható, aki a földön fekszik,

annak arra van szüksége,

hogy felállni segítsenek neki,

és ha a szemmel látás nem elég,

még mindig ott van a röntgengép,

ami kivetíti a legbelső bajt is,

az elesettet a szamaritánus felemeli,

és az éhezőnek kenyeret ad,

aki tudja, mit jelent éhezni,

de van olyan kínja az embernek,

minek okát a tudomány nem ismeri,

amin a szamaritánus se tud segíteni,

aminek a kenyér sem a gyógyszere,

amit senki nem tud orvosolni,

belülről kellene oltani a tüzet,

mit kívülről látni még nem lehet,

de amitől, ha a tűz tovább terjed,

összeomlik az egész épület,

lehet, hogy segítene egyetlen szó,

egyetlen mozdulat, egyetlen mosoly,

amit nem lehet jó szándékkal adni,

nem lehet tudni, nem lehet akarni,

mert ahhoz kell az az egyetlen,

akinek csak egy szavától,

egy mozdulatától, egy mosolyától,

ragyogni kezd a napsugár,

a szél lecsendesedik,

a viharos tenger megszelídül,

olyan gyógyszer az,

amiből a világon csak egy van,

csak egy ember kell, olyan,

aki ismeri a varázsszót,

aki átérez,

aki magáénak érez,

akivel örömben és bánatban egy,

egyetlen mosoly, egyetlen szó,

egyetlen kézfogás,

egyetlen mozdulat attól az egytől,

akivel a szeretet köti össze,

megmentheti az embert

a lélek sötét poklától.

2009. június 14.

Ezüst patak ...

Ezüst patak ...

Csillagok köszönnek el az éjtől

Harmat hull a hajnal öléből

Melódiákat zengnek a madarak

Felhők mögül mosolyog a kelő Nap

Szivárványszínű pillangók libegnek

A hullámzó vizű ezüst patak felett

A szeretet a legszebb ...

A szeretet - a legszebb ...

Tudod arra gondoltam,

hogy végtelen a tér,

végtelen az idő,

mégis az ember

a bezártságtól szenved,

talán, mert valamikor

akaratlan bezáródott

a térnek,
és az időnek egy szeletébe,

valamikor olyan régen,

ahova még az emlékezet se ér el,

hajótörést szenvedtek ketten,

vagy esetleg többen

kikötöttek a Föld nevű szigeten,

először sírtak, és jajveszékeltek,

aztán nagy tüzeket gyújtottak,

különböző jeleket adtak,

találjon valaki rájuk,

aztán feladták,

s mert nem volt a végtelenben járatos hajójuk,

s mert a végtelenben amúgy is nehéz tájékozódni,

ott nem vezetnek a fénylő csillagok,

körülnéztek, nem is rossz, gondolták,

ha már nem lehet az övék a minden,

legyen övék a lehetséges,

szépen elkezdtek berendezkedni,

elmentek csillárt venni,

úgy megszokták a bezártságot,

hogy még csavartak is rajta egyet ,

hadd legyen még kurtább az a hely,

ha már lúd, legyen sovány,

elkezdtek kerítést fabrikálni,

azóta se tudják abbahagyni,

valahogy nem lett igazi otthon a Föld,

ők, az elsők, közben elfogyasztották

a végtelen időből

maguknak kicsípett éveket,

a helyüket átadták a gyerekeknek,

akik bezárva a végesbe,

még ma is visszavágyódnak

a nyitott végű térbe, a nyitott végű időbe,

egyszer talán megérkezik a felmentő hajó,

de milyen szép is lenne,

ha a mese úgy végződne,

hogy nemet mondana az ember a mindenre,

mert itt a máshol nem találhatót meglelte,

nem adná a világ minden kincséért se

a végtelen szeretetet,

ami nem ismer tért, se időt,

és ami a létező világok legszebbike.

2009. június 13.

Esteledik - szeretlek Kedvesem!

Esteledik – szeretlek Kedvesem!  
http://m.youtube.com/watch?v=F9pVoj1A3n4

Fodros felhők szállnak, nyargalászó szél ül el.

A fény gyengül, homályosul, az alkony is szenderül.

Hűvös szellő simítja arcunkat, hársfák ontják illatukat. .

Ránk borul a sötétlő horizont.

Az est egymáshoz vezet bennünket.

Puha lelkeink és a csend, mely vigasztal, hallgat és meghallgat.

Az idő elveszíti jelentőségét.

Megvalósulnak az álmok, az ölelések.

Az este csillagfényben tündököl, a Hold baktat szokásos útján.

Az éjszaka jótékonyan fátylat von körénk.

Szeretlek Kedvesem.

Szeretet nélkül ...

Szeretet nélkül  ...

Tudod arra gondoltam,

mióta ember az ember,

sok igazságot gyűjtött össze,

ami boncolgatva tökéletes,

minden apró pontja megállja a helyét,

de összességében hamis szinte az egész,

elveszik az ember a részletek igazságában,

és közben nem veszi észre,

hogy virág helyett gazt nevel,

hogy emelkedés helyett süllyed,

s mert mindenki gyomot öntöz,

mert mindenki vele süllyed,

azt gondolja, áll egyhelyben,

néha egy-egy zuhanót látva

még azt is hiszi,

hogy kicsit ő még szárnyal is,

ahelyett,

hogy virágos kertté tenné az életet,

szorgalmasan a halálnak ássa a sírokat,

annak a halálnak,

amelyikről csak elképzelései vannak,

talán a látszat halálát hiszi a valóság halálának,

tévedésé köré rengeteg bizonyítékot begyűjt,

ami csak a feltételezett halálhoz képest igaz,

az örökléthez képest iszonyú nagy butaság,

sok tévedése van az embernek, például,

hogy a tisztaság korhoz kötött,

hogy aki meg akar maradni,

óhatatlanul bepiszkolódik,

vagy, hogy egyszer élünk,

csak így, másképpen nem lehet,

hogy a világnak megvannak a farkastörvényei,

ami biztosan igaz, csak hát nem a világnak,

hanem a vadonban eltévelygett embernek,

aki azt képzeli, a kisgyermeknél erősebb,

ami megint csak igaz lehet,

és mégis, az élet királya a kisgyermek,

aki pedig az erejével henceg,

az rabszolgája csak az életnek,

őt más nem, őt csak az élet győzi le,

az ember mindent akar megszerezni,

és nem marad arra ideje megtartani,

ami, ha innen nézzük, igaz,

hogy aki élni akar,

annak kell gyarapodnia,

de ha máshonnan,

a rohanva érkező öregség felől,

a magunk mögött hagyott romokra,

feleslegesen gyűjtött szemétre tekintünk,

akkor talán mégiscsak szebb lenne,

ha megőrizné az ember

a vele született ártatlanságát,

ha a fehér megmaradna fehérnek,

talán egyszer kiderülne a világ,

és kiderülne az ember óriási tévedése,

hogy élni másképp nem lehet,

és talán ez is tévedés, mert azt hiszem,

a valódi igazság az,

hogy szeretet nélkül lehetetlen

emberként megmaradni

embertelen világban.

2009. június 11.

Emlék-szerelem

Emlék-szerelem

https://www.youtube.com/watch?v=qFeWA_vRhiI

Az emlékezés egy végtelen kert

Szerelmes dallam minden virágszál

A rózsák szíveink közt illatoznak

A pillanatok múltát szellő sodorja

Felhők között látom csillogó szemed

Íriszedben angyalok táncolnak kecsesen

Hiányod sajgó fájdalma bennem

Álomúton szárnyal hozzád a lelkem

Bíborszínben ragyogó emlék-szerelem

A remény mindig él ...

 A remény mindig él ...

http://www.youtube.com/watch?v=D4g_z24yRQ4

Tudod arra gondoltam,

hogy a boldogság olyan,
mint egy hatalmas folyó,

folyó, ami vízcseppekből,

vagyis apró örömökből áll össze,

amik folyóvá dagadni mindig készek,

de oly sokszor közbejön,

oly sokszor nem engedi az aszály,

a boldogság folyója össze nehezen áll,

és kiapad nagyon könnyen,

ha van is néha egy kiadós eső,

a szél, a szikkasztó napsugár

azt is hamar kiszárítja,

olyan években a termés nagyon silány,

és ritka a jó év,

hét aszályos után is fehér holló egy igazi,

hogy bő termésű következik,

mikor a kalász vidáman ring,

és hiba még mindig nem történik,

ha még az aratás is jó,

ha nem hiányzik a kenyérnek való

az már kész csoda,
ki tudja,

talán nem években,

életekben számolják ott fenn
az időt,

ahhoz kell hét szűkös,

hogy hét boldogságban teljen el,

a boldogtalanság az tenger,

a könnycseppek sós,

mégis keserű vize,

a kenyérnek való, sóssága miatt

nem zölddel ki tőle,

de talán megtisztít,

az ember jobban viselné,

ha tudná, csak ezen kell túl lenni,
a boldogság hét termő éve közelít,

vagy ki tudja, talán hét élet is kell

ahhoz, hogy a boldogság cseppjei

folyóvá dagadjanak, egyszer végre

lehessen fürödni bőséges vizében,

de talán jó is így,

jól rendezte, aki így rendezte,

hogy az öröm, és a keserűség cseppje

egymást váltogatja,

hogy a szárazságot időnként feloldja

az öröm bugyborékoló esője,

ha nem is lesz folyó belőle,

de a remény mindig élő,

hogy a szárazságot bármikor felválthatja

az életet adó eső sok-sok örömcseppje.

2009. június 12.

Álom ...

Álom ...

Szeretetre késztetve ...

Szeretetre késztetve ...

 https://www.youtube.com/watch?v=wPCcbwUK5Zo

Tudod arra gondoltam,

sok minden adhat ihletet,

egy romló alma illata,

és van, kinek kipattan

az isteni szikra,

mást egy gyönyörű naplemente

varázslatos piktorrá tesz,

a gyönyörű nő is ihletője

 csodálatos,

szebbnél szebb műnek,

ihlet jön, az ihlet távozik,

az ember mást nem tehet,

az érkezését a következőnek

reménykedve várja,

anélkül művészet valódi

nincsen,

és úgy is van,

hogy nem festményre,

nem versre ihlet az a másik,

aki nem naplemente,

tán nem is különleges szépség,

illata a romló almához se hasonló,

és mégis megihlet,

szeretetre készteti a másik embert…

szeretetre,

ami maga is sugallat,

csodálatosabb a legszebb nőnél,

a leggyönyörűbb naplementénél,

várni sem kell rá sokáig,

az otthona ott van

az emberi lélek közepén,

anélkül élet valódi

nincsen.

2011. június 10.