2017. augusztus 14., hétfő

Égi szigetek ..



Égi szigetek ...

A horizonton az égi szigetek
idős hölgye, az ezüst hold
mosolyt hint az égbolton
Suhanó szellemek árnyakban,
test és lélek álomba zuhan,
elrejti a gondokat az éjszaka
A homályos holdudvarban,
dermedt csillagok fényfoltja

Egymás nélkül ...



Egymás nélkül ...

Tudod arra gondoltam,
az emberben sokszor olyan érzés van,
hogy mindennek ellenére, valamiért,
kevés ő annak a másiknak,
talán minden rendben van látszatra,
ha megfogalmazná, talán azt mondaná,
hogyha nem is boldogtalan,
de nem boldog mellette, vele az a másik,
talán még szeretet is van,
de valami mégis hiányzik,
a ragyogás hiányzik a másik szeméből,
nincs benne az a fény,
aminek hiánya azt jelzi,
az életéből hiányzik valami,
minden adott, de mégis olyan,
mint a szép kilátáshoz épített ház,
ami az ablakból tökéletes lehetne,
csak épp ablak nincsen,
vagy olyan, mint a leves,
amiből csak a só hiányzik,
ha só helyett bele cukrot tesznek
bármennyit is,
nem lesz jó soha az íze a levesnek,
(pedig a süteményben tökéletes)
csak egy csipetnyi só,
és a leves
lehetne élvezhetetlenből ízletes,
a boldogsághoz hiányzik valami,
amit nem más,
csak a só tudna megteremteni,
két emberből hiányzik valami,
ha nem érzi azt mind a kettő,
hogy a másiktól az íze megváltozott,
hogy nem hiányzik belőle többé már semmi…
de ahhoz a levesnek és a sónak kell találkozni,
külön a leves, külön a só
nem hogy nem tökéletesítik egymást,
egymás nélkül mind a kettő haszontalan,
mit ér a só önmagában,
mit ér a leves sótalan,
egyedül, egymás nélkül
mindketten elveszítik
a bennük lévő,
tökélességet teremtő lehetőséget.

2010.május 27.

A nyárutó bűvöletében



A nyárutó bűvöletében

Gyönyörű az éjszaka.
A Hold fénye átragyog a falombokon.
Árnyak és fények kergetőznek tova.
A lámpafény aranylóan játszadozik,
A gyertyafény sziporkázik az ablaküvegben.
Utazásaink az álmokban,
A hajnal reményteli ébredése,
A ragyogó azúrkék égbolt
az őszi napkeltével.
A kis virágok sütkérezése a sugárban,
A nyárutó bűvöletében.

Lent és fent



Lent és fent

Tudod arra gondoltam,
az ember a világot hírbe hozza,
azt híreszteli róla,
a rossz a világ velejárója,
hogy úgy, mint az éjszaka és a nappal,
mint a fekete és a fehér,
a jó és a gonosz váltja egymást,
mint a lent és a fent,
de talán nem is jó a hasonlat,
talán nincs is benne egyaránt
lehetősége a rossznak és a jónak,
csak úgy inkább,
mint ahogy elromlik minden,
amit nem rendeltetésszerűen használ az ember,
aki ismerkedik a világgal,
ezt is, azt is kipróbál,
közben sok váratlan dolog éri,
de csak, mint a hozzá nem értőt,
aki finom, érzékeny műszerhez
nyúl barbár kézzel,
nehéz kalapáccsal,
úgy van az ember ezen a világon,
hogy tudatlan
összekeveri a nem összetartozó dolgokat,
és máris megalkotja a gyilkoló bombát,
pedig talán a világon semmi nincs,
ami, ha a helyén van,
rosszat csinálna,
minden ott maradhatna,
ha a dolgokhoz nagyobb szeretettel nyúlna…
de miért is nincs benne elég szeretet,
miért nem érti a világot jobban?
talán, mert önmagát is rosszul használja,
barbár kézzel, erőszakkal irányítja,
vegykonyhájában
a benne lévő szeretet hol visszafojtja,
hol pedig erőszakkal tereli rossz irányba,
elrontja,
azután a világ hibájának felrója.

2010. május 26.

Égi óceán ...



Égi óceán ...

Pihenni készül az alkonyi sugár
Homály borul ránk a horizont alatt
A táj kitárul, a szél csöndesen elül
A hold úszik az égi óceánon
Csillagok ébrednek körötte
Nézem az égboltot merengve
Szívem nehéz bánattal telve

Lehulló bilincs



Lehulló bilincs 

Tudod arra gondoltam,
hogy két ember gondolhatja magáról,
hogy jól illenek egymáshoz,
ha a tanult dolgaik hasonlók,
a lépéseik egymáshoz igazíthatók,
ha van bennük közös, ami a szemmel látható,
már nagyon jól érezhetik egymást,
de otthon egymásban
csak annyira vannak,
mint kik az ágyba is ruhában bújnak…
de jobban ismerik a másikat,
akik annyira figyelnek egymásra,
hogy meglátják, mi van a felszín alatt,
és még mindig
magukat összeillőnek gondolják,
ha tudják,
milyen a másik, amikor önmaga,
mi van az öltözet alatt,
ha az erősben a gyengét látják meg...
de ez még mind kevés, talán,
a két réteg alatt van
valami, még mélyebben,
ahova csak az jut el,
aki miatt a másik levetkőzi
a nem hozzá tartozó félelmeket,
ami még mindig
a csillagok állásának a függvénye,
még a külvilág alakította azt a réteget,
valójában, talán nincs is az emberben félelem,
két ember talán akkor illik egymáshoz,
ha a mindentől független rétegig eljutnak,
ha a láthatatlan bilincs lehullik, a láthatatlan,
de mégis ott lévő kapuról,
ha ez nagy ritkán megtörténik,
akkor álljanak bárhogy a befolyásoló csillagok,
a két ember közé beférkőzni nem tudnak.

2010.05.25.

2017. augusztus 6., vasárnap

A boldogság ...

A boldogság ...


Delelő csönd ...



Delelő csönd ...

Fúj a szél, de lángoló a hőség
Felhőtlen, azúrkék az égbolt
A lombok között játékos sugár
A víztükörben a fény ringatózik
Illat száll a delelő csöndben
A fűzfalombok fényre táncolnak
Hűs pihenőként árnyak borulnak
A partmenti, aranysárga homokra

Harcolni kell ...



Harcolni kell ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az életben harcolni kell
magáért az életért is, küzdeni
a megélhetésért,
ingyen semmit sem ad a világ,
muszáj erőszakkal követelni,
nagy gyakorlata van benne az embernek,
megküzd minden betevő falatért,
tán az állatoktól leste el
tudományát a zsákmányszerzésnek,
csatázni kell minden napért,
hogy a holnapból is ma lehessen,
ha valaki egyszer elkezdte
megállíthatatlan folyamat a harc
napnyugtával csak elmegy pihenni,
napkeltével újult erővel folytatódik,
ha egyszer végkép megszűnik,
befejeződik az élet is,
megszokta az ember,
hogy mindenért kell küzdeni,
még azért is csatázik,
amit küzdéssel nem lehet megkapni,
de ami, ha befogadóra talál,
önként, boldogan adja oda magát,
amiért csak lehajolni kellene,
amiből meríteni lehet,
vérévé vált a háború az embernek,
azt is azzal akarja megszerezni,
amit küzdéssel, zsákmányszerzéssel
csak elveszíteni lehet,
a békességes,
a szerelmetes szeretetet is
magának követelné,
s mert nagyon vágyik,
hogy megszerezze,
érte mindent megtenne,
még ölne is érte,
pedig valódi szeretetet
csatában nyerni nem lehet,
amit ott lehet kapni,
mint valami megfélemlített ellenféltől
azok csak hamis gesztusok,
őszintétlen,
őszintétlen, mert nem a szívből jövő,
szavak, melyekkel a valódi szeretet is él,
de az ilyen csak ruha,
hamis, lényeg nélküli maskara,
amivel a szeretetlenség magát leplezi,
mint a víz, mint a levegő, olyan az igazi,
vagy mint az égből hullott manna,
ahol ő van, ott felesleges küzdeni,
ott mindig van utánpótlás,
nem kell éhen halni,
csak nyitott lélekkel be kell engedni,
s a csoda máris megtörténik,
fizetség, és harc nélkül megkapni
a világon a legértékesebbet.

2009. május 31.

Csillag-üzenet



Csillag-üzenet ...



A szellő finoman átölel,
elringat, simogat szelíden,
kergetőzve játszik a felhőkkel
A horizonton ragyog a Nap,
körénk fonja a sugárszálakat
Pillanatonként változik az élet,
olykor gyötör a félelem, hogy
nem érkezik meg a csillag-üzenet
Szemedben könnycseppek csillognak,
az álomban fájdalmak nyugszanak,
emlék-dallamok szárnyalnak,
bolyongnak az ezüst Hold alatt

Jó játszani



Jó játszani 



Tudod arra gondoltam,
jó dolog játszani,
szeret is az ember játszani,
aki tud is, mer is igazán játszani,
az a gyerekkorából megőriz
valami nagyon fontosat
a játék
a gyerek életében nem játék,
hol ilyen,
hol olyan embert formál,
hatásosabb, mint a szó,
hogy milyen a játék,
milyen szerepjátékot tanul,
az meghatározza az életét,
játék van sokféle,
némelyik már nem is játék,
hanem szenvedély,
lehet játszani a szavakkal,
kimondani tilos egy szót,
én is gondoltam egy ilyen játékot,
aminek egy szabálya van,
de az aranyszabály,
mondani csak az igazat lehet,
érdekessége,
hogy játék közben
sok váratlan,
meglepő dolog történhet,
aki nem ismeri a játékot,
igen csak elcsodálkozhat,
a másik megbolondult,
azt is gondolhatja,
tény, hogy nem mindennapi,
de hát attól izgalmas a játék,
kezdetben kell hozzá más is,
és kell hozzá nagy bátorság,
úgy kell ugrani,
hogy az ember alatt nincs háló,
de a háló úgyis hazugságból lenne szőve,
a hazugság hálója kiszakad könnyen,
később már egyedül is lehet,
ha jól csinálja az ember,
nagyon távolra juthat vele,
csak addig van értelme,
míg magát se csapja be,
tilos csúsztatni is,
de ha a szabályt komolyan veszi,
vele eljuthat messzire,
később folytatható egyedül is,
ha belejön az ember
olyan izgalmas lesz,
abba hagyni se lehet,
eluralja a játék szenvedélye,
mint egy gombolyagot,
úgy fejti le magáról a valótlanságot,
mossa le a külső belső púdert,
de mindig ott kell legyen a fő kérdés,
valóban így gondolod, te vagy,
te vagy, aki beszél, aki cselekszik,
vagy egy rajtad kívüli?
végül eltűnik a tábláról minden hamisság,
a jutalom, hogy ott áll az ember
minden koloncot levetkőzve,
minden álcától megszabadulva,
a győztes visszakerül a forrásig,
mint aki egyszer már bepiszkolódott,
most már tudatosan,
az utat megválasztva
újra indulhat,
tapasztalatokkal vértezve
ölelheti magához
gyermekkori önmagát.

2009. május 30.

Cseng-bong



Cseng-csong

Aranylik a ragyogó fényben
a református templom tornya
Cseng-bong a harangszó,
szél szárnyán libben tova
Belezendül az égboltba, a tájba
lelkünk visszhangos muzsikája

Igazságtalan a világ



Igazságtalan a világ 

Tudod arra gondoltam,
hogy igazságtalan ez a világ,
sokan a lehetőségek rostáján
kiesnek már az indulásnál
eredendőn vezet lefelé az útjuk,
és vannak utak felfelé ívelők,
van, kit a tízparancsolat szerint
a jóság útján vezetnek,
másoknak nem jut belőle
egy falat nem sok, annyi sem,
van, ki naponta jól lakik
a Föld sokszínű gyümölcséből,
más hetente is alig,
de talán nem is a világ oszt rosszul,
csak az van rosszul osztva,
ami a földé a világból,
van, kinek dúsan terített asztal,
máshol, másnak
nem terem meg a betevő kenyér,
van ki terméketlen,
szikes talajra érkezik,
van, kit a tenyerén hord,
számára minden jó megterem,
igaz, az egyik szegényen
és tudatlanul él a sötétben,
ő üres tarisznyával
súlyos léptekkel vándorol,
a másik örökös fényben,
teli tarisznyával a vállán
rója a kilométereket,
az egyik nehezen halad az éhségtől,
másik a tarisznyában lévő tehertől,
de talán csak ennyi a különbség,
aki születik, mind a sötétbe kerül,
fényből jön, és sötétbe érkezik,
csak az egyik a szemnek láthatóba,
a másik, aki a fénybe,
az is csak szemet vakító műfénybe,
de a sötét is,
a villanyfény is csak múló,
valódi világosságot se a sötétben,
se a műfényben nem lehet találni,
a jó háttér, a jó kilátás is kevés,
ahhoz kell valami más,
ahhoz talán a fényre kell szomjazni,
hogy valaki elinduljon a forrás felé,
a lélek, a fénynek a gyermeke,
hogy jó irányba elinduljon
nincs szüksége ugródeszkára,
csak egy szikrára,
ahhoz pedig oly mindegy,
mi van a fejben,
és milyen az ember ruhája.

2009. május 29.

Cím nélkül



Cím nélkül

az igazi boldogsághoz sok pénz,
szép ház nem feltétel
s ennél több: üdvösséghez csak
gyermeki, tiszta szív kell.