2017. augusztus 6., vasárnap

Csoda - a fény ...



A legnagyobb csoda - a fény ...

Tudod arra gondoltam,
hogy a legkülönlegesebb csoda
az maga az a fény,
nélküle folytonos lenne a sötét,
benne a szín színtelen lenne,
szín se lenne,
sötétbe burkolózna az élet,
fekete lenne a világnak a lelke,
a fény se tud mindig megmenteni
a legsötétebb,
a legkibírhatatlanabb éjszakától,
ő se képes zárt dobozba beférkőzni,
ővilágossága felé nyitni kell,
kinyitni a csukott szemet,
nyitottá tenni a bezárt szívet,
nehogy észrevétlen
menjen el mellette az ember,
néha elég egy szikra,
és nagy tüzet lehet gyújtani,
de sokszor szikra sincsen,
nincs egy cseppnyi világosság,
fuldoklik az ember a sötétben,
a kilátástalanság barlangjában
élni sem tudna,
ha nem szűrődne be a fény,
ha már tud egy szál gyertyát gyújtani,
segítségével újjászületik
a halottnak hitt remény,
ha meglát egy fénylő csillagot,
vagy egy szentjánosbogár apró világosságát,
vagy a lélek kapujának,
a másik ember szemének a fényét,
már az is enyhít a kibírhatatlan sötéten,
ha a borús égen átszüremlik a napsugár
láthatóvá lesz a szivárvány,
a fény az nagy varázsló,
a vak sötétet is elviselhetővé teszi
egy szál égő gyertya imbolygó világa,
ha találkozik egy másikkal,
egy másik emberrel,
akinél ott világít a gyertya,
az már fényözön,
de ha ketten a világosságot egymásnak,
az életet adó fényt
egymás szívében gyújtják,
az maga a boldogság,
boldogság a sötét,
a kiismerhetetlen világban.
2009, május 28

Az arany Sugaracska



Az arany Sugaracska

      A Nap udvarában egy arany Sugaracska született. Sugár gyöngyöcskéit szikráztatta körbe-körbe. A Nap és a Hold egyszerre bújtak ki a horizontra, hogy gyönyörködhessenek benne, hogy láthassák a gyönyörű szép Sugaracskát. 
     Napapónak Sugaracska a legkisebb unokája volt. Fénysugár mama imádta szelíd, kedves, vidám kis Sugaracskáját, aki egyre erősödött, csodálatosan szép sugárrá nőtt.
     Sugaracska vidáman kergetőzött a szellőkkel, akik simogatták arany szálait, kacagva érintették, kergetőztek arany hajával, göndör fürtjeivel. Az égi kertekben labdázott a felhőcskékkel. Olykor könnyezett, ha szálacskáit bánat gyötörte.
A sugárhegy mögött egy patakocska csörgedezett. Arany Sugaracska ide járt úszni. Vidáman élt, szeretettel körülölelve.
A nagyvilág tele volt látnivalóval. Bejárt minden zegzugot. Ragyogó sugarai mindenhova bejutottak. Szerették, kedvelték őt. Amikor kiült a patak partjára, csilingelő éneke örömet nyújtott minden körötte élőnek. Mikor arany haján végighúzta kis fésűjét, minden egyes hajszála szikrákat szórt.
Voltak napok, amikor később ébredt.
Az emberek is szerették. Mikor sugaraival simogatta őket, bársonyos érintéssel cirógatta arcukat, áldották érte. Kedvesnek, jónak, bájosnak tartották. Sugaraival érlelte a gabonát, a gyümölcsöket, a terméseket.
Barátaival: az esőcseppekkel, a szellővel - ott segítettek, ahol kellett. Olykor játékosan, vidáman – néha-néha haragvóan, morcosan, vadul.
     Minden alkonyon elköszöntek egymástól a barátok. Ő is hazatért otthonába szüleihez, testvéreihez. Elmesélte, hogy merre jártak, mi történt velük.
     Sugaracska fáradtan, elhalványodva pihenni tért. Lecsukta ragyogó sugár szemecskéit. Álmai szárnyán szárnyalva, hogy az új nappal ismét reményt, szeretetet sugározzon a Föld minden élőlényének.

A szeretet ereje



A szeretet ereje

Tudod arra gondoltam,
az ember önmagát sem ismeri,
vagyis sokszor félreértelmezi,
magában keveri a felszínt a méllyel,
azt gondolja, hogy tiszta vizet,
mély kutat talált önmagában,
közben csak a talajvízben tapsikol,
mint ki nem ismeri, csak hallásból
a déligyümölcsöt,
és citromot kóstolva azt hiszi,
hogy valódi narancsot eszik,
igaz, ez nem olyan édes,
sokkal savanyúbb annál
amiről meséltek,
ez se ehetetlen,
de talán amit róla híreszteltek,
enyhe túlzás volt,
az ember a saját érzéséről hiszi,
hogy ez már az igazi,
pedig talán félreérti,
csak a magánytól akar szabadulni,
amivel nincs is baj,
ha az ember nem csapja be magát,
és nem csapja be a másikat,
aki csak a citromot ismeri,
narancsnak is képzelheti,
de talán van cáfolhatatlan bizonyíték
az igaz szeretetre,
a feltétlen bizalom az ismertetőjele,
ki egyáltalán nem bízik,
egyáltalán nem szeret,
aki csak egy keveset,
az csak a felszínen szeret,
aki igazán szeret,
olyan bizalommal van, mint a kisgyerek,
pedig aki felnőtt egyszer,
az csalódott sokszor,
tulajdonsága lesz a bizalmatlanság,
saját erejéből nem tud bízni már,
de a szeretet az egy más állapot,
ahol ő van, ott új élet lát napvilágot,
hívő születik a kicsiny hitűből,
nem saját,
a szeretet eget rengető erejéből,
ez a hit nem is emberbe vetett,
hanem bizalom a szeretet erejében,
a szeretet ölelésében
biztonságban érzi magát az ember,
mint egy kisgyerek
az óriás biztonságot nyújtó kezében.

2009. május 26.

A barátságról ...

A barátságról ... 


 

2017. augusztus 2., szerda

A jóság hatása



A jóság hatása

Tudod arra gondoltam,
hogy az emberre a jóságnak
talán olyan a hatása,
mint a mosolygó,
egészségtől duzzadó
piros almának,
a rosszaságnak pedig,
mint a kátránnyal teli,
tüdőt roncsoló cigarettának…
kínálja magát mindkettő,
lehet választani közülük,
a döntésben az is segít,
hogy a rosszból az első slukk
nagyon nehéz mindig,
ki még nem szokott rá,
le nehezen szívja,
tőle rosszul is van,
de a sokadik után
a látható tünetek enyhülnek,
és végül,
létezni se tud nélküle,
pedig rosszak az ébredések,
és rosszak az álmok…
a jónak a különleges zamatát
az ember már meg se érzi,
ami egészséges, ami jó,
már nem kell neki…
talán különösebb jelzései
a jóságnak nincsenek,
de vele könnyebb az ébredés,
élvezhetőbb az élet…
aki rászokik a rosszra,
szinte menthetetlen lesz a betege,
nagyon nehéz leszokni róla,
(nem is lehet, azt gondolja)
azért egyedül nem is megy,
de talán az igaz szeretet
egészséges piros almaként
a szenvedélybetegen is segíthet.

2011. május 25.

Kacsintó Hold ...



Kacsintó Hold ...

A felhők egy helyben állnak a horizonton
Hűvös, párás csend borul ránk
Bánatos szemmel nézzük a világot
Bóbiskoló fák közt az alkony száll
Homály terül szét a kerten
A Hold ezüst fénnyel kacsint le ránk

Az új kertész - a szeretet ...



Az új kertész - a szeretet ... 

Tudod arra gondoltam,
hogy az élet ott az elején,
sokszor még olyan,
mint egy szépséges virágoskert,
amelyikben az örömvirágok
egymás után nyílnak,
de ezek a szépségek
lassan elhervadnak,
másikat az ember nem ültet,
a hely kevés rá,
de legfőképpen az idő,
földjébe inkább
a sok munkával járó
haszonnövényeket telepít,
a munkáé az egész év,
csak pár nap az örömé,
az is csak akkor,
ha nem jön a csapás,
amitől az egész kárba vész…
de ha egyszer az új kertész,
a szeretet megérkezik,
akkor ő szórja
a szebbnél szebb virágait,
mert neki az örömre,
az örömszerzésre
van ideje mindig,
hogy amikor ragyog a virág
a legszebb pompájában,
díszítse vele a másiknak a kertjét,
mert a szeretet
akkor érzi legjobban magát,
mikor az öröm palántáját
csodálatos virággá
a másik számára neveli,
amikor a másik életnek a kertjét díszíti.

2011. május 24.

Fogd a kezem



Fogd a kezem




Felhőket tépdes a szél
A vízen hullámok játszanak
Kergetőznek a fénysugarak
Emlékek élednek bennem:
Szép, mégis fájó boldogság
Oly távol, messze vagy
Reményeim már elhagynak
Forró lázam nem csillapíthatod
Fájó sebeimet nem gyógyíthatod
Kérlek, fog meg a kezem
Enyhítsd gyötrelmes magányom,
Hogy szívem ismét fénybe gyúljon
a néma magány csarnoka

Bármilyen nagy a kalitka ...



Bármilyen nagy a kalitka ... 

Tudod arra gondoltam,
legyen bármilyen nagy a kalitka,
aki benne van,
mégiscsak be van zárva,
és az ember ketrece
elég szűkre van szabva,
benne csak úgy mozoghat,
mint akit kívülről irányítanak,
különbség, csak
a lépések nagyságában van…
ezt nem valami elnyomó teszi,
hanem a maga alkotta törvényei,
de mivel jobb nincs,
ezt kell hát szeretni,
legalábbis
zokszó nélkül elfogadni,
a baj csak annyi,
hogy az ember számára
a legfontosabbat,
a szabadságot elveszi…
ha ez a szabadság a legfontosabb,
ha az ilyen szabadság maga az élet,
ha ez a legtöbb,
amit az életben lehet elérni,
bizony,
az embert elégedetlenné teszi,
de ha az egész csupán a színpad,
gyönyörű táncához a táncosnak,
színpad a léleknek
a szeretet nevű táncához,
akkor az ember a legszabadabb,
szabadabb,
mint az égen repülő madár,
még akkor is,
ha sokszor a kalitka igen szűkös.

2011.május 22.

Mint felhők az égbolton ...



Mint felhők az égbolton …

Boldoggá és egyben boldogtalanná tesz, ha hallom a hangodat. 
Olyan nyugtalanná válok. Vajon miért van ez?
Lelkemre árnyak ülnek azután, miután beszéltem veled. Torkomat sírás fojtogatja.
Lehetne ez már másként is, hiszen tudomásul kellene vennem, hogy valami véget ért.
Magyaráznám árva szívemnek a kimondhatatlant, 
de a felismerés gondolata árnyékolja be érzéseimet.
Nyugtalanul kergetőznek gondolataim. Ott állok előtted!
 Marón kapaszkodva egymást öleljük, mint felhők kapcsolódnak, 
kapaszkodnak össze és úsznak tova az égbolton, - egy másik világ felé.
Erősnek érzem magam, most mégis mélyen belém hasít a fájdalom.
Nyugtalanul kergetőznek gondolataim. 
Szüntelenül rád gondolok. Szeretnék karjaidba megpihenni.
Könnyes szemeimet csípi a hűvös, esti levegő. 
Gomolygó füstkarikák árnya libeg szélmarta nedves arcomon. Miért?
A múlt emlékei, érzéseim szívem mélyén megbújva várják az éledő, 
vidám, megújuló jövőt hozó életet.

Ha átok ül ...



Ha átok ül ...

Tudod arra gondoltam,
legyen az ember gyúrva
bármilyen jó anyagból,
a legszebb nyelven beszélhet,
tudhat mindent,
ami csak tudható a világon,
lehet nagylelkű és adakozó,
sikeres a világ színpadán,
a hite lehet szilárd,
rendíthetetlen is akár,
de ha, mint egy átok
ül rajta a szeretetlenség,
nem lehet itt a földön boldog…
az is lehet még,
hogy odaát,
ahol adnak a jó szándékért
mindent,
egyszer majd üdvözülhet,
hiszen a csapásról
talán nem tehet senki,
mégis,
ha nincsen benne szeretet,
az ember boldog
a földön nem lehet,
mert a szeretet helyét,
talán az átok súlyosbításaként
elfoglalja a türelmetlenség,
a féltékenység, a kérkedés,
a gőg, a tapintatlanság,
amik mindahányan
esküdt ellenségei a boldogságnak…
talán boldog csak az lehet,
kit mindezek ellen,
mint egy páncél,
a szeretet megvéd.

(talán az átok ellen felold
a kívülről érkező igaz szeretet,
de hát egy békát ki csókol meg?)

2011. május 21.

Felhők ...



Felhők ...

Felhők dagadnak, gomolyognak
Fények, - árnyak vibrálnak
Könnyezik az ég, zokogva sóhajt a szél
Villám cikázó fénye szeli át a horizontot
Felhők szállnak, s szerte szélednek

Harmóniában élni



Harmóniában élni 

Tudod arra gondoltam,
ebben a zavaros világban,
hogyan is élhetne valaki harmonikusan,
hogyan lehet belül összhangban,
amikor kívül gyilkos háború van,
mintha a harmónia egyenlő lenne
a közömbösséggel
a világ rengeteg bajával szemben,
de nem csak kint,
az ember belül is örökösen csatázik,
jelenlétével megzavarja
az oly tökéletes táj összhangját,
ember és harmónia,
hogyan is összeegyeztethető,
mikor annyi közöttünk az éhező,
amikor az ember embergyűlölő,
képtelennek tűnik, kívül a sötét,
belül pedig ragyogó fény,
hogyan élhetne elégedettségben,
ha nem engedik a körülmények,
ha kívül folytonos harc van,
belül sem lehet egyensúlyban,
de mert megváltani nem tudja,
összhangba kéne kerülnie a világgal,
a hegyekkel, a folyókkal, az állatokkal,
és az emberekkel, szóval mindennel,
a szegénységgel, a bűnnel, a betegséggel,
ha megtanulna az ember együtt érezni
a szegénnyel, a bűnössel, a beteggel,
lélekben
eggyé olvadni a világ rászoruló felével,
talán önmagával is harmóniába kerülne,
de hogy fel ne boruljon a mérleg,
összhangba kell kerülnie a jóval, a széppel,
mindennel, ami örömre született,
ha békességbe kerülne a világgal,
harmóniába kerülne önmagával.

2009. május 25.

Annácska - Ritácska - Boldog Születésnapot!

Aranyos Annácska - Ritácska!
 
 
Szellő szárnyán szálló idő e szép naphoz vezetett,
szívem imádságát suttogja a szeretet.
Kérem a jó Istent, óvjon, védjen  Benneteket!
Adjon jó egészséget, hosszú boldog életet!
Boldog születésnapot kívánok Nektek!

Annácska - boldog névnapot!

Annácskának - Boldog névnapot!




Kedves, kicsi lányka, Isten áldjon Téged,
növelje jókedved, éltesse szépséged!
Ünnepeljünk Téged, ma van neved napja,
áldjon meg az Isten, kicsi  Annácska.