Gyöngyöződik a végtelen

Gyöngyöződik a végtelen

https://www.youtube.com/watch?v=1hrgQe3xM0c

 

Zuhog az eső

Villámok cikáznak az égbolton

Dübörögnek a dobok,

A vad szél felhőket sodor

Kékes fény villódzik

Rémisztő hangok ékelik a tájat

Darabolják a szikrák a horizontot

Félve, rettegve figyelem

Gyöngyöződik a végtelen

Kövek nehezednek fájó szívemen

  *

Heves eső mossa a kertet. Borongósan, szomorkásan bámulok ki az ablakon, a vizes szürkeségbe. Ez a nedvesség csontjaimig hatol A fájdalomtól kedvetlenül, szomorúan nézek kifelé. Hamar esteledik is, talán az eső, a párás idő miatt. Sötét felhők gomolyognak az égen. Mennydörgés – nagy robajjal, cikázó villámok hasítják át a horizontot. Közben az ablakon át figyelem az eresz alatt éktelen ricsajjal csivitelő verebeket, az eső elől oda bújva, nagy szárnyrázással. Szomorú vagyok. Bárcsak szárnyalhatnék én is, elrepülhetnék a madarakkal. Szenvedek. Fáj minden mozdulat, fáj az egész életem. Mindig szerettem a szabadban lenni, a természetet, az életet figyelni. A csodákat kerestem mindenben, amit csakis a természet adhat, mutathat meg. Álmodoztam a horizont alatt, szárnyaltam gondolatban a madarakkal, a felhőkkel. 87 óta tolókocsiban élek, de a természet szépségeinek csodálatában mindez nem akadályozott. A kor előrehaladtával mozgásom egyre nehézkesebbé vált. A természet szeretete nyitotta fel szemeimet arra, hogy milyen csodák és rejtélyek vannak és megtanított nagyon sok mindenre.

Önmagunkkal találkozni

Önmagunkkal találkozni 

Tudod arra gondoltam,
az ember önmagával

csak útközben találkozhat,

elindul valahonnan,

de nem a saját útján,

mert még nem ismeri a sajátját,

ahhoz, hogy tudja,

merre kellene mennie,

önmagát kellene ismernie,

anélkül a jó irányt nem tudhatja,

olyan ő, mint a pici kutyus,

ki szerető gazdikhoz születik,

akik megtanítják a rendre,

nem a sajátjára,

hanem az ember kitaposott rendjére,

talán épp könyv segítségével tudja meg,

hogy milyennek kell lennie,

hogy milyen a gazdájához hű kutya,

és ha szeretik,

ha ő is megszereti a kenyéradóját,

családtaggá válik,

és mert a szeretet kötelez,

hűséges lesz mindenkihez,

aki őt befogadta, aki őt felnevelte,

aki a biztonságát megteremtette,

vidám farkcsóválással jelzi,

nagyon jó ez így neki,

nem tudja, honnan is tudná,

hogy olyan ő, mint a madár,

aki nem is hallott még a repülésről,

az embert is megtanítják a rendre,
őt is háziasítják,

vagy elfogadja, vagy fellázad ellene,

de mindegy is, mert egyik se önmaga,

se a hűséges, se a hűtelen,

az úton megy, nem is sejti közben,

hogy csak egy tömegekkel teli

hosszú folyosón,

egy szűk csőben halad,

talán a világnak egy barlangjában,

azt hiszi, ez már az élet,

pedig csak az élet előszobája,

ebben a folyosóban sok minden van,

de még nincsen ott önmaga,

ő csak egy a sok közül,

aki nem lóg ki a sorból,

vagy aki kilóg,

(az is csak egy másik folyosó)

de talán elérkezik egy olyan szakaszhoz,

ahol egy-egy madarat szabadon engednek,

és ha ő lesz az, akkor a hűség

nem a rendnek lesz a része,

nem is valaki máshoz,

vagy valamihez lesz hűséges,

hanem a megtalált önmagához,

akkor az olyan madár,

kinek szárnya van,

szárnyalni fog,
ha épp repülni van kedve.

2009. május 08.

Szerelem, - szív ...

Szerelem, - szív ...

 

Lélek-varázs

Lélek-varázs

http://youtu.be/SWLLp7pMSN4

A horizonton felhők úsznak,

fénysugarak táncolnak

a fák zöld lombjai között.

Felettünk az ég kék mosolya,

bíborfényű alkonyat köszönt.

Az esthomály ringat karjaiban,

lelkemet ölelő dallamokban.

Szemedben csillagok arany sugara kél,

pilláid mögött az álmok varázsos árnya ég.

Lélek-varázs!

A lélek elveszett tud lenni

A lélek elveszett tud lenni

Tudod arra gondoltam,

hogy a lélek is

csak olyan elveszett tud lenni,

mint az ember

egyedül a hatalmas viharban,

talán pont egy ismeretlen sötét erdő közepén,

ahol nem talál biztonságot nyújtó menedékre,

ha lát is messziről egy házat,

ahol még világit az éjszakai lámpa,

mire odaér, az is kialszik,

a kopogtatásra,

a dörömbölésre senki nem felel,

és az eső csak szakad,

a villámok cikáznak az égen,

a fák hajladoznak,

az állatok is mind menedékbe bújnak,

de neki sehol sincsen védelme,

nincs védett helye a megbolydult világban,

olyankor minden kilátástalan,

mikor az orra előtt bezárul minden,

mikor az ember

nem ad az embernek menedéket,

de ha végre eljut egy olyan helyre,

ahol az addig sötét házban

ajtó nyílik a kopogtatásra,

ahol az éjszakai óra ellenére

kedvesen betessékelik,

akkor már nem számít, mi volt addig,

a meleg szobáért, a megnyugtató szóért,

a forró teáért elfelejtkezik arról,

hány helyen reteszelték be bizalmatlanul az ajtót,

hogy bőrig ázott,

hogy iszonyatosan félt a villámtól,

így lehet a lélek is,

ő is nehezen talál olyan helyre,

ahol megszárítkozhat,

megnyugodhat

ebben a nyugtalan világban

neki a vihar ellen, a rossz ellen

nem más kell, mint egy másik lélek,

aki befogadja, aki elveszettségében

magához öleli bánatában,

aki azt mondja, de jó, hogy idetaláltál,

millió éve, hogy téged kereslek,

s akkor tudhatja az a lélek,

máshova azért nem engedték be,

mert máshol mindenhol csak idegen,

de most hazaérkezett,

ahol nem csak egy vendég,

aki megpihen, és továbbmegy,

most az örök otthonát találta meg.

2009. május 07.

Selyemszálon jön az álom

Selyemszálon jön az álom

https://www.youtube.com/watch?v=kbwTPXHfwhM

Szívemet átjárja az érzés

Szárnyaló gondolatom száll feléd

Simogató, bársony fénye szemednek

Lelkem húrjain megremegnek

Gondolj rám, szép kedvesem

Nyújtsd felém óvón két kezed

Melódia szádról a szó

Szerelmesen oly ringató

Selyemszálon jön az álom

Lopva, halkan rám találón

A lélek csendjében

A lélek csendjében 

 https://www.youtube.com/watch?v=Sd7FGUJrvSg

Tudod arra gondoltam,

hogy a világ mestere,

mindentudó tanítója az embernek,

akitől, ha nagyon jól figyel

mindent, ami fontos elleshet

a fáktól, a virágoktól,

a tengerektől, a vihartól,

amelyik bármekkora port kever,

úgyis lecsendesedik egyszer,

a mindig megtérő madaraktól,

a víztől, amelyik szenvedve is,

de végül eljut örök hazájába

a végtelen óceánba,

a mértéket ismerő vadállatoktól,

de még az apró kis hangyától is,

a semmivé tűnő felhőktől is,

olyan mester a világ,

mint egy jó tanító,

aki minden titkos tudását,

kincset érő tapasztalását

segítőkészen átadja,

de csak annak, aki figyel rá,

és csak az figyel rá, aki szereti,

talán leginkább a gyerekek,

nekik mondja

a legtöbb igaz meséjét

talán, mert leginkább ők szeretik,

arra figyel az ember szívesen,

akit szeret,

ez nem kötelező tananyag,

csak éppen nélkülözhetetlen
az élhető élethez

annak, aki figyel,

nem csak a világ külsejére,

hanem minden rezdülésére,

annak idővel minden titkát elárul,

de mestere és tanítványa egymásnak

két egymást szerető ember

egyszerre mesterei is,

tanítványai is egymásnak azok,

akik szeretik egymást,

a tudás, amit átadnak

nem tanult tudás,

nem iskolában bebiflázott,

inkább, amit még gyerekként

a világtól szemfülesen ellestek,
mint zsebbe az üveggolyókat

a kezdetektől összegyűjtöttek,

de amit érdektelenség miatt
elrejtettek,

ami ott van elfelejtve az emberben,

ott van a lélek csendjében

várva,

ha egyszer szükség lesz rá,

erre a lenézett gyermeki ismeretre,

akkor talán az egymásnak átadott,

kettő által összegyűjtött tudás,
darabokból összerakott térkép lesz,

ami tájékozódni segít,

ebben a labirintussal teli világban

nem hagy eltévedni.

2009. május 06.

Felhőként száll ...

Felhőként száll…

http://youtu.be/NfeJrL3FiI4

Az évek elszálltak felettünk:

lassan elejtjük az emlékeket.

Így szállsz te is a végtelenben,

mélabúsan az éji csendben.

Szomorú vagy, belehasad a szíved

karjaiban a rohanó időnek.

A pillanatokban lebeg a lelked,

felhőként száll az élet horizontján.

Árnyak és fények íriszed mögött.

Váltakoznak életed alkonyán.

Kik életüket egyedül élik ...

Kik életüket egyedül élik ...

Tudod arra gondoltam,

hogy sokan vannak,

kik az életüket egyedül élik,

talán nem is érzik magukat rosszul

a saját bőrükben,

kezdettől úgy rendezik,

mindent egy személyre,

mindenből csak egynek,

az asztal egy személyes,

rajta a teríték,

a fogkefe a fürdőszobában,

a háló is egyszemélyes,

talán még a gondolat is a fejben,

ha ők asztalhoz ülnek,

véletlenül se két személynek tálalnak,

s ha álmukban megfordulnak,

a kezük nem nyúl önkéntelen is

betakarni a másikat,

nem kérdezik,

ki hagyta megint égve a villanyt,

ki nem zárta el a vízcsapot,

nem várják a születésnapi csokrot,

egyedül lenni egy másik életforma,

van előnye, és hátránya,

de aki magányos,

annak volt valamije,

és azt a valamit elveszítette,

valamit, amit megszokott,

amit megszeretett,

ami nélkül nagyon magára maradt,

neki megmarad a bűntudat,

az önmarcangolás,

ha másképp csinálta volna,

ha jobb, ha kedvesebb,

ha türelmesebb lett volna,

ha jobban vigyázott volna a másikra,

ha teljesen más ember lenne,

ő néha még megkérdezi,

a villanyt ki hagyta égve,

de az is lehet magányos,

akinek látszólag minden rendben,

akit látszólag nincs egyedül,

akit látszólag nem hagytak el,

aki, ha terít, többnek terít,

az asztalánál beszélgetés is folyik,

de ha ő beszélget is,

nem mond semmit,

mert tudja, hiába is tenné,

a szavát meg úgyse értené senki,

ki tudná megmondani

hol romlott el, ki volt a hibás,

de mit számít bárki volt is,

a lényeg, hogy társsal is

magányosan éli az életét,

talán egyik se hibás,

nem vétkezett senki,

talán egyedüli vétkes

az egymást kioltó

láthatatlan hullámhossz,

de szerencsés esetben

jöhet másik hullám,

egy megváltó,

egy erőt adó, erősítő hullám,

melyik elfeledteti a kietlen magányt.

2009.- május 05.

Szemedben a tavasz

Szemedben a tavasz

https://www.youtube.com/watch?v=hNUfMuhCz0E

Simogató, fénylő szemedbe nézek,

Szerető szívedhez férkőzök

Lelkembe arcodat belevésem,

A szeretetben sokszor meg-megállok

Ablakomon most fénylik a napsugár,

Hidegen csillan az üvegen

Az égboltra bíbor fényt festve,

Kristálytiszta levegőt lélegezve,

Szikrázóan a fénylepelben

Hűvös paplan alatt ébred a Föld,

Mélyen magában a kikeletet várva,

Életre kelvén az új tavaszban

Az idő egy bölcs király

 Az idő egy bölcs király

https://www.youtube.com/watch?v=Zbd_lVjY7Ik

Tudod arra gondoltam,

hogy az idő olyan,

mint egy bölcs öreg király,

ki gyermekét teszi próbára,

öreg, mert ki tudja,

mióta teszi az embert próbára,

bölcs, mert nem hisz a látszatnak,

az esküt mondó szavaknak,

aki a mélybe szeretne látni,

és aki szeretné azt is,

gyermekei is tisztán lássanak,

elküldi őket

vég nélküli birodalmába,

ismerjék meg a világot,

és ismerjék meg önmagukat,

hogy végül örökölhessék a hatalmat,

a hosszú útra csibész manókat állít,

akik megkevernek mindent,

teljesen megzavarják az embert,

a világot beburkolják rózsaszín ködbe,

adnak szépséget, tehetséget,

sok-sok csábító lehetőséget,

mitől az úton lévők szerelembe esnek,

de ez még csak a kezdet,

a beetetés,

aztán jön az elrémisztés,

a próbatételek később következnek,

mindent, amit adtak

kegyetlenül megkoptatnak,

elveszik csillogó fényüket

az addig ragyogó szemeknek,

legyőzhetetlen távolsággal,

és emberpróbáló közelséggel sújtanak,

a szép megcsúnyul,

a ragyogó hajkorona megszürkül,

megritkul, az erő semmivé foszlik,

az ész is akadozik,

sújtanak betegséggel, bűnnel,

és még ki tudja

milyen rútsággal teszi próbára

az embert a vén idő,

legtöbben még az út elején feladják,

egyik a fiatalság,

másik a szépség multával,

megint más a jósággal együtt múlik,

kevés az olyan szeretet,

amelyik kibír akár százhét próbát,

és száznyolc csapást,

de amelyiket nem rémít az öregség,

a csúnyaság, a betegség,

ha a tehetetlenség hatására se veszít

eredeti alakjából,

azé a szereteté lesz

az időkirály végtelen birodalma.

2009. május 04.

A sugarak átragyognak ...

A sugarak átragyognak …

https://www.youtube.com/watch?v=sFJO8UfG4s0

Felkelt a Nap.

A sugarak átragyognak a függöny résein.

Árnyakat, fényeket rajzolnak a falakra.

A kis rigók víg dallama zeng, köszöntve a reggelt.

A kertben pillangók lejtik kecses táncukat virágról virágra.

Szikrázik minden a fényben, az azúrkék ragyogó ég alatt.

Friss illatokat hoz az enyhe szellő.

*

A fák felett a horizonton leszáll az alkony.

Árnyak és fények játszadoznak az égbolton.

A madarak is pihenni térnek. Hűs fuvallatot hoz az est.