Kedvünkre szeretni ...

Kedvünkre szeretni ...

Tudod arra gondoltam,

ha valaki, egy távoli idegen,

 a mi világunkat

az első felvonás első pillanata óta

a kívülálló szemével figyelné,

úgy, mint egy színdarabot,

akkor benne az ember szerepét

nem értené,

egészen biztosan,

azt gondolhatná, hogy nem életszerű,

ilyen nem létezhet a valóságban,

aki a legkülönlegesebb szerepet kapta

ki ugyan úgy, mint más,

érkezett a semmiből,

de nem kapta meg a csúszómászó szerepét,

és belőle egysejtű se lett,

(végül is, azt rá is oszthatták volna)

hanem a legcsodálatosabb színpadon

a legszebb szerepet megkapta,

a legjobb rendezésben,

mégis, ő az,

ki mint egy elkényeztetett dizőz,

folyton csak fanyalog,

odatesznek elé minden szépet,

minden jót,

minek már gyönyörűséges a látványa is,

amit, ha tudna irigykedni,

irigyelne minden féreg,

de irigyelné a legnemesebb vad,

a legkülönlegesebb növény,

de leginkább irigyelnék

a kiválasztottnak azt a  képességét,

azt az érzést,

hogy kedvére szerethet,

de ő, a kényes a dizőz

elégedetlen,

hol a ruhájával,

hol a többi szereplővel,

pedig talán, ha eszébe jutna,

hogy ugyan úgy, mint a többi,

a semmiből érkezett ő is,

nem a saját erejéből

lett kiválasztott a sok közül,

akkor hálásan áldaná a rendezőt,

hogy kapott ilyen különleges szerepet.

2010. nov. 11.

A szerelem ...

A szerelem ...

Aranysugarak

Aranysugarak

Dereng az ég alja,

színeket fest a hajnal

Szürke, lilás fonalak

szövik át a horizontot

Felhőfoszlányon átbök a fény

Sugarak játszadoznak,

a lombok között szellő susog

Ritmusosan dobban a szív,

hajnali kórusként zeng a madárhad

Friss illatok lebegnek,

a lengedező szellővel

Aranysugarak a reggelben,

ébred a nap – új reménnyel

Lélekben velem voltál

Lélekben velem voltál

Tudod arra gondoltam,

az ember sokszor mondja másnak,

„velem voltál lélekben”

de talán csak olyan az,

mint amikor valaki esőt

csak rajzolva látott,

a cseppeket nem érezte át,

mint aki nem is tudja,

milyen az valójában,

vajon, ha van lélek,

akkor vannak ilyen találkozások,

és ha vannak, hogyan zajlanak?

az biztos, hogy nem a gondolatban,

talán az ember egyszál maga van,

amikor hirtelen azt érzi,

van ott mellette valaki,

nem az agyával, nem a szemével,

az érzésével, az ész félreérti,

az ilyet ő nem is érti,

jegyzeteiben elő még nem fordult,

ha van is ilyen, biztosan nagyon ritka,

de megtapasztalva,

többször is körülnézve,

talán ő is megérti,

a találkozás az ő szintjén kívül van,

az ember szemmel láthatóan,

a hegynek a csúcsán áll magányosan,

pedig nincs egyedül,

a lelkében ott van a másik,

lélekben a lélek,

ki akadályt nem ismer,

az egész csak pár pillanat, talán,

mint metsző hidegben

egy langyos fuvallat,

mintha rövid időre

földre szállt volna a menny,

utána az is, hogy ott volt,

teljesen bizonytalan,

az agy rögtön megmagyarázza,

a pajkos képzelet játéka csupán

a lelkek találkozása,

meglehet az is,

de lehet másképp is.

2010. november. 08.

Alkonyi színek

Alkonyi színek

Alkonyi színek festik a horizontot

Bezárják kelyheiket a virágok,

Pihenni tér a susogó szél is,

Az est fáradtan, álmosan terül ránk

A Hold, a csillagok szórják fényüket,

Szemünkből elszáll az álommadár

És mikor az éj kárpitja szétreped

A hajnal puha karjából a felkelő Nap ébreszt

Az örökifjú lélek ...

Az örökifjú lélek ...

Tudod arra gondoltam,

idegenként érkezik az ember a világba,

és mint kinek ismeretlen minden,

 a biztos tudásának híján,

sokszor gyakorolja a bizonytalan hitet,

szárnyakat képzelve magának

sokszor esik gödörbe,

akkor árt legtöbbet,

amikor azt hiszi,

a legjobbat cselekszi,

 sokszor vezet rossz útra a hit,

mire kiderül, végetér az élet,

sok, biztosnak hitt dologban

vallva kudarcot,

csak kívülről lát az ember,

csak a külsőségeket tapasztalva hiszi,

ismeri,

hogyan működik,

és milyen is valójában a világ,

honnan jövünk, és hová tartunk,

a ruha teszi az embert,

és a mozdulatlanság a halálát,

szájhagyomány útján terjed a hit,

időben megtanítják az apró gyereknek is,

a gödröt is megmutatják,

tudja meg, hiábavaló az élet,

ha egyszer úgy is mind meghalunk,

a hit, a végső halál képzete

megrontja az egész csodás életet

értelmetlenné teszi,

mert nincsen más semmi,

ami megfogható,

bizonyíték híján ítél a látszatból,

adja tovább a cseppet sem biztosat,

az életkedvet elvéve már gyerekkorban,

a végtelenben való nagyszerű bizodalmat,

tudja meg időben

a borzalmak borzalmát,

ismerje meg a gonosz hatalmát,

a kibírhatatlant,

hogy aki születik, mint egy féreg,

 úgyis a földbe kerül egyszer,

az ember a hitére hagyatkozik,

pedig a hit még nem tudás,

talán egy tévhit, egy rémhír

 rontja meg az egész életet,

teszi értelmetlenné a létet,

hogy tudatlan hitében összekeveri

a romlandó, földből való testet,

az örökifjú szárnyaló lélekkel.

2010. nov. 07.

Ablakomban gerlepár

Ablakomban gerlepár

http://youtu.be/EPQ3ktc3Nlw 

Ablakom előtt, a fán

turbékol egy gerlepár

Könnyes mosolyommal

nézem, s hallgatom

Turbékoljatok gerlék,

szorítsátok szívemet,

vigyétek magatokkal

fájó emlékeimet,

vállaimat nyomasztó,

fájdalmas életemet!

Áhított összhangba ...

Áhított összhangba ...

Tudod arra gondoltam,

hogy hatalmas nagy ez a világ,

de azért benne az ember,

ha nem is tökéletesen,

valahogy mégis elboldogul,

segítik millió éves tapasztalatok,

apáról fiúra szálló tudások,

az élet maga is iskola,

ahol vannak alapvető szabályok,

miket, ha jól megtanul egyszer,

nagy baj már nem lehet,

ha megismeri az alaplépéseket,

bátran táncolhat,

ha nem is mindig a legjobb ritmusban,

el nem tévedhet a kitaposott úton,

jó, hogy vannak irányjelzők,

az embernek nagyon fontos,

hogy megfeleljen, és szerencsés,

akinek ez úgy sikerül,

hogy önmagának is megmaradjon,

de van valami, ami kell ahhoz,

hogy az egész,

ami sok kis rész,

kerüljön egy harmóniába,

valami, amit nem tanítanak,

mástól ellesni se lehet,

ügyetlen az ember,

mint egy csetlő botló,

tapasztalatlan kisgyerek,

mikor készületlen,

felébred szívében a szeretet,

akkor a tudomány se segíthet,

nincsenek írott, vagy íratlan szabályai,

ellesni se lehet, csak megérezni,

rögtön elénekelni szeretné,

de csak eldadognia sikerül,

olyanná lesz tőle,

mint ki úgy akar keringőzni,

hogy a lépéseket nem ismeri,

a jól bevált szabályok sem segítenek,

de segít maga a szeretet,

mert ő egy olyan csodálatos,

olyan egyedi tánc,

ami egyénekre van tervezve,

és aminek minden egyes lépése

az áhított összhangba visz közelebb.

2009. nov. 07.

Árnyékká válva ...

Árnyékká válva ...

http://m.youtube.com/watch?v=WSSBqw8U5Os

Nehéz léptekkel haladsz sorsod útján,

fény és árnyék kíséri múló életedet,

dallamokat pendít a múlt húrjain,

hömpölygő lelkek ragyognak, fénylenek

Homályban álmodom lebegő arcodat,

arany csillagok szikráznak szemedből,

bársonyos mosolyod a végtelenben

rajzolják szívembe fájó emlékedet

Már megnyugvással hunyom le szemem,

válok árnyékká az örök időben

Igazságtalan kritika

Igazságtalan kritika

Tudod arra gondoltam,

van úgy, hogy örömmel,

nyitott szívvel tesz valamit,

és valahonnan, ki tudja miért,

az embert igazságtalan kritika éri,

olyankor megbántódik,

akár talán teljes joggal is,

hamar feladja, tovább nem csinálja,

de legyen jóindulatú,

vagy jogtalan a kritika,

mindenképpen jó választóvonal,

segít az embernek dönteni,

a miértre a választ megadni,

amit tesz, valódi örömére,

mint egy belső kényszerből,

vagy csupán az elismerésért teszi,

nem nagy kár az egyikért,

ha csak a sikerért,

akár abba hagyni is érdemes,

egyszer úgy is elpusztul minden,

amiben a lélek nincsen,

amikor a belső kényszer diktál,

amikor a lélek adja az utasítást,

amikor tenni öröm, szívbéli,

legyen az a cselekedett bármi,

ha fáj is az indokolatlan bírálat,

az, ha elismerés soha nincsen,

akkor is, ha lehajtott fővel is,

de megy tovább a maga útján,

még ha egyedül marad is,

az sem változtat a lényegen,

mert amit diktál a lélek,

az feladata az embernek.

2009. nov. 06.

A természet játékai

A természet játékai

 https://www.youtube.com/watch?v=6-C82ohQynM

A szél gyűrűket rajzol a víz felszínére.

Fények játszanak a hullámokkal. Titkok lebegnek felettünk.

A mezőn szélroham söpör végig, kísértetekként söpörve a rétet.

Bukdácsol a kertben, a bokrok között.

Felhőket sodor a horizonton. Kisöpri a ködöt, frissíti a levegőt.

Tavaszt hoz – a nyughatatlan szél.

A tavaszi szél fodrozza a Tisza vizét, vízgyűrűkkel játszadozik.

A Nap melege lágyan omlik habjaiba, zöld-aranyosan ringatózva.

A partmenti fák titkokat súgnak a magányos Tiszáról.

A holdfény játszik selyem ruhájában, tűnő Hold, ébredő sugarak.

Ők egymást átölelve álltak az éjszakában, haja a holdfényben ragyogott,

szeme a távoli csillagokat kémlelte könnyesen.

Holdfényes hajnal – magánya tavában, sejtelmes holdfény játéka ajkán.

A hold táncol a vízen, - szeme csillog a holdfényben,

tűz lobog tekintetében, amikor megérintik egymást.

Öröm költözik szívébe, holdfényes esti séták.

Feledni a holdfényes éjszakákat.

A boldogság; - az élet ...

A boldogság; - az élet ...

Hiányzol sz életemből

Hiányzol az életemből

http://www.youtube.com/watch?v=X1k7q_-r1-A

Nem foghatom kezed, nem félthetlek

A szavak is elnémultak

Az érzések nagyon mélyről feszítenek

Félek és féltelek

Szívem minden dobbanásában benne vagy

Ha foghatnám kezed

Szemeim az örömtől könnyeznének

Hajnalban, mikor felébredek

Fájóan eszmélek

Veled (Tiéd) már soha többé nem lehetek

Apró könnyek zápora gördül arcomon

Szívem majd megszakad a fájdalomtól