Az életnek redje van

Az életnek rendje van 

Tudod, arra gondoltam,

élnek emberek,

kiknek egy maréknyi rizs a napi betevőjük,

és talán nem is érzik magukat szerencsétlennek,

mert soha nem láttak még bőségtálat,

hiszik, az életnek rendje az,

az ember megszületik, s azután éhen hal,

hiszik, az emberi élet rövid,

mint a kérésznek az élete,

szerencsétlennek akkor éreznék magukat,

ha csak egyszer is jól laknának,

ha megtudnák, van élet a halál előtt,

az ember, ki a városokban lakik,

azt gondolja, a sok nyavalyája a természet rendje,

ha tudná, másképpen is élhetne,

ha megpillantana egy tisztább, élhetőbb életet,

többé soha nem lenne elégedett,

utána vágyakozna,

boldogtalanná tenné a tudat,

elpocsékolja az életet,

az ember fejében a gondolat nem a sajátja,

csak azon gondolkodik,

amit már megtapasztalt,

vagy amit megtanítottak neki,

valami már meglévőn gondolkodik,

azt fejleszti tovább,

nem az ő agyában csírázik ki

a gondolat mélyen lévő magva,

ha egyszer odáig eljutna,

ahol a saját gondolat terem,

akkor tudná meg, milyen,

nem csak örökbe fogadni,

hogy milyen gyönyörű

a saját gondolatot megszülni,

aki az eszével szeret, az nem érzi,

hogy hiányzik a szeretet,

mert az olyan szeretettel tele van a világ,

az a földön a természetes szeretet,

ha tudná, van egy másik is ezen a világon,

egy nem erre a világra való,

tele fájdalommal, és boldogsággal,

ha egyszer rátalálna, nem engedné el soha

mindenhol azt keresné.

2008 nov.

A tó felett

A tó felett

A tó felett, zúgó nádasban
túl a felhőkön,
túl a csillagok határán
lelkem száll a fényben
repül messzire, egy másik világba
a magas ég ragyogó kristályterébe...

A világ mint egy nagyváros

A világ mint egy nagyváros

Tudod arra gondoltam,

hogy a világ olyan,

mint egy óriási nagyváros,

s benne az ember,

mint egy, a vidékről

fényűző városba került fiatal,

aki a látványossággal

nem győz betelni,

akit a fények elvakítanak,

akit csábít minden mezítelen,

az érdekesség oly sok,

hogy idő nem marad

kutakodni poros könyvtárban,

de talán, ha szerencséje van,

rájön az új városlakó,

hogy a világ ennél sokkal kevesebb,

és mégis sokkal, sokkal több,

a vakító fények csak a semmit takarják,

egyik mezítelenség,

mint a másik,

mikor természetes lesz már a pőreség,

az ember teljesen kiüresedik,

újat már nem tud mutatni a világ,

idővel elkezd másra,

valódi fényekre vágyódni,

akkor kezdi keresni a valódi ízeket,

a mezítelenségben a lelket, a szeretetet,

hosszú az út,

el odáig nem is mindenki jut,

de akinek sikerül mégis, azt a fényt,

azt a mezítelenséget,

a világ összes ruhátlanságáért

oda nem adná.

2010. nov. 01.

Álmatlanul sodródom

Álmatlanul sodródom

https://youtu.be/mFCSmsW_2as

Lehulltak az éji csillagok

Fakó halvány vonal a hold

Magányosan, álmatlanul sodródom

Jajong az éjben a csípős szél

A mennyboltra halkan kúszik,

A sápadó hajnal festi színeit.

Köztünk terülő távolság

Fájdalmas, sajgó életemben

Zokog, fáradt szegény szívem

A messzi homályból ragyog

Féltőn simító, fénylő szemed

Az érzések érintik, ölelik lelkemet.

Gondtalanul ...

Gondtalanul ...

Tudod arra gondoltam,

hogy az ember leginkább

gondtalan szeretné élvezni az életet,

ahogy a gyermek az iskolát,

felelés,

és idegfeszítő vizsgák nélkül,

szívesen ébredne madárfüttyre,

minden napján

illatosan virágzó rózsakertben,

csak élne gondtalan,

de ahogy felelés, és vizsga nélkül

a tudás mérhetetlen, osztályozhatatlan,

úgy akadálytalan,
mérés nélküli az ember rátermettsége,

az ember embersége,

anélkül csak olyan,

mint a csatár,

kihez soha nem kerül a labda,
fény nem derül arra,

hogy milyen góllövő ő,

a gondtalanság burkában láthatatlan,

hogy milyen az ember valójában,

a problémák,
a bajok mutatják meg másnak,

de leginkább saját magának

hogy képes-e azt a gólt kapuba lőni,

a hirtelen jött támadást úgy elhárítani,

hogy érte ne állítsák ki,

hogy képes győzedelmeskedni

a lehetetlennek tűnő helyzeten,

vagy meghátrál az utolsó percben,

virágzó, illatos rózsakertben

madárfüttyben ritkán születnek hősök,

és ritkán az árulók,

ahhoz kell a helyzet,

hogy egyértelmű legyen,

az ember önmagát győzi le,

vagy őt győzi le a helyzete,

probléma, gond, baj nélkül,

saját magát se ismeri,

anélkül lehet boldog tán,

de csak, mint a hal a vízben,

a nehéz csomó kioldozása után érezheti,

hogy nem halnak,

hanem valódi embernek született.

2009. november. 01.

A szívemmel írok

A szívemmel írok

http://youtu.be/or-LQussgXk

Lement a Nap. Fénycsíkok aranylanak vakítva. Beesteledett. Vége ennek a napnak is. Borongós arcok, homályos ablakok jelzik szelíddé válva. A szél elült, a madarak is pihenni tértek. A fák is leengedték lombruháikat, hogy így védjék a virágokat. Megnyúlnak az árnyak. Elcsendesedett a kinti világ, a mennyország felettünk.

A szívemmel írok Neked. Ütemesen dobbanva, soronként, pillanatonként. Suttogó lélekpostám szárnyal feléd. Sóhajommal száll a neved. Az égbolt csillagszikráit küldöm Neked, hogy ragyogtassák életedet. Szemed aranylóan fénylik a végtelenből, könnyek csillognak benne.

Távolról ringatlak. Életem minden pillanata csöndembe zárva. Az ezüst Holdnak suttogok az álmatlan éjszakámban. Simogató az éji csönd. A titkokat megőrizve suhannak az álmok tova.

*

Hajnalodik. Az égbolton színes csíkokat fest az álomból ébredő világ. Azúrkék az égi óceán, sugárszálak lövellnek át a színeken. Madárdal zeng, a város hangjai kúsznak felénk. A hajnalfény már ébren lel. Selymesen lépked a reggel, harmatcseppeket szórva széjjel. Langyító, ragyogó napsugarak, harsány színek az ébredéssel. Kinyílik a horizont, az ébredő Föld. Pilláink alatt fények lobbannak. Galambpár turbékol megszokott helyén, a tetőn. Lélegzik a reggel, s e reggelben - szívemmel írom  – szeretlek!

Örömöket rejt ...

Örömöket rejt ...

 Tudod arra gondoltam,

azt, hogy az ember boldog,

vagy éppen boldogtalan,

talán a vágyai döntik el,

a vágyak,

amik a beteljesülés örömeit rejthetik,

és az elérhetetlenség keserű csalódásait,

az ember és a vágya,

ketten együtt lehet olyan,

mint egy napsütötte mező,

ahol  pillangók lejtik táncukat,

ő pedig lepkehálóval,

jókedvvel szalad utánuk,

nagy öröm, ha sikerül

a háló alá terelni egyet,

de ha mégsem,

majd sikerül legközelebb,

a lepke elérhető közelségben van,

de vannak vágyak,

amik elérhetetlenek biztosan,

az embertől oly távoliak,

mintha a hattyú,
az égnek akarna lenni

magasan szárnyaló madara,

és ettől a beteljesületlen vágytól

megutálna mindent, ami vizes,

de irigységében meggyűlölne

minden magasan szárnyalót,

vagy, ha az embernek

minden vágya az lenne,

szárnyak nélkül, repülhessen,

vagy a némának,

hogy az operában énekeljen,

a vágyak előre viszik az embert,

az életet színes kavalkáddá tehetik,

az örömnek friss vizű lehetőségei,

de ha a lehetetlent kívánja,

ha megkeseríti, ami nincs,

mire esélye sincs,

akkor az a vágy bénít, és pusztít,

keseríti a pillanat elérhető örömeit,

lehetne akár boldog is,

mint egy elégett hattyú,

de boldogtalan,

mint a szárnyveszített madár.

2009. okt. 30.

Olykor az álmok ...

Olykor az álmok ...

Egy életen át

Egy életen át 

Tudod arra gondoltam,

egy életen át

az ember teszi a dolgát,

először lelkesen, szinte repülve,

azután alább hagy a kedve,

teszi tovább megszokásból,

örömtelen kötelességből,

nem várva hálát,

de ha egyszer mégis

megmutatja magát,

nem, nem megmutatják,

nem letudják,

az valami teljesen más,

az igazi hála nyomtalan,

és néma,

a szív mélyéről fakad,

ő mutatkozik meg,

mikor beérik kellően,

akár egy könnycseppben,

akár egy kézszorításban,

a valódi túlcsordulásában,

tenni sok mindent megtesz az ember,

de a lélek dolgaiban sokszor gyenge,

mélyen átérezni elfelejtett,

így csak a nem létezőt tudja kimutatni,

de ha egyszer a felé áradó hála

feltűnik mégis,

akkor újra kap szárnyakat,

olyankor képes

a legkülönlegesebb dolgokra,

talán még a teremtő is

elővenné csodatévő zsákját ismét,

ha egyszer megérezné

 teremtménye hálás szeretetét.

2010.ok.29.

Varázslatos arany hidak ...

Varázslatos arany hidak...

http://youtu.be/PFx3a7KfN0c

A ködön át ébred a súlyos álmú, az ünnepi reggelekben olyan magányos világ. Felhőrajok között tétovázva bújik elő az olykor megcsillanó sugár. Szerető szívek a bűvös, mozgalmas, varázslatos nappalokba, az egymásra figyelés gondolataiban.

Az alkonyi nap aranylik. Bíborra festi a téli horizontot, míg elszürkül majd elsötétlik az égbolt. Körbefon bennünket az esteledés. Vágyódunk a csöndes estre, szeretteinkkel együtt töltve, a halkuló világ ajtaján átlépve nyugalomra térve.

Örömittas, apró kicsiny szívekbe dallamosan sóhajok fészkelődnek mélyre. Örömtől, boldogságtól könnyes, csillogó, fénylő kis szemekbe álomport szór a sok szerető tündérke, hogy tovább álmodhassanak tündérország palotájában.

Kristályos ragyogású csillagok ébrednek a Tejúton a borzongató, hideg éjszakában.

Aranycsillag suhan titkon az égen. Az éjszakákon gyönyörű dallamok szállnak. A szívek megtelnek szeretettel, s melódiák hívnak, csalogatnak. A lelkek is boldogan szárnyalnak az angyalokkal együtt. A bánat és öröm elpihen. Szívünket átjárják az égi gondolatok.

Jézus mindenben ott van. Békét, szeretetet szór a Földre, vigyázza az álmokat. Arany hidakat sző a szerető szívek közé, - a pihenő világra.

Elhozza a csend békéjét, az álmok után a felébredő hajnalpírt. Az ébredéssel az újjászületést, mintha egy légies szivárványhídon sétálna az új nap, a szürkülő, majd kékellő távolból. Új reményt hozva a vágyakozó, szerető szívekbe.

 *

Mivé lennék nélküled:

az életem messze örvénylene,

bánata volna szívemnek,

napjaim is sötét éjjé válnának,

hányódnék fénytelen lélekkel,

szívem kioltaná a csillagokat

Dallamokat susog a szél,

a szemekre békét hoz az éj,

a fény mélyen átjárja a lelket,

az emlékek bűvöletbe ejtenek

tartsd tovább utamon kezemet,

öleld újra kóborló lelkemet

A vágy ...

A vágy ...

 https://www.youtube.com/watch?v=A3DrUahbVAg

Tudod arra gondoltam,

hogy a vágy

csak akkor helyénvaló talán,

ha nem ül rá,

ha az embert nem viszi el

önmagától távoli vidékre,

 a vágyódás minél erősebb,

annál messzebbre kerül

a halandó önmagától,

néha olyan ereje van,

hogy kész gyilkolni is,

a legyőzhetetlenül erős,

akaratos vágy

sokszor a céltól is eltávolít,

egészséges gyümölcsöt

nem terem,

még a szeretet utáni erős vágyódás sem,

a belső kényszer hatására,

a nagy akarás szinte eltorzítja,

az ember megváltozik annyira,

tükörbe nézve se ismer magára,

végül a szeretet,

az oly nagyon vágyott szeretet

messzire elkerüli,

a vágy, (mindenféle)

csak akkor visz előre,

ha a szeretet szabályozza,

maga az ördög ő anélkül,

ki gátlástalanul

képes minden gonoszra.

2010. okt. 28.

Az életedért ...

Az életedért ...

http://youtu.be/NURELqZQoDY

A hajnal szürkesége köszönt.

Nedves árnyak hullnak a kert felett.

Az ablaküvegen könnyek gurulnak.

Csak fekszem meggyötörten.

Világosság dereng a horizonton.

Lélegzik a fény, végigpásztázza az eget.

A fák között szél oson, hangok és színek a pillanatokban.

Lépj ki az életbe, mosakodj meg a fényben.

Merev ujjaidat nyisd szét, kapaszkodj, harcolj az életedért.

Emlékezz!