Fagyos télutó

Fagyos télutó (február)

Köd ül a tájon,

Fájó, szürke pillanatok

Pára közt a napsugár nem tör át.

Tócsákból hörpint a szél

Nem maradt más csak a távolság:

A tavasz még messze van

*

A január kemény hideget, havat hozott.

A zúzmarás, fagyos reggelekkel a köd is ránk telepszik.

Jégbe dermedt a pára, fagyott,

jegesen áll a hó az ereszeken, az utakon, az örökzöldeken.

Szürke, szomorú a világ.

A bokrok, a fák kopasz ágai csörögnek a szélben,

deresen bóbiskolnak.

A kis madarak dideregve gubbasztanak.

Napfényt alig látni.

Időnként ugyan felsejlik a távolban,

majd újra homály borul fölénk.

Bár a nappalok már hosszabbra lépnek,

de a csillagok és a Hold csípősen,

sápadtan bújik ki a téli égbolton.

Az éjszakák nehezen nyílnak meg, hisz ismét ködös,

dermedt a virradat.

Az emberek, az állatok, a természet enyhülésért eseng

 (imádkozik) és reménykedve várja az új kikeletet.   

Csitáry-Hock Tamás - A boldogság ...

Csitáry-Hock Tamás

A boldogság ...

A titkok fátyola mögött

A titkok fátyola mögött

Szívedből fájdalmas sóhajok törnek fel.
A régi emlékeket könnyes szemmel idézed vissza.

Örök pillanatok. Lelkedbe fájón maró dallamok.
A szél szárnyán repülnek tova.

A csöndben csak a szívverésed halk üteme lüktet.

Az évek elvonulnak felettünk.

A múlandóság velünk van, kísér életünkön.

A fájdalmak mindig bennünk, csak néha csitulnak.

Hangtalan léptek.

Szemünk lehunyt pillái mögött újra éljük életünk
minden egyes pillanatát.

Álmainkban visszatérnek a szavak, mindazok,

melyeket szerettünk. Üressé válik a világunk.

Megöregszünk, elfáradunk, beleveszünk a végtelenbe.

Olykor megtorpanunk, majd tétován lépünk tovább.

Bántanak a fények, fáj a szürkeség.

Fájnak a szavak, a ki nem mondottak.

Bántanak az eltitkoltak, - sajognak.

Sírsz, mérlegelsz, nevetsz. Néha ragyogsz, szárnyalsz.

Alkonyod leáldozóban. Az ajtók bezáródnak.

Elporladsz csendben, - a múló idő szárnyalásában,

a titkok fátyola mögött.

A lélekfájdalom ...

A lélekfájdalom ...

Tudod arra gondoltam,

kis karcolás is nagy riadalmat okozhat,

ha hirtelen vérezni kezd nagyon,

a testnek a fájdalma

legtöbbször orvosolható,

de a léleknek a vérző kínját

a maga valójában senki nem látja,

nem hogy gyógyítani tudná,

pedig, ha a lélek vérzik,

az biztos,

nem csak kis karcolást takar,

látni nem látni,

elbeszélni se lehet egykönnyen,

hiszen olyan szó nincsen,

amelyik a lélek fájdalmáig elér,

pedig jó lenne néha

szavakkal könnyíteni terhén,

de ehhez különleges fájdalom,

vagy inkább különleges érzék kell,

hűen elbeszélni,

talán csak a zene, a költészet,

vagy a színek nyelvén lehet,

ha sikerül, az segíthet,

de az is lehet,

az is csak csöppnyi balzsam

a lélek megnyugtatására,

mint a kínzó fájdalomtól ordítani,

vagy csak annyival többet,

amennyivel megfogalmazni,

formába önteni tovább tart,

sokáig az se segít,

könnyebbséget csak ideig-óráig adhat,

hogy azután, mint a láz, a csillapított

újra, újult erővel támadjon,

a lélek vérző sebeit bekötni nem lehet,

se a fájdalmát csillapítani tablettával,

csupán csak egy lehetőség van,

lassan, türelmesen

a fájást kisimogatni belőle,

olyan bravúr ez,

amilyen bravúrra egyedül

az együtt érző szeretet képes.

2009.okt.16.

Szorítják szívemet

Szorítják szívemet 

Harcolnak a lelkek a csillagtalan

éjben,

Tudom, onnan is vigyázod minden

 léptem

De már nem védhetsz semmitől

Te sem

Fájdalmak bennem, s nincs ki

gyógyítson.

Életem gondjai szorítják fájó

szívem

Köröttem áthatolhatatlanná váltak

a falak,

Zaklatott nappalok, nyugtalan

éjszakák

Árnyak és fények válogatják

egymást

A nehéz követ felemelni ...

A nehéz követ felemelni ...

Tudod arra gondoltam, hogy butaság,

ha egy hatalmas erővel megáldott valaki,

azt mondja a nála sokkal gyengébbnek,

hogy próbálja csak felemelni,

nem is olyan súlyos az a nehéz kő,

de ha egy valamikor volt hasonló

vékonydongájú mondja,

próbáld csak erősíteni magad,

látod, nekem is sikerült

mozdítani a mozdíthatatlant,

akkor az már egy okos, jogos tanács,

ha a halálos beteget azzal vigasztalja,

aki betegséggel sohasem találkozott,

hogy van visszaút, meg fog gyógyulni,

az hiteltelen marad még annak is,

aki vigaszra nagyon vágyik,

de reményt ad, ha olyan mondja,
aki azt az utat megjárta,

ha valaki,

aki a magányt sohasem ismerte

azzal bíztat, hogy azt is,

mint annyi mást ki lehet bírni,

az felelőtlen,

a másik baját lebecsülő

üres beszédű,

de ha valaki azt meséli,

megjárta a magány pokoli bugyrát ő is,

és akarattal tudott szabadulni belőle,

tudott elindulni másik irányba,

sötét helyett a fény felé,

hogy nagyon mély volt az a szakadék,

maga se hitte, és mégis

lehetséges megújulva újrakezdeni,

a negatív gondolatokat átprogramozni,

a szeretem dolgok felé elindulni,

legyen az bármi,

akár egy álom, egy ifjúkori,

ami akkor nem teljesülhetett,

ami szerethetőségével a magányt megölheti,

néha csak egy titkos vágy után elindulni,

talán már magától érkezik a többi,

próba szerencse,

akkor őrá, mint élő példára

érdemes hallgatni,

megpróbálni az utat,

ami egyszer már jól bevált,

garancia nincsen rá,

nincsen két egyforma eset,

ahogy nincsen két egyforma ember se,

de talán meg lehet kísérelni,

még ha néha lehetetlennek is tűnik,

talán sikerül kilábalni,

mint ahogy a valamikori

vékonydongájúnak,

a nehéz követ felemelni.

2009. okt. 14.

A város fölött ...

A város fölött …

Lámpák gyúlnak az estében,
A város pihenőre tér,
E csendben ritmusosan,
melódia szárnyal a távolban.
A fák is árnyat festenek.
Homályos ablakok mögött
fények ölelnek meghitten.
A hajnallal életre kel a ragyogás.
Bolyongó lelkek pihenni térnek.
A város fölött új nap ébred.
Szemek nyílnak, szívek tárulnak,
A hideg reggelek életre kelnek.

A szeretet apró fénye ...

A szeretet apró fénye …

http://www.youtube.com/watch?v=4PrV9ervuMU

Tudod arra gondoltam,

az embernek, (aki valakit,

ki nagyon közel áll a szívéhez,

 az utolsó óráiban kísér)

a nagy bánatban

hatalmas örömöt tud okozni,

a semmiben a valami,

egy sokáig bezárt szem kinyílása,

egy mosoly,

vagy épp egy falatnyi lenyelt étel…

nem, nem a remény felvillanása ez,

segítség nincsen,

de a semmiben a valami

szinte a csodával felér,

a szemével nem látónak

a legkisebb fény,

felejthetetlen élmény,

de a saját életében az ember

ezeket a pillanatokat észre sem veszi,

pedig van belőlük sok, biztosan,

ami az élet kilátástalan szürkeségét színezi,

de mert az ember nehezen tud örülni,

siratja inkább a sok elveszített hamisat,

minthogy örülne a meglévő igaznak,

hogy van,

 talán a rossz helyzeten nem változtat,

nem lesz egészségesebb,

a pénze sem lesz több,

de ami nélkül üres lenne az egész,

meglátni azokat a pillanatokat

amivel több az élő, azt a másságot,

ami miatt még érdemes,

ami az életnek a letagadhatatlan jele,

amit szinte észre se venni, de nélküle,

az egésznek értelme se lenne,

kiemelt helyre tenni emlékeztetőül,

sokszor rágondolni:

de jó is, hogy van, óvni, védeni,

ha a szürkeség égboltján

a szeretet apró fénye felvillan.

2010. október 15.

A fény felé ...

A fény felé …

https://www.youtube.com/watch?v=5s8xpTxkcsg

 

Puha csend a homályban,

A madarak apró kis neszeivel

Enyhe szellő simogat, finom

Illatokat hozva a tücsökszerenádos

Este romantikus hangulatában.

*

Ma egy apró kis pont vagyok,

aki csodálja a mérhetetlen végtelent.

Szerettem volna a csillagrendszert kutatni,

a Holdat megismerni.

Ma már csak elmerülök benne.

Szeretem figyelni az égboltot.

Sokszor elgondolkodom azon,

milyen határtalan a tőlünk lévő távolságuk,

mégis milyen közel érezzük magunkhoz őket.

Álmodozom a horizont alatt, és azt kívánom,

hogy az éjszaka után hozzák el nekem

a reményteli új napot.

Hogy szárnyalhassak a madarakkal, a felhőkkel

– a végtelen térben –

A fény felé.

Pollácska

Drága kis tündér-kisasszony!

Pollácska

 

https://www.youtube.com/watch?v=qOPjJ5gMsmw

 

https://www.youtube.com/watch?v=OAUktxH-ets

 

Mező virágait
Mind csokorba szedtem
Hogy neved napján
Köszöntselek, s Neked vigyem
Kérem a jó Istent sokáig éltessen
 

Boldog névnapot kívánok!

Máténak

Máténak!

 https://www.youtube.com/watch?v=5VNR9EHLNaY

https://www.youtube.com/watch?v=c16Kjxw4RiE

Az éneklő kis madár ma csak Neked dalol,
Félálomban hallgatod a nyitott ablakon,
Csillagpor száll... berepül... Hozzád oson,
Pillád lassan rezdül... kezed kinyújtod... s elkapod.

*

Drága Mátécska!

Kissé megkésve – de nagy szeretettel

Kívánunk Neked

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Sok a megálló ...

Sok a megálló ...

Tudod arra gondoltam,

az ember életében sok a megálló,

vannak közülük olyanok,

mik mellett sietve kéne elhaladnia,

a hívó szót nem meghallani,

de mert nagyon egyedül van,

s mert épp attól fél a legjobban,

jobban a magánytól,

mint az ördögtől magától,

oly szívesen csatlakozik oda,

ahol emberekkel találkozik,

olyankor nem válogat, mindegy kik,

csak legyen mellette valaki,

mint ki nagyon hosszú ideje

sötét erdő legmélyén bolyong,

s ha először embert lát,

még, ha rablót is akár,

megörül neki,

boldogan hozzá csatlakozik,

sokszor csapódik vesztére,

csak hogy annyira egyedül ne legyen,

észre se veszi közben,

pedig sokszor nagyot koppan,

hogy ami először megdöbbentette,

az lassan a természetévé lesz,

ő is ott üvölt a farkasok között,

az ember fél egyedül,

tömegbe pedig azzá válik,

van úgy, hogy nem rablókkal,

nem farkasokkal,

hanem találkozik az álszentekkel,

ők veszélyesebbek, mint a rablók,

nem tudható, valójában kik is ők,

talán velük a legnehezebb,

az ember fél az egyedülléttől,

azért hamar lehorgonyoz ott,

ahol emberfélére talál,

nem folytatja magányos útját,

pedig pár lépést kellene haladni talán,

de mert fél az egyedülléttől,

a hajóját megalkudva lehorgonyozza,

és talán soha sem jut oda,

ahol a szeretet tárt karokkal várja,

mert az ember inkább elkározik,

csak egyedül ne maradjon,

mert a magánytól jobban fél

a kárhozatos ördögnél.

2009. okt. 13.