Ahogy fészket rak a madár ...

Ahogy fészket rak a madár ...

Tudod arra gondoltam,

ahogy fészket a madár,

úgy az ember

 készít magának lakást,

de talán az első otthonépítő,

amikor testbe költözött,

mégiscsak a lélek volt,

talán, ha nem is tudatosan,

 a módját, mi többiek,

el tőle lestük,

hiszen a világban

eredendőn megtalálható minden,

nincsen új, csak módosított,

a repülés se az ember találmánya,

csak ragaszt szárnyat magára,

otthont épít,

ahol mindenfélét gyűjtöget,

nehezen szabadul

a megszokottól

talán a lélek is így működik,

egy hosszú élet során

mindenfélét félretesz,

sok holmi felesleges,

csak a helyet foglalja,

 közöttük olyan is van,

ami ártalmas,

az energiát veszi el,

időnként jó lenne

a felesleges terheket kidobni,

és csak azt tartani meg,

ami a lakást otthonná teszi.

2010. aug. 17.

Szerelmem a fény ...

Szerelmem a fény…

Mikor a napsugár a lombokon ragyogó táncát járja, - a felhők …a lomha felhők, vagy éppen robogó felhők átsuhannak az égbolton .. A reggeli ébredő fénysugarak, amelyek keltenek, elárasszák lelkemet és mindig úgy érzem, ez tőled jövő üzenet az én szívemnek.

A szeretet üzenete, Tőled…nekem.

 .. a legnagyobb szeretet vagy nekem a napfényben, - mely erőt, energiát sugároz erőt-energiát az eljövendőhöz, ami újat, életet ad, - ami lelkemnek is energiát sugároz. Ugyanez az álom, ami a bensőmből jön és szememre egy szép világot libbent. 

A mosoly, az üdeség … egy friss álom … gyöngéd, csendes, titokzatos … a szívem mélyéből jövő …; az igazi, mélyről jövő érzések. 

Hideg, csípős a levegő. Könnyet csal szemembe. Keresem az elmúlt pillanatokat. A múlt emlékei a gondolataimba, - a végtelenbe száguldoznak. 

Lelkem Feléd szárnyal és ez már örökös létezésem. A pillanatok megmaradnak és ez az érzés, hogy fákra, a virágokra, a madarakra, a természetre, a napfényre, a szeretetre … a Te szeretetedre van szükségem. 

Terád van szükségem…Légy a tavaszom

Otthonra találni

Otthonra találni

 https://www.youtube.com/watch?v=7VB9LDowLEs

Tudod arra gondoltam,

az egyik ember a világot járja,

a másik csavarog hontalan,

nagy különbség nincs köztük,

talán még a céljuk is közös,

valahol otthonra találni,

az ember a világgal ismerkedik,

közben gyökeret, valódit

sehol se ereszt,

nem is ismeri az érzést,

milyen az, megérkezni,

milyen érzés otthon lenni,

nem a téglából emelt falak között,

azokat az ember sokszor kinövi,

másikra cseréli,

hanem az örök otthonra,

amelyiket legyen bárhol a világban,

a világnak bármelyik pontján

megtalálhat, hordja magával,

mint csiga az ő házát,

amit lecserélni nem lehet,

az, az örök otthona az embernek,

az a saját lelke,

ahova mindig hazatérhet,

ahol tárt kapuval fogadják,

ahol bármikor megpihenhet,

meleg, csendes zúg,

a zajos, rideg világban,

otthon, ahova,

ha a szeretet is beköltözött,

akkor a világ legkedvesebb,

legszeretetreméltóbb laka,

ha a szeretet rendben,

melegen tartja,

ha nincs magára hagyva,

a huzat az ablakot nem csapkodja,

ha a gaz nincs elburjánozva,

akkor abban az otthonban

örökre jól megférnek ketten,

az ember, és a szeretet,

anélkül az ember
mondhatja magát utazónak,

akkor is csak

a világ számkivetett csavargója.

2009. aug. 16. 

Az est dallama zendül

Az est dallama zendül

Lemegy a Nap az őszi égbolton,

az est dallama zendül

a susogó fák lombjai között

Ébred a hold a horizonton,

körötte hűvösen szikráznak a csillagok.

A tejút tengere alatt Rólad álmodozom

A lelkem könnyű pilleként Hozzád száll,

mint örökmécses, Te vagy fénylő reményem,

a homályos titkok óceánján

Az élet ...

Az élet ...

Felhők az őszi égbolton

Felhők az őszi égbolton

https://www.youtube.com/watch?v=vCgECsEIOKQ

Vonulnak a felhők az őszi égbolton,

Arcomon átdereng az arcod

Szívemben még mély a fájdalom ...

Elhagytál – itt maradtam árván,

Emléked vigyázza szívem.

Gyertyaláng lobog szemem mélyén,

Az ablak üvege kettőzi a lángot.

A hétköznap is ünnep volt,

még életem fonala Veled sodródott.

Segíts, ne láthassam a szomorúságot,

Maradjanak mézédesek a pillanatok …

Időtlen, mélyen fájó tőrdöfés szívemben a szó

Magamra hagytál kegyetlen

Most csendesen iszom teámat,

Míg nézek ki az őszi kertbe.

Fázom, hidegek a napok

Nélküled nagyon magányos vagyok.

Megtanulni a leckét

Megtanulni a leckét 

Tudod arra gondoltam,

tudatlanul jön az ember,

végül tudatlanul is távozik,

hiába, hogy életében

megtanul oly sok mindent,

akkorra mégis sok fontos

lényegtelenné lesz belőle,

az is, ami sokáig

nélkülözhetetlennek tűnt,

kiderülhet a legbecsesebbről,

értéktelen, súlytalan, talmi,

a kisgyerek

nem tud különbéget tenni

ehető, és mérgező között,

rá még figyelni kell,

mit az, mit a szájába vesz,

mire megöregszik az ember,

vajon megtanulja-e a leckét,

vagy tapodtat se megy előre,

ugyan úgy

tájékozódni nem tud,

mi a jó, és mi a nem jó neki,

pedig talán ez a legfontosabb,

tudni megkülönböztetni

a valódit a művitől,
a halottat az élőtől,
a van-t a nincstől,
az ehetőt az emészthetetlentől,
a világ egy terülj-terülj asztalkám,

rajta sok mindenféle jóval,

de közte nagyon sok minden van,

ami nem oda való, szemétre való,

ami kárára van, nem a hasznára,

akik jól figyelnek,
hallgatnak a szívükre,
akik nem,

saját tévedésükön okosodnak,

de sokan, sokszor nyúlnak

ugyan azért a méregért,

csak, mert más pohárba van töltve,

nem ismerik fel, nem tanulják meg,

az asztalon miért érdemes nyúlni,

pedig aki tanul a tapasztalásból,

óvatos lesz, és elkezd selejtezni,

így esik ki a rostán a látszatbarát,

a szerelem, a könnyűnek talált,

minden, ami elveszi a kilátást

a valóditól,

a hamis gyémánt

gyakran takarja el az igazit,

az ember könnyen keveri össze,

pedig talán az a lecke,

felismerni a rossz között a jót,

a felszínes közül a mélyről jövőt,

hogy végül megtalálja mindenki
a sajátját, ami hozzá tartozik,

mire a helyére kerül minden,

akkorra lesz a legszegényebb,

de valójában

a leggazdagabb az ember.

2009.aug.14.

Őszi égbolton ...

Őszi égbolton ...

https://www.youtube.com/watch?v=8O3r2u4Q7O4

A fák, a bokrok aranyban pompáznak,

az avarban barnultan hullongnak

A bárányfelhők az őszi égbolton

a széllel a végtelenbe sodródnak.

Az alkony bíborra festi az eget
Az égi óceán csendes a felhők felett
nehéz a szívem, hiányod fáj
a horizonton felém az est dallama száll
szemem írisze mögött képek villannak
a könnycseppek lelkemre dermednek
kihunynak a lángok, mint a lemenő nap
életemből lassan a fények ellobbannak

A világ olyan, amilyen ...

A világ olyan, amilyen ...

Tudod arra gondoltam,

hogy a világ az olyan,

amilyen,

az is, ami látható a szemnek,

az is, ami a távolság miatt nem,

lehet rá azt mondani,

ízlés, vagy látószög szerint,

hogy szép, avagy csúnya,

méltó a szeretetre,

vagy csak az ellenszenvre,

a kívülünk lévő világ adott,

ami rajtunk kívül van,

az általunk megváltoztathatatlan,

mint ahogy egy csepp szennyvíz,

vagy egy csepp tiszta víz

nem változtat a tenger minőségén,

de az egy csepp az egészben olyan,

amilyenné az ember teszi,

amilyenné önmagának alakítja,

kezdetben nem csúnya,

és szépnek sem szép,

nincs rajta se átok, se áldás,

színtelen, szagtalan, íztelen,

önmagában nem is létezik,

csak ha már az ember éli,

éli, közben önmagának színezi,

a gondolataival,

a cselekedeteivel,

kívülről más nem nyúlhat bele,

amit más csinál,

az más életnek a tartozéka,

csak olyan lesz az élet,

amilyen színt ad neki az ember,

minden szín ott van a palettán,

festheti feketére, vagy tarkára,

csúnya halálfejeket rajzolhat rá,

vagy könnyű röptű angyalokat,

hogy milyen színű az élet,

hogy áldás, vagy átok van rajta,

attól függ,

hogyan éli az ember,

hogy áldás legyen rajta,

kell, hogy sok legyen a meleg szín,

és hogy a melegszín mennyi,

az attól,

mennyi szeretet van az életben,

ha a szeretet szépre festi,

a világot is szebbé teszi.

2009.aug.14.

Őszi rapszódia

Őszi rapszódia

az égbolton még aranylik a Nap
susog a nyári szél vetkőző lombok alatt
langyos érintéssel simítja arcunkat
levelek beszélgetnek ölelő ágakkal

elmesélik, milyen volt a nyár
hisz az ősz hangulata már küszöbön áll
sárguló levelek a mélybe hullanak
lassan útra készülnek a vándormadarak…

Aki a szerelmet ...

Aki a szerelmet ...

Tudod, arra gondoltam,

aki az életét ablaktalan szobában éli,

annak a távolság ismeretlen,

csak annyit érthet meg belőle,

hogy a messze

az nem öt lépés,

hanem sokszor öt,

az ő képzeletében

a legnagyobb távolság

párszor szobányi,

a magasság pedig akkora,

ahol fejét nem veri a plafonba,

elképzelhetetlen számára,

a végtelen égbolt magassága,

a Niagara távolsága,

ki a legtöbb vizet a kádban látta,

annak a képzeletében

a végtelem Óceán is

csak pár kádnyi víz,

akinek a szeretet nagysága

az ajándék nagyságától függ,

el se tudja képzelni,

milyen is a végtelen szeretet,

számára csak annyit jelent,

hogy sokkal több ajándék,

mi, akik a végtelenből

csak a véges időt ismerjük,

el se tudjuk képzelni,

milyen lehet az,

hogy az élet végtelen

mint aki szobában méri a távolságot,

kádnyi vízből képzeli az Óceánt,

és, mint aki a szerelmet

az ajándékok súlyával méri.

2008. aug. 13.

Pihenőre készül ...

Pihenőre készül …

https://www.youtube.com/watch?v=x94lIFONtN8  

Búcsúznak a sárguló falevelek,

El-elkapja, táncoltatja a szél

A napsugár nagy ritkán bekopog,

Egyre halkabbak a dallamok

Dermedt, hűvös már az est,

Minden szívet szomorúra fest

*

Fújdogál az őszi szél.

Sodorja a lehullott, arany-barna faleveleket.

Készül pihenőre a természet, csendesen lezárja kapuit.

Gondolataidban már az elmúlás.

Gyűjtögeted a volt nyár emlékeit,

hogy melege a télben simogassa szívedet.

Reménnyel várod az új Kikeletet.

Álmok; - Csitáry-Hock Tamás - Van egy álom ...

Csitáry-Hock Tamás

Van egy álom …

Az álom, amelyben egy gyönyörűséges Angyal látogat meg. Szíved Angyala. Leül melléd, látod szépséges arcát, belenézel erőt adó szemeibe, és hallod a világ legszebb zenéjét, a hangját. Beszél hozzád, és te el sem tudod hinni, hogy ez valóság. Hisz’ oly régóta vágytál erre. És most nem tudod elhinni. Pedig itt ül melletted. Néhány pillanatig. Csodálatos pillanatok. De történik valami. Nem tudod, miért, nem tudod, milyen erő hatására, de indulnod kell. Nem akarsz, de menned kell. Elindulsz… és ő veled tart. Veled, míg elérkeztek egy kapuhoz. Megálltok. Ő gyengéden átölel, és elköszön. Te maradnál, de nem maradhatsz. Ő jönne, de nem jöhet. Az álom és valóság kapujában el kell válnotok. Neki maradnia kell. Álmaidban. Neked menned kell. A valóságba. De egy napon minden más lesz. Egy napon a kapu ledől. Egy napon már nem lesz álom, csak valóság. Egy napon az álom és a valóság egy lesz. Eggyé válik. Benne.
Szíved Angyalában.