Szeretettel minden elérhető

Szeretettel minden elérhető

Tudod arra gondoltam,

valóban,

minden viszonylagos a világon,

ami jó néha,

jó, hogy lehet szép mindenki,

de rossz,

hogy miatta folyton megalkuszik,

és a viszonylagossal megelégszik

az ember, a levegő, a víz,

ha tiszta is, csak ahhoz képest az,

és a szint mindig lejjebb zuhan,

szennyezett a jó levegő is,

a tisztának tűnő víz se ragyogó,

a jóság is csak viszonylag jóság,

a levegőről, a vízről, a milyenségét

méréssel meg lehet állapítani,

nem csak a puszta benyomás számít,

de a jóságnak nincs mértékegysége,

                                                         az is csak viszonylagos,        

a jó is csak viszonylag jó,

a rossz is lehet jó valahol,

lehet tiszta a piszkos is,

minden viszonylagos,

az ember pedig

a könnyebb irányba szeret menni,

sok rossz között

jó a kevésbé rossz,

fekete mellett a szürke világos,

pedig talán a jóságnak,

a valódinak,

lennie kellene pontos méretének,

nem lehet viszonylagos,

a valódi

ősidők óta nem változott,

csúcsa az isteni jóság,

ami lehetne cél is akár,

ha az ember nem lenne megalkuvó,

minden viszonylagos ezen a világon,

ez sok minden alól felmenti,

de a világot mégiscsak fel kéne emelni,

erre csak a valódi jóság lenne képes,

persze az sem lehetetlen teljesen,

szeretettel sok mindent elérhet az ember,

persze csak akkor,

ha a szeretet nem viszonylagos.

2010. július 09.

*

Adj reményt! ...

Adj reményt!...

http://www.youtube.com/watch?v=n5DuRzwDBDY

Szavak sodródnak ...Naponta érkezik a hajnalom. Sokszor fáradt, törődött éjszaka után merítek erőt magamnak, hogy felkeljek, hogy indítsam napomat. Kinek kell lélegzetem? Kinek is kell szemem fénye? A levegő pórusain át lélegzem, de olykor a mozdulatok is nagy erőfeszítést igényelnek. Mégis indulok, - erős akarattal kelek, - hogy repüljek, szárnyaljak a napfénnyel, a madarakkal. Versenyre kelek az idővel, a fájdalommal. Vonszolom magam, hogy olykor szárnyalhassak. Beköltözök saját lelkembe, elbújok mosolyom mögé, hogy a külvilág ne vegye észre fájdalmaimat; ablak nélküli világomat. Bántanak a hangok, megérintenek érzések. Játszom!

A napfény simogatón ölel. Megsérthetsz, bánthatsz, de szívemben nem haragot, csak fájdalmat vésel. Lépcsők akadályoznak! Megüthetsz, kisemmizhetsz, de a szeretetemet soha nem veheted el tőlem. Egyedül vagyok! Nem kell, hogy megérts, de ha szavaiddal simogatsz, szárnyra kapok és a csillagokat is lehozom neked és érted! Olykor tévelygek! Segíts a jó ösvényre lépnem! Még látom arcodat, az emlékeket követem, és a fájdalmakat is feledem. Néha nevetni is tudok! Mosolyom mögé csak akkor láthatsz, ha érdekel sorsom. Hiszek és hihetsz bennem, mikor segítő kezem fogod. Álarcok nélkül élek!  Szemem tükrében a szeretetet, a reményt láthatod. Nyitva az ajtóm – beléphetsz rajta, ha baráti kézre vágysz, de a szívemet ne csald meg, mert kapuja – mint a mimóza – bezárul és soha többé nem tudod a falát áttörni. Hozzám hazatalálsz. Nálam lelked otthonra lel. Lásd meg bennem az embert! Ne ítélj, míg nem ismersz! Nem irigykedek. Elfogadom, amit a sors nekem rendelt. Hangom, ha elnémul – lesz talán, kinél hiányom megmarad.

Járd be velem az én birodalmamat, ismerd meg életemet! Adj reményt a szerető élethez!

A szerelem ...

A szerelem ...

Mint értékes könyv ...

Mint értékes könyv ...

Tudod arra gondoltam,
talán, mint egy értékes könyvet,
úgy kapja az ember ajándékba az életet,
de mint ki nem ismeri,
a benne lévő írás nyelvét nem érti,
azt gondolja,
a lényeg a külsejében van,
különböző praktikus dologra,
azt kell felhasználni,
vevőcsalogatónak a kirakatba tenni,
magasítónak,
könnyebb elérésére
az elérthetetlen dolgoknak,
lehet bele pénzt tárolni
rosszabb napokra…
pedig talán nem a borító,
és nem is a lényeg a papír,
ami életbevágóan fontos,
az a szöveg,
anélkül az egész értelmetlen,
az ember ezerszer kérdezi meg,
miért van, mire jó mindez,
pedig a válasz ott van a könyvben,
az írás a szeretet nyelvén van

betűről betűre fogalmazva,
abban a műben van belefoglalva
az igazi,
az élni érdemes élet,
a lényeg, az egyetlen, abban van,
a többit talán elég lenne karbantartani,
a pusztulástól sokáig megóvni,
de a valódi ott van az írásban,
ha egyszer tudja az ember
a nyelvet perfekten,
akkor már nagy élvezet
a szeretet nyelvén olvasni,
és élni az életet.

2010. július 08.

A könnyek

A könnyek

http://www.youtube.com/watch?v=XiMp0YCs644

Mi a könny? – bánat? Leginkább kín szüli, a magányos, fájdalmas éjszakákból fakad.

Ha szomorúak, magányosak vagyunk; ha csendesen gyötrődünk; mikor úgy feszít a fájdalom; egy érzés; emlékezünk egy volt szerelemre; egy régi barátságra; egy kedves pillanatra – sokszor titokban ejtünk könnyeket.

Azt mondják, - a könny az igazság vize, igazgyöngy. Félreérteni nem lehet, a szavak helyett is beszélnek.

Szemünkből nem csak a bánat, olykor az öröm, a boldogság könnyei is hullnak.

Néha olyan jó sírni. Sírni, – csendesen, könnyes szemek fátyolában. A könny táncot jár szempillánkon, esőként folyik végig arcunkon, karcolja szívünket, lelkünket. Nyomot hagy, tűzként éget, olykor megsebez.

Az emlékekkel a könny felszárad, megvált a fájdalomtól, a rossz emlékektől. Megtölti reménnyel, megnyugvással a szívünket.

Könny nélkül nincs ember.

A lélek ...

A lélek ...

Tudod arra gondoltam,

hogy a lélek nagyon mélyen van,

de ha egyszer megsérül mégis,

nincs a világnak olyan orvosa,

olyan ráolvasó varázslója,

amelyik tudna rajta segíteni,

ha már az agy elfelejtette is,

a lélek mélyén még mindig ott a seb,

amelyik teljesen soha se forr be,

és ha a sérülést sérülés éri,

a legkisebb karcolás is nagyon tud fájni,

nincsen elterjedt gyógyszere,

legfeljebb kábítani lehet a beteget,

azt is csak ideig-óráig,

végül a legerősebb szer sem hat már,

és iszonyúan fáj,

talán úgy semmi sem tud kínozni,

mint amikor a sebre újabb sérülés kerül,

nincsen a beteg léleknek

se orvosa, gyógyszere,

de mondják, van valahol,

egy-két helyen a világon

valamiféle csodaszer,

megtalálni nehéz nagyon,

más nem segít csak a véletlen,

de ha az ember találkozik vele,

meggyógyít a létezésével,

a beteg nagyon sok,

de kevés a világon

a gyógyító szeretet.

2010. július 07.

Emlékek erdejében ...

Emlékek erdejében …

https://www.youtube.com/watch?v=mYwn0VKlWp0

Emlékek erdejében élek,

Néha még elérnek a fények

De egyre nagyobbra nőnek az árnyak

És az álmok hozzák vissza a múltat

*

Álom – melódiák szívdobbanása.

Ritmusok a múló időben

Mosolyban, könnyben is benne van

Vágyódás, ritmustalan lélegzet,

Örömteli és fájó pillanatok, emlékek dallamai,

pihentető vagy zaklatott gondolatainkban - a csendünkben.

A szeretetet fogadni ...

A szeretetet fogadni ...

Tudod arra gondoltam,

ahogy az ember távolodik az ártatlan,

a tapasztalatlan gyerekkortól,

amikor lépteit féltő kezek

már nem vigyázzák,

akkor segítségért

a múlthoz folyamodik,

a szülői kézből

kerül a tapasztalatok kezébe…

aki jól ismeri a hideget,

ellene meleg kabáttal védekezik,

a múltnak az emlékei

sok mindenen átsegítenek,

a szakadék felé az ember

nem szalad felelőtlen…

bizony az élete során

a szeretetben is csalódik sokszor,

a régmúlt tévedéseiből tanulva,

saját hiszékenységéből okulva,

felvértezi ellene magát,

pedig a szeretetet

úgy kéne fogadni mindig,

ahogyan az ártatlan gyermekek teszik,

hittel és bizalommal,

nem kételkedve soha,

a régmúlt tapasztalatait nem használva…

igaz, az ártatlan gyermeki naivság

a csalódástól nem véd meg,

de inkább csalódjon ezerszer,

mint bizalmatlanságból,

vezérelve

rossz tapasztalatok emlékeitől,

az igaz szeretet mellett

egyszer is elmenjen.

2010. július 06.

A szív ...

A szív ...

Kanyargós ösvényeken ...

Kanyargós ösvényeken …

Csillagok között hárfazene zeng,

Holdsugáron táncolva,

az álmokban, a lélek vándorlásában

Könnyek és mosolyok után születnek az új csodák,

Szívünkben új remények kelnek életre,

Sorsok lépdelnek kanyargós ösvényeiken

Világíts az éjszakában, ragyogjon szíved,

Csillagszikrákat szórva az ezüstös holdvilágnál

A szeretetben nem csalódhatunk

A szeretetben nem csalódhatunk

Tudod arra gondoltam,

a megszerezhető dolog a világon

nagyon sok,

és az ember gyűjtöget szívesen,

ha valamiből megkíván,

azt mind maga köré raktározná,

nem veszi észre közben,

mikor lépi át a határt,

miből a kevés még boldogság,

ha mániává változott,

elviselhetetlen teher lehet

a határtalan sok,

mindig többet szeretne abból,

amiből a kevés

lehet örömének a forrása,

a sok pedig sok keserűség okozója,

mindig többet szeretne,

és a minél több lesz a veszte,

legyen az bármi, a túl sok

napsugár, eső,

pénz, vagy hatalom,

az embert nem elégíti ki,

tudatlanságában azt hiszi,

még több kell az ideálishoz,

észre nem veszi,

a több már

a kidobni való felesleg,

háborút  okoz inkább,

mint békét,

sok mindent megszerez,

de a mennyiséggel

csak a hiánya növekszik,

csalódást

csak a szeretet nem okozhat

amelyik nem akar kisajátítani,

gyűjtögetni,

egyszerűen csak lenni,

a tökéletesség ő maga,

belőle minél több van,

annál könnyebb lesz az élet,

elbír belőle az ember válla

minden mennyiséget,

bármennyi is felhalmozódik,

soha nem lesz pusztító mániává.

2010. július 05.

Csendes lélekvilág ...

Csendes lélekvilág …

Szótlan esték, holdfény az éjben,

Csillagok sora az égi óceánon

Csendes lélekvilág

Veled álmodok

Fájdalmamba, csendembe újra veled élve

Szólok, szólsz hozzám

Ölelésem az álmokban, árnyakban,

Érzésekben, a kétségeimben

Köréd szőve szívem minden rezzenését,

Lelkem irántad való hiányát.

Figyelni folyton

Figyelni folyton 

Tudod arra gondoltam,

azért, hogy a felszínre ne törjön a gonosz,

az embernek kell  figyelnie folyton,

hol itt tapossa el a fejét,

hol pedig ott vív vele kemény csatát,

de talán

a legrosszabb rossz

nem támad kívülről,

mint egy élősködő,

ott van az emberben legbelül,

szép is lenne az élet,

ha harcolni vele nem kéne,

megfontolatlan

még a szó is sebezhet,

igaz, közülük nem az ártatlan,

az ember nem figyel egy pillanatra,

kimondja ami legbelül van,

a háború máris rászakad,

a szót meg kell fontolni jól,

elvenni az élét, mást ne sértsen,

bizony, sokszor, szinte lehetetlen,

a rakoncátlan rossz előtör hirtelen,

ő már csak olyan,

elnyomják százszor,

százegyedikre mégis kitör,

ha már egyszer életre kell,

nehéz vele megküzdeni,

az örökös figyelem fárasztó nagyon,

úgy nem lehet önfeledten hömpölyögni,

de talán,

ha az ember önmagából a rosszat

még csírázás előtt, magvában irtaná ki,

nem kellene a növekvő sárkánnyal küzdeni,

a gondolat békés gondolat lenne,

mag nélkül a rossz nem szaporodnia,

az élet lehetne olyan,

mint a medrét soha el nem hagyó folyó,

amelyiket nem kell korlátozni,

amelyik békéjével örömére van a világnak.

2010. július 02.

Álomországba ...

Álomországba ..

https://www.youtube.com/watch?v=7ryHcYfr5tk

.

Csillagzene szárnyal

a holdfényes éjszakában

Homályos, szelíd fények

csordultig töltik a csöndet

Elcsendesítik lelkünket,

elringatnak bús világunkban

Tündérország kapuján kéred

bebocsátásodat Álomországba

A holnaptól félve ...

A holnaptól félve ...

Tudod arra gondoltam,

az ember nem ismeri a holnapot,

ezért még a gondolata is félelemmel tölti,

valamiben, ha hisz is,

leginkább csak a rosszban,

a jóban mindig kevésbé bízik,

talán,

mert a világban nyitott szemmel jár,

és hát igen, egyszer megjelenik a rossz,

szinte bizton,

az ember fél a holnaptól,

sokszor elfelejtkezve a máról,

megtesz érte minden tőle telhetőt,

de hiába dob rá homokot itt,

fejét a gond hamarosan felüti máshol,

ha már elmúlt a felelőtlen ifjúág,

az életnek a nagy részét

harc teszi ki a szebb a holnapért,

közben pedig pontosan tudja,

az élet már csak olyan,

a rémet el nem kerülheti,

a rosszat végleg senki el nem ijesztheti,

kevés az idő,

a holnapért a tennivaló sok,

az érte folytatott küzdelemben

az ember sok minden mellett elmegy,

ami a félt jövőt megsegíthetné,

de mert nem bízik,

a lélek erejében nem hisz,

pedig talán,

ha útja során elraktározná,

a lélekből sugárzó energiát

nem apródonként elpocsékolná,

ha hinne jótékony hatásában,

akkor a rossz,

ami előbb utóbb az embert utoléri,

sokkal elviselhetőbb lenne,

még a legkegyetlenebb viharban is

a tavaszt érezné.

2010. július 01.