Tartós boldogság ...

Tartós boldogság ...

http://www.youtube.com/watch?v=X1wdwAwWg4A

  

Tudod arra gondoltam,

hogy az embernek vannak örömteli,

ragyogó szép pillanatai,

de amit egy rossz szó is el tud rontani,

de talán az ilyen pillanatnyi,

az ilyen könnyen múló boldogság,

amit elfúj az első hideg szél,

az csupán csak egy felületes érzés,

olyan, mint mikor a télben,

percekre, megtévesztően

tavaszt jelezve, előbújik a Nap,

a tavasznak is,

a valódi örömnek is be kell érnie,

a napsütés nem csinál tavaszt

ott, ahol még az uralkodó a hideg,

örömök jönnek,

de őket a felhők elűzik könnyen,

a Nap, hogy megmutassa magát tartósan,

hogy fényével melegítsen is,

ahhoz a tavasznak kell elérkezni,

a tartós boldogság, érett boldogság,

ami nem pottyan le,

mint a fáról a gyümölcs,

ami a szeretettől foganva

megül a lélekben,

akkortól a rossz szó, a rosszakarat

csak olyan, mint tavasszal

a télről itt felejtődött hideg fuvallat,

csak addig fázik tőle az ember,

míg újra fel nem melegíti a Nap,

míg átjárja újra

a szeretet kihűlhetetlen melegsége.

2010. márc. 19.

Mosolyog a tavasz

Mosolyog a tavasz

Korán ébred a Nap, előbújnak a sugarak.

Lágyan simogat, már melenget az éltető Napocska.

Időnként tavaszi eső öntözi a földet, majd szivárványkoszorút

fon az égboltra a fénysugár.

Víg madárdal zengedez a ragyogó kék ég alatt.

A szellő is felébred, vidáman incselkedik, kergetőzik játszva a felhőkkel.

A virágok a kertben – mosolyogva,  a Nap felé fordulva illatoznak.

Pillangók lebbennek szirmaik felett - aranyban csillogva.

Susognak a fák, a bokrok, - galambok turbékolnak szerelmesen.

Az estékben becsukódnak a szirmok - szundikálnak reggelig.

Meghitt csend öleli körbe létünket.

Mosolyog a világ – új üzenetet hoz a tavasz.

A barátok ...

A barátok ...

 

Két ember közti szeretet ...

Két ember közti szeretet ...

Tudod, arra gondoltam,

hogy két ember,

ha nincs köztük a szeretet,

lehet egymással a legjobb szándékú,

kerüljön egymáshoz bármilyen közel,

a fal mégis ott marad közöttük,

az én fala a te falába ütközik,

lehet közös a gondolat,

közös a cselekedet,

akár egy fedél alatt élhetnek,

külön maradnak az érzések,

de ha egymást ketten szeretik,

ha a kettő egymás szívébe költözik,

akkor ez a külön megszűnik,

akkortól egy lesz az érzés is,

mint valami indigó,

egyet ér az öröm fénye,

és mégis ketten örülnek,

egy a bánat sötétsége,

és ketten sírnak tőle,

akkortól az ember felelős

nem csak a gondolataiért,

nem csak a szavaiért,

de még  az érzéseiért is,

hiszen a fájdalma fájdalmat okoz

annak, aki kincsként őrzi őt a szívében,

ha két ember szereti egymást,

akkor fontossá válnak

a lényegtelennek hittek,

az se mindegy már,

milyen ruhába bújik az ember,

a kincsnek kincshez méltón kell öltözni,

kincshez méltón élni,

nem az elvárás miatt,

hanem, mert nem illik

más lelkében rendetlenséget csinálni,

jó dolog, ha szeretve van az ember,

de attól nagy lesz a felelőssége,

már nem gondolhatja,

hogy az élete a sajátja

felértékelődik annak a léte,

akit szeretnek, ha az élet kincs,

szeretve dupla kincs,

már nem lehet felelőtlen vele,

sokkal jobban óvnia kell,

hiszen az ő léte

másnak a legdrágább értéke.

2009. márc. 19.

Aki szeret ...

Aki szeret ...

Tudod arra gondoltam,

hogy legtöbbször az élet olyan,

mint a valamikor

kristálytiszta levegőjű város,

amit lassanként

a sok károsító anyag eláraszt

mitől idővel szmog keletkezik,

egyre csak vastagodik,

hiába minden várakozás,

nem jön a tisztító, szabadító szellő,

a friss oxigén kevés,

vagy talán nincs egyáltalán már,

az ember nem is tudja miért,

hogy nagyon fáradt,

és nagyon életunt,

de aki szeret,

nem adja fel egykönnyen,

szeretetből mindent megtesz azért,

hogy az örömtelenség nehéz levegőjét

az öröm tisztító frissességével kergesse szét,

nap anélkül nem múlhat,

hogy szeretetével ne okozna

akárcsak egy apró,

mosolyt csalogató örömöt a másiknak,

hisz aki szeret, annak a legfontosabb dolga,

fontosabb minden gondjánál,

és minden bajánál,

hogy a fullasztó szmogból

felszabadítsa a másikat,

és ha egyszer végre a sötét felhőkön át

keresztülragyog a Nap, az áldott,

az kettős öröm,

öröm annak is, aki kapja,

és annak, aki kiváltja.

2010. márc. 18.

A semmibe indulok

A semmibe indulok

https://m.youtube.com/watch?v=BBtyLIZzqqw

Hangom lassan elnémul,

Sorsom mégis az enyém:

Senkivel nem cserélnék.

Távol járnak a gondolatok,

Csendesen a semmibe indulok:

Titkok ölelik lépteimet.

Elfutottak a pillanatok

Jártam árnyak és fények közt:

Tétova álmok lelkem mélyén.

Szememben öröm és könny,

Szívemben boldogság, fájdalom:

Szeretetem örökkön örök.

Ha haszontalanul ...

Ha haszontalanul ...

Tudod arra gondoltam,

hogy rossz belegondolni,

de az ember haszontalanul él a világban,

mindent csak azért tesz,

hogy jó legyen az élete,

hogy a saját élete legyen jó,

ha jó is az ember,

nem a világért, csupán önmagáért,

a saját üdvéért, a saját nyugalmáért,

a jó ember se hoz hasznot,

talán csak kevesebbet rombol,

még a legjobbunk is többet árt

szűkebb otthonunknak

a Földnek, mint amennyit használ,

az ember nem véletlen érzi,

hogy nem marad utána semmi,

de elfogult magával még így is,

még ezt is tévesen gondolja,

mert szegényebb lesz a világ utána,

rosszabb, mint amilyen volt előtte ,

szennyezettebbek lesznek a vizek,

nehezebb lesz a levegő,

mérgezettebb az anyaföld,

mihaszna az ember a világon,

hasznot nem,

csak haszontalanságot hagy maga után,

még ha nem is mérhető a kár,

amennyit egymaga okozott,

amit összességében teszünk,

attól katasztrófába kerülhetünk,

de talán van egy esély,

hogy mégis hasznossá legyen,

ha csak egy kis pontjának is a világnak,

szinte mérhetetlen az a haszon,

de ha mindenki annyit hozna,

a Föld,

mint a csillagos ég úgy ragyogna,

akkor már senki nem élne hiába,

ha a szeretete fénye világítana,

ha a másik embernek utat mutatna,

akkor,

mint ahogy értelme van az esőnek,

úgy értelme lenne az  ittlétünknek,

az eső életet ment,

az egész élővilág életét menti meg,

a szeretet csak egy másik emberét,

vele már értelme van a létnek,

mert akire szükség van,

ha csak egy kis pont is az, amelyik

a szeretetétől virágba borul,

akkor már az egész nem hiábavaló,

hiszen van valaki ezen a világon,

igaz, csak egy pontja a világnak,

aki ettől a szeretettől érzi azt,

hogy érdemes élni,

és ha van ilyen,

akkor már érdemes volt megszületni.

2009. márc. 18.

Arany-zöldben ...

Arany-zöldben …

Arany-zöldben ragyog a természet.

Susognak a bokrok, a levelet bontó ágak a kertekben, a parkokban.

A kibomló rügyekből pillanatról pillanatra virágba borulnak a fák.

Zengedezve fészkelnek, építkeznek a madarak.

Azúrkéken  ragyog az ég, benne felhők kergetőznek  a friss szélben.

Megtelnek az utcák, a terek – szíveinket kitárjuk egymás felé.

Ragyog az áldott, melengető Nap!

Köröttünk a tavasz gyönyörűsége, illatárja.

Az igazi szerelem ...

Az igazi szerelem ...

Simogatón ...

Simogatón ...

Alkony száll a világra, átölel az este

A csillagok ránk hajolnak, a Hold fénye simogat.

Elpihennek a nappal gondjai, megérkezünk csendünkbe.

Elbúcsúzunk a valóságtól, betakarózik szívünk.

Tovább élünk álmainkban, amíg a hajnal felrepeszti azokat,

Elköszönve az éjszakától, - elindulva a reményteli új napban.

Mint a fogaskerék ...

Mint a fogaskerék ...

Tudod, arra gondoltam,

talán van valahol egy képlet,

ami egyenlő a kiegyensúlyozott,

a harmonikus,

az elégedett emberrel,

csak hát mi azt nem ismerjük,

ha ismernénk, se tudnánk,

vele mit is kezdjünk,

azért lehet,

hogy annyi sok bajtól szenvedünk,

mert csak véletlenszerűen találgatunk,

hol ebből van több bennünk,

hol a másikból van sokkal kevesebb,

mitől van, nem tudjuk,

csak érezzük,

nem működik harmonikusan a testünk,

elfogy az egészségünk,

és vele fogy a türelmünk,

egyre rosszabbul látunk,

de azt jól látjuk,

hogy szép lassan elkopunk,

van, ami hiányzik belőlünk,

másból a kelleténél

sokkal több van bennünk,

de vajon a léleknek

nincsen optimális állapota,

amikor kiegyensúlyozott,

amikor jobban már

nem is érezhetné magát?

neki is van ráerőltetett túlfogyasztása,

és rengeteg fájó hiánya,

hogy mikor érzi magát legjobban,

azt senki se tudja,

az sok véletlen

véletlenszerű találkozása,

vagy az is lehet,

hogy neki is van optimális képlete,

amikor nem inog,

amikor biztos lábakon áll benne a szeretet,

amikor nem kell háborúzni érte,

mikor hálásnak se kell lenni érte,

amikor ad, és közben nem vesz el,

amikor tökéletesen betölti feladatát,

akkor az addig zaklatott lélek

olyan lesz,

mint akit kicseréltek,

a harmónia,

amit a külvilág felé sugároz,

az embert olyanná teszi,

mintha egy másik,

addig ismeretlen lélek lakna benne,

de mert csak találgatja,

hogy mi a jó neki,

az embernek zaklatott a teste,

és zaklatott a lelke is.

2009. márc.3.

Bennünk rejtőző érzések ...

Bennünk rejtőző érzések …

Remegő sugarak, mélyeket lélegző napok

A végtelenből ránk hajoló felhők

Bennünk rejtőző, belőlünk fakadó érzések

Szempilláink mögött öröm és bánat

Szikrázó kékség a horizonton a Nap mosolyában

Virágok ezernyi színe, erdő, - mező ragyogása

A múló pillanatokban,

A lassan, csendesen bezáródó időben.

Elhalványodnak a fények, már a felhők integetnek.

Minden múlandó – csak a szeretet maradandó.

Múltunk elszállt, jövőnk már nincs,

Megmarad az, amit szívünkben őrzünk.

Félelmek bennünk és csodákra sem várunk.

A titkokról is fellebbent a lepel,

 és nem értjük már az életet.

Zaklatott lelkünk sem véletlen.