Mosolyt csalva ...

Mosolyt csalva ...

https://www.youtube.com/watch?v=FBuckMSZNwY

  

Tudod arra gondoltam,

ha egyszer a virágok

világra szóló bált tartanának,

és ha ott a kényes, igényes rózsa lenne

a bál szemet kápráztató királynője,

a hóvirág pedig olyan győztese,

aki előtt minden virág tisztelettel fejet hajt,

hiszen ő tisztának megmaradva,

háború nélkül győzte le

a legzordabb, a legkegyetlenebb telet,

ő lenne a virágok között

leggyengébben is a legerősebb,

akkor az ibolya

egy olyan virágáruslány lehetne,

aki a figyelmet szerénységével,

halk szavával,

csodás illatával,

szépséges színével vonná magára,

amikor a bálterembe belépne,

egy pillanatra a levegő is megállna,

a zene is megnémulna,

ő pedig csendesen, kedvesen,

minden virágot ismerősként üdvözölne,

hisz ő egy olyan kicsinyke virág,

aki igénytelenségével

megél a világ szinte bármely táján,

elég neki, ha van föld, és víz is van,

a legtávolabbi,

legszegényebb vidéken is

mosolyt csalogat kedvességével

a fáradt vándor szívébe.

2010. márc. 22.

A tavasz illatával - március

A tavasz illatával – március

A hó már messze jár, elpihent felettünk a tél. Olykor még erejét fitogtatva egyet-egyet rúg,

de serken az élet - a természet ébredezik. Március érkeztével egy új tavasz köszön be hozzánk. Néha még zúzmarát, ködös párát szór szét felettünk s télutó. Sötét felhők gyűlnek össze az. égbolton - eltakarva az éltető fény útját. Tavaszi zápor, vagy csendes eső öntözi a földet. Az ébredő Nap színeket fest az azúrkék égi óceánba. Simogató csókot lehel a duzzadó, zöldellő pólyás rügyekre, levélhajtásokra. Életre csókolja a bokrokat, fákat, színes tavaszi virágokat.
Rigók, apró kis madarak csivitelve köszöntik a reggeleket, - madárdal melódiák zengnek egész nap. Galambok turbékolnak szerelmesen a háztetőn. Márciusi szél futkároz a tájon. Csillognak a még hideg fények a hullámzó vizeken.

Bíbor színt fest az alkony a horizontra. Meghittebbek az esték, s a Hold ezüst fénnyel ragyogja be az égi óceánt. Hamiskásan kacsingat ablakunkon. Eljárja táncát csillagai által kísérve, majd elköszönve - tovább vándorol égi útján. Helyébe a hajnalcsillag lép,

vigyázva az álmokat.

Hangtalan léptekkel köszönt a hajnal. Az ég kékjébe új nap kél.
Megérkezett végre március, a kikelet. Ébred a szunnyadó természet.

Örülünk a zöldellő világnak, a virágba boruló fáknak; bokroknak;

minden egyes virágnak; az esőcseppeknek; a felhőknek; a fényeknek.

Mindannak, ami az élet újulását, a tavaszt jelenti.

A tavasz illatával köszöntünk kedves MÁRCIUS.

Kikelet hava - Március

Kikelet hava - Március

http://youtu.be/2EpWiskShuY

A sokáig várt hónap,
a „kikelet” hava,
azok közé a sellőhöz hasonlító
társai közé sorolható,
miknek más az eleje, és más a vége:
március kezdete még a tél,
de a folytatás az már a tavasz,
ha innen nézzük: még,
ha onnan figyeljük: már,
s ha márciusban hó esik is,
jogosan esik,
akkor is, ha itt-ott
már a tavasz virága nyílik…
mert ebben a hónapban
lehetséges minden,
a tél rúghat még nagyokat,
de az is előfordulhat,
hogy türelmetlen a tavasz:
nyílik az az apró, esendő,
de gyengeségét meghazudtoló virág,
kis csilingelő fejével,
ha kell, még a hó alól is
kíváncsian tekint ki a hóvirág …
márciusban semmi sem biztos,
eshet a hó is, lehet sok szép tavaszi nap is,
hol az egyik,
hol a másik győzedelmeskedik,
ma még hideg tél van,
holnapra megérkezik a tavasz,
de lehet, hogy a zimankó nem hagyja magát,
s harmadnapra ő veszi át az irányítást:
az ember pedig hol kigombol,
hol pedig nyakig húz kabátot,
egyedül, az az apró kis fehér virág,
ami jelzi biztosan,
legyen akár hosszú, hideg a tél,
vagy gyorsan érkező tavasz,
hogy a télnek vége hamar,
hogy a tavasz a kertek alatt itt jár.

2013. február 27.

Lelked ajtaja ...

... lelked ajtaját ...

A tudat segítségével ...

A tudat segítségével ...

Tudod arra gondoltam,

ahogy az ember a fekete földből

fokról fokra sudár fává növekszik,

úgy megy szépen lassan visszafelé,

először egyenesen tart az ég felé,

majd a lehetősége csúcsát elérve,

mint aki magát meggondolja,

lefelé kezd görbülni,

mint egy jelezve,

a kirándulásnak lassan vége,

ennyi adatott, így a természetes,

de van az emberben valami,

mert kell lenni,

ami nem csupán a földből van,

ami jó esetben nem visszafelé igyekszik,

aminek folyamatosan felfelé kéne törekedni,

talán segítségével a tudatnak,

mindig feljebb kellene jutnia,

bebocsátásért nem a földet,

az eget kéne ostromolnia,

az ember élete során okosodik,

de a bölcsességben nem igen fejlődik,

talán, mert én középpontú a tudata,

kívülről a történéseket nem látja,

ha messziről gondol vissza a múltra,

nem tud építkezni belőle,

csak a pofont látja,

és nem emlékszik az ahhoz vezető útra,

hogy belőle okulhatna,

nem tud elszakadni a saját igazától,

a saját tévedésétől,

pedig talán

lehetne mindegyik egy külön tananyag,

lecke, hogy az ember általa,

a kívülről töpörödő

egyre magasabbra kerüljön belülről,

a pici emberben óriás is lakhatna,

de ha eltéved a tudat,

az ember végképp rossz úton halad,

de talán, ha a szeretet segíti kilépni önmagából,

ha nem az énben toporog szerencsétlenül,

messziről talán látni jobban,

el hol is rontotta,

és ha javítani nem is tud a múlton,

talán tanulhat belőle,

és legközelebb,

idő híján talán egy másik életben,

ugyan azt a hibát el nem követi.

2010. márc. 05.

Új ébredés ...

Új ébredés …

A szívekben új remény

A természet új életre kél,

Nő a fű, milliónyi kis levél,

Zöldbe boruló új ébredés

 *

Ébredezik a természet.

Tavaszi fények vágják el a felhőket, azúrkékre festve a horizontot.

A hideg, csípős reggeleket enyhélő nappalok követik. Friss illatok töltik meg a levegőt.

Remény ébred a szomorú szívekben is, - ujjongva a tavasznak.

Az azúr égbolton fehér bodorfelhők úsznak, a fátylakon át fénybe öltöznek az örökzöldek.

Rigóének zeng a végtelen óceánon át, a tavasz kedves mosolyával élénkülő,

friss, vidám színek beleszeretve az ébredésbe, - új dallamokat szülve

Elvehetetlen otthonunk ...

Elvehetetlen otthonunk ...

Tudod arra gondoltam,

talán az életben a legfontosabb,

hogy az ember érezze biztonsággal,

elvehetetlen otthona van a világban,

de hogy az egész legyen az otthona,

sok kis biztos pont kell hozzá,

az otthon talán az,

ahol kibújik a merevítőkből,

ahol a púdert lemossa magáról,

ha nem kell félnie attól,

elveszítheti, amit a magáénak tud,

mert a gyomorban görccsel,

a bizonytalanságban,

nincs otthon az ember sehol,

az egész világ otthon,

ha otthon az, ahol az ember

a fejét álomra hajtja éjszaka,

ha nem gondol arra,

majd a többiek mit szólnak,

ha reggelre kelve kócos a haja,

ha meggyűrődött az arca,

otthon talán az,

ahol az ember lehet önmaga,

ahol önmagának lenni nem bátorság,

amikor tudja, mert megtapasztalta,

akkor is szeretve van, ha nincsen rajta az álca,

és minél több helyen érez így,

annál nagyobb a boldogsága,

hogy a helyét megtalálta,

hogy otthona van a világban,

otthon lehet egy kapcsolat,

és abban is maradhatnak hontalanok,

ha az ember nem érzi azt,

hogy önmagáért szeretik,

ha az elvárások mások,

igazán akkor érzi jól magát a világban,

ha otthon érzi magát a lakásban,

mindenféle kapcsolatában,

a szerelemben, és a barátságban,

vagy akár a versben,

ha otthona van bennük,

akkor, mint a kincset, szeretettel óvja,

mert mindenki vigyáz az otthonára,

ha nem csak bérlő, ha tulajdonostárs,

mert nincs a világon jobb annál,

mint otthon lenni lakásban, kapcsolatban,

szeretetben, barátságban,

vagy akár a versben,

vagyis mindenben,

ami kapcsolódik az emberhez.

2010. márc. 04.

Béklyóba ...

Béklyóba …

Csábít a messzeség,

De hova is mehetnék.

Bilincseim merevek,

Gátjaim béklyóba kötnek

Szívem mélyéről

Messze szálló sóhajok,

A határtalan végtelenbe:

A múló idő átölel

Lelkembe zárt vágyaim

Végleg megfakultak,

Örök emlékként

Álmaim mélyén maradnak

Bánat cseppentette ...

Bánat cseppentette …

Soha ne feledd a fájdalom,

a bánat cseppentette könnyeket.

A szívedbe nézz és emlékezz …

Akinek nincs gyereke ...

Akinek nincs gyereke ...

Tudod,

anyám mondta valamikor,

akinek nincs gyereke,

az nem tudja, mit jelent örülni,

de azt se tudhatja,

milyen az igazi bánat,

ezen én annyit változtatnék,

aki nem szeret,

az nem tudja mi a fájdalom,

igaz, azt se, mit jelent igazán örülni,

de megéri-e?

persze, mikor az öröm jut,

az ember hiszi, mindent megér,

ki gondol arra, aki ma nagyon boldog,

egyszer annyira lesz boldogtalan,

a szeretet,

amelyik nem gyógyul magától,

egyszer véghetetlen bánatot okoz

minden nem múló szeretet,

vagy így, vagy úgy,

de a halál mindennek véget vet,

aki itt marad,

minél nagyobb a szeretete,

a fájdalom annál nagyobb lesz benne,

megéri, mikor a boldogságnak

már nyoma sincs,

megéri az őrjítő fájdalom,

vagy jobb lett volna bele se kezdeni,

talán jobb is annak,

aki soha nem szeretet,

nincs múló öröme,

de sírig tartó fájdalma sincsen,

ha ennyi az élet, akkor biztos,

hogy nem éri meg,

de ha a szeretetet át lehet vinni

a túlsó partra,

akkor minden fájdalmat megérdemel.

2008.

Tanulj meg ...

Tanulj meg ... 

Az ember szeme ...

Az ember szeme ...

Tudod, arra gondoltam,

hogy az ember szeme

csak arra alkalmas,

hogy a mulandó pillanatot lássa,

csak abból tud ítélni,

valójában nem tudhatja

a hosszútávú következményt,

mikor egy almát vesz a kezébe,

mielőtt megkóstolná,

jól megnézi,

hibátlan-e, szép-e a színe,

jó-e az illata,

majd figyelmesen megízleli,

és ha minden rendben van vele,

akkor többet is vesz belőle,

ha szemre kiváló, ha ízes az alma,

azt gondolja, mindent tud róla.

igen, tud róla mindent,

amit kívülállóként tudni lehet,

csak azt nem,

hogy mikor már minden eltűnik belőle,

ami hasonlít az eredetire,

használni, vagy ártani fog neki,

hiszen a mérgek

szabad szemmel nem láthatók,

nem tudni sok van,

vagy egyáltalán nincs benne,

ahogy az almát választja,

úgy választ magának társat egy életre

az ember, megnézi a külsejét,

jó esetben próbálja belülről is megismerni,

és ha jónak ígérkezik,

mondjuk, mert jó valóban,

akkor kimondja

az életre szóló boldogító igent,

és ez így is van jól,

nincs az embernek eszköze,

ami kimutathatná,

hogy az a másik,

legyen az szép, okos, jóságos,

milyen hatással lesz rá,

és ő milyen hatással lesz arra a másikra,

hogy az a kapcsolat építi,

vagy rombolja a már meglévőt,

segítségével szárnyalás,

vagy nehéz robot lesz az élet,

kívülről nem látható,

hogy milyenek a hullámok,

amik találkoznak,

erősítik, vagy gyengítik egymást,

kiegészítik, vagy kioltják egymást,

az ember szeme alkalmatlan

a lényeges meglátására,

de nem is kell hozzá látni,

mert nem lehet megkeresni,

a megfelelő hullámok

maguktól találkoznak,

ha találkoznak

elkerülhetetlenül eggyé válnak,

akkor pedig duplázódik a bennük rejlő erő,

ha mindig csak kioltják egymást,

akkor soha sem derül fény arra,

hogy milyen szép lehet az élet,

ha jó időben,

jó helyen egyszerre vannak

azok az egymást erősítő hullámok,

ahhoz képest,

a kettő egymásra hatásához képest,

szinte feledhető is,

hogy milyen volt az alma külseje,

milyen az íze.

2009. febr. 25.

Álmok után ...

Álmok után …

https://m.youtube.com/watch?v=Jv9vWc1oxUc

  

Korai alkonyokban vigasztalan homály. 

Esti árnyak mélysége, szemünkből elszálló fények. 

Függönyök hullnak, ablakok, ajtók zárulnak. Suttog a sötét. 

Kérdéseinkre választ nem kapunk. 

Az emlékek számunkra már az életet jelentik. 

Barátságok, - érzelmek, - kegy, - áldás és szeretet – szeretteink ölelésében.

Álmok után a hajnal lélegzete a csöndben, a hirtelen kinyíló fényekben.