2015. augusztus 29., szombat

A szeretet csodatévő vonatán



A szeretet csodatévő vonatán

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember vágyik
a felhőtlen boldogságra,
pedig az a madár olyan,
amelyik felrepíti
szerencsés kiválasztottját
a szédítő magasságba,
s, ha a tápláléka fogytán,
mindjárt le is ejti
szerencsétlen áldozatát...
de talán van boldogság másféle:
lehet boldogság
a szépséges táj közepén
önfeledten meglesni,
ahogy a guruló Nap
a Földdel bújócskázik
oly nagyon pajkosan,
ahogy a fák lombjai
összeborulnak sutyorogni,
miközben az ágaikon
ugrándoznak
a vidám kis mókusok...
talán pont az önfeledés adja
a belső béke boldogságát,
azt, a békét sugárzó táj nyújtotta
kívülről jövő érzést
kellene megtalálni,
és megtartani belül,
a megingathatatlan békét,
amit nem ront el a kint tomboló,
a viharos háború...olyan béke az,
amibe elfér a gyász szomorúsága,
és az öröm vidámsága,
de, ami a gyilkos háborút
hírből se ismeri:
oda lenne érdemes egyszer
a szeretet csodatévő vonatán
eljutni örökre.


2015 augusztus 27.

A barátság ...

A barátság ...




A Nap a felhők mögül ...



A Nap a felhők mögül ... Egy pillantás ...

      Virágok tarkították az ösvény mindkét oldalát – ameddig a szem ellátott. Madarak röpdöstek, csiviteltek. Erős, illataroma szárnyalt a légben. A tisztáson egy tavacska volt. Partján kis faházak álltak. Az egyik ház felől beszélgetés foszlányait lehetett hallani. Kellemes, barátságos volt a hely. A tó másik felén nagyobb épület állt, a tábor központi épülete. Mellette közvetlenül színpad volt építve.
A látvány káprázatos. Mindenhol virágok, fák, bokrok. Pergolák adtak árnyat a pihenőknek. A központi épület felől finom illatokat hozott a szellő.
Elindult a recepció épülete felé. Régi, kedves ismerősként fogadták. Átvette a kulcsokat és bement a házba elrendezkedni. Érezte szemében könnyeinek melegét, s szívében feltolultak az emlékek. Hamarosan megérkezett lakótársa is.
     A házból kilépve minden vibrált a fényben. A főépületbe mentek, a megnyitóra, majd vacsora következett. Ezután pedig irodalmi műsorral telt az este. Teljesen körbezárták az érzések. Könnyezve, mosolyogva élte át a felolvasott verseket, írásokat.
Nagyon sokáig volt együtt a társaság. Jóval éjfél után tértek be faházaikba pihenni.

     A másnap reggelivel kezdődött, ezután mindenki a neki tetsző programon vett részt. Szeretettel figyelte a fafaragókat, a festőket. Végigjárta a környéket, nagyon sokat fotózva. Leült egy padra, hallgatta a madarak énekét, figyelte a fények - árnyak játékát. Szívével is végigfotózta a látottakat.
Ebéd után kicsit pihentek. Lágy zene szólt távolabbról. 3 óra előtt újra összegyűltek a központi épületbe és mindenki nekiállt a vállalt feladatának. Részt vett az előadásokon, melyek az esélyegyenlőségről, a mozgáskorlátozottak akadályozottságáról, életükről szóltak. Sok értékes, érdekes témát boncolgatott az előadó. Vegyes érzésekkel hallgatta. Sok minden örvénylett benne. Érzelmek és gondolatok teljes összevisszasága kavargott lelkében.

     „A tánc és a zene bennünk van. Mindkettő örök.”
– ennek jegyében telt az este! Vacsora után  szabadtéri program volt. A tóparton és a színpad körül kerti mécsesek világítottak, az asztalokon gyertyafény lobogott a szürkülő estében. Egy gitárpáros lágy akkordjai szóltak. A zene beburkolta, körülölelte, rabul ejtette. Merengve hallgatta, felnézve a bársonypalástú horizontra. Jól kivehető volt a tópart és a távolabbi terület az estben. Tücsökzene és békakoncert zengett, a víz is dallamokat dúdolt, a szellő szárnyán szárnyalva tova. Mesés volt a horizont. A csillagok megjelentek felettük, sziporkázó fényük kiemelte az égbolt szépségét. Úgy érezte, a dallamok szárnyán szállt ő is a végtelen felé. Az érzések nagyon mélyen érintették, átölelték. Ilyen repülésben még soha nem volt része. A zene, a ritmus hatására emelkedett, szárnyalt egy másik világ felé. A vízen ragyogtak, csillogtak a fények – a színpad felől végigpásztázva a tavat. Nagyon kellemesen érezte magát. Ritmusosan együtt mozgott a lengedező szellővel.
     A gitárhangok elnémulása után a csend telepedett a tájra, de csak pillanatokra. A színpad szélén hangoltak a zenészek, a színeffektusokat állították be, majd hirtelen kigyúltak a színes fények. Csinos táncospár jelent meg kézen fogva a színpadon. Megszólalt a zene. Kellemes latin melódiák töltötték be a teret. A pár latin táncokat mutatott be: salsát, szambát, mambót, cha-cha-chát és pasodoblét. Repültek a zene, a tánc, a ritmus szárnyain. Testük minden íze hangsúlyosan dobbant.
Ahogy hallgatod ezt a zenét, ahogy nézed a táncosokat, - szárnyalsz, - egy ütemben dobog a szíved a ritmusra, lüktetsz a zene ütemére és úgy érzed, az egész életed ritmus, szárnyalás – a csodák birodalmába.

Hajnal felé járt az idő, mikor szobájukba tértek. Még sokáig beszélgettek az eltelt, kellemes  estéről.

     Borongós reggelre ébredtek. Talán a szomorúság a búcsúzás miatt nyomta rájuk bélyegét. Reggeli után összecsomagolt, még egy búcsú kávét megittak közösen, majd 10 órára összegyűltek, hogy értékeljék az elmúlt napok eseményeit, kiosszák az elért helyezések díjait. Ő is több ajándékot vihetett haza.
Mikor barátnője megérkezett, hogy hazavigye, - szeretettel és kicsit fájó szívvel búcsúzott régi és újdonsült ismerőseitől. Az úton hazafelé haladva szíve mélyére tárolta el az átélt, megélt események emlékét.
Már kora délután volt, de a Nap a felhők mögül még csak most somolygott ki – ébredezve – arany ruhájában.

Isten adta lehetőség



Isten adta lehetőség
Tudod arra gondoltam,
Isten az embernek
valódi lehetőségeket ad,
mik faragatlan téglák,
munka velük sok van,
de belülük kihozni lehet csodát...
vele szemben viszont
az ördög készet ad,
nem valódit, az is igaz,
de könnyen megszerezhetőt:
amit ő kínál,
az a hazug mosoly,
a hazug szó,
a hazug szeretet,
a hazug hit,
mind eleme lesz
a hazug életnek...
a valótlanságból épülő élet
előbb utóbb összeomlik,
de, ha valaki ellenáll
az ôrdög csábításának,
(ha képes rá)
annak sincs könnyű élete,
ami van se olyan látványos,
érte megmosolyogják sokan,
sokszor gúnyosan,
mások meg irigylik
hihetetlen bátorságáért,
s a függetlenségért gyűlölik:
de talán az olyan élet
a folytonos ellenállás miatt
lesz egyre szilárdabb...
nem könnyű nemet mondani
az ördögnek,
(pedig semmit nem erőszakol,
csak könnyebb felet mutat)
még akkor sem,
ha az ember tudja,
hogy az a virág nem valódi,
de messziről nézve
jól mutat mégis...
hazugság, hogy a hazug élet
egyszerűbb lenne,
talán, csak látszatra könnyebb,
de egyszer
az ördöggel cimboráló,
az igazság helyett
a hazugságot választó
könnyű életre vágyó ember
fejére omlik biztosan.


2015. aug. 25.

A végtelen felé



A végtelen felé

Eső szitál
Hűvös, nyári ég
Szürke fellegek
Hullámzik a szél
Sodorja a kertben
az akác virágfüzéreket
Galambok szárnyaiba
a szél belekap,
a végtelen felé
madarak szárnyalnak
Fut tova felettünk
egy augusztusi nap

Kiszolgáltatottság ...



Kiszolgáltatottság …

Tudod arra gondoltam,
hogy a levél sorsa,
ha a fától elbúcsúzik végleg,
teljesen ki van szolgáltatva
a Napnak, a szélnek,
a végső elmúlásnak...
kiszolgáltatott az ember is
gyökértelen, nincs,
mi ehhez a Földhöz kösse,
itt csak
az ismeretlentől való
félelem tartja,
csapódik ide oda,
mint egy bábú,
mit rángatnak magasról,
tengeti úgy az életet:
természetes a kiszolgáltatottság
a fáját vesztett falevélnek,
természetes
a gyökértelen embernek...
a levélnek csak volt értelme,
de az ember léte
még értelmet nyerhet,
megkapaszkodhat
a mély gyökerű szeretetben,
a szeretetben, ami köti szorosan
a nélküle sokszor szidott,
de vele csodálatos világhoz.

2015. augusztus 22.

2015. augusztus 22., szombat

Kövesd a szíved ...

Kövesd a szíved ...




Forró láz



Forró láz



Szerelmes dallam száll
a víz felől, - az estben
Esthajnalcsillag ragyog
a bársonyos horizonton
A párok kézen fogva,
andalogva sétálnak
Könny szökik szemedbe,
arcodra homály borul
Fájó szívedben az emlék
Lélek és test határtalan,
benned a kín forró láza ég

A szeretet magasan van ...



A szeretet magasan van ...

Tudod arra gondoltam,
a szakadékba zuhanáshoz
nem kell erőt kifejteni,
de energiát vesz igénybe, sokat,
feljutni a hegycsúcsra:
mindig könnyebb lefelé csúszni,
mint felfelé emelkedni...
a gazdagság magasan van,
a szegénység pedig a mélyben,
hogy valaki lentről,
erőlködés nélkül felkerüljön,
ahhoz isteni csoda,
vagy legalább
egy főnyeremény szükséges...
és a gyűlölet is lent van
a pokol közelében,
az is szegénység, egyfajta,
az ember könnyen kerül oda,
hamar gyűlöl, talál rá mindig okot,
elég, ha másnak más a bőre színe,
vagy, ha más látja szépnek
az általa rútnak tartott világot...
a szeretet magasan van nagyon,
odáig jutni sokszor
kevés egy egész élet,
nem adják ingyen,
tenni kell azért is,
hogy valaki eljusson odáig,
a szakadékból szinte lehetetlen,
ha, csak nem segít felemelkedni
az isteni csoda, oda,
ahol a gyűlölet ismeretlen.


2015. augusztus 21.

Az örökkévaló idő ...



Az örökkévaló idő ...

Az irodalom és a zene az örökkévaló idő része. Az irodalom édes és savanyú is. Árnyak lebegnek a szemekben, hogy azután lángok lobbanjanak. Van aki szobájából írja meg a pillangók kecses táncát, de szemével igazán ezt még soha nem élte át.
Hogy lehet a természet szépségeiről mesélni, ha soha nem tapasztaltad meg, s ha nem érintett a napfény melengető sugara, hisz szobád mélyén árnyékban éled az életed;
ha nem láttad még nyári éjszakákon a végtelenbe szálló hullócsillagot;
ha nem érezted a szellő simogató érintését; ha nem hallgattad, nem érezted, hogy neked szól a madarak szerenádja – hogy minden kis trilla neked, érted szólal meg a hajnalokban, vagy estékben;
ha nem láttad, mikor a földből kihajtó kis növény pillanatról pillanatra feslik ki és szökken pompás kis virággá;
ha nem követted szemeddel a horizont alatt szálló madarak röptét és hallgattad beszélgetésüket – értő odafigyeléssel;
Lelkedet nem járja át a friss levegő, hogy nem szárnyalsz, ha lentről, mélyről nézed a végtelent.
Minden írás, minden gondolat, minden vers csak egy töredék, ha nem átélve írsz róla. Örömeidet burokban éled, tragédiáidat nehezen tudod kezelni. Nem! Így valóban nem írhatsz élethűen a természet csodáiról. Csak képzelődhetsz róla. A szeretetlen ember sem tud az igaz szeretetről, érzéssel közvetíteni és nem tud kincsekről lélekszegényen írni. Talán apróságok és másodrendű dolognak tartjuk, de életünket mindezek a dolgok szépítik meg és teszik igazán élhetővé és örömtelivé – ha mindezeket nem lelked ablakán át nézed és éled.
Szívünk mélyén titokban sok mindent remélhetünk életünk során, de az álmaink csakis a miénk és elvenni nem tudják tőlünk. Ránk erőltethetnek bármit, elmondhatják, tanácsot adhatnak, kioktathatnak – hogyan is éljünk, de az álmainkba nem tudnak belenyúlni. Ugyancsak abba sem, hogyan vegyük észre a csodákat a természet minden egyes pillanatában.

Örömforrás ...



Örömforrás ...

Tudod arra gondoltam,
hogy a semmi is képes
mosolyt varázsolni,
hisz a szivárvány is
örömforrás,
pedig megfoghatatlan,
a szemnek látható jól,
nem létező valójában...
és talán az életben
az öröm okozója mind,
mint egy egy szivárvány,
ha a dolgok úgy találkoznak
pillanatnyi örömöt okoznak...
még az egyikben
tűnnek valóságnak,
az ember
a semmit markolja
a következőben...
de az örömök válnak
apró kis gyöngyszemekké,
ha felfűzi őket a szeretet,
belőlük készít
különleges ékszert,
egy különleges életet.


2015. augusztus 20.

Az idő ... álmon túl




Az idő ... álmon túl 

Oly gyorsan telik, hogy csak az álmok valósága őrizhet meg valamit belőle.
Ezek az álmok, amiben hiszek.  Kimondhatatlanul titkokká lesznek, amiket a csend üvöltve visszhangoz a szívünktől az agyunkhoz. Lassan kinyitom a szemem a félbeszakadt álmok birodalmán, és az összes vágyról szóló lávafolyam beleveszik a valóság mélységeibe

Benned remeg a rejtély.
Kezdődik egy új nap – a holnap.
A szívedben megszállottság
Légy velem én vigyázok rád
Őrzöm álmod, míg ölel az éj
S az álmon túl ott a feledés
 
Az idő: hosszú percek emléke. A mozdulat: már csak fájdalom - nincs ereje ..
Esténként várom a hajnalt,  hogy elhozza az új holnapot ..
Kialvatlanul múlik az éjszaka ..

A szeretet ellensége - az idő



A szeretet ellensége - az idő
Tudod arra gondoltam,
a szeretetnek itt a Földön
talán egyetlen igazi,
már-már halálos ellensége van,
és az az idő, amit az ember
a valóságosnál is szűkebbre szab...
mert lehet azt gondolni,
hogy meg lehet szeretni
a robogó vonatból
sebtében megpillantott,
fürgén szaladó erdőt is,
de, hogy mit jelent
igazán isteni érzéssel szeretni,
azt csak az tudhatja,
aki lépésről lépésre szorgosan
odafigyelve megismeri
az erdőnek a lelkét is,
a fák, a madarak,
a vadon élő állatok szokásait,
az erdőt igazán csak az szereti,
aki velük örül és velük sír,
aki a rezdülésükből is olvas,
aki a sürgős dolgát is feledve
leszáll a vonatról,
és élete nagy részét ott,
az erdőben tölti, miközben
egyenként megismeri, megszereti
az erdő minden porcikáját,
hogy végül vele eggyé válik:
úgy az a hely,
az alapos ismeret által
az összes közül lesz
a legcsodálatosabb...
és talán nem csak az erdőt,
az embert is igazán,
csak hosszú időn át,
eljutva lelke kertjének
legapróbb zugáig
lehet megszeretni
visszavonhatatlanul,
végtelenül.



2016. augusztus 18.

2015. augusztus 15., szombat

Wass Albert - Enyém az álmok mesepalotája



Wass Albert
Enyém az álmok mesepalotája

Nem kell az arany, nem kell a gyémánt,
enyém az álmok minden kincse:
csak legyen a két kezem akire hintse.

Nem kell a fénylő, a pezsgő, a pompa,
a kihűlő mámor:
enyém a szívek dobogó gondja,
enyém minden kis vágysikátor,
enyémek az elröppent sóhajok,
csókok, amik még alig-alig élnek
enyém, enyém minden virág,
minden virág és minden ének.

Enyém az álmok mesepalotája,
enyém a tavasz  csoda - zenéje,
amit szívembe belemuzsikál...
s mégis. . .
mégis valami kéne. . .
valami kéne: kedves, a szád.

Fénylő brokát az alkony



Fénylő brokát az alkony


Fénylő brokátot terít a horizontra az alkonyat
Gyöngyházfelhőkön át ragyog a lemenő Nap
Az augusztusi égbolt most csillámló arany
Bodros felhők szivárványszínben pompáznak
Szívemben, lelkemben dallamok szárnyalnak
*
A Nap sugara ragyogó fényt sző a horizontra. Egymást kergetik játszadozva a bárányfelhők az égbolton. Zsibong a kert, a messzeségből  zeng a madarak víg dala. Gyönyörűek a nyíló rózsák. Aranyló méhek és darazsak zümmögnek  a virágkelyhekben. Villog a napsugár a lombok között. Az ég és a föld is aranyfényben ragyog. Harangszót hoz felénk a nyári szellő.

Már korábban alkonyodik., Az este csendjében békésen álmodozik a kert is. Merengek. Rád gondolok. Jó érzés tudni, hogy gondolsz rám. Szelíd, féltő szavaid gyógyítják sebzett lelkemet.

Az égbolton, a felhőfoszlányok közül előbújik a Hold – fénylik körülötte a holdudvar, a sok kis csillag hunyorog, bűvölete bennem van.
Elgondolkodom: minden véges, egyszer minden célba ér. Talán az én életemnek is lehet még célja és felém nyújtott kezedben megkapaszkodva bízhatok a holnapban, hisz érzem, itt vagy nekem és mindig erőt adsz az új naphoz.