2015. július 8., szerda

Szeretet, gyűlölet hatalma ...



Szeretet, gyűlölet hatalma ... 

Tudod arra gondoltam,
hogy sokszor az ember a szeretet
és a gyűlölet hatalmát lekicsinyli,
hatását belterjesnek gondolja,
mintha lenne csak magánügy, pedig
mindkettőnek kézzel fogható,
messzire ható kisugárzása van,
mindkettő képes megváltoztatni,
átformálni a földi világot,
az élet szinterét tenni pokollá,
vagy akár mennyországgá...
a gyűlölet kisugárzása
minden Istentől valónak
a kíméletlen rombolása,
a haszon erőszakos,
kíméletlen kisajtolása,
áthatolhatatlan falak emelése,
a szeretet Istenének szavakkal,
tettekkel történő megbecstelenítése:
a gyűlölet mérgező sugara
pokollá teszi a világot, mindent,
még magát
az időjárást is rosszra fordítja...
míg a szeretet folyton csak építkezik,
palotát emel akár a romokból is,
s amit a gyűlölet elront
megjavítani próbálja,
az ajtaja folyton nyitva:
szeretet az Isten, gyűlölet az ördög,
s hogy milyen lesz a világ sorsa,
hogy virágzik, vagy pusztul,
talán csak azon múlik,
melyiket engedik a hatalomra,
melyik győzi le a másikat:
hogy az ember a természet fölött
teremtő Istenként,
vagy pusztító ördögként fog uralkodni.

2015. június 30.

Bíbor alkonyat (Szél szalad ...)




Bíbor alkonyat ...

Szél szalad ...

Szél szalad a kerten át,
Lágy ütemre lengenek a lombok,
Szívünk szeretettel szárnyal,
Az égbolton száll a bíbor alkonyat
A táj fölött dallamok szólnak,
Dallá válik minden szerelem,
Pihenni térnek a madarak,
E csodás látvány lebilincsel
A szél titkokat árul el,
De érteni csak a szerelmesek tudják,
Megtelik minden szép érzelemmel,
A szemek reménnyel, gyöngédséggel

Szebb nyarakra emlékezve



Szebb nyarakra emlékezve 

Az öregek, a régiek, meg talán
a mostaniak is
szebb nyarakra emlékeznek,
de lehet, hogy így csak azért van,
mert a télből visszatekintve
szebbnek tűnik minden,
ami nyáron történt,
de az is lehet,
hogy nem a valóság
idő általi szebbé pingálása,
de az az igazság,
hogy más volt a július,
kibírhatóbb, elviselhetőbb,
több volt éjjel a csendes eső,
a reggelek
frissebb illatúak voltak,
a meleg
nem volt elviselhetetlen hőség,
a Nap sugaraitól
nem kellett úgy tartani ...
talán valóban sok minden változott,
a július lett forróbb,
az ember pedig hidegebb,
mint volt valamikor,
amikor még több idő jutott
a szeretetre,
amikor még a hideg télben
fedelet kaptak a hazátlanok:
talán egyszer
a dolgok rendeződnek,
de csak,
ha újra melegebb lesz
a szíve az embernek.


2015. június 30.

Gondolatok ...



Gondolatok ...

Leáldozóban a Nap. Aranyló alkonyfény önti el a Végtelent.
Szellő neszez a lombok, a bokrok között. Madarak suhannak szárnyaikon, csicseregve.
Az est homályos hálót terít a földre, így üzenve. A felhők is pihenni térnek, a horizont tengerében. Nyugalmat remélünk az éjben.
Mit is hoznak az álmok? A szív reménységét, csendet, nyugalmat? Vágyakat, melyeket csakis álmainkban érhetünk el? Álmodozunk, s nézünk a messzi végtelenbe, s szomorúan hallgatjuk utolsó dallamainkat.

Átölel az est



Átölel az est

Az alkonyi fény terül fölénk
Lágy melódiák szárnyalnak
Az égbolton ragyogó színpompa
Felszáll messze, a felhőkön túlra
Magányomban bánkódik szívem
Az est rám hajlik – most átölel
Az éjszakában árnyak sodródnak
Szemünkre álmokat hintenek
Csöndesen, törődött lelkünkre

A szerelem - mint bűvöskocka ...

A szerelem, mint bűvöskocka  ...


2015. július 4., szombat

A rózsák



A rózsák

Az esti csillagfényben fürdenek a rózsák
bársony szirmai
Csipkés árnyakban illatukat ontják
mézédes virágaik
Isten mosolyaként ragyognak a
szerelem királynői
Szivárványszínekben pompáznak,
aranyszínt ad a Nap a sárga rózsáknak

A szeretethegy



A szeretethegy 

Tudod arra gondoltam,
talán mindenkinek van
egy különleges hegye,
ami a saját szeretethegye,
egy csodás természeti képződmény,
hegy, amit nem kötelező megmászni,
lehet maradni kényelmesen a tengerszintnél,
vagy el is lehet indulni rajta felfelé:
az alsó szint nem veszélyes még,
az, mint egy vidám kirándulás, olyan,
ha valaki magát meggondolja,
vissza is lehet fordulni könnyen,
habár itt is előfordulnak balesetek,
egy rossz lépés okozhat nagy galibát,
de túl nagy baj belőle nem lehet,
felejthetőek a sérülések…
megy az ember minél magasabbra,
annál különlegesebb,
annál több ismeretlen csoda várja,
de már nem olyan biztonságos,
a csúcsra vezető úton
a lavina elsodorhatja bármikor…
a csúcsra feljutni talán
csak kevesen képesek,
akik odáig elérnek,
azok, az életük is kockára teszik,
de aki feljut a legmagasabb pontra,
az, ha egy élete is van,
meg akkor se bánja:
ott összeér az Ég a Földdel,
onnan a legszebb a naplemente,
és onnan nézve
a világ is egészen különleges,
még akkor is,
ha onnan lehet
zuhanni a legnagyobbat…
aki pedig lent marad,
aki az egészből csak a zuhanást látja,
hogy nem indult el, jól tette,
azt gondolhatja.

2015. június 28.

A fény kaput nyit ...



A fény kaput nyit ...

A csillagok hideg fénye,
A Hold ezüst estélyi ruhája
A horizont bársony palástja
Álomba ringat az éjszakába

Látomások álomszekér útján
Az égbolt sötét óceánján

A hajnal megvirrad színesen
utunk nem ér a végtelenbe
A fény kaput nyit szempillánkon
Reményt adva az új reggelre

A magány láthatatlan ...



A magány láthatatlan ...

Tudod arra gondoltam,
a magány az talán sokáig láthatatlan,
nem lehet észlelni, pedig már jelen van,
maga körül, ha az embert éri bánat,
lát arcot résztvevőt, és azt is tudja,
ha meghal is hiány marad utána...
(nagy úr a megszokás)
a magány vonalai
fokozatosan rajzolódnak ki,
először csak halványan,
(egy ideig el se hiszik)
egyre élesebben aztán,
végül tudatosul tisztán,
hogy nincs a világon egyetlen másik,
aki hirtelen haragjában még akár miatta,
ha őt megbántják, ölni is lenne képes,
hogy nincs a világon egy se,
akit az ő öröme boldogsággal töltene el:
tisztán és élesen érezhető úgy
az igazi árvaság...
akkortól a halandó mindent,
a fájdalmát,
az örömét is magába zárja, tudja,
úgysincs aki befogadja,
nem vár semmit az embertől,
(többé már nem is csalódhat)
magányán enyhíthet csak az Isten
az ő különleges csodájával.

2015. június 27.

A bánat csendben elköszön



A bánat csendben elköszön



Harangszó zúg az estben,
Madarak zengő szerenádja száll.
Fák lombjai halkan susognak,
s már a könnyeid is kifogytak.
Az arcod a szélnek fordíthatod
vágyódásod lassan elcsitul
A pillanatok múló gyötrelmeibe
szomjazó testté válik a lelked
Álom lett minden ami való volt,
szelíd magányban áll körötted
Beszivárog szívedig a múlt,
a bánat csendben elköszön,
s marad az emlék,
de az ÖRÖK lelkedig marja magát
kegyetlenül sajog, s mindhalálig fáj.

Élni őszintén



Tudod arra gondoltam,
hogy könnyűnek tűnik,
mégsem egyszerű dolog
élni őszintén, pedig
azt szeretné mindenki,
de az azzal járó nehézséget
vállalják kevesen...
az a látszat,
hogy nem kell tenni
különöset semmit,
és talán az a valóság is,
de az ember, aki önmaga,
olyan, mint a mérgezetlen alma,
nincsen rajta semmi feltűnő,
nem kívánatos a szemnek,
nem nagyobb, sőt, inkább kisebb,
kevésbé látványos, mint azok a társai,
mik természet ellenesen növekedtek...
az ember, aki akar élni őszintén,
könnyen kerül a selejtes árú közé,
azért aztán feladja hamar,
és mindent megtesz azért,
hogy ő is a leglátványosabbak,
a mérgezettek közé kerüljön...
őszintén élni, kicsit, mint
vállalni a számkivetést:
de végül is csodás dolog,
ha úgy alakítja a sors,
hogy mérgezetlenül valaki
egy másik egészségére válik,
ha a lelki betegségben szenvedőt
tisztaságával meggyógyít.


2015. június 22.

Égi jelenségek ...



Égi jelenségek …

Tudod arra gondoltam,
aki beleszeret látványába
a csodás szivárványnak,
az hamar, csalódottan
marad magára,
és aki a csillaghullásba,
az is olyanba,
ami egy szempillantás alatt
eltűnik nyomtalan,
a következőre várhat hosszan,
amelyik egy picit sem különbözik,
semmivé válik megint …
de aki az eget,
a hol napfényes,
hol borús,
hol csillagfényest szereti meg,
annak esélye van
megkapni ajándékként
a csodás égi jelenségeket…
és aki beleszeret egy mosolyba,
egy szépséges szempár ragyogásába,
egy emberi tulajdonságba,
az csalódik könnyen,
szinte mindig,
aki a jelenséget szereti meg,
nem a jelenség hordozóját,
az ajándékot,
és nem az ajándékozót.

2011. szeptember 20.

A kávé



A kávé

Fejet tágító, lelkünket simogató, áldott nedű. Azt mondják, a költők örök itala :)
Rituálé a reggelekben, mint nekem az esti teázás.
Élvezem az illatát, ízét, aromáját, mikor habozva folyik a kávéfőzőből.
Mennyei aroma, illata lengedez.
Pici cukor, egy kanál kapuccinó, bele a gőzölgő kávé.
Áhítattal fogom kezembe a Tőled kapott csészémet.
Illatától beindulnak érzékeim, gondolataim rendeződnek a fejemben.
Mosolyt adva szám szegletébe.
Azt képzelem, együtt kávézol velem. Napfényt szürcsölünk és nyelünk kettesben

Velem a szeretet



Velem a szeretet

Tudod arra gondoltam, hogy talán,
ahogyan a gyerekek mások,
az álmok sem egyformák,
nem csak a formájuk,
a mondanivalójuk is más,
van, kinek jövőt jóslóak,
másnak az álmai
különös megérzések,
az enyémek,
mintha gyermekei
a nappalnak lennének
igaz,
gyökeresen másról szólnak,
azt se tudom,
hogyan került oda
a sok zagyva történet,
de ha belegondolok,
van közös gyökerük is,
 következménye, mindig
folytatása
torzított tükörbe nézve
az éjszakám,
a nappalomnak...
a rossz nem olyankor érkezik,
ha megbántanak,
vagy én teszek rosszat másnak,
csak amikor nincsenek eldolgozva,
kisimítva a szálak,
ezek a rakoncátlanok összebogozódnak,
az eredetire nem is hasonlítanak...
elfelejtődik a baj,
de megmarad a zűrzavar,
a szívem hevesen kalimpál,
úgy ébredek akkor,
s ha visszagondolok,
ha az összekuszálódott szálakat
sikerül a helyére raknom,
a szívem is megnyugszik,
ha nem, odavan a nappalom…
de vannak olyan éjszakák,
ami után kipihenten,
boldogan ébredek,
szinte érthetetlen…
akkor egészen biztosan
nem voltak kusza szálak,
amik az eldolgozásra vártak,
talán olyankor álmomban
a szeretet velem van.

2011. április 19.