2015. július 4., szombat

A szeretethegy



A szeretethegy 

Tudod arra gondoltam,
talán mindenkinek van
egy különleges hegye,
ami a saját szeretethegye,
egy csodás természeti képződmény,
hegy, amit nem kötelező megmászni,
lehet maradni kényelmesen a tengerszintnél,
vagy el is lehet indulni rajta felfelé:
az alsó szint nem veszélyes még,
az, mint egy vidám kirándulás, olyan,
ha valaki magát meggondolja,
vissza is lehet fordulni könnyen,
habár itt is előfordulnak balesetek,
egy rossz lépés okozhat nagy galibát,
de túl nagy baj belőle nem lehet,
felejthetőek a sérülések…
megy az ember minél magasabbra,
annál különlegesebb,
annál több ismeretlen csoda várja,
de már nem olyan biztonságos,
a csúcsra vezető úton
a lavina elsodorhatja bármikor…
a csúcsra feljutni talán
csak kevesen képesek,
akik odáig elérnek,
azok, az életük is kockára teszik,
de aki feljut a legmagasabb pontra,
az, ha egy élete is van,
meg akkor se bánja:
ott összeér az Ég a Földdel,
onnan a legszebb a naplemente,
és onnan nézve
a világ is egészen különleges,
még akkor is,
ha onnan lehet
zuhanni a legnagyobbat…
aki pedig lent marad,
aki az egészből csak a zuhanást látja,
hogy nem indult el, jól tette,
azt gondolhatja.

2015. június 28.

A fény kaput nyit ...



A fény kaput nyit ...

A csillagok hideg fénye,
A Hold ezüst estélyi ruhája
A horizont bársony palástja
Álomba ringat az éjszakába

Látomások álomszekér útján
Az égbolt sötét óceánján

A hajnal megvirrad színesen
utunk nem ér a végtelenbe
A fény kaput nyit szempillánkon
Reményt adva az új reggelre

A magány láthatatlan ...



A magány láthatatlan ...

Tudod arra gondoltam,
a magány az talán sokáig láthatatlan,
nem lehet észlelni, pedig már jelen van,
maga körül, ha az embert éri bánat,
lát arcot résztvevőt, és azt is tudja,
ha meghal is hiány marad utána...
(nagy úr a megszokás)
a magány vonalai
fokozatosan rajzolódnak ki,
először csak halványan,
(egy ideig el se hiszik)
egyre élesebben aztán,
végül tudatosul tisztán,
hogy nincs a világon egyetlen másik,
aki hirtelen haragjában még akár miatta,
ha őt megbántják, ölni is lenne képes,
hogy nincs a világon egy se,
akit az ő öröme boldogsággal töltene el:
tisztán és élesen érezhető úgy
az igazi árvaság...
akkortól a halandó mindent,
a fájdalmát,
az örömét is magába zárja, tudja,
úgysincs aki befogadja,
nem vár semmit az embertől,
(többé már nem is csalódhat)
magányán enyhíthet csak az Isten
az ő különleges csodájával.

2015. június 27.

A bánat csendben elköszön



A bánat csendben elköszön



Harangszó zúg az estben,
Madarak zengő szerenádja száll.
Fák lombjai halkan susognak,
s már a könnyeid is kifogytak.
Az arcod a szélnek fordíthatod
vágyódásod lassan elcsitul
A pillanatok múló gyötrelmeibe
szomjazó testté válik a lelked
Álom lett minden ami való volt,
szelíd magányban áll körötted
Beszivárog szívedig a múlt,
a bánat csendben elköszön,
s marad az emlék,
de az ÖRÖK lelkedig marja magát
kegyetlenül sajog, s mindhalálig fáj.

Élni őszintén



Tudod arra gondoltam,
hogy könnyűnek tűnik,
mégsem egyszerű dolog
élni őszintén, pedig
azt szeretné mindenki,
de az azzal járó nehézséget
vállalják kevesen...
az a látszat,
hogy nem kell tenni
különöset semmit,
és talán az a valóság is,
de az ember, aki önmaga,
olyan, mint a mérgezetlen alma,
nincsen rajta semmi feltűnő,
nem kívánatos a szemnek,
nem nagyobb, sőt, inkább kisebb,
kevésbé látványos, mint azok a társai,
mik természet ellenesen növekedtek...
az ember, aki akar élni őszintén,
könnyen kerül a selejtes árú közé,
azért aztán feladja hamar,
és mindent megtesz azért,
hogy ő is a leglátványosabbak,
a mérgezettek közé kerüljön...
őszintén élni, kicsit, mint
vállalni a számkivetést:
de végül is csodás dolog,
ha úgy alakítja a sors,
hogy mérgezetlenül valaki
egy másik egészségére válik,
ha a lelki betegségben szenvedőt
tisztaságával meggyógyít.


2015. június 22.

Égi jelenségek ...



Égi jelenségek …

Tudod arra gondoltam,
aki beleszeret látványába
a csodás szivárványnak,
az hamar, csalódottan
marad magára,
és aki a csillaghullásba,
az is olyanba,
ami egy szempillantás alatt
eltűnik nyomtalan,
a következőre várhat hosszan,
amelyik egy picit sem különbözik,
semmivé válik megint …
de aki az eget,
a hol napfényes,
hol borús,
hol csillagfényest szereti meg,
annak esélye van
megkapni ajándékként
a csodás égi jelenségeket…
és aki beleszeret egy mosolyba,
egy szépséges szempár ragyogásába,
egy emberi tulajdonságba,
az csalódik könnyen,
szinte mindig,
aki a jelenséget szereti meg,
nem a jelenség hordozóját,
az ajándékot,
és nem az ajándékozót.

2011. szeptember 20.

A kávé



A kávé

Fejet tágító, lelkünket simogató, áldott nedű. Azt mondják, a költők örök itala :)
Rituálé a reggelekben, mint nekem az esti teázás.
Élvezem az illatát, ízét, aromáját, mikor habozva folyik a kávéfőzőből.
Mennyei aroma, illata lengedez.
Pici cukor, egy kanál kapuccinó, bele a gőzölgő kávé.
Áhítattal fogom kezembe a Tőled kapott csészémet.
Illatától beindulnak érzékeim, gondolataim rendeződnek a fejemben.
Mosolyt adva szám szegletébe.
Azt képzelem, együtt kávézol velem. Napfényt szürcsölünk és nyelünk kettesben

Velem a szeretet



Velem a szeretet

Tudod arra gondoltam, hogy talán,
ahogyan a gyerekek mások,
az álmok sem egyformák,
nem csak a formájuk,
a mondanivalójuk is más,
van, kinek jövőt jóslóak,
másnak az álmai
különös megérzések,
az enyémek,
mintha gyermekei
a nappalnak lennének
igaz,
gyökeresen másról szólnak,
azt se tudom,
hogyan került oda
a sok zagyva történet,
de ha belegondolok,
van közös gyökerük is,
 következménye, mindig
folytatása
torzított tükörbe nézve
az éjszakám,
a nappalomnak...
a rossz nem olyankor érkezik,
ha megbántanak,
vagy én teszek rosszat másnak,
csak amikor nincsenek eldolgozva,
kisimítva a szálak,
ezek a rakoncátlanok összebogozódnak,
az eredetire nem is hasonlítanak...
elfelejtődik a baj,
de megmarad a zűrzavar,
a szívem hevesen kalimpál,
úgy ébredek akkor,
s ha visszagondolok,
ha az összekuszálódott szálakat
sikerül a helyére raknom,
a szívem is megnyugszik,
ha nem, odavan a nappalom…
de vannak olyan éjszakák,
ami után kipihenten,
boldogan ébredek,
szinte érthetetlen…
akkor egészen biztosan
nem voltak kusza szálak,
amik az eldolgozásra vártak,
talán olyankor álmomban
a szeretet velem van.

2011. április 19.

2015. június 29., hétfő

Az igaz barátság



Az igaz barátság


Az igaz barát nem kételkedik, hanem remél.
*
Az ember, a kinek sok barátja van, széttöretik; de van barát, a ki ragaszkodóbb a testvérnél.

Szívdobbanások



Szívdobbanások



(Kedvesemnek)

Szótlan üzenetek lélekszárnyakon
Szívdobbanások minden pillanata
Sóhajok, vágyak a végtelen úton
A távolság, s hiányod fájdalma
Felém nyújtott kezed lágy érintése
Aranyló szemed simogató fénye
Lelkünket összefonó szeretete
Szívünkben a boldogság lüktetése
Ezt jelented nekem Kedves
Mert TE vagy az Élet – maga.

Csak a szeretet ...



Csak a szeretet ...

Tudod arra gondoltam,
talán az ember
azért kiismerhető nehezen,
mert nem lehet általánosítani,
azt mondani, hogy az ember ilyen,
de talán, ha mással nem is,
önmagával
lehet párhuzamba állítani,
s egy dologból
következtetni a többire…
aki hűtlen kicsiben,
hűtlen az a nagyban is,
aki  hűtlen az egyikben,
hűtlen lesz a másikban is,
aki hűtlen családhoz,
hűtlen a baráthoz,
hűtlen a hazához,
nagy valószínűleg
 hűtlen lesz a társhoz is,
s aki mindenkihez,
hűtlen az magához is,
mert a hűtlen,
aki a hűséget nem ismeri,
az nem egyvalakihez,
hűtlen az általában,
hiába is szeretnék mások,
aki ilyen, az nem változik,
a természete ez neki,
aki egytől elvesz,
elvesz mástól is,
hiú remény,
hogy valaki kedvéért
majd másképpen teszi…
olyan csoda kéne ahhoz,
hogy az emberi természet
megváltozzon,
mint hogy a sziklából
egy mozdulatra víz fakadjon,
és az a csoda,
ami az embert önmagából
gyökeresen kiforgatja,
csak a szeretet lehet.

2011. ápr. 05.

A derült nyáréjben



A derült nyáréjben

Kettévált utunk, szétfújt a szél
a felhők között lángoló nyár
a lombok árnya ad enyhülést

az égbolt ezernyi ezüstforgácsával
az éj sötétjében mécsesként pislákol
közöttük lámpásként a vén telihold

rózsák illata a légben barangol
öleli szívemet szelíd érintéssel
szerenádot ad a madarak csicsergése

a derült nyáréjben az új szép világom
tündéri bájjal szememre szór álmot..

Ha belénk költözik a nyár



Ha belénk költözik a nyár 


Tudod arra gondoltam,

van úgy az ember életében,

hogy beléköltözik a nyár,

de nem akármilyen ám,

olyan,

ami a nyarak közül is a legtökéletesebb,

amikor eső is van,

napsütés is, a kelleténél se több,

se kevesebb, csodásak a nyári esték,

és a nappalok is azok,

a természet mindent megtesz azért,

hogy adjon boldogságot,

a fák a gyümölcstől roskadoznak,

valamiért a kártevők is elkerülik,

ez olyan állapot,

ami az irigylésre méltó…

de mégsem felhőtlen a boldogsága,

mert az eső rosszkor esik mindig,

azt se tudja,

a rengeteg terméssel mit kezdjen,

szeretné tartósítani a sok jót,

fél nagyon,

kincse,

hogy inflálódik időközben,

lehetne,

de mégse boldog az ember…

és van úgy is, hogy bele a hideg,

a legrosszabb fagyos tél költözik,

amikor megdermed minden,

 a lelkét is érzi fagyosnak,

mintha már élni se élne,

beköszönt a halála minden jónak,

lejjebb nem is lehetne már,

mikor kibújik egy szál hóvirág,

nem több, csak egy hófehér,

gyenge száron remegő,

bármikor elveszthető

picinyke öröm,

sokat nem jelent,

a tél még ki tudja meddig húzódhat,

de attól az apró kis virágtól

az ember kap annyi örömöt,

hogy mellette elbújhatnak

a gazdag rokonnak

ajándékai a nyárnak…

csak egy szál hóvirág,

se illata, se gyümölcse,

csak épp van,

talán azért,

hogy tőle felengedjen,

ha csak egy rövid időre is

az emberben

a hideg, a halott tél.



2011. május 30.