2015. április 16., csütörtök

Gyöngyöt álmodva ...



Gyöngyöt álmodva ...

A gyerekkor emlékei
szívemben élnek,
ragyognak az alkonyban
szüleim szemeiben,
fények sugaraiban,
gyöngyöt álmodva
a végtelenbe gurulva

Buksi



Buksi

Májusban költözött Pestről Pest környéki városba a család. Városból kicsit vidékre, panelból kertes házba. Tele tervekkel, nem mindig egyformákkal, például az is nehezen jött közös nevezőre, legyen kutya, vagy ne legyen. Megoldotta a vitást kérdést a "kutya", mert hogy sokáig az volt csak a titulusa. Először, mert idegen volt. Ahogy az új otthonba beköltöztek, kerítés nem lévén, ott kaparászta az ajtót, egy hófehér kutyuska. Azt gondolták, valamelyik szomszédé, a szomszédok pedig, hogy kutyával érkezett az új lakó. Hiába küldték, a kutya el nem ment, hát adtak neki kenyeret tejbe áztatva. Akkor kiderült, hogy szegény éhes iszonyatosan, talán napok, vagy hetek is teltek el azóta, hogy étel volt a szájában. Mit is tehettek volna mást, etették az idegen állatot, gondolva, majd csak előkerül a gazdája. Csöndes kutya volt, hang nem hagyta el a száját, de csak egy pár napig. Ahogy kezdett otthon lenni, kezdte a házat hangos ugatással őrizni. Kerítés nem lévén, időnként elment intézni a saját dolgait, de rendre visszatért mindig. Gazdát választott magának, és ahogy ő kitette a lábát az ajtón, mint az árnyék, ment utána. Ott várta a közért előtt, de a buszra felszállt, úgy kellett őt lelökdösni. Neve még nem volt: csak egy kutya volt. Új lakás, sok új intézni valóval, gyalog a "gazda", nyomában a kutyával. Fel az emeletre a vízművekhez, be az irodába: a kutya mindig a nyomában. Egyszer egy ilyen ügyintézés alkalmával egy férfiember a kutya borzos fejét kedvesen megsimogatta. Ő pedig hagyta, figyelve közben választott gazdáját, aki esküdni mert volna rá: a szeme azt mondja, látod, így kell ezt csinálni. De mikor megkérdezték, még mindig azt felelte, hogy nem, nem az övé a kutya. Amikor az egyik ott dolgozó hölgy odaszólt a kolléganőjének, vigye haza, olyan aranyos, és ő úgyis ilyen kutyák tenyésztésével foglalkozik. Akkor a gazdának, aki nem is akart az lenni, erősen, ijedten megdobogott a szíve, és mondta: de igen, hozzám tartozik. Attól kezdve volt izgalom, ha elment, volt izgalom a buszon, vajon hazatalál-e, mi lesz, ha egyszer elveszik? Még mindig ő volt a "kutya", de már csak azért, mert valami hozzá illő nevet kerestek neki. Valami különlegeset. a "különleges" nevet akkor kapta meg, mikor az orvosnál hirtelen jött a kérdés: hogy hívják. Ott hirtelen a "Buksi" név jött elő, ami ugyan nem valami különleges, de illett hozzá nagyon. Jó kutya volt, egészen különleges, és idővel olyan mosolygós képe lett. Szót ugyan nem fogadott, de rosszat sem csinált, ő egy szabad madár volt. Ha menni akart, ment akkor is, amikor már kerítés is volt, keresztül rágva magát mindenen. Nem bántott ő senkit, evés közben is arrébb állt, ha a szomszéd macska közeledett, épp hogy nem jó étvágyat kívánt. (vagy lehet, hogy azt is?) Viszont a veszekedő macskákat határozottan szétkergette. Mindenki szerette, hamarosan a környék az ő kölykeivel volt tele, a gazdák büszkén mutogatták a rá alig hasonlító kicsiket, ők is az az aranyos kis Buksiéi. Aztán egy hideg télen elkezdett nagyon, és egyre jobban köhögni a gondos ápolás ellenére se múlott a köhögés. Mikorra az orvos megállapította, nem megfázás, szívbaj, addigra már nem lehetett segíteni rajta. Jártányi ereje se volt, de a farkát mindig megcsóválta, (egyre erőtlenebbül) rendületlenül, ha a fogadott családjának egy-egy tagját meglátta. Mikor már mozdulatnyi ereje se volt, bekerült egy nagy ruháskosárba, ott próbálták etetni, itatni, kevés sikerrel. aztán jöttek az utolsó órák: választott gazdája ott ült mellette, simogatta, de mikor már úgy látta, alig lélegzik, átült a kosár másik végére, (fejétől a lábához) nehogy véletlen zavarja. Akkor Buksi minden erejét összeszedve átdobta magát a másik oldalra, lába helyére helyezve a fejét, jelezve, nem zavarja, inkább nagyon is jó neki a simogatás. Úgy ment el, simogatva megállás nélkül, végig. Mosolyogva érte a halál. Akkor a gazdáján, aki különben nem könnyen sírós fajta, kitört a zokogás, a Buksiért ontott könnyeket még követte sok, addig bent rekedt. Akkor arra gondolt, hogy mondhatják az okosok, hogy olyankor már nem érez senki semmit, ami elképzelhető, de a simogatást, a szeretetet ott is biztosan megérzik.

Az élet és az álom ...

Az élet és az álom ...


Cicák a bokrokban ...



Cicák a bokrokban ...

A város szélén – egy csendes kis utcában áll egy ház. Kertjében sok bokor, fa és virág van.
A kis madarak vígan csivitelnek, a sűrű bokrok között tücskök zengik víg koncertjüket a nyári estéken. Minden hang él. Darazsak, bogarak zümmögnek. A környező házak felől galambcsapat szárnyal a ragyogó azúrkék ég felé. Ezüst szárnyaikon ragyog a napsugár.
Mirrmurr három cicakölykével él a ház udvarán.
Zsömike, - Hamvaska és a kis csetlő-botló Mosolyka. Azért lett a neve ennek a fekete, -fehér-szürkés foltos kis cicának, mert bájos kis pofija olyan, mintha mosolyogva szemlélné a világot. Mosolyka a legkisebb az alomban. Eleinte úgy tűnt, nem is életképes a cica. Azután ő is fejlődött. Első sétáit az ajtó bal oldalán álló csatornáig tette meg. Ott bujkált, ott játszadozott. Ő volt az, aki a legkisebb lévén meg tudott fordulni a kifolyócsőben, míg testvérei csak tolatva tudtak kijönni, ha egyszer bemásztak. Mirrmurr többször rámorrant csemetéire, hogy jól viselkedjenek. A következő útjuk már a pár méterre álló kerti asztalig történt. Ott kergetőztek a lábainál, felmászva, nagyokat huppanva vissza a földre.
Azután első hosszabb sétájuk a tiszabokor dzsungelébe vitt. Szuszi kutyus tisztes távolból figyelte a cicák játékosságát, olykor megfontoltan mordult egyet, ha túl messzire merészkedtek. Nagy boxmeccseket vívtak egymással. Rágták egymás fülét, mamájuk farkán ringtak. Hemperegtek, - napoztatták hasacskáikat és kotortak menedékbe riadalmukban a lezúduló nyári eső elől. Az alkonnyal elindultak puha kis ágyukba, hogy mikorra estapó megérkezik, meleg fészkükbe bújjanak össze mamájukkal.
Ahogy nőttek, egyre tovább merészkedtek. Olykor már felderítő útjukat járták az éjszakában, de a hűvös elől a jó testvérek összebújtak egymást melengetve és így folytatva álomországba útjaikat. Az augusztus sok esőt, hűvöset hozott. Mirrmurr mindenre megtanította kicsinyeit. Nem csak egymást, de már magukat is ügyesen tisztán tartották, mosdatták. Megtanultak enni, inni. Első ivásukkor a csöpp, pelyhes cicák nyakig vizesek lettek. Etetéskor táljukat teljes egészében elfoglalták.  Időnként még odabújtak mamájukhoz egy kis mamatejre, de Mirrmurr ezt egyre kevesebbszer engedte.
Felnőttek a nem régen még csetlő botló, esetlen kis kölykök. Új gazdákat kerestek számukra.
Utolsó estéjüket töltötték együtt közösen. Enyhe, csillagos este volt. Tücsökszerenád zengett a kerten át. Szellő futkosott a bokrok között. A három cica fülelve hallgatta a neszeket, a számukra gyönyörű, vagy félelmetes muzsikát. Egyre mélyebbeket pislogva, - ásítozva indultak pihenőre.
Az új napra ébredve Zsömi és Hamvaska elindult új életük felé, új gazdáik megismerésére. A háznál Mirrmurr és Mosolyka élik játékos napjaikat.

Állsz az életed felett



Állsz az életed felett

Sűrű páratakaró köröttünk.
Fakó, homályos szürkeség
lebeg az alvó táj felett.
A folyóparton kavics pereg.
messziről hallani a morajló vizet,
a csónakok csendesen megpihennek.
Fűzfalombok hajolnak a vízre,
ágaik közt suttogva oson a szél.
Szívedben kételyek sorakoznak.
Ködpermet száll arcodra,
merengve állsz életed felett.
Hallgatod a csivitelő madarakat,
dalaik lelkedbe mélyülnek.
Arcodon könnyeid végigfolynak,
az emlékek fájóan beléd marnak.
Szemed előtt újra végigfutnak,
mély magányodban átkarolnak

Az a teljes év ...




Az a teljes év ...

Tavasz, nyár, ősz, tél,
az a teljes év:
a kezdet, a csodás,
hogy a fagyos hidegből
átsétál az éltető,
a gyönyörű tavaszba...
ha olyankor történik baj,
ha a fák már rügyeznek,
és az idő mégsem kedvez,
ha meleg helyett újra
érkezik a fagy,
a kár pótolhatatlan:
nem terem a nyár olyankor,
ősszel nincs mit szüretelni,
télre üresek maradnak a polcok...
mert a kezdet rossz volt,
raktározni sincs mit:
az év nem képes újjászületni,
nem tudja útközben
az életet elölről kezdeni:
ha egyszer a tavasz pocsék,
szűkős lesz az egész...
a teljes emberi életnek is
megvan a négy szakasza,
a tavasza,
a nyara, és az utolsó,
a hideg tele,
s ha fagyos a kezdet,
az könnyen rányomja a bélyegét az egészre,
nincs mit félrerakni,
nem lehet élni abból
majd a hideg napokon...
de Isten úgy akarja,
hogy a kedves teremtményének
több lehetősége legyen, legyen módja
a szeretet kiteljesedése által
az újjászületésre,
vele a tavaszi kár helyrehozható,
kezdődhet akár egy új élet,
akkor a télre se marad
kiüresedett lélekkel
az ember magára.

2015. április 10.

Az emlék hozzád köt



Az emlék hozzád köt

Aranyporral hinti be a fény a horizontot
– a hajnal gyönyörűségével.
Arcomon végigfutó könnyek.
Minden ajándék – szétfoszló életemben.
Az emlékek hozzád kötnek,
lelkem szárnyal feléd.
A csillagaim vezérelnek,
de már nem tudlak megérinteni.

Érzék, érzés ...



Érzék, érzés ... 

Tudod arra gondoltam,
hogy az érzékei, az érzései
sokszor becsapják az embert:
hideget érez a melegben,
s ha éhes nagyon,
a rosszat is ízesnek érzi,
az idő áll meg máskor,
pontosan úgy tűnik...
és van úgy,
hogy szeretetnek hiszi
azt, ami benne fellángol,
ami azt meg se közelíti,
ha romantikára vágyik,
és romantikát kap,
a szíve máris
hevesen dobban,
egy lassú tánc,
egy szerelmetes zene
álnokul becsapni képes:
sok dolog van, ami csak
hasonlít a szeretethez,
pedig az ember úgy érzi,
de mégsem az...
nehéz eldönteni,
mikor szeret az ember
a valóságban, mikor van
rózsaszín álomvilágban:
hogy nem alszik, nem álmodik,
azt (talán) biztosan, egyedül
az a fájdalom jelzi,
ami a lélekben maró kínnal
akkor jelentkezik,
amikor az élet kegyetlen viharában
megüti magát az a másik.


2015. április 9.
 

2015. április 14., kedd

Gergőnek!

Drága Gergőke! 
 
 
Nagyon sok szeretettel kívánunk Neked
 
- BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT -
 
Boldogságban, egészségben légy gazdag, mindent megkapj amit az élet megadhat.

2015. április 9., csütörtök

Wass Albert - A lélek az ...

Wass Albert
A lélek az ...


Amit a lélek tart életben



Amit a lélek tart életben

Tudod arra gondoltam,
hogy vannak szép, vidám,
sokszor kedves szokások,
amik az idővel
a feledésbe vesznek,
olyanok azok,
mint általában
az önmagához hűtlen divatok:
ahogy az egyik elmúlik,
helyette érkezik a másik...
az ember nosztalgiázik,
komolyan siratja,
szeretné feltámasztani
visszahozná
még a haló poraiból is,
mégse képes bele életet lehelni,
a halottnak
az már nem jelent semmit...
szokások, amik származnak
az embertől,
szokások, amikből elszáll a lélek,
anélkül pedig hosszan
semmi sem élhet,
a megszokás nem éltet...
az ölelés is válhatna divattá,
és, hogy mégse vonul ki,
arról a szeretettel teli
ölelés gondoskodik...
kár siratni a halandókat,
hiszen csak, ami lélektelen
az hal meg,
és talán a világon lélek nélkülit
csak az ember teremthet,
amelyikben hiába a szépség,
vidámság, lehet kedves is,
de ha nincs benne szeretet,
nyomtalan eltűnik...ő
minden más él tovább,
más minden,
amit a lélek tart életben.

2015. április 7.

Hold-szerenád



Hold-szerenád

Sírok érted, szívem sajog
Könnyem a gyertyafényben csillog
Bánatomat látja az ezüst Hold
Nekem ad ma éji szerenádot

A szeretet mindig kiviláglik



A szeretet mindig kiviláglik

Tudod arra gondoltam,
elhamarkodott lenne hibáztatni a magot,
amiért a termés csapnivaló,
hiszen rajta kívül
még felelős lehet sok minden...
az ember se mindig tehet róla,
ha nem nyílik ki belőle
a szeretet gyönyörű rózsája:
oly sok az összetevője,
oly sok mindenre van szükség,
hogy virítson teljes pompájában...
sok a hervasztó tényező,
bőséges a hideg órák száma,
kevés a Nap, a melengető,
és a szomjat oltó eső:
mondják, egy idő után az ember
felelős az arcáért,
mintha a jók idővel
megszépülnének,
a rosszak pedig hasonlóak
az ördöghöz lennének...
és igen, biztos,
hogy a belső meglátszik az arcon,
de azon kívül még annyi dolog lehet felelős,
nem szépít a sokáig tartózkodó kín:
a mérhetetlenül nagy fájdalom
egy idő után
megmutatkozik az arcon,
az is öli gyilkos mód a szépséget,
de a szemet
nem tudja végképp kikezdeni...
a szeretetet azon a kis résen
mindig kiviláglik,
azt a ráncok sem képesek eltakarni,
s az a kis fény a tekintetet csodálatossá teheti.

2015. április 5.

Szívem falára karcolt emlékek



Szívem falára karcolt emlékek

Mennyi érzék, mennyi érzelem
összekuszálódott értelem
szívem falára karcolt emlékek
lelkemben rejlő örök szerelem.
Csókok, érintések, rózsaszínű varázs
nálam maradó rádcsodálkozás
szemeidből áradó fénylő ragyogás
örökkön izzó rádvágyakozás.
Tiéd örökké szívem kapuja
tárd ki, nyíljon meg lakatja
kezed bársony érzéki simogatása
kettőnk szerelmének örökös játéka

2015. április 6., hétfő