Mint a kagylóval ...

Mint a kagylóval ...

Tudod arra gondoltam,
talán, az történik időnként
az emberrel is, mint a kagylóval,
amibe belekerül akaratlan
egy apró kis homokszem,
az idő során fájdalmat,
okozva
kibírhatatlan kínokat:
így készül az igazgyöngy,
így teljesedik ki a lélek...
(fájdalom nélkül nincs igazgyöngy)
apró kis pontként
bent a testben
sokáig észrevétlen,
de egyszer, ki tudja miért,
elkezd izegni, mozogni,
jelezve, hogy jelen van:
okozva először kisebb fájdalmat,
aztán egyre nagyobbat
a "kagylónak"...
az ember nem is sejti,
hogy ajándékba kapja,
szerencséje a szenvedése,
hogy mindaközben
ragyogó igazgyöngyé
a lelke csiszolódik...
az idő múlik,
de csak a test öregszik
szinte észrevétlen,
mert kerül a háttérbe,
fontosságát átveszi
az egyre ragyogóbb,
egyre tüneményesebb lélek:
miközben pusztul az egyik,
a másik palotává építkezik
szerencsés esetben.

2015. március 21.

Az álmok gyorsvonatán

Az álmok gyorsvonatán

https://m.youtube.com/watch?v=N36F_EP6W2k

Pihen a város. Az éjszaka csöndje terül ránk.

Elpihent az élet, a lüktető ritmus megnyugszik.

Táncra kelnek a lelkek, a nappal gondjai eltűnnek,

a függönyök mögött elhalkuló sóhajok.

A szemekben elapadó könnyek,

az árnyak kószálnak tova a csillagporos, holdfényes éjszakában

– az álmok gyorsvonatán.

*

Pihenni térnek a nappal gondjai,

a város lüktetése elhalkul

Apró fények sápadtan pislákolnak,

a halk dallamok megsimogatnak,

az égen a felhők tovaúsznak

Homály borul ránk az estben,

angyalok lebegnek az árnyakban

könnyeink elapadnak csendesen

Az emlékeink az álmok mélyén,

Az éjszakákban tovább élnek

Ahol ...

Ahol ...

Tudod arra gondoltam,
ahol felgyülemlik a gyűlölet,
ott óhatatlan,
hogy egyszer
a háború kirobban
megállíthatatlan...
csak ideig óráig ment
a gyilkos, a pusztító
öldökléstől való félelem,
de, aki meg nem élte,
az el se tudja képzelni
azt a szörnyűséget,
s akiben a gyűlölet ott van,
az minden áron pusztítani akar...
ki végigszenvedte a háborút,
azt az kiszolgáltatott,
azt a rettegett érzést
még a gyerekének átadja,
de a következő,
aki érkezik világra,
nem lesz bölcsebb,
csak, mert később született,
nem okosabb annál az elsőnél,
akkor se,
ha kívül meg is változott minden,
kezdődik minden elölről...
s ha már nem öröklődik a félelem,
ha nincsenek sajgó emlékek,
a rettegés nem tart vissza:
az ember álmodik diadalmas,
győztes háborúról,
ha egyszer a gyűlölet hajtja,
meg semmi nem állíthatja...
tán addig nem lesz vége,
addig pusztítanak újabb
és újabb értelmetlen háborúk,
míg a szeretet nem lesz úr
a pusztító gyűlölet felett,
ha már nem csupán a félelem,
de a megváltó szeretet
védi az emberséget.

2015. március 18.

Egy új nap reménye

Egy új nap reménye

https://www.youtube.com/watch?v=aq6hDe_FsyE 

Tavasz dallamai szállnak,

zeng, ragyog a szeretet.

Zöldellő, dobbanó természet,

szívünkben is virul az élet.

Az új tavasz ritmusában

hóvirágok szelíd szirmai,

azúr ég ragyogó mosolyában

titkokat feltáró végtelen.

A szemekben derűs mosolyok,

hangok bársonya ringatón.

Halkan osonó, szelíd éjszakák

az új nap ébredő reményét adják.

Talajból az élet ...

Talajból az élet ...

Tudod arra gondoltam,
hogy a talaj, a jó talaj
önmagát táplálékul adja,
belőle sarjad ki az élet:
de, ahol élet van,
ott megjelennek
a kártevők hamar...
ők a földnek a bűnei, nem csak,
hogy teljesen haszontalanok,
de veszélyes, gyilkos ellenségek,
pusztítják a szépet és a jót,
szegényeket
életben az tartja:
ellenük védekezni
gyilkos méreggel lehet,
ami nem csak őket,
de lassanként megōli az életet...
és az ember,
aki a porból vétetett,
de megáldva lett élettel,
ő is ugyan úgy
ki van téve a veszélynek,
a kártevők benne
könnyen megtelepednek...
lehetne ellenük védekezni
gyilkos méreggel kívülről,
(de az mindent megöl)
olyat még nem találtak,
ami véd minden ellen,
és nem árt az embernek...
egyedül talán a szeretet az,
amelyik a beköltözött
rossz ellen jó,
ő a legjobb gyomirtó,
kíméletlenül elpusztítja
a lélekbe beköltözött férgeket,
az önzést, az irigységet,
a gyűlöletet, csodaszer az,
úgy irtja a rosszat,
hogy közben a talajt
egyre csak táplálja,
teszi áldottá, bőven termővé.

2015. március 18.

Lelkünk hangjai ..

Lelkünk hangjai ...

http://www.youtube.com/watch?v=1QtAgX8i_ns

Az életünk nem tart örökké. A csend, a békesség, a boldogság, az érzéseink – a lelkünk hangjai. Tiszta fény, titok – maga a végtelenség. Lelkünk is fagyos a lélekvesztő hidegben, a fájdalomban, a szomorúságban. Éjszaka, a sötétben, a csendben fényesen suhanó. Ha álomra zárulnak szemeink, lelkünk is útra kel.

Szívünk tele félelemmel, ürességgel, de a lelkünk az érzésekbe belesajog. Siratjuk szeretteinket, akiknek lelke már a mennyben szárnyal. Az érzések erősek - a lélek és a szív együtt zenél, muzsikál forró vágyaink között.

Vergődünk álomba merülő lélekkel szívdobbanásainkban is a lelkünk vezet

Azt mondják – a szem lélek tükre, - akkor a lélek a szem tükre. Hozzánk ér egy sugár, bennünk a szeretet a lelkünkben. Ha mosolygunk, a lelkünk csillog, ragyog.

Hangok, fények, színek,. lassulva dobbanó szívek. Csend, nyugalom, béke – a lélek a végtelenben lebeg.

Ha belenézünk egy tükörbe – megláthatjuk a lelkünket. Ha belenézünk egy szeretett szembe - megláthatjuk a lelkét, ugyanakkor saját lelkünket is, hisz benne pihenünk és bennünk pihen a lélek.

*

A lelkek ölelő szeretetében

Árnyak suhannak a kert felett

Az alkony ránk borul szelíden

Lelkeink vándorútra kelnek

A titkok csendje finoman átölel

A szívekben rügyeznek az érzések

Barátságban, szerelemben

A lelkek ölelő szeretetében

Az elmúlás szálló zenéjében

 

Az élet útja

Az élet útja 

Tudod arra gondoltam,
ha valaki magának
szakismeret nélkül épít házat,
az messze lesz a tökéletestől,
még jó, ha egy szép napon
az egész a fejére nem omol...
persze, olyan szerencsés is van,
(igaz, nagy ritkán csak)
aki tanulás nélkül is
alkot nagyszerűt,
akivel a tehetség születik...
az ember a legfontosabbat,
az élete megismételhetetlen útját
maga építi,
sokszor nehéz körülmények közt,
hiányában
mindenféle képzettségnek,
csoda lenne, ha el nem rontaná...
így aztán sok lesz benne a kátyú,
az az út csak egyszer járható,
jobb, ha nem megy senki utána:
persze, szegény csinálná jobban,
ha az életnek kiváló mestere lenne,
ha nem mindig kísérletezne csak,
ha lenne hozzá veleszületett érzéke,
vagy, ha a mozaikok rakosgatásában,
a szeretet, aki a legjobb mester,
az egész hosszú úton segítene,
mit, hogyan, ő mondaná...
vele se lehet könnyű,
talán még nehezebb,
mint az "ahogy jön,
úgy puffan"
több az akadály,
vele tart a fájdalom,
de benne van
az öröm csírája is...
akkor végül
szégyenkezni nem kell,
elégedett lehet,
aki rá hallgat,
mert az az út biztos,
hogy szépre sikerül.

2015. március 17.

A boldogság ...

A boldogság ...

A szél viszi el már

A szél viszi el már

https://m.youtube.com/watch?v=sPf4f392nHw#

Öröktől fogva tartozni akartam hozzád
érted voltam, de már nincs kinek mesélnék róla
elhagytál, mint hullócsillagot a ragyogás
utoljára már csak álmomban láthattalak.

Soha nem voltam tökéletes társad
s a hibákat bennem hiába kerested
tengerkék szememből a bánatot
szél viszi el már messzire, a végtelenbe.

Hideg a fénylő nap, - még nincs ereje
úgy fázom, remegek nélküled
hozzád imádkozom álomtalan éjeken
szívembe zárva, örök - fájó szerelemmel.

Életünk hajnalával ...

Életünk hajnalával ...

https://www.youtube.com/watch?v=-Mfd0GSGh-Q

Tudod arra gondoltam,
hogy szerencsés esetben
az út elején az ember
már az élete hajnalán
ajándékba kap
szeretetet, érdemtelen, csak,
mert a világra jött,
valaki fogadja tárt karokkal,
olyan valaki, akinek ő
a saját életénél fontosabb,
aki akár éhezik is,
hogy ő jól lakjon,
aki a gyilkos tűzből
magánál is előbb mentené őt,
aki nem kér,
aki örül, ha adhat,
aki szeretetből példát mutat...
ez a szeretet nem múlik soha,
tán szem elől tűnik csak,
úgy, mintha nem is létezne,
talán, hogy helyet adjon,
de biztosan figyel féltőn,
(tán egy másik világról)
hogy a szeretet másik
magának találjon
kiérdemelt, Igaz szeretetet,
mert az ő lelke
csak akkor nyugszik meg...
egyszer az ember
itt marad árván,
az, aki már hozzászokott,
hogy van valaki,
akire számíthat mindig,
akinek az ő élete
sajátjánál is fontosabb:
de akkor már
csakis magára számíthat,
hiszen
egy az élete mindenkinek,
mindenkinek az a legfontosabb,
és az így a természetes...
de, ha valaki Istent,
a szeretetet magának
itt a Földön megtalálja,
a szeretetet,
azt a különlegeset,
akinek a másik élete
a világon a legfontosabb,
az biztos támasz
a bizonytalan világban...
amit nem kaphatni ingyen,
az már olyan szeretet,
amit életben tartani
csakis szeretettel lehet.

2015. március 16.

Ünnepel a város

Ünnepel a város

http://www.youtube.com/watch?v=VAXzpFIdDFo

A telet átélt, átvegetált fák ugyan még kopáran állnak.

A fenyők és tuják zöldellnek, és az apró leveleket hozó kis rügyek már duzzadnak, pattannak a bokrok, a faágak végein. Érezni a tavaszi friss illatokat, a megújulást, a Kikelet ébredését.

A Nap – talán az ünnep tiszteletére – az égbolt császáraként ragyog. Sugarával villogtatva a református templom tornyát, kupoláját. A horizont azúrkékbe virít, de vad szél tépdesi a fákat. Nekifeszül a nemzeti lobogóknak.

Ünnepel a város, a belváros, a Városháza, a templomok.

Bármerre járunk, körülöttünk történelmünk nagyjainak emléke kel életre.

Kossuth Lajos szobra a Szabadság téren ünnepi pompába öltözött.

Körülölel bennünket az 1848-as emlékezet.

*

Vad szél tépdesi a fákat, bokrokat

Lengeti a nemzeti lobogókat

Térzene zeng az éterben

Kossuth szobra bronzosan áll a téren

Ki népének haladási irányt mutat

Emlékkoszorúk terítik talapzatát

A városban életre kel a történelem

A templom tornya szikrázik a fényben

Harangok zúgnak az emlékezéssel.

Szabadság, - a legszentebb ...

Szabadság – a legszentebb …

https://m.youtube.com/watch?v=MEHrl0WGXuU

A szabadság és az ember
egymástól távol lévő két világ,
az ember vágyik rá,
de talán nem eléggé,
vágyik rá, de hamar feladja,
érte oly sok mindenről
kellene lemondania,
az a vágy csillapítható,
legyőzi sok sok másik...
mert a szabadság
a hegycsúcson van,
fent a magasban,
ahol szinte semmi nincs,
de a levegő kristálytiszta,
ott a vágyak
nem a porba zuhannak
onnan a vágyak
az ég felé szállnak...
kényelmesebb itt lent,
ahol se jó levegő, se szabadság,
de vannak a lehúzó vágyak,
s azok eléréséért
az önként vállalt rabság,
vágyak, amik, ha teljesülnek
a semmibe tűnnek...
szabadság: az ember talán
vágyik is utána,
de lépést nem tesz feléje,
csak nagyon néha,
csak talán egészen ifjan,
csak, mint, aki
a betonrengetegből kimozdul,
csak egy kirándulás erejéig,
hogy aztán emlékezzen rá sokáig:
arra, hogy volt egy olyan március,
mikor az ember megpróbálta
a félelmeit ledobni,
s vele a rabság láncait...
időnként a bezárt szobában
csodás szárnyalásról álmodik,
arról a szabadságról,
ami tőle van elérhetetlen távol:
az úton felé akadályt állítanak
a félelmek szülte vágyak,
amik a legszentebbet,
szabadság utánit
nap, mint nap legyőzik.

2015. március 15.

Szabadság, szerelem

 Szabadság, szerelem ... 

http://www.youtube.com/watch?v=uz3WpABLc-E

Szabadság, szerelem,

őket a tavasz hozza el

egy akarattal lepattintva

a tél szorító, rideg,

nyomasztó bilincsét,

hogy azután

lélegezzen szabadon

az egész csodás természet

szerelemmel szeressen,

megtalálja mind a párját,

a fiú s a lány

felvegye legszebb,

legcsábosabb

tavasz színű ruháját,

a virágok illatozzanak,

a madarak daloljanak…

a szabadság csodája,

hogy végre megtörténjen,

kell a tavasz varázslata,

telet űző forradalma,

jöhessen a világra

a nagy szeretkezés,

a természet hatalmas,

tavasszal születő,

mindent megváltoztató,

szabadon szárnyaló

világot életben tartó szerelme…

szabadság, szerelem,

egyedül mindkettő csak félkarú óriás…

szabadság nélkül a szerelem: rabság,

szerelem nélkül a szabadság mire való?

március idusa

boldogságos ünnepe a tavasznak,

forradalmával ő hozta el

a hőn áhított szerelmet,

és az oly nagyon vágyott szabadságot.

Csitáry-Hock Tamás - Mert a mese ...

Csitáry-Hock Tamás

Mesélsz... és én hallgatlak. Boldogan. Mert ez a mese csodálatos. Mert ez a mese igaz. 

Mert ez a mese kettőnké. Mert ebben a mesében mindent meghallok. 

Mindent, amit szavakkal nem mondasz el. Mindent, ami a szavakon túl van. 

És én hallom ezt a mesét. A legszebbet. 

Amit a szemeiddel mesélsz. Amit a szemeimmel hallgatok.
Kettőnk csendjében.

Kinyílnak a fények ...

Kinyílnak a fények ...

https://www.youtube.com/watch?v=cmxFSWw2ryE

Ó, csillagok!

Ragyogjatok a szeretet dallamaiban.

Szeretek és szeretnek.

Múltam és jövőm is a szereteté.

A szeretet betakar, elringat.

Szomorúságomat feloldja,

hisz az érzés a legszebb – az élet csodája.

Érintelek, érintesz.

A végtelenen át hozzád küldöm a legszentebb érzést.

Szétfoszlanak a sötét felhők, kinyílnak a fények

és átölelnek a szeretet becéző szavai.