Wass Albert
Úttalan utakon ...
2015. március 4., szerda
Az út elején ...
Az út elején ...
Tudod arra gondoltam,
az út elején, mikor még
nem lehet érzékelni a végét,
(talán, mert a kacskaringó annyi)
azt a gyakorlatlan utazó
végtelen hosszúnak képzeli,
annyi mindenre van még idő,
ráér a hozott kincseket
kamatoztatni később...
sorra hagyja maga mögött
a nem kézzel foghatóakat,
azokat,
amikkel útja során is
gyakran találkozik:
majd úgyis lesz következő,
majd akkor talán
az ideje is lesz több,
menni kell előre,
annyi mindent kell még tennie...
cipeli magával a sok sok értéktelent,
az igazinak helyet, időt nem hagyva,
majd egyszer valamikor, úgy gondolja...
amikor pedig az út végét megpillantja,
amikor már hiába is próbál előre nézni,
(arra vaksi szemmel semmit sem látni)
akkor muszáj visszatekinteni,
visszatekintve észre akkor veszi,
hogy onnan nézve
az egész mennyire nyúlfarknyi,
s hogy az egésznek nem a hossza,
annál sokkal fontosabb,
hogy mekkorát volt képes
az úton kikövezni értékkel...
ott már csak a valódit látja,
és azt, hogy az út során
belőle mennyit kamatoztatott,
mennyi veszett kárba,
mennyi mellett ment el figyelmetlen,
talán egyedül csak azt sajnálja.
az út elején, mikor még
nem lehet érzékelni a végét,
(talán, mert a kacskaringó annyi)
azt a gyakorlatlan utazó
végtelen hosszúnak képzeli,
annyi mindenre van még idő,
ráér a hozott kincseket
kamatoztatni később...
sorra hagyja maga mögött
a nem kézzel foghatóakat,
azokat,
amikkel útja során is
gyakran találkozik:
majd úgyis lesz következő,
majd akkor talán
az ideje is lesz több,
menni kell előre,
annyi mindent kell még tennie...
cipeli magával a sok sok értéktelent,
az igazinak helyet, időt nem hagyva,
majd egyszer valamikor, úgy gondolja...
amikor pedig az út végét megpillantja,
amikor már hiába is próbál előre nézni,
(arra vaksi szemmel semmit sem látni)
akkor muszáj visszatekinteni,
visszatekintve észre akkor veszi,
hogy onnan nézve
az egész mennyire nyúlfarknyi,
s hogy az egésznek nem a hossza,
annál sokkal fontosabb,
hogy mekkorát volt képes
az úton kikövezni értékkel...
ott már csak a valódit látja,
és azt, hogy az út során
belőle mennyit kamatoztatott,
mennyi veszett kárba,
mennyi mellett ment el figyelmetlen,
talán egyedül csak azt sajnálja.
2015. február 26.
Csitáry-Hock Tamás - A Te utad ...
Csitáry-Hock Tamás
A Te utad ...
Nem tudod,
melyik a te utad, de van segítség. Nézed a térképet, figyeled a táblákat, hogy
megtaláld. Mert ezt az utat neked kell megtalálnod. Ám van, hogy nem te találod
meg az utat. Hanem az út talál meg téged. Az út, ami a tiéd, amely célodhoz
vezet. Nem neked kell keresgélned, nem neked kell kutatnod utána. Nem neked
kell elképzelned, hogy milyen lehet. Mert az út, a te utad megtalál. Mert az
út, a te utad ismer téged. És egy napon ott fog állni előtted. Lehet, hogy nem
ismered fel azonnal. De van segítség. Hogy észrevedd, hogy felismerd őt. Van
segítség. A szíved, a lelked. Lehet, hogy első pillantásra ez az út más, mint
amit magadban elképzeltél, ám a szíved, a lelked érzi, tudja, hogy ő az. Hogy
megtaláltad. Hogy ez az út vezet célodhoz. Hogy ez az út az Életed, a Célod. És
akkor... akkor lépj rá.
Ha kitekint ...
Ha kitekint ...
Tudod arra gondoltam,
ha kitekint valaki
az érintetlen világra,
ámulva azt látja,
hogy az egy különleges,
ésszel felfoghatatlan csoda,
ami már önmagában
lehet a boldogságra ok...
de az ember a boldogságot
csak egy másiktól várja,
az embertől, aki talán,
mint minden ember el van átkozva
hűtlenséggel, ōnzéssel, kapzsisággal,
és ki tudja még mennyiféle rosszal...
a hűtlen hűséget vár a hűtelentől,
az önző önzetlenséget az önzőtől,
erőt merítene a gyenge az erőtlentől,
a boldogtalan boldogságot vár
a boldogtalantól:
mert amire vágyik,
az lehetetlen mind,
csalódást csalódásra halmoz...
és talán így van ez jól,
mert ha egyszer a szeretet szála
csodák csodájára
két hűtelent összeköt,
hűség lesz belőle: örök,
önzőkből lesznek az önzetlenek,
a gyengékből az erősek,
boldogtalanokból a boldogok...
mintha a szeretet megtörné az átkot,
úgy, hogy egycsapásra
mindent megváltoztat:
lehet mégis az egyik ember
másiknak a boldogsága,
ha a szeretet őket feloldozza.
ha kitekint valaki
az érintetlen világra,
ámulva azt látja,
hogy az egy különleges,
ésszel felfoghatatlan csoda,
ami már önmagában
lehet a boldogságra ok...
de az ember a boldogságot
csak egy másiktól várja,
az embertől, aki talán,
mint minden ember el van átkozva
hűtlenséggel, ōnzéssel, kapzsisággal,
és ki tudja még mennyiféle rosszal...
a hűtlen hűséget vár a hűtelentől,
az önző önzetlenséget az önzőtől,
erőt merítene a gyenge az erőtlentől,
a boldogtalan boldogságot vár
a boldogtalantól:
mert amire vágyik,
az lehetetlen mind,
csalódást csalódásra halmoz...
és talán így van ez jól,
mert ha egyszer a szeretet szála
csodák csodájára
két hűtelent összeköt,
hűség lesz belőle: örök,
önzőkből lesznek az önzetlenek,
a gyengékből az erősek,
boldogtalanokból a boldogok...
mintha a szeretet megtörné az átkot,
úgy, hogy egycsapásra
mindent megváltoztat:
lehet mégis az egyik ember
másiknak a boldogsága,
ha a szeretet őket feloldozza.
2015. február 25.
Februári reggel
Februári reggel
A Hold sápatag fénye
hull az öreg fákra
Az éjszakai levegő
még jeges,
csak a fagyos szél
zizeg a csendben
A téli ágakon jeges
pillanatok ülnek
Hajnalodik: még fenn
a Hold is,
Körbe ölelő csillagok
szikrázó fényével
Az árnyak hullámzanak
a kert felett
Reggelre virradva
ébredezik az álmos napsugár
Szikrázó, hideg
fényével varázslatos a
februári csípős
reggel.
Az emlékek ...
Az emlékek ...
Az emlékek szívet
rengetnek.
A nyirkos, párás
éjszakában homályos a Hold.
Vallanak a lelkek a
széthulló éjszakáról. Messze sodródnak az álmok.
Hajnalban a szél kél,
feloszlatva a párát, sóhajokat sodorva magával tova.
Faágak susognak
titkokról egymásnak.
Mogyoróbokrokon apró
kis madár szárnyalva dalolja ébresztőjét, ringatva magát,
míg a pirkadó égalj
felé rebben.
Kék égbolt tárul
fölöttünk az ébredő város horizontján.
Örök hűségben ...
Örök hűségben ...
„Mindannyian
sebezhetőek vagyunk. Szükségünk van legalább egyvalakire, akivel megoszthatjuk
a legnagyobb gondjainkat is - egy emberre, aki azt mondja:
"Szeretlek és
elfogadlak téged úgy, ahogy vagy, bármi is történjék."
- Andrew Matthews -
A hűséget nem lehet
és nem is kell magyarázni. Érezni és átélni kell. A hűség egy néma
összetartozás, szívünk szívig hatoló érzéseiben.
A hűség azt jelenti,
hogy kitartunk szeretteink, a szeretett társ, a barát mellett, az emléke
mellett.
Igen, az emléke
mellett, hiszen hűségesek lehetünk ahhoz is, aki már nincs velünk.
A hűség egy üzenet,
hogy szeretjük. Az igaz szeretet pedig
mindig hűséges.
„Velem maradtál, -
történjék akármi,
gazdag vagyok, s immár kifoszthatatlan.”
gazdag vagyok, s immár kifoszthatatlan.”
*
Örök hűségben ...
Lelkem mélyéről felszakadó sóhajok,
Félbehagyott versek életem lapjain
Csendes, magányos éjszakák,
Zaklatottan, riadt hajnalok
Kegyetlen volt olykor életem
Áldást és kínt is osztott a sors,
De szívemben dalolnak az örömök
Ölelnek, ringatnak szelíden,
Szerenádot zengve a fényben.
Így élek napról napra Veled,
Örök hűségben
Az ember két világa ...
Az ember két világa ...
Tudod arra gondoltam,
az embernek van két világa,
az egyik ott lakik benne,
a másik ott van körülötte,
amelyikben vendég,
de az a munkahelye közben,
a másikba hazatér,
valódi életet ott él:
fárasztó lehet,
ha azt takargatni kell...
egyszerű, ha a bent vállalható,
mert, hogy mit mond, mit tesz,
milyen külsővel rendelkezik,
az határozza meg
betöltött helyét
abban a külső világban,
de kívül valaki ragyoghat,
akkor is fárasztó,
ha eredménye
a megfeszített munkának,
ha a kettő, a belső és a külső
nem ugyan azt mutatja,
ha a kûlső a belsőt
elfedi eròszakkal:
lehet valaki
bármilyen magasan,
előbb utóbb belerokkan...
a kinti sikernél fontosabb,
hogy bent ne legyen háború,
hogy kint a dolgok
ne a bentet átalakítva,
a látszat kedvéért zajlanak,
tekerve erővel másik irányba...
Irígynek lenni, közben
szívélyesnek látszani,
nagyon nehéz lehet úgy adni,
amikor a haszonszerzés vágya
indítja meg azokat
a szavakat, cselekedeteket,
azt a szépséget:
mert korán se mindegy,
a kapni, vagy az adni vágyás adja
az ellentmondást nem tűrő parancsot...
a kinti világ megelégszik azzal,
amit megtapasztal,
ami bent történik,
az cseppet sem érdekli,
de, ha a jó szív nem létezik,
ha a látszat
eredménye komoly munkának,
az belül háborúságot okozhat,
mikor az ember folyton latolgat,
megéri, vagy mégsem,
a befektetés hoz hasznot,
vagy ráfizetés volt:
a bent megszenvedi
az érdek szülte látszatot,
ha kifelé lelket mutat lélektelen...
a haszont leső befektetések,
legyen az a mosoly, a jó szó,
nem a léleknek a virágai,
akkor szép lehet a világ kívül,
de az a belső, ahol az ember
a léte nagyobb részét tölti,
előbb utóbb
menthetetlenül elsivatagosodik:
pedig szép a világ,
és nem is megerőltető,
ha az emberből könnyedén,
hátsó szándék nélkül jön a jó,
oly egyszerűen, szeretetből,
ahogy a mező hófehér lilioma.
bújik ki a földből
az embernek van két világa,
az egyik ott lakik benne,
a másik ott van körülötte,
amelyikben vendég,
de az a munkahelye közben,
a másikba hazatér,
valódi életet ott él:
fárasztó lehet,
ha azt takargatni kell...
egyszerű, ha a bent vállalható,
mert, hogy mit mond, mit tesz,
milyen külsővel rendelkezik,
az határozza meg
betöltött helyét
abban a külső világban,
de kívül valaki ragyoghat,
akkor is fárasztó,
ha eredménye
a megfeszített munkának,
ha a kettő, a belső és a külső
nem ugyan azt mutatja,
ha a kûlső a belsőt
elfedi eròszakkal:
lehet valaki
bármilyen magasan,
előbb utóbb belerokkan...
a kinti sikernél fontosabb,
hogy bent ne legyen háború,
hogy kint a dolgok
ne a bentet átalakítva,
a látszat kedvéért zajlanak,
tekerve erővel másik irányba...
Irígynek lenni, közben
szívélyesnek látszani,
nagyon nehéz lehet úgy adni,
amikor a haszonszerzés vágya
indítja meg azokat
a szavakat, cselekedeteket,
azt a szépséget:
mert korán se mindegy,
a kapni, vagy az adni vágyás adja
az ellentmondást nem tűrő parancsot...
a kinti világ megelégszik azzal,
amit megtapasztal,
ami bent történik,
az cseppet sem érdekli,
de, ha a jó szív nem létezik,
ha a látszat
eredménye komoly munkának,
az belül háborúságot okozhat,
mikor az ember folyton latolgat,
megéri, vagy mégsem,
a befektetés hoz hasznot,
vagy ráfizetés volt:
a bent megszenvedi
az érdek szülte látszatot,
ha kifelé lelket mutat lélektelen...
a haszont leső befektetések,
legyen az a mosoly, a jó szó,
nem a léleknek a virágai,
akkor szép lehet a világ kívül,
de az a belső, ahol az ember
a léte nagyobb részét tölti,
előbb utóbb
menthetetlenül elsivatagosodik:
pedig szép a világ,
és nem is megerőltető,
ha az emberből könnyedén,
hátsó szándék nélkül jön a jó,
oly egyszerűen, szeretetből,
ahogy a mező hófehér lilioma.
bújik ki a földből
2015. február 24.
Menedékházak ...
Menedékházak ...
Áll két ház az
erdőben,
valamikor lakhattak benne,
de azért üresen se mihasznák,
az ajtóik tárva nyitva várják
azokat, aki arra járnak,
akik a vihar elől oda
bemenekülhetnek bátran:
mindkettőben
vannak kényelmes padok,
megpihenhet rajtuk a vándor,
ott létük nem létkérdés,
sokaknak örömöt adnak mégis...
de az erdőben nem csak
a békés kirándulók járnak,
kerülnek vandálok is arra,
akik a házakat oktalan
minden erejükkel rongálják,
bakancsokkal rugdossák,
dobálják nagy kövekkel,
erejüket úgy fitoktatják...
nem kell sok az egyiknek,
a valaha takaros,
de végül elhagyott ház
csak hever romokban,
míg a másik állja derekasan:
a pusztítók továbbállnak,
és jönnek mások újra,
olyanok, akik
az általa nyújtott lehetőségnek
szívükből örülnek...
(tán épp egyidős a két épület,
csak az egyiket jól megépítették,
azért, hogy épségben
túlélte a rombolást)
és ilyen az ember is talán,
az egyik belehal
az értelmetlen bántásba,
nem lesz többé
örömére másoknak,
de, aki jó anyagból van gyúrva,
az továbbra is nyitott ajtajú,
befogadó épület maradhat,
örömére a békés kirándulóknak.
valamikor lakhattak benne,
de azért üresen se mihasznák,
az ajtóik tárva nyitva várják
azokat, aki arra járnak,
akik a vihar elől oda
bemenekülhetnek bátran:
mindkettőben
vannak kényelmes padok,
megpihenhet rajtuk a vándor,
ott létük nem létkérdés,
sokaknak örömöt adnak mégis...
de az erdőben nem csak
a békés kirándulók járnak,
kerülnek vandálok is arra,
akik a házakat oktalan
minden erejükkel rongálják,
bakancsokkal rugdossák,
dobálják nagy kövekkel,
erejüket úgy fitoktatják...
nem kell sok az egyiknek,
a valaha takaros,
de végül elhagyott ház
csak hever romokban,
míg a másik állja derekasan:
a pusztítók továbbállnak,
és jönnek mások újra,
olyanok, akik
az általa nyújtott lehetőségnek
szívükből örülnek...
(tán épp egyidős a két épület,
csak az egyiket jól megépítették,
azért, hogy épségben
túlélte a rombolást)
és ilyen az ember is talán,
az egyik belehal
az értelmetlen bántásba,
nem lesz többé
örömére másoknak,
de, aki jó anyagból van gyúrva,
az továbbra is nyitott ajtajú,
befogadó épület maradhat,
örömére a békés kirándulóknak.
2015. február 22.
Elveszett a fény
Elveszett a fény
.jpg)
Már nem látok a
szívedbe
Karok nélkül – égbe
ölelt szeretetem
A gondolat szárnyán
sóhajom száll.
Talán egyszer rád
talál,
s szívedbe kúszik csendesen.
A csendes
napban letörlöm könnyeimet,
s bezárom magamba
sajgó emlékeimet.
Koromsötét az éj
Távolba vész minden
árny
Elveszett a fény
Visszahull ránk a
magány
De érkezik a remény,
S az álom végre ránk
talál.
Pénzbeni érték ...
Pénzbeni érték ...
Tudod arra gondoltam,
pénzben kifejezhető értéke
a tárgyaknak van,
léteznek köztük olyanok,
amiknek az árai
nem csökkennek
az idő múlásával,
egyre többet érnek,
kevés van belőlük, régiek,
de nem feleslegesek,
sokszor megfizethetetlenek...
az ember megfizethető értéke:
a tudása,
de eszmei értékét
adja talán a tisztasága,
ami a legragyogóbb gyermekkorban,
de aminek az értéke növekszik
az idő múlásával,
amit minden egyes megalkuvás,
belül született hamisság,
rosszindulat, álnokság leértékel,
úgy csökken az értéke..
a tisztaság ára eszmei,
nem lehet forintban kifejezni,
az ember minél többet tud
a fehérségből megtartani,
(az eredetit talán lehetetlen)
az értéke az idő folyamán
lesz annál magasabb,
érték, amit a piacon
nem tartanak számon,
de talán ad a léleknek
elégedettséget:
vigyáztak rá kellőképpen.
pénzben kifejezhető értéke
a tárgyaknak van,
léteznek köztük olyanok,
amiknek az árai
nem csökkennek
az idő múlásával,
egyre többet érnek,
kevés van belőlük, régiek,
de nem feleslegesek,
sokszor megfizethetetlenek...
az ember megfizethető értéke:
a tudása,
de eszmei értékét
adja talán a tisztasága,
ami a legragyogóbb gyermekkorban,
de aminek az értéke növekszik
az idő múlásával,
amit minden egyes megalkuvás,
belül született hamisság,
rosszindulat, álnokság leértékel,
úgy csökken az értéke..
a tisztaság ára eszmei,
nem lehet forintban kifejezni,
az ember minél többet tud
a fehérségből megtartani,
(az eredetit talán lehetetlen)
az értéke az idő folyamán
lesz annál magasabb,
érték, amit a piacon
nem tartanak számon,
de talán ad a léleknek
elégedettséget:
vigyáztak rá kellőképpen.
2015. február 20.
Várok, ha kell
Várok, ha kell
(Rohan az idő,
távolodsz …)
Újra és újra, várok
hogyha kell
Reménytelenül egy
pislákoló fényre
Utamon, hű társként
az emlékek elkísérnek
A pillanatok
merevednek mélyen a szívemben
Csönd, csönd és néma
kísértet.
Ha szemem lehunyom,
veled létezem
Hallhatatlanná vált,
elmúlt ez az év
Remeg az érzés, az
emlékezés bennem.
Örök emlékké lettél
immár nekem.
A fényem is árnnyá
vált kopár életemben
Rohan az idő,
távolodsz… vagy én távolodom?
Vonataink elrobogtak
az életsíneken
Míg én csak árnyékod
maradhatok,
A mindenem voltál,
töménytelen titok
A kert tujafái a téli
csendbe esnek,
Múltunknak állítva
örök emléket.
Legyen életed boldog,
mostantól nélkülem.
Hisz rövid már az
időnk, nem kísérhetlek
A szívemet végleg a
téli ködök fedik,
Vágyaimat is
fájdalommal kísérik.
Szavak ...
Szavak ...
Tudod arra gondoltam,
vannak gyönyörű szavak,
szépen csengőek köztük,
és értelmüknél fogva gyönyörűk:
amiket óvni kéne kincsként,
úgy is, hogy az érzelemmel telieket
nem átengedni a kötelező,
az udvarias szavak tárházába...
talán, amikor valaki használta először,
ami ma már természetessé vált,
(semmi különöset
ne keressen benne az ember)
a köszöntést, hogy "jó napot kívánok",
az egy bátortalan
szerető szívűnek volt
a mélyről érkező kívánsága,
aki még azt, hogy szeretlek,
kimondani nem merte:
hiszen ilyen szépet lelkéből,
valaki kinek is kívánna,
mint annak,
akit szeret nagyon...
"jó napot kívánok"
boncolgatni eszébe
embernek nem jut,
se másképp értelmezni,
hazugságnak se hiszi senki,
egyszerű, udvarias formula,
veszélyt nem rejt magában...
mint ahogy az se, ha valaki
a szeretleket alap nélkül használja,
az ember oly sokszor elmondja,
tudja ezt, aki kicsit is jártas a világban...
vessen az magára,
aki tudatlanságában
udvarias szót vesz komolyan,
aki valóságnak képzeli,
aki a semmivel feltöltődik,
s aki egyszer rájön a tévedésre,
vessen magára,
ha jut a földi mennyországból
a földi pokolba:
mert a szavak,
ugyanazok,
lehetnek útjelzők,
és vezethetnek végtelen labirintusba,
mérlegre nem lehet őket tenni,
az agy őket hinni akarja,
a lélek az igazságot megérzi.
vannak gyönyörű szavak,
szépen csengőek köztük,
és értelmüknél fogva gyönyörűk:
amiket óvni kéne kincsként,
úgy is, hogy az érzelemmel telieket
nem átengedni a kötelező,
az udvarias szavak tárházába...
talán, amikor valaki használta először,
ami ma már természetessé vált,
(semmi különöset
ne keressen benne az ember)
a köszöntést, hogy "jó napot kívánok",
az egy bátortalan
szerető szívűnek volt
a mélyről érkező kívánsága,
aki még azt, hogy szeretlek,
kimondani nem merte:
hiszen ilyen szépet lelkéből,
valaki kinek is kívánna,
mint annak,
akit szeret nagyon...
"jó napot kívánok"
boncolgatni eszébe
embernek nem jut,
se másképp értelmezni,
hazugságnak se hiszi senki,
egyszerű, udvarias formula,
veszélyt nem rejt magában...
mint ahogy az se, ha valaki
a szeretleket alap nélkül használja,
az ember oly sokszor elmondja,
tudja ezt, aki kicsit is jártas a világban...
vessen az magára,
aki tudatlanságában
udvarias szót vesz komolyan,
aki valóságnak képzeli,
aki a semmivel feltöltődik,
s aki egyszer rájön a tévedésre,
vessen magára,
ha jut a földi mennyországból
a földi pokolba:
mert a szavak,
ugyanazok,
lehetnek útjelzők,
és vezethetnek végtelen labirintusba,
mérlegre nem lehet őket tenni,
az agy őket hinni akarja,
a lélek az igazságot megérzi.
2015. február 20.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)