2015. február 14., szombat

Szeretetet koldulva ...



Szeretetet koldulva ...
Tudod arra gondoltam,
aki eladni kíván valamit,
az mindenképp ügyeskedik,
van, aki csak él a mának,
nem törődik cseppet sem azzal,
hogy mit hoz a holnap,
csak jól járjon a mai nap...
más tudja okosan,
a holnapot ma kell megalapozza,
neki az a taktikája,
nem becsapni, a vevő azt érezze,
hogy a boltos érte van:
de mindkettő célja valójában
a haszon, a minél nagyobb...
így van ez valahogy
az élet minden területén,
az ember
a nyereség reményében
magát is árulja hasonlóan,
a cél, hogy a befektetés
kamatozzon minél jobban...
csak talán a szeretet az,
ami működik máshogy,
ő, adja magát, nem üzletel,
boldog, ha azt kapja,
amit ad maga,
anélkül viszont,
mert üzleti érzéke nincsen,
a koldusok sorsára jut könnyen:
talán nincs látvány szomorúbb,
mint mikor az éhező szeretet
az éltető szeretetet koldulja.


2015. február 8.

A csend szellemlétét érzékeled



A csend szellemlétét érzékeled

Álmatlan éjszakákon, - hajnaltájt megfigyelted már?
– milyen zajok özönlik el érzékeidet?
Ezek a csendes, téli éjszakák puhán hozzák el a neszeket. Puhán, messziről. Szinte „suttogva” hallhatod a kutyák ugatását is. Azután már csak a csend szellemlétét érzékeled, míg az álom puhán magához ölel.
Ha elgondolkozol rajta, eszedbe jutnak a nyári, fülledt éjszakák neszei, zörejei.
A lármás napok éjszakái is egészen más világot, érzéseket hoznak. A nyári csöndben az éjszakák is élőbbek, a neszek is felerősödnek. A nyári éjszaka, a meleg fülledtség miatt álmatagon suhan át gondolataidon, - álmaid felett.
Gazdag a fény és árnyék, a sötétség merengése. Az éjszaka csendjében a szél is hangosabb, a madarak éjszakája csicsergéssel teli és az álmok sem olyan mélyek, mint a téli, puha fehérségűeké.
Sokan vándorolnak a csillagos éjszakában és némelyik csillag őrködik álmod felett, mégis mire elalszol, újra felébredsz – riadtan – a számodra oly sokat sejtető hangokra.

A barátság egy lélek ...

A barátság egy lélek ..



Kapcsok



Kapcsok

Tudod arra gondoltam,
hogy vannak kapcsok,
amik nem is igazán azok,
mintha egybe a kettőt
csak a szél sodorta volna,
hogy aztán őket elvigye
egymástól messzire:
nem az égben születnek,
lélek bennük nincsen...
ha valamit a lélek köt össze,
azt szét nem választhatja
ember, bárhogy is akarja,
akkor se, ha érkezik később
a valódi szerelem,
és vele kiderül,
hogy ami volt, tévedés,
nem a szerelem volt,
amit a lélek
összekötōtt fonalával,
hanem a fenséges barátság...
ami az égben köttetik,
azt szét ember nem választhatja,
elválasztani nem lehet a szálakat,
csak kitépni erőszakkal,
de a gyökér az mindig bentmarad,
okozva kínzó fájdalmat...
csak idő kell hozzá,
és elfertőzi,
megöli a másikat,
amelyik akár még
hozhatott volna
érintés nélkül is
számos fájdalmas,
de gyönyörűséges
zenébe bújtatott
szeretetvirágot.


2015. február 7.

Szívem kaput nyitott ...



Szívem kaput nyitott…

A felhők szürke turbánként takarták az eget
A fák között szomorúan ködpára lebegett
Halkan, szelíden, varázsosan osont ide az este
Fények, árnyak játéka tündéreket festve
Szívem csendesen nyitotta kapuját az álom előtt
Lámpám fénye sejtelmesen világított
Kísérteties kontúrokat rajzolva a falakra
Szép, szomorú érzéseket borítva lelkemre
A napi történéseket újra átélve,
Az éjszakai homály álmot hintett fáradt szemeimre.
S lassan betakart a nyugvó csend
Hű társként, szorosan átölelve

Jól megérdemelt béke



Jól megérdemelt béke

https://www.youtube.com/watch?v=dEekXS0xtpk   

Tudod arra gondoltam,
sokan bíznak
az igazságszolgáltatásban,
szeretnék hinni azt,
hogy amit adnak,
idővel azt az élet visszaadja...
pedig az a látszat,
hogy összefüggés nincs,
ha elesik,
ha már nem képes felállni,
a földön fekve maradhat ő is,
aki útja során segített sokat
az arra rászorulóknak...
aki nem rohant, mikor valaki tőle,
nagy bajában az idejét kérte,
aki azt remélheti joggal,
az élet igazságos, majd egyszer
mindazt mástól visszakapja...
s mert téved az ember,
ilyen szabály nincsen,
érezheti úgy, alappal,
hogy az élet adósa maradt,
a lelke jogosan háborog rajta...
és talán van olyan is, aki,
hogy visszakap valamit,
nem gondolja, azt se hiszi,
hogy érdemelne valamit is,
amit tesz,
nem megfontolt akarattal,
sokszor ellenére annak,
teszi azt kényszerből,
a lélek egyértelmű utasítására,
ellenállhatatlan parancsára,
lelke rajta, ha nem tenné,
csúnyán megbüntetné,
mást tenni, ha akarna se tudna...
a magány nehéz púpját
ő is ugyan úgy megkaphatja,
a szeretet neki is hiányozhat
a szeretettel teli simogatás,
mint annak, aki teszi érdekből,
vagy, mint, aki soha meg nem állt,
aki futott csak a saját dolga után...
fájhat hasítón a magány,
az élet elviselhetetlen teherként
telepedhet rá,
de talán van mégis valami,
ami nem mindenkinek adatik,
és talán a fizetség pont az,
hogy övé nyughatatlan lelkének
a jól megérdemelt békéje.


2015. február 6.

Lélekdallamok

Lélekdallamok




Test és lélek együtt



Test és lélek együtt 

Tudod arra gondoltam,
hogy a test és a lélek,
ketten egymásnak
kiszolgáltatva vannak,
mint valami rabok összezárva:
a testet elválaszthatatlan
átszövi a lélek,
de ő sem menekülhet,
míg a másikban van élet,
a Föld pedig magához láncolja
mindkettőt...
a testnek könnyebb a dolga,
aki az ő édes magzata,
neki előnye van ezen a világon:
a léleknek mostohább a sorsa,
a gyarló, az esendő, őt, az Istenit,
mindenhová magával hurcolja,
halk szavát csak néha,
akkor is alig alig hallja...
és van, hogy a test párt választ,
szinte tökéleteset a számára,
benne rejlik a lehetőség
a boldogságra,
nem csupán a legszebbet,
de jót és okosat, vele
ebben az életben
minden szép lehetne,
ha az a szegény lélek
pártalan nem maradna,
ha a csoda megtörténne,
ha nem lenne oly nagyon árva,
ha egyik a másikat
nem húzná vissza,
ha a kettő együtt szárnyalhatna.


2015, február 5.

A szeretet által



A szeretet által

Tudod arra gondoltam,
hogy Istentől való a Napnak
az áldott, a melegítő sugara,
a szőlőnek aranyló nedűje,
és minden, amit ajándékként
talált az ide tévedt ember...
de, mintha az ördöggel
Isten megegyezett volna,
van egy határ láthatatlan,
ami az elégig tart,
addig a vonalig
ér el az ő csodás oldala,
azon túl már
nem az egészség a hatás,
az már a túlzás birodalma,
talán épp Lucifer a gazdája,
aki figyeli kajánul, mikor lépi át
kijelölt áldozata a bűvös vonalat,
ez már lett az ő területe,
ahol már nem épül,
de pusztul az ember...
a munka nemesít,
de talán csak addig,
míg az embert rabbá nem teszi,
amíg nem szakítja el,
a természettől el nem idegeníti,
amíg az az összes idejét,
az Istentől kapottat
pénzre nem váltja át...
az már nem a szabadság,
az a pusztító rabság:
olyan végeláthatatlan börtön az,
ahonnan csak
a szeretet mentheti ki az embert,
mert általa újból észrevehető,
hogy a világból nem az a legfontosabb,
ami pénzért megvehető,
hogy azokon kívül,
az elválasztó határon túl,
a kezdeteknél van
a világon az összes gyönyörűség,
amiket a túlzások sötétsége,
mint halotti lepel takar be,
a szeretet által visszatérni oda
az a boldogság maga.


2015. február 4.

2015. február 3., kedd

Télidő - február



Télidő – február

A hanyatló februári nap érdekessé varázsolja a horizontot.. Az éjszakai égbolton ezüst fényével csípősen bújik ki a hold
Zúzmarásak a reggelek. Még megfagynak, jéghártyába dermednek a nappali napsugár hatására felolvadó tócsák.  A puha hó még hull, de rövid idő után - a felhők közül homályosan ki – ki kacsingató napsugár fényére – el is olvad.. A fagyos széltől a kertben a fenyőfák és a bokrok deres ágaikat lehajtják - zizegnek a kócos, csörgő ágak..  Még télidő van, február..

Február - szerethetőn



Február - szerethetőn 

Úgy érkezik az ember a világra,
mint, ki idegen, és sokszor talán úgyis,
üres szívvel távozik, pedig,
talán, ha próbálkozna,
ha folyton folyvást barátkozna
fűvel, fával, virággal,
és, ha még megszeretné
az előszörre utálatosnak tűnő ízeket,
az első látásra rútnak ítélt
csöppet sem bájos
varangyos békákat,
ha megbarátkozna
a számára ellenszenvessel,
ha nem csak a feltűnően
szerethetőt keresné,
ha meg is találná a sokszor
nagyon is elrejtett szépet,
ha energiát áldozna rá,
ha megszeretné azt,
ami szerethetetlen első látásra,
ha a barátságtalannal barátkozna,
akkor minden egyes győzelemmel
gazdagabb lenne olyannal,
ami kevesek számára juthat...
és, ha még megtalálná
a februárnak is
a nehezen látható szép oldalát,
ha nem csak szidná,
de neki baráti jobbot nyújtana,
ha vele megbékélne,
akkor az ember megláthatná,
hogy mennyi szép van benne,
hogy valójában
az a kis nyúlfarknyi apróság
nem is oly ijesztő,
hogy szerethető azért is,
mert az ablakán kitekintve
látható a közelgő tavasz,
mert a belőle született március,
nélküle nem is létezhetne.

2015. február 1. 

Csitáry-Hock Tamás - Van a tél ...



Csitáry-Hock Tamás
Van a tél…

A mozdulatlanság állapota. Az alvás, a várakozás állapota. A szomorú szépség állapota. A csend, a hideg, a fagy, a jég, a hó. A hó gyönyörű. Szomorúan gyönyörű. De nem csak szomorúság, nem csak fagy van a télben. Hanem jó is. Az, hogy véget ér. Ezt mindig, minden évben biztosan tudhatjuk. Véget ér. Hogy mikor, nem tudjuk. Lehet, hogy hamarosan, lehet, hogy sokára. De biztosan vége lesz. És ezt várjuk. Ez tartja bennünk a lelket, tudjuk, hogy érdemes élni, várni, mert lesznek szebb napok. Amikor minden megmozdul, minden felébred, és minden szép lesz megint. Csak várni kell és hinni. Nem is hinni - tudni. És türelmesnek lenni. Ez a legfontosabb. És ha megérkezik a tavasz, elfelejtünk minden mást. A hideget, a szomorúságot, a fagyot, a mozdulatlanságot. Igen, most tél van. 

Van a tél...
A hideg, zord, kegyetlen tél. Hideg, mint egy ölni készülő vad szeme, szürke, mint a borult, kilátástalan ég, fehér, mint a frissen hullott, az életet betemető hó...
Hideg, zord, kegyetlen és hosszú. De nem csak ilyen tél van.
Mert van a meleg, barátságos, szerető, ölelő, színes tél. Meleg, mint a Kedves közelsége, ölelése, barátságos, mint az ablakodon bekúszó reggeli napsugár, melyben Ő érkezik hozzád, hogy köszöntsön, ölelő, mint a levegő, mellyel az imént még a Kedves takarta be magát, s most neked adja tovább teste melegével.
És színes... sárga, mint a rózsaszál vallomása, vörös, mint a csókra nyíló szerelmes ajak,
zöld, mint a mély óceán, vagy a szelíd moha.
Igen, ez a tél barátságos, kedves, meleg.
Mert színei, érzései egyesülnek valamiben. Valakiben. És ettől válnak meleggé. Tőle.
Tőle válik meleggé a hideg tél. Lélekmeleggé.
Létezik ilyen tél.

Testet, lelket tápláló ...



Testet, lelket tápláló ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az életnek az illat, az íz,
és nagyon fontos része a látvány is,
de ezek csak hamar tűnő előjátékok,
a meghatározó, a lényeg utánuk érkezik...
az illat, a külcsín,
kedvet csinálnak az étkezéshez,
hogy bekerülve aztán
a halálukat okozó őrlőgépbe
a helyet átadják
az ízlelőbimbók pillanatnyi örömének,
hogy majd eltűnjön az is...
de akkor következik,
amiért az egész történik,,
amivel az ember a szépet látva,
az illatot, ízt élvezve
nem törődik sokat,
azzal, hogy beépülve
milyen a hatása
az ételnek a fogyasztójára,
hogy építi magasra,
vagy esetleg földig rombolja...
haszon... az ember
mindentől azt reméli,
de láttán a külcsínt
arról is elfelejtkezik,
pedig a szépet az idő vasfoga
felismerhetetlenné őrli gyorsan,
az egészből nem marad más,
mint, ami a lényeg,
a fogyasztóra gyakorolt hatás,
ami lehet haszon, vagy ráfizetés:
hatás, ami megmarad hosszan,
ami lehet mérgező,
mélyrehúzó, vagy felemelő,
testet, lelket tápláló,

2015. január 31.

Az ember élete is olyan ...




Az ember élete is olyan ...

Tudod arra gondoltam,
a kertész lehet akár a legjobb,
óvhatja virágait minden erejével,
minden szeretetével még a széltől is,
akkor is lehet
egy orkán erejű vihar után a féltett,
a szeretett kert képe olyan,
mint egy csatatér siralmas,
vesztes csata utáni,
halott virággal teli...
ha a kertész kitartó,
és nem megy el a kedve a kerttől,
akár kezdheti elölről,
már nagyobb tapasztalattal,
és, ha az ég is úgy akarja,
talán több szerencsével...
az élete is olyan az embernek,
mint a kert, amit jó esetben
szebbnél szebb virággal ültet be,
gondozza minden erejével:
az eredmény addig az ő felelőssége...
lehet kertjének leggondosabb ápolója,
de rajta kívül vannak még külső tényezők,
ami ellen nem tehet semmi mást,
minthogy minden energiájával azon van,
hogy a beérkező rosszat
még melegében közömbösítse jóval,
nem méreggel, szelíd,
szeretettel teli gyógymóddal,
mert a méreg nem old meg semmit...
ha nagy pusztítás nem éri a virágokat,
a kisebbek ellensúlyozhatóak,
ellensúlyozni érdemesek,
mert az eredmény végül,
hogy milyenné lesz az élet,
átlaga a kettőnek.

2015, január 30.