2014. december 16., kedd

Ünnep előtt ...



Ünnep előtt ...


December eleje. Már a hónap elejétől megkezdjük a takarítást, rendezgetünk, csinosítjuk otthonainkat. Közeleg karácsony, a világ legszebb ünnepe. Azt mondják, - a szeretetet nem lehet fokozni, mégis az ünnepi készülődés mélyen a szívünkig hatol.

Megérkezett a tél. Sűrű ködös pára, fehér zúzmara telepedik a fákra, a házak köré, - lepi a kertet, a parkokat. Békés tél eleji idő. Az ünnep előtt olyan hosszúnak tűnik a tél. Nyomasztóan hat rám és mintha soha véget nem érne. Szomorúvá tesz, de a készülődés  feldobja a hangulatomat.

A város főterén már áll a fenyőfa, ragyogó fényben pompázva. A kirakatokban millió fénybogár villog. Nagy izgalommal készülünk mindannyian az ünnepre. Tervezgetünk, ajándékokat válogatunk, vásárolunk.

Az alkony palástja oly hirtelen borul ránk. A házak csillagszemei gyúlnak, míg nagy pelyhekben hull a hó, fehér leplet borítva a kertekre. Gyertyák fénye ragyog az ablakokban. Meleg illatok és fények játszanak a szürkületben.

Miért van az, hogy ezek a pillanatok az emlékeket is oly közelivé hozzák.

Az éjszakákban, a csillagos égbolt alatt angyalok röpködnek, a szívekbe csomagolva az ünnep ajándékait, a szeretet fényét. Didergően, hidegen szikráznak a csillagok, a Hold is ezüstös hamissággal kacsint a világra. Emlékek szárnyalnak a régi karácsonyokról, ölelve melegen a lelkeket. Puhán terülnek szét az árnyak, csendesen oson az ablakon túli világ. Páragyöngyök gurulnak az ablaküvegen. Bársony csend ölel át mindent, és mindenkit. Álmos pára ül a házak, a kertek fölött.

Ünnepre készülnek a szerető szívek, égen és földön a szerető lelkek.

Az emlékezés, a szeretet lángja bennünk van – mindannyiunkban, magunkban.

Hamarosan itt van karácsony!

*

A fákon virágzik a zúzmara

Álmodó csend lapul a kert felett

Szürke palást terül fölénk

Ünnepies, angyalszőtte a csend

Igazán magyar ...



Igazán magyar ...

Tudod arra gondoltam,
az embert a hazájához
erős gyökerek kötik,
magyar a szó,
magyar a sziget,
magyar a hegy
magyar a völgy,
de ha a magyar úgy érzi,
hogy értéket adna,
és nem kell a munkája,
hiába a ragaszkodása,
elmegy, ha hívják máshova,
ha máshol megbecsülik:
s aki otthonról
ki nem mozdult addig,
megtapasztalja,
máshol is lehet élni,
és, hogy a legjobb ott,
ahol kegyelem kenyéren
nem kell tengődni,
ahol az értéket
értékén kezelik...
de, aki igazán magyar,
tartozik ebbe a hazába,
előbb, vagy utóbb visszatér,
s ha feltöltődött,
ha már nem szegény,
tán még az sem bánja,
ha a bére kevés,
hogy adhat, boldoggá teszi...
a családnak is vannak határai,
és dolgok, amik összefogják a tagjait,
de, aki azt érzi, hogy a szeretetért
nem kap cserébe szeretet,
akkor az a határon túllép,
odáig merészkedik,
ahol a szeretetet
kincsként kezelik,
mintha járna
egy különleges
egzotikus országba,
ahol a szeretetnek
becsülete van:
ha egyszer ott feltöltődik,
szeretetet képes adni oda,
ahol szeretet nincs számára.

2014. december 8.

Karácsony táján



Karácsony táján

Karácsony táján minden olyan csendessé válik.
A készülődés közepette jó visszaemlékezni az elmúlt évekre.
Eszünkbe jutnak a régi karácsonyok, a gyermekkori karácsonyok,
végigélni az emlékek útját, a fiatalságunk útjait.
Visszahozni a gyerekkori szánkózásainkat, a teleket, a karácsonyfáinkat és a szeretetben eltelt éveket, a lelkünk boldogságát.
Bármilyen rég volt pillanatokra emlékezni – mélyen a szívünkben.
a fogadalmainkra, a barátságainkra, a szerelmeinkre.
Az élet útján messze sodortak a szelek egymástól,
mégis a szeretet által ott vannak a szívünkben, s a karácsonyi tűnődéseink közepette előkerülnek bennünk és szeretettel emlékezünk.
A meleg szobákból nézzük az ablakon túli világot.
Odakint már esetleg fehér a táj.
A hóval puhává, még csendesebbé válik a világ.
Bent pattog a tűz, a szeretet fényei ragyognak a szívekben, a lelkekben.
¤
Gyertyafény mögött ...

A gyertyalángba belekap a hirtelen támadt fuvallat
Szantál illata érint lengedezve
Az emlékek gyertyafény mögé bújnak
Fények és árnyak között bolyongok
A szeretet ölelésében sebek gyógyulnak
A végtelenben a lelkek egymásra találnak

Meghitt ...

Meghitt ...


A felhőkben is ...



A felhőkben is ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az égen gomolygó
szelíd bárányfelhő
az embert ismerheti jól,
mert változó alakjával
megmutatja biztosan,
hogy a rátekintőnek
milyen a lelkivilága:
van, akinek,
(őt tisztán látva)
angyalokat mutatnak,
másnak meg ijesztő
pokolian csúf ördögöt..
a vidám kis felhők
az embert jól ismerhetik,
tükörként azt mutatják,
ami a lélek mélyén lakozik:
a háborgó lélek csatateret lát,
akinek a lelkében lakik a béke,
afelé árasztják
a nyugalom angyalait...
a lélek, ha nagy beteg,
a felhőkhöz is fordul hiába,
ott se talál nyugalomra,
mert vissza nem mást,
mint ami belül lakik,
a magasból azt tükrözik:
a vészes hiánybetegség,
a halálos szeretethiány még
a kedves kis bárányfelhőt
is teszik zorddá,
elviselhetetlenül komorrá,
de ahol a szeretet lakik,
ott a fekete felhők is
vissza a szeretetet tükrözik.

2014. december 7.

2014. december 14., vasárnap

Ady Endre - A gyermekek ...

Ady Endre - A gyermekek ...


Szülő és a gyermek ...



Szülő és a gyermek ...

Tudod arra gondoltam,
van úgy, hogy az alma
messze esik a fájától,
van úgy, hogy a szülő
és a gyermek két külön világ,
egymásra
nem hasonlítanak egyáltalán,
pedig a gyermek a szülő húsából,
véréből való...
az öröm a leszármazottja
(egyenesági)
az örömtelenségnek,
mert elégedett lehet,
de nem képes szívéből repesni
az, akinek nem hiányzik semmi,
öröm nélkül pedig
az élet csak olyan,
mint a rét virágtalan...
a nincs keserűsége
melegágya
a van boldogságának:
persze, van sokszor olyan is,
hogy valaki vajúdik
a nincsben fájdalmasan,
mégse születik meg a várva várt van...
legnagyobb boldogság a szeretet annak,
aki érkezett a sötét szeretetlenségből,
aki tévelyeg vakon
a kilátástalanság barlangjában,
az a fény legkisebb jelétől boldog:
s ha az a fény a szeretet,
a boldogság akkor mérhetetlen
emberi mértékkel.

2014. december 4.

Sorsom ...



Sorsom...

Ilyen a sorsom.
Ó, reggel! Fáj minden mozdulat.
Az ablakon túl homályosak az ébredések.
A háztetőre ráborulnak a szürke felhők.
Kis cinke fázósan, dideregve gubbaszt a fügefa ágán.
A napsugárral diadalmas hangon szárnyal,
a szellő szárnyán röpdös.
Jeges gyöngy minden könnycseppem.

Este – fáradt napom után nyugovóra térve –
gondolataimba, fájó magányomba,
s szeretettakarómba  burkolózom.

Kapaszkodó nélkül



Kapaszkodó nélkül 

Tudod arra gondoltam,
az embert sokszor biztatják,
(talán feleslegesen teljesen)
hogy legyen önmaga bátran,
feleslegesen,
mert az ember képtelen arra,
hogy másmilyen legyen,
bármit is tesz, marad maga,
nagyobb az én visszahúzó ereje,
mint bármilyen más felhajtóerő...
mint a gyümölcs a fán,
a férges és az egészséges alma
csak magát adhatja, a hazugnak,
annak hazug az önmaga,
az egészségesből nem lesz
az akarat által férges,
a férges nem lesz
óhajtásra egészséges...
lehetne valakit arra is bíztatni,
hogy legyen jobb annál, aki,
de csak önmaga lehet mindenki,
ahogy nem képes a vízen járni,
nem képes magát megemelni,
maga fölé kerülni...
kapaszkodó nélkül lehetetlen,
nincs hozzá elég erő:
minél betegebb az önmaga,
annál kisebb az ellenállóképessége,
esélytelen, azt a lehetséges
picit is feljebb kerülnie...
mert az önmaga is,
mint minden, alakul,
de csak fokról fokra,
szinte észrevétlen,
az akarat tehetetlen...
az embert önmaga fölé emelni,
látványosan megváltoztatni
talán csak a szeretet képes,
az az erős szárny olyan,
amibe lehet kapaszkodni bátran,
az a szárnyaló egy újabb,
a régire nem is hasonlítható
önmaga,
a lehető legjobb gyümölcs
az élet girbegurba fáján.

2014. december 2.

Tükörkép ...



Tükörkép...

Ha tükörbe nézek, idegen, fáradt szem néz vissza rám.
A fájdalmak, a szomorúság szívemet megkérgesítette.
Az elmúlt évek távol sodorták a fényeket, az örömet.
Homlokomon gond ráncok, fájdalombarázdák.
Magányos vándorként járom ösvényemet,
míg végső utamra lépek.

Kereszteződések ...



Kereszteződések ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember úton jár,
ahol kereszteződések vannak,
ahol menet közben történhetnek
említésre méltó találkozások...
akkor ketten megállnak
azon a ponton,
élvezik a találkozás ízét
mint egy különleges,
egzotikus gyümölcsét,
de mikor már több íz
benne nincs,
folytatják az útjukat,
ki erre, ki arra,
ki könnyebben, ki nehezebben,
pont, amerre kezdetben elindultak...
lehet, hogy azt az aromát
még keresik sokáig,
de elfelejtik végül is:
sok különleges,
felejthetetlennek hitt találkozás
tűnik a feledés homályába...
s van úgy is talán,
hogy a találkozás
meddő nem marad,
nem csak az emlékben él tovább,
megfogan a magja,
megkapaszkodik,
mint testben a gyermek:
a lélekbe ereszt gyökeret,
egész fává,
tán épp szeretetfává növekszik,
folyton érő gyümölcse a lelket
egy életen keresztül táplálja...
pedig az a két út
egymástól már messzire került,
de az a megfogant mag
viszi tovább az életet.

2014. december 1.

A gyermekmosoly ...

A gyermekmosoly ...


2014. december 7., vasárnap

Decemberi kristályok




Decemberi kristályok

Télvarázs – december



December. Télvarázs. Eljött! Itt van újra december, az év utolsó hónapja. Valaminek ismét vége van. Fagytündér kopogtat Didergő, zúzmarázó, dérlepte hónap. Betakargatja magát fehér lepedővel. Vad táncot jár a csípős szél, arcot pirosítón. Alszik a természet, téli álom száll a kertekre, a természetre. Milliónyi hókristály csilingel, csikorogva, fagyos tekintettel tekint a vizekre.

Csúsznak az utak, ezüst szálat fon a dér a kopár ágakra, örökzöldekre. Jégvirágok nyílnak az ablakokban, odakint zordan kárognak a varjak, dideregnek a kis madarak. Nagy pelyhekben hull a hó. Fehérbe öltözteti a természetet. Kályha duruzsol, otthonunk melegébe burkolózunk.



Hópelyhek csendes békéje terül ránk, kigyúlnak az adventi fények.

A hónap hatodik napján Télapó rázza teli zsákját. Hideg sóhajjal, fátyolos szemmel zúzmarásra ködringatós, ködös sóhajjal csikorgó éjszakán megérkezik a Mikulás. Zsákjában, puttonyában hozza ajándékait. Csizmákba teszi a mogyorót, az édességet, vagy akár a virgácsot.

A mennyország földre száll a szent napon, karácsony éjszakán, amikor megszületik a Megváltó. Fenyőfák illata árad a szobákban. A lelkekben, a szívekben a szeretet, a szemekben az ünnep fényei ragyognak. A gyermeki álmok valóra válhatnak.



Az utolsó napon elbúcsúzik az óév, bekopog hozzánk az újesztendő – december, január éjszakáján.

*
Tarka sálat kötött a december




Tarka sálat kötött a december.
A várost teleszórta különböző színekkel.
A fák már mint lándzsák meredeznek.
Imádkozom, - egy új tavaszért,
a jövőért, az ébredésért,
hogy újra világítson a Nap,
záporozzanak ránk a sugarak.
Hogy éjszakánként újra ezüst fényével
mosolyogjon ránk a Hold,
hogy legyen szívünkben jóság, szeretet.
Gyógyuljon minden seb,
és fájdalom soha többé ne legyen.
És legyen egy új jövő!
Milyen is a jó szeretet?
Bűvöli a szívünket,
bennünk igazgyöngyként szikrázik.
Egy soha nem múló érzelem,
ami tiszta, ami érintetlen, ami örök
És mikor minden reménytelen,
mindig hazavár – a szeretet – a szívemben.
 

December ...



December ...





December...
nemsokára a tizenkettedik angyal,
az évben az utolsó is kinyitja
az addig bezárt kincsesládát,
hogy kiengedje belőle decembert,
a csodást...
mert csodás az,
ahogyan meg lett tervezve,
még ha hideg is,
a terv szerint vígasztal
a tüzes kályha mellől
a fehér hótakaró látványa,
vagy épp boldogságos kint
a jó meleg bundában...
az eredeti elképzelés szerint,
talán jutna belőle
minden embernek,
panasz nem lehetne szó se,
az angyal a dobozból
enged ki egy tökéletes hónapot,
mint ahogy tette azt
tizenegy elődje,
akikre doboz volt rábízva...
szegény, nem tehet róla,
ha egy-egy gonosz manó
belecsúfít
a szépnek ígérkező hónapba:
nem, az angyal nem hibás,
bűnösek a gonosz manók,
akik mindent elrontanak...
de amit ők tônkretesznek,
azt a szerető szívével
az ember helyrehozhatná,
az elrontott decembert
újra széppé varázsolhatná,
ha lenne a világon annyi szeretet,
hogy jusson melegből mindenkinek.

2014. november 29.

2014. december 1., hétfő

Leszáll az éj ...



Leszáll az éj ...




Szürke tó ma a horizont

Leszáll az éj, néma, sötét

A csillagok is beburkolóztak

Titkokkal teli az éjszaka

Az árny sötétje oly tétova

Álmodunk mély bódulatban

Lelkünk oly messzire suhan

Párásan kopogtat a hajnal

A természet körforgása fáradhatatlan