Mi is az ősz?

Mi is az ősz?

www.youtube.com/watch?v=mbG3PNtSA6U

Ködök, kesernyés füstszagok, hideg esők évszaka.

Minden arany, sárga színben ragyog, mint a horizonton felcsillanó napfény.

Arany lombok susognak az őszi szélben, zizegő avaron, zizzenő lépteink nesze hallik.

Kései virág szirmai bágyadtan lengedeznek.

A patak vizére sóhajtozva hajlik a szomorúfűz sárguló lombruhája. Ragyog, villog a vízen a napsugár, szinte lángot vetve. A hullámok sóhajtoznak, amint a szél fodrozza.

A mezőn, a réten száraz, szőke, barnásba kúszó rezgő füvek lobognak, a part menti fák színesbe lüktetnek.

Avar és föld illata lebeg a táj felett. Az alkony vörösre színezi a felhőket is és az egész mennyboltot.

Bús, szomorkás hangulat száll a lelkünkbe.

Az ősz szele és hangulata lebeg melankolikusan. Holt leveleket ringat táncolva a csípős szél, megpendítve a zörgő ágakat. A fákról lengedezve indul az elmúlás útján a sok levél.

A kora est elterül a horizonton, szürke foltossá válik az égbolt,

a  felhők közül – az este csillagtengerén – sírdogál az éjszakai, csípős, őszi szél.

Kopogtatnak az őszi szelek

Kopogtatnak az őszi szelek

Sárgul a fű a réten

Aranyló levelek szállongnak

Vándorfelhők a horizonton

Dallam száll az őszi illattal

Csodálattal nézek a messzeségbe

Figyelem a vonuló madarakat

Búcsút intve a múló nyárnak

Az őszi szelek kopogtatnak

Az emberi természet ...

Az emberi természet  ...

Tudod arra gondoltam,
hogy talán
az emberi természet olyan,
mint az ízlés: az embert élete során
érik különböző hatások, míg végül
a saját kialakul a sokból,
az élet, mint a festő,
kever különböző színekből,
azért aztán,
hogy kettő egyforma nincsen...
de, ha egy, útközben,
kificamodik teljesen,
helyreállítani lehetetlen,
mint ami beleégett
tüzes vassal örökre...
akinek az ízlése ízléstelen,
ha tudja is, nem képes változtatni rajta,
ha a körül lévő tárgyakat kidobálja,
ha akarattal megváltoztat mindent,
a fejében nem képes tenni rendet,
makacsok a gondolatok,
a rejtegetett ízlés előbb, vagy utóbb
magát megmutatja...
hogy valaki megváltozzon,
hogy ízlést, természetet váltson,
ahhoz kevés az ember,
ahhoz az isteni csoda kell
az isteni szeretet formájában,
ami megváltoztat alapjában...
kicseréli még a gondolatot is,
akkor már nem marad más,
csak a szeretet színe dominál...
talán csak
hatalmas megrázkódtatás által
születhet teljesen más ember,
de különleges csoda nélkül.
marad minden a régiben.

2014. november 7.

Mint a mesében ...

Mint a mesében ...

https://www.youtube.com/watch?v=b0HHtoqaa6k

https://www.youtube.com/watch?v=GICD75djV9k

Tudod arra gondoltam,
mint a mesében:
ha lenne egy város,
ahova elrejtettek
kincseket,
személyre szabottakat,
akkor oda
a vagyon tulajdonosai
addig járnának vissza,
míg a sajátjukra
rá nem találnának...
és talán
mese szólhatna arról is,
hogy a nagyvilágban
lelkek kószálnak magányosan,
akik tudják, itt, ezen a Földön
mélyen elrejtve van
a legértékesebb vagyonuk,
a saját szeretetük,
azért vállalnának aztán
minden megpróbáltatást...
emberként, a cél érdekében
sokat szenvednének,
a Földtől megkapnák
a felejtés betegségét,
azt se tudnák,
hogy itt miért is vannak,
csak azt éreznék,
hogy valami hiányzik,
valamit meg kell találni...
próbálkoznának sok mindennel,
de, aki végül megleli,
az pontosan tudná,
ezért jött, ezt kereste,
távozhat megnyugodva...
minden más kifolyik a kézből,
ha lejár az idő,
a lelkek visszatérnének
kudarcot vallva,
üres marokkal,
hogy aztán vállalják
a nehézségeket újra,
hogy végül megtalálják
az elrejtett,
(az elveszített?) szeretetet.

2014. november 7.

Mikor ...

Mikor …

Néha kinyílsz,

s én a szívedbe látok

Néha kizársz,

s azután magadat bezárod

Mikor szárnyalsz,

nekem adod az egész világot

Mikor mosolyogsz,

bennem ragyog a boldogságod.

A szeretet, mint egy edény ...

A szeretet, mint egy edény ... 

Tudod arra gondoltam,
hogy a szeretet olyan,
mint egy edény,
amibe sokféle érzés belefér:
benne van
a boldogság felhőtlensége,
a kisgyermek önfeledt öröme,
vágyás a közelségre,
az anya fájdalmas féltése:
hol az egyik, hol a másik,
amelyiknek épp eljön az ideje,
az fölülre kerül,
az, ami jól látható kívül...
de van úgy is,
hogy a szeretet betakarózik,
nem is tud róla az, akit érint,
visszahúzódik,
nem harcol, ha azt látja,
hogy a másiknak
nincsen szüksége rája:
bezárkózik, de meg nem hal,
és nem is alszik, éberen figyel,
hogy az ő ideje mikor jön el,
mindig naprakész,
a gyertyája
egyforma fénnyel ég,
ha egyszer neki intenek,
mintha mi sem történt volna
megjelenik töretlenül ragyogva.

2014. november 6.

Hamvas Béla - Szeretet az ...

Hamvas Béla

Szeretet az ...

 

Mikor már nem bírom

Mikor már nem bírom

Az esti fény lelkembe mélyen lát
magányos szobámba - ablakomon át
hagyom, s titkon - merengek életemen.
A polcokon könyvek, a falon képek
az emlékekből - az óra egyre ketyeg.
Csendesen így éldegélek

Szemeimből könnyek peregnek
Újra csak rád emlékezem,
Ne tudja meg soha senki sem,
hogy mi lakik szívem mélyén idelenn
és mennyire fájsz, sajogsz nekem.

Haragszol rám - jól tudom,
pedig tiéd minden gondolatom.
Épül bennem vágyó szeretetem
Velem vagy minden éjjelemen
Mikor már nem bírom a gyötrelmeket,
Elsírom összes fájdalmam neked.

A szeretet, - erő ...

A szeretet, - erő ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az életben haladni előre olyan,
mint úszni az idegen folyóban:
az utazó, míg nem ismeri az egészet,
míg el nem ér ahhoz a részhez,
ahol találkozik veszélyes örvénnyel,
ahol a folyó hatalmasra duzzad,
ahol kell az erő, ahol választani kell,
menti-e a sajátját, vagy mások,
a gyengébben úszók életét,
addig csak keveset tud önmagáról,
csak annyit, mint amennyit magából
és a folyóból megismert addig:
mert bizony
az út nem egyforma mindenhol,
az ember hiszi, hogy túl van a nehezén,
miközben az még csak az edzés,
a valódi csak következik még...
mert könnyű helytállni ott,
ahol szépen lassan,
szinte kedvesen simogatva
segít a folyó mozgása,
és nehéz nagyon
embert próbáló helyzetben:
de a legválságosabb időben is
segít annak,
aki vele rendelkezik,
hogy hatalmas erőt ad,
mint a fuldoklónak a deszka,
a felszínen tartó szeretet.

2014. november 6.

Megadom magam

Megadom magam

Megharcolom napjaimat

Olykor fáradt, keserű vagyok

Kegyetlenül marnak az emlékek,

Fölöttem felhőfoszlányok lengnek

Szürkévé válik a horizont

És a fények is elhomályosulnak

A remény csillaga újra felvillan,

S az életnek megadom magam

A jó - örömmel teli cselekedet

A jó - örömmel teli cselekedet

Tudod arra gondoltam,
ahogy a csodás virágoskert
a sok szép lakójából tevődik össze,
úgy a jó, a valóban sikeres élet
az örömmel teli cselekedet összessége...
nagy kár, hogy az ember
a napjait összezsúfolja
a fárasztó, a nem szeretem,
de nagyon fontosnak tűnő dolgokkal,
így aztán nem marad idő arra,
ami nem a muszáj,
de ami végső soron
az életet szépíti,
idő híján
nem tudja meg soha,
milyen öröm azt látni,
hogy a beteg,
aki étvágytalan,
akinek hosszú ideig
étel nehezen csúszott le a torkán,
az általa,
a neki készített húslevest
boldogan kanalazza,
hogy milyen
mosolyt csalogatni síró arcra,
ünnep nélkül, oktalan,
csak az örömszerzés kedvéért
adni ajándékot,
megölelni az arra szomjazót...
a sok fontos dolog közt
nem jut idő az árnyalatokra,
azokra a dolgokra,
amikhez lélek is szükséges:
így az életkert tele lesz
örömöt nem adó,
gépies cselekedettel,
élő helyett porosodó
művi virággal,
amikért fizet az ember nagy árat,
egy örömmel teli életet.

2014, november 4.

Mikor messze tűnik a Nap

Mikor messze tűnik a Nap

A Nap holtan zuhan alá a horizonton.

A vöröslő gömb eltűnik a messze távolban.

Andalító dallam rezeg bennem,

bársonyosan dédelgeti érzéseimet.

Láthatatlan tündérek ritmusra lebbennek,

mennyei zeneként suhogó érzéssel szívemben.

Jó érzés szemeidet néznem, mikor nagyon fáj a hiányod,

mikor lágy selymes hangod simogat, ölel át finoman.

Odaadnám Neked mindenem, tanulnék Tőled örömet.

Mutasd meg nekem, hogyan kell reményben,

boldogan élni az életet.

Zaklatottan rebben a szívem, elsimulsz mélyen a lelkemben.

Ha szomorúságodat érzem, szememből könnyek peregnek.

Csendesen suhan fölém az este, szerető érzéssel Téged ölelve.

Sokszor szállok a hold sugarán, a csillagokkal,

lélekszárnyakon táncolva a tündérekkel, az álmokkal.

 ¤

Mikor este messze tűnik a nap,

Szívemet borítják bús árnyak,

Mert sajgóan érzem hiányodat.

Ahogyan ...

Ahogyan ...

Csitáry-Hock Tamás - Fázol ...

Csitáry-Hock Tamás

Fázol…

Hideg van, fúj a szél, szemedbe hordja a tűhegyes esőcseppeket. Utálod, már számolod, hogy még mennyit kell lépned a biztonságos meleg szobáig, csak be, be, be a hidegből. A szoba kellemes, meleg… De mi ez? Fázol. Tovább is. Hiába meleg, hiába duruzsoló kandalló, hiába… Mert nem a bőröd fázik valójában. Hanem a lelked. A lelked didereg. És nem tudja felmelegíteni sem kandalló, sem fűtött autó, sem pálmafás tengerpart. Mert egyedül van. Mert a bőrödet sok minden melegítheti, de a lelket csak egy valami. Egy másik lélek. A másik. És ha lelked megtalálja párját, akkor bújik hozzá, reggeltől estig, estétől reggelig. És melegíti. Akkor is, ha bőrödön a hideg szél fut végig. És ennél kellemesebb meleg nem létezik.
Az Ő lelke.

Megelőzni ...

Megelőzni ...

Tudod arra gondoltam,
a legjobb a megelőzés,
az ember csak
olyat engedjen magába,
ami az egészséget segíti megőrizni,
de senki sincs biztonságban,
a fertőzött világban
könnyen elveszíthető az egészség,
de, ha már a baj megtörtént,
érdemes a kezdetén,
mielőtt a betegség eluralkodik,
szelíd gyógymóddal kezelni,
ha az nem történik meg,
később segíthet,
de már csak a méreg, a méreg,
ami tevékenysége közben
beteggé az egészet teszi:
végül nem lehet normálisan élni,
se a vele, se pedig nélküle...
nem csak a test éppen tartásánál
fontos a megelőzés,
védelemre szorul
egészsége érdekében a lélek is,
de bűnnel fertőzött világban nehéz
megőrizni az épségét,
a szelíd gyógymód nem hatásos,
el kell taposni a fejüket a gonosz,
a támadó kígyóknak, az önzésnek,
a haragnak, az irigységnek,
a rosszra hajló természetnek,
mert, ha szabadjára engedik őket,
óriássá növekszenek
a gonoszok
megmérgezik az egész lelket,
csöpp helyet se hagynak
a lélek egészségének,
az isteni szeretetnek.

2014. november 3.