Akiben perzsel a szeretet

Akiben perzsel a szeretet 

Tudod arra gondoltam,
ha az embert,
akiben perzsel a szeretet,
ha hegyhez lehetne hasonlítani,
az a hegy talán a tűzhányó lenne...
hosszú ideig
nem történik semmi, látszólag
éli a hegyek mindennapi életét,
de belűl dolgoznak
a hatalmas energiák,
a szeretet energiái működnek,
amik egyszercsak,
mint a hegyből a láva,
forró szerelemként
maguknak utat találnak...
a láva, vagyis a szerelem
sokszor okoz szenvedést,
de jobbá teszi, a talajt
kincset termővé változtatja:
ha a szerelem az eredménye
a szeretet felgyülemlett energiájának,
a hegy, ha meg is nyugszik egy időre,
élhetőbb lesz az élet körülötte.

2014. szeptember 4.

Őszbe hajlik ...

Őszbe hajlik ...

Őszbe hajlik már a nyár

A zeniten felhőraj száll,

A vizek felett vijjogó madár

Sugarak reszketnek a kerten át

A gyönge szélben levelek peregnek

Távolban az elmúlás szele fuvoláz

Leszáll az alkony, szétoszlik a nap

Az est dallama száll, lelkünk álomba jár

Jó bornak is kell a cégér

Jó bornak is kell a cégér 

Tudod arra gondoltam,
a jó bornak is kell a cégér,
bizony kell, amúgy is hátrányban van
az olcsó, hazugság ruhájába öltöztetett
mostohatestvéreivel szemben:
habár, ha sokan ismernék, a híre terjedne,
ha vágynának rá tömegek,
mutatkozna kevésnek,
vagy csak addig,
míg mindenki rá nem jönne,
hogy lőrét csinálni nem érdemes,
nem veszi a kutya se,
és, hogy a valódiból több a sokkal kevesebb is...
az ember magát is szeretné eladni,
azért aztán próbálja eladhatóvá tenni,
ami nincs meg a borban,
azt a csomagolással próbálja ellensúlyozni,
aki hazaviszi, hamar szembesül azzal,
hogy nem időt álló, mint a valódi,
nem, hogy jobb lenne az idő múlásával,
egyre csak fogyaszthatatlanabb...
de talán, az ember nem az,
amit a piacon árul magából,
nem a termés, hanem egyfajta szőlőtő,
amelyiket, ha valaki a szeretetével öntöz,
(az az ideális állapot)
olyan termést hoz,
ami képes a legkiválóbbakkal
a versenyt felvenni.

2014. szeptember 3.

Wass Albert - Rózsaszirmok

Wass Albert
Rózsaszirmok

http://www.youtube.com/watch?v=ct9uBX3ESWk

Leszállt az alkony s egy lenge szellő
Tündér rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe...

Egyszer, régen, mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött...

Ha jött az est, ott dalolt a szellő
A bércen harsogott a vadpatak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd, s ezüst holdsugarak ...

Azóta mindig, mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat...

Én is olyan bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Mi őket most, hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok...

Szeptember - elköszön, elpihen a nyár

Elköszön, elpihen a nyár

Szeptember

http://www.youtube.com/watch?v=cqLh0Vq_bIk

Múlik a nyár, lassan elpihen. Közeledik az ősz, kérlelhetetlenül érkezik szeptember. Nyílnak még a virágok, az ősz virágai – az őszirózsák ezer színben ragyognak. A nyár illata keveredik az őszi illatokkal. Délre szállnak a fecskék, a gólyák – elköltöznek a meleget óhajtó madarak.

Hamarosan hosszú, mély álomra hajtja fejét a természet. A Nap sugara tűnik elő a fátyolon keresztül. Nyári álmokat őrzünk a felhők között. Gyöngyözően melenget a napsugár, langyos a délután, aranyló az őszi alkony. Már korábban sötétedik, magával hozva a hűvös, csípős éjszakákat. Elnémulnak a tücsökzenekarok az éjben, pihenőre térve. A Nap sugara kopik, halványul. Nyári azúr színét őrzi még az égbolt, zöldes színeiket a fák, de már színesedik a természet, sokszínű, puha bársonytakarót terít ránk. Hullnak a levelek – láthatatlanul fonja köréd magát szeptember. Beérnek a gyümölcsök, a szőlőfürtök, - folyik a betakarítás.

Sokszor veri hűvös eső az ablakokat, sziszeg a szél.

Kicsik és nagyok óvodába, iskolába mennek.

Nyárutó – szeptember. A színek ezer varázsa, a lassan vetkőző fák színes ruhája. Látod? – ismét megérkezik az ősz.

*

Az égbolton felhők kergetőznek,
rétek lobognak a kódorgó szélben,
szélükön gurul az ezüst Hold

Az élet gondjait kis tó nyeli,
a házak bánatát, fájdalmát is

A füvek kalászai magasba szöknek
Nem vallanak, mindent titkolnak
egy szeptemberi, szeles őszi esten.

Szeptember - a nyár elmúlása

Szeptember – a nyár elmúlása

http://www.youtube.com/watch?v=Sg6Zk6Jj5Nw

A nyárnak,
a forró napfény imádójának
olyan lehet a szeptember,
mint az egyszerelmű embernek
a kedves tegnapi elvesztése:
még itt vannak
a ráemlékeztető nyomok,
még virul a virág a vázában,
még a fülben
a kedves hangja benne van
a mosolya, becsukott szemmel,
mintha élne, úgy látható,
még fáj nagyon,
még nem gyógyított
az idő a seben...
hiába,
hogy az eszével tudja,
a szeptember sok szépet hozhat,
de mondhatnak neki bármit,
az a nyári forróság
az ősznek utánozhatatlan...
e hónap van a legközelebb
a nyár elmúlásához,
és legtávolabb
a következő megszületésétől,
s hogy egyszer megérkezik,
nem vigasz az sem, úgy tűnik,
az már egy másik élet...
a nyár imádója
elvesztett kedvesét siratja,
de, aki az ősz rajongója,
az örül annak,
hogy végre, oly sok nélkülözés után
teljes pompájában
megérkezett a hőn várt..

2014. augusztus 30.

Lágy dallamok

Lágy dallamok

(Fájó dallam)

Csillognak az eső után a tócsák

Az égbolton felhők szállnak

Párásan, sápadtan, szomorúan

Őszi szél simítja lelkünket

Fáradtan, búsan, csüggeteg

A horizont bánata felettünk lebeg

Pillánk mögött emlékek sorakoznak

Átölel csendesen e halk imádság

Lágyan ringatja szívünk dallamát

Édes, - bús mély szerelem

Simogató melegét újra érzem

Ábrándozom könnyes szemmel.

Csitáry-Hock Tamás - Nem Te, hanem Ő!

Casitáry-Hock Tamás

Nem Te, hanem Ő!

Ha valaki csak akkor tart értékesnek, ha az ő elvárásai szerint gondolkodsz, élsz, akkor valójában nem téged tart értékesnek. Hanem önmagát. Önmaga értékrendjét akarja benned viszontlátni. Mint egy tükörben. Amit ő értéknek gondol, azt szeretné benned látni, azt akarja tőled megkapni. És ha próbálsz megfelelni neki, akkor már nem TE vagy, hanem Ő.

Hisszük, hogy szép az élet

Hisszük, hogy szép az élet 

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember magának
sokszor azt hazudja,
időnként, de csak rövid időre
el is hiszi, hogy az élet szép
ezen a siralmas földtekén...
pedig lehetne akár büntetőtábor,
ahol az igát húzzák a rabok,
az éhezés csattan rajtuk,
ahogy azt nem teszik,
s ha már nincsen erő több,
a halál értük kegyetlenül eljön...
sokkal inkább siralomház,
mint maga az éden,
de, mintha
az embert valaki
megszánta volna,
tán a szeretet angyala,
aki érte leszáll az égből,
elhagyva a mennyországot,
hogy az szívébe költözzön,
s ezzel az életnek értelmet adjon:
mintha csak a sivatagban
növesztene szebbnél szebb virágot,
mintha a Földre
lehozná a mennyországot...
talán az az angyal
mindenkihez bekopogtat,
az esélyt mindenkinek megadja,
önmagát szent mannaként kínálja,
de csak kevesen fogadják magukba,
azért, hogy oly sok élet
marad sivár és értelmetlen.

2014. augusztus 31.

Nyárvégi reggel

Nyárvégi reggel

homályos még az égbolt

lassan hatol át az égen a fény

szürkeség oszlik, fürtösödik

a hajnali pír felvirágzik

ragyogva ébred a napfény

harmatcseppek szerte gurulnak

madárdal nevetve szárnyal

felhők gomolyognak fodrosan

szellő kél és vígan szalad tovább

a lombok közt arany sugárszálak

és mint egy csodás szimfónia

felragyog a nyárvégi reggel

A szóval ...

A szóval ...

http://www.youtube.com/watch?v=czOpt8QjoQQ

Tudod arra gondoltam,
a szóval,
a szép ruhába öltöztetett szóval,
a hízelkedő szóval lehet vásárolni sok,
nagyon sok barátot,
és az ember nagyon tud örülni,
hamis pénzért kincset vett,
nagy balgán azt hiszi...
az olyan szó valójában
díszes ajándékdoboz,
amiben,
ha a bajban kinyitják,,
csak ürességet találnak:
a bajban
elveszik a sok látszatbarát,
kipuffan, mint a lufi, az a barátság,
amelyiknek az alapja az üres szó...
és van doboz,
ami cselekedetet tartogat,
az ember azért adja,
hogy idővel visszakapja,
valójában az sem ér sokat,
mikor már nincstelen,
ha tőle viszonzást nem várhatnak,
a bajban magára marad csak...
és van doboz egyszerű,
nincsen túlcifrázva,
amíg az embernek jól megy a dolga,
a sok mellett észre sem veszi,
ha egyszer kibontja mégis,
nem talál benne mást,
mint egy szívet, amire mindig,
a legnagyobb bajban is
lehet számítani, egy szívet,
amelyik viszonzásul nem vár semmit...
és akkor az ember örülhet,
hogy a sok hamis közt mégis
akad egy igazi barát.

2014. augusztus 30.

Nyár vég

Nyár vég

http://youtu.be/tGcla2JfKkw

Nyár vége felé csendesedik a természet, szenderednek az erdők, s mezők. Vége a betakarításoknak, lekaszálják a rétet, a mezőket. A reggelek párásak, harmatosak, már olykor ködöt hullajtanak.  A madarak is csendesebbé válnak: másként szól az énekük.

Ha az időjárás kedvező, még zeng a tücsökszerenád – akár októberig is.

A tópartok még zengnek, a költöző madarak viszont már útra keltek. A vizek fölött köröz egy-egy madár, majd hirtelen lecsap a menekülő pocokra, a nádas mélyéből brekegő békára.

A város széli tanyák elcsendesednek. A galambok párosan kerengnek és ha kellemes az idő, szerelmesen évődnek párjukkal – üldögélve a tetőkön.

A rigók csivitelve ugrabugrálnak a kertekben, magokat, bogarakat szedegetve.

Vadabbak a szelek. Csípősen marják az arcokat a hajnalokban, a reggelekben. Végigsöpör a mezőn, sodorva magával a letört ágakat, elszáradt leveleket.

Meghallgattad már a rigók lármáját ha veszélyt érez? Főleg a cicákat riasztaná sikoltozásával.

A hajnalok párásak, köd ül a kert fölött, a mezőkön. Hidegen lebeg párás illatával, míg a kelő Nap sugarai felszárítják, fellebbentik elpárologtatva a felhők között.

A fák az erdőben titokzatosan susognak, surranó madárszárnyak, az akácok között a bodros égbolt felé.

A nappal meleg, az alkony színei ragyogóvá varázsolják a horizontot. Az esték csillagszikrákat terítenek az égbolton, bársonytakarót vonva fölénk, a holdfény ezüst fényében, az álmokkal ölelő nyárvégi éjszakákban elcsendesedve.

Ahol háború dúl

Ahol háború dúl 

Tudod arra gondoltam,
ahol háború van,
ott nincsen semmi biztonságban,
ott nincsen értéke az életnek,
ott minden pusztul csak,
ott nincsen építkezés,
ahol mindennapos a rombolás:
a háború a legszebb várost is
képes csatatérré változtatni,
ott a féltve őrzött emlékek
is mind kárba vesznek...
a folytonos harc megöli a lelket,
és az ember sokszor,
ha rendezett is a látszat,
a vélt, vagy a valós ellenséggel
önmagában folytatja a gyilkos csatát,
küzd minden erejével,
s a kép pokoli,
ami marad egy-egy csata után,
s közben pedig nincs idő építkezni,
nem is lenne értelme,
hiszen úgyis lerombolná holnapra,
amit felépítene ma...
mint egy kihalt, lélektelen város,
olyan lesz a csatázó ember lelke,
ahol mindent és mindenkit
halomra lőttek,
közben úgy megy végig az életen,
hogy semmit nem ültet önmagában,
hogy nincs mi boruljon benne virágba...
a végére más nem marad,
mint a siralmas romhalmaz,
pedig háborúzás, pusztítás helyett
építhetné önmagában
a szeretet palotáját,
ha arra érne rá,
ha nem venné el a folytonos küzdelem
az összes idejét, az összes kedvét.

2014. augusztus 28.

Wass Albert - emberi élet ...

Szerenád neked

Szerenád neked

http://youtu.be/rmfwpBF2iwY

Bár néha már feledni tudlak

és a lelkiismeretem sem bánt,

szerenáddal emlékezem rád,

angyali üdvözletet küldök hozzád

Átlebegtem pár éven nélküled:

szomorú mesék a sorsom útján

Hullócsillagok kelnek útra,

mély titkokat álomba bújtatva,

fekete árnyakba belenémulva

Kezed oly árván hagyott, mint

hulló levél az őszülő fákat

Messze mélyről hallom hangod

Dallammá érik bennem némaságod