2014. július 5., szombat

Az élethez szükséges



Az élethez szükséges 

Tudod arra gondoltam,
hogy az élethez szükséges
a nagyon nagy bátorság,
anélkül az egész nem ér sokat...
a gyáva nem jut a csúcsra soha,
meg se próbál elindulni arra,
a gyáva csak szeretne,
de akarni nem képes, talán,
megtanulta már gyerekkorában:
akarni tilos, és az is lehet,
hogy a gyávaság öröklődik apáról fiúra...
a gyáva csak a tömegben érzi magát jól,
ott elveszve, érezheti magát bátornak,
a gyáva a tömeggel, sok hasonszőrűvel
együtt kiabál halált az ártatlanra:
pedig talán a gyáva
leginkább magától,
a saját lelkiismeretétől fél...
a gyáva nem mond nemet,
igent is csak félelmében,
azt is az erőszakos ördögnek,
mert, hogy az Isten
úgysem ver bottal,
legfeljebb a pokolba valóval...

a világ leggyávább emberét is
hőssé teheti,
ha egyszer bátorsága van szeretni.

2014. július 1.

Bíboralkony ...



Bíboralkony...

Vöröslik a naplemente
Bíbort fest a horizontra az alkony
Csendesednek, elülnek a madarak
Tábortüzek fényei magasra szállnak
Dallamok szárnyalnak az éterben
A csillagok is elmondanák a csodát,
Mely a szív tükrében áll

Boldoggá ...

Boldoggá ...


A sors tava



A sors tava



Szívem görcsösen őrzi emléked,
Mely mélyen fészkel lelkemben
Csónakod a sors tavába süllyedt,
S kettőnk szíve egymásnak elveszett
Szemem bejárja a végtelent,
A boldogságtól végleg búcsút intve
A csend az álmokban vesztegel,
S elterül rejtezve a lelkemben

A hangsúly a lényegen van



A hangsúly a lényegen van 
Tudod arra gondoltam,
hogy a hangsúly a lényegen van,
az a szíve a dolgoknak,
a sok között a legfontosabb,
amit az ember sokszor nem vesz észre:
attól a legnagyobb regény is üressé válhat,
és üressé az élet is, ha nem veszik észre azt,
ami benne a legfontosabb...
és talán a cél az egészséges növekedés,
nem csak a testben, de a lélekben is:
s ha a növekedés a lényege az egésznek,
akkor a fájdalomnak fontos a szerepe,
de főszereplővé nem válhat,
akkor az egész veszik a kárba...
a lélekben való növekedést
szerencsés esetben
felgyorsíthatja a kín,
az neki a tornája, de csak,
ha át nem veszi
a legfontosabb szerepét...
a szeretetnek is lehet lényege,
az is talán a növekedés serkentője,
az epizódok,
a mellékszereplők fontosak,
a történet is figyelemre méltó,
de az igazán lényeges benne
az emberben történt változás,
változás, amit csupán
akarattal elérni szinte lehetetlen.



2014. június 29.

A szeretet - túlélő csomagunk



A szeretet - túlélő csomagunk 

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember talán,
mint valami túlélőcsomagot,
a szeretetet születésétől
hozza magával,
amit kell átadni másnak
mindenképpen...
de van úgy, hogy hiába kínálgatja,
senki se nyúl érte,
ami bizony veszélyes dolog,
mert, ami szeretetet át nem ruháznak,
ami bent marad, az idővel megromlik,
használhatatlanná válik,
még rosszabb esetben
az ördög veszi meg...
nem lehet mást tenni,
mint mindenáron kiosztani,
s ha nem kell senki ember fiának,
akkor még az állatok, a virágok maradnak,
minden inkább, mint az, hogy az a kincs
zsákmánya legyen az ördögnek.

2014. június 28.

Szívünkben őrizve ...



Szívünkben őrizve ...

A holdkaréj ezüstös mosollyal kacsingat
Az éjszakában kíséri álmunkat
Csillagok sziporkáznak körötte
Tündérként szálldosnak kecsesen
Az égbolt felettünk sötétkék bársonylepel
Felhőfoszlányok sodródnak az égen
Az álom lágy selyemtakarót borít ránk
Föld és ég egymáshoz simulnak
Szívünkben őrizzük az emlékeket
Átfonnak, elringatnak bennünket.

Egészséges szeretet



Egészséges szeretet

Tudod arra gondoltam,
rosszul hangzik már a szó is,
hogy haszonközpontú, pedig
valódi haszon nélkül mozdulni se érdemes...
a jó bor hasznára van az emberének,
bort inni haszon nélkül felesleges,
de, ha az ember rabjává válik,
amikor csak árt,
és egy csöppet sem használ,
akkor menekülni kéne tőle:
de az szinte lehetetlen,
a rabtartó írgalmatlan...
és igen, az életet is
úgy érdemes elkezdeni,
ha az embernek a hasznára válik,
ha van haszon, még akkor is megéri,
ha néha irgalmatlanul tud fájni,
ha az ember szeretne meghalni...
a szeretetet is akkor érdemes tartani,
ha a gazdának hasznára válik,
mint a jó bor, a valódi:
ha se nem használ, se nem árt,
rá az időt pazarolni kár,
de, ha szenvedéllyé válik annyira,
hogy az ember
nem képes lemondani róla
akkor se, ha kegyetlenül kifosztja,
ha elveszi a szabadságot,
ha csak a szenvedő rabja,
akkor menekülni lenne jobb ...
de az olyan betegségek
szabadulni nem engednek,
az értelem nélküli alkoholizmus,
és az értelem nélküli
rabtartó szeretet hatalmának
csak egy,
a betegséget leküzdeni képes
egészséges szeretet vethet véget.

2014. június 28.

2014. július 2., szerda

Csak akkor hal meg ...

Csak akkor hal meg ...

Júliusok ...



Júliusok ... 

Az öregek, a régiek, meg talán
a mostaniak is
szebb nyarakra emlékeznek,
de lehet, hogy így csak azért van,
mert a télből visszatekintve
szebbnek tűnik minden,
ami nyáron történt,
de az is lehet,
hogy nem a valóság
idő általi szebbé pingálása,
de az az igazság,
hogy más volt a július,
kibírhatóbb, elviselhetőbb,
több volt éjjel a csendes eső,
a reggelek
frissebb illatúak voltak,
a meleg
nem volt elviselhetetlen hőség,
a Nap sugaraitól
nem kellett úgy tartani ...
talán valóban sok minden változott,
a július forróbb lett,
az ember pedig hidegebb,
mint volt valamikor,
amikor még több idő jutott
a szeretetre,
amikor még a hideg télben
fedelet kaptak a hazátlanok:
talán egyszer
a dolgok rendeződnek,
de csak,
ha újra melegebb lesz
a szíve az embernek.

2014. június 30.

Nyár - Július mosolya



Nyár – Július mosolya


Távolból ringatózó színes mezőben
pipacs és búzavirág virít
Azúrkék szemét kitárja a horizont,
arany nap ragyog az égbolton,
szellő ring a szöszke kalászokon
*
A Nap korán ébred. Csillogva nézi magát a vizekben, játszadozik, sugarait szétszórja minden egyes élőlényre. Fut a szellő, futkároznak, játszadoznak a felhők. A Föld szíve dobog.
Nyár van, tüzesen éget a Nap. Rekkenő hőség, mozdulatlanul áll minden, egy fűszál sem moccan. A tóparti homok visszaveri a sugarakat. Ami hűsít, - a víz. Madarak szárnyalnak a bozótok felett. Csicsergésük átölel, dallamosan muzsikál. Felhőtlen égbolt, azúrkék palást. Fények tündökölnek, sugarak játszadoznak a hullámokon. Szitakötők, pillangók táncolnak, cirpelnek, zümmögnek a bogarak. Méhek, darazsak dongnak a virágokon.
Fuvolázik a szél a nádszálak között. Árnyak ölelik a patakpartot, a fűzfákat. Turbékoló gerlepárok búgják szerelmes szerenádjukat.
A környező földeken érik a gabona, közötte pipacs, búzavirág-tenger, szarkalábmező virít.
Itt-ott már aratnak.
A délutáni Nap még lángol az égbolton, majd arany-bíborban hull le az alkonyat. Leszállnak az árnyak.
Langyosak az éjek. Felragyog az esthajnalcsillag. Az égen, a hold-lámpás körül kigyúlnak a szikrázó kis csillagok. Ragyog a Hold, lágy fénye vonz, a holdsugár árnyat vet a kertre, a fákra.
A város tompa zaja belévesz a finoman simogató éjszakai csendbe. Csak a házak között leszálló hangok moraja hallatszik. Az égbolt sötétkék csendje száll ránk.
Pihenőre tér egy álomvágyó világ!
*
madarak szárnyalnak
daluk zeng vidáman,
hajnaltól a késő estben
simogatón ölel a nyár,
táncolnak az arany sugarak
pillangók lebbennek tova
fényre hív az élet:
átkarol július mosolya

Az ember mindenevő



Az ember mindenevő 

Tudod arra gondoltam,
az ember mindenevő,
szüksége is van
a vegyes táplálkozásra,
egy egyoldalú kötelező diétába
nagyon hamar beleunna...
fellángol ugyan néha
valamilyen különleges étekért,
reggeltől estig fogyasztaná azt,
de csak, míg elege nincs belőle,
többé talán ránézni sem tudna:
mert az ember ilyen,
Ilyennek született....
a szerelem az olyan lehet,
hogy, míg a tűz lobog
nagy lánggal, addig
az ember mást nem kíván,
ugyan azt a másikat
ölelné minden pillanatban,
egyébhez nincs étvágya:
mígnem egyszer
végleg el nem megy a kedve...
ilyen a szerelem, ha nem alapja
a végtelen szeretet, ha az megvan,
akkor talán, ha a tehetség elmúlik is,
a csömör be nem következik,
soha nem válik unalmassá,
megunttá,
örömtelin izgató marad
akár az érintés is mindvégig:
talán azért, hogy úgy ritkán történik,
hogy nem hisznek benne sokan,
mert a világon sokkal több
külön a szerelem, és külön a szeretet,
mint ahol a kettő együtt van jelen.

2014. június 28.

Egyedül



Egyedül

Zaklatott éjszaka után
közeleg a hajnal
Az éj útján búcsúzik
lábujjhegyen a Hold
Dallamokban él a csend
Reményt hoz az új nap,
A múlandó percekkel
ölébe vesz a reggel

A magány ...



A magány ...

Tudod arra gondoltam,
a magány az talán sokáig láthatatlan,
nem lehet észlelni, pedig már jelen van,
maga körül, ha az embert éri bánat,
lát arcot résztvevőt, és azt is tudja,
ha meghal is hiány marad utána...
(nagy úr a megszokás)
a magány vonalai
fokozatosan rajzolódnak ki,
először csak halványan,
(egy ideig el se hiszik)
egyre élesebben aztán,
végül tudatosul tisztán,
hogy nincs a világon egyetlen másik,
aki hirtelen haragjában még akár miatta,
ha őt megbántják, ölni is lenne képes,
hogy nincs a világon egyse,
akit az ő öröme boldogsággal töltene el:
tisztán és élesen érezhető úgy
az igazi árvaság...
akkortól a halandó mindent,
a fájdalmát,
az örömét is magába zárja, tudja,
úgysincs aki befogadja,
nem vár semmit az embertől,
(többé már nem is csalódhat)
magányán enyhíthet csak az Isten
az ő különleges csodájával.

2014. június 27.

Téged idéznek ...



Téged idéznek ...

Homályos tükör az égbolt,
árnyak sodródnak köröttünk
Sziporkázó csillagfények
gondolatban téged idéznek
Fogadtad: nem hagysz el,
utamon mindig velem leszel
Egyedül gyötrődök az éjben,
a messze tűnő gondolatban,
a válaszok végleg elmaradtak,
az álmok mélyén elraboltak:
Nincs, ki megvigasztalna!
Szenvedek, az életem tiéd lett,
kezed már nem simogat,
szemed fénye régen kialudt,
gyertyád lángja is ellobbant