Mélyen a lélekben

Mélyen a lélekben 

Tudod arra gondoltam,
az ember
sokszor figyelmen kívül hagyja
a józan ész bölcs tanácsát,
a szív szavára hallgat inkább,
pedig talán nem is a szív szól,
csak az út során valamiféle
rózsaszín ködbe érkezett,
ahol észre sem veszi,
hogy vakon cselekszik:
kiérve onnan nem ért semmit,
különösen, hogy miért nem hallgatott
az okos, az óvatos agyra...
pedig a józan ész sokat segít,
a Földön a legjobb iránymutató ő,
soha sem az igazit keresi,
csak inkább a hozzá jól illőt...
mert igazit keresni nem érdemes,
talán olyan nincsen is,
talán időpocséklás,
de, ha mégis létezik,
keresve megtalálni,
mint a kazalban tűt lelni...
az a véletlen maga a csoda lehet,
ami talán megváltoztatja az életet:
azt az életet, ami nem kívül,
de ott van mélyen a lélekben.

2014. május 14.

Ébredés ...

Ébredés ...

"A szeretetnek ereje van,

hogy nem számít a távolság,

hogy a szeretet maga a csoda,

hogy az tartja össze a világot,

hogy amíg bennünk él, nincs halál,

csak élet van, élet és megújulás"

Újra itt a reggel.

A szokásos, hajnalig tartó nyugtalanság után belezuhanok egy mély verembe,

ahonnan nagy nehezen tudok kikászálódni.

Arra ébredek, hogy beindultak az égi csatornák, ömlik az eső.

Mindemellett feltámadt ismét a viharos szél is.

Fázom.

Nincs erőm a jó meleg takaró alól kibújni, hiszen olyan finoman ölel körbe.

Hát ez a mai ébredés.

És az, hogy olyan távol, olyan messze vagy tőlem.

És ez milyen szörnyen fáj.

Az igazi szeretet képes ...

Az igazi szeretet képes  ...

Tudod arra gondoltam,
hogy olyan ez a mi kis világunk,
mintha végigsétált volna rajta az Isten,
és elszórta volna a jónak a magját közben,
magokat, amiből kikelhet mindenféle tápláló,
amitől az ember érezheti itt a Földön magát jól,
de, amiket, mint az érzékeny növényt óvni kell...
és, mintha nem csak Isten sétált volna a kertünkben,
hanem járt volna erre az ördög is,
aki mérges magokat szórt szét tenyeréből,
és mi ezekből válogatunk:
ismerjük is, melyikre van szükségünk,
melyik az ellenségünk, melyikkel kínál az Isten,
és melyik van magától a gonosztól,
csak épp eléggé nem figyelünk,
nem szedjük le a jóról az első kártevőket,
csak, amikor már eluralkodott rajta a rossz,
akkor tehetetlenségünkben nyakon öntjük
az ördög terjesztette el méreggel,
ami megterem mindenhol,
ahol a jó a fejét felütheti,
még magában az emberben is...
aki tehetetlen, mikor benne a méreg felgyülemlik,
a sok megöli az egészséges gyümölcsöt,
ha időben nem érkezik a szeretet kívülről,
amelyik a kártevőket, mint valami fájdalmat
egyenként, észrevétlen kisimogatja,
a mérget elhatalmasodni nem hagyja...
arra a figyelemre,
hogy még alig látható korában
a vészt észrevegye,
hogy energiát fordítson
a másik lehetséges bajára,
az igaz szeretet képes csak.

2014. május 13.

Szívem ott maradt ...

Szívem ott maradt ...

Ring az üres csónak a vízen,
a stéghez kikötve
Hull az eső, szél borzolja,
beleolvadva a víz a felhőkbe,
a messzeségbe, a végtelen térbe.
Szívem ott maradt, oly messze,
az erdők közt, a hegyekben.
A fájdalmat hordom mélyen
magamban, - a lelkemben.

Az álom ...

Az álom ...

Szeretettel teli lélek

Szeretettel teli lélek 

Tudod arra gondoltam,
hogy a test a bőrében
magát jól érezheti addig,
míg ellen tud állni a betegségnek,
de ha az ember féltve őrzi is,
örökre nem menekülhet, előbb,
vagy utóbb utoléri egyik, vagy a másik...
aki a Földön él, az van fertőzött világban,
ki van téve pusztító nyavalyáknak,
megfertőződhet még maga a lélek is
irigységgel, kapzsisággal,
és mindenféle veszélyes kórral...
talán a testnek azok a betegségek
a legnagyobb ellenségei,
amik erednek a lélekből,
azok szép lassan,
irtózatos fájdalmak közt,
élve, húsát marcangolva,
vérét kiszívva felfalják...
de amíg egészséges a lélek,
amíg nem bántja a gonosz,
lehet az ember akár boldog
akkor is, ha a test nagybeteg,
hiszen a boldogság központja
nem a testben, de az egészséges,
szeretettel teli lélekben van.

2014. május 09.

Májusi szerenád

Májusi szerenád

A parton bokrok rejtekébe bújik
a sok-sok daloló, vidám madárka
galagonya és fűzfa ága hajlik
halkan susogó patak folyamába.

Ugráló, csobbanó békák hada
rebbenő vadmadarak riogása
a napfény csillogó, varázsos játéka
mámoros érzés e csodás májusba

Az ablakon kitekintve

Az ablakon kitekintve 

Tudod arra gondoltam,
ha valaki egy házat megpillant,
az megtetszik neki,
amiről kiderül, hogy megvehető,
és épp házat készül vásárolni,
akkor beljebb megy, körülnéz ott is...
de, ha az ablakon kitekintve meglátja
álmai legszebb panorámáját,
amire mindig vágyott,
de amiről elképzelni se tudta,
hogy az övé lehet valaha,
akkor már a többi talán
nem is érdekli annyira...
ott lakva jönnek ki a hibák,
persze bosszantó, de másnak
akkor se adná semmi pénzért,
hiszen, ami a legfontosabb számára
az csak ott található, máshol sehol...
és talán így van az ember a másikkal,
ha egyszer valamiért, (ami fontos számára)
megszereti mindennél jobban,
ha az idővel a hibák is kijönnek,
van sok,
amit másképp szeretne rajta,
de hiszen készen kapta,
(nem saját tervezés,
nem saját kivitelezés)
állhatna odébb is,
ha nem lenne benne az az egy,
a legfontosabb, ami mellett
elhalványul minden más,
ami éppen talán a szeretet,
a legkülönlegesebb csoda,
a benne lévő,
a mással fel nem cserélhető,

2014. május 08.

Általad született világom

Általad született világom

Tűnik az alkony. Száll, száll!

Az este szárnyat bontogat.

A csendben némává válnak a szavak.

Szelíd pillanatok kúsznak lelkembe.

Szavak nélkül a szemek vallanak.

Pilláink alatt csenddé halkulnak.

Vibráló fények kúsznak mosolyba.

Fáradt szemeink lecsukódnak,

tovasuhanó pillanatokba.

Lelkünk feloldódó feszültsége az esti

dallamokban, szárnyaló gondolatok.

Sugárszálakká szelídülő álmok,

ünnepi ruhát öltött érzések.

Az éjszaka csillagos égboltja alatt

lehunyt szemmel súgom:

boldoggá tesz a szereteted.

Nap-nap után újjászületve őrködsz életem felett,

melegséget sugárzol, fényt adsz

és minden napon új reményt.

Belőled, általad született világom.

Angyalok szállnak, árnyékként

imbolyognak tova az álomvilágban.

Káprázat, csoda, lélegzet, suhanás,

álmok és a végtelen szeretet.

Fellobbanva ...

Fellobbanva ...

Tudod arra gondoltam,
ha hét nyelven szól tökéletesen valaki,
s ha mind a hetet egyformán szereti,
az egyiket a dallama,
másikat a logikája,
a következőt a szépsége miatt,
ha mindegyikhez köti is szoros,
felejthetetlennek hitt kapcsolat,
mégis talán a sok közül az az igazi,
amit beittak az ember sejtjei,
amelyik a vérévé vált,
amelyik hívatlanul is előtör
a különleges pillanatokban,
amelyik ott van az álomban akkor is,
ha nem gondolnak rá sokáig,
amit akarva sem lehet elfeledni...
és talán szerethet valaki embert is
akár hetet,
nagy lánggal az összeset,
ismerheti "anyanyelvi szinten"
mindegyiket,
de az igazi közülük az lehet,
(ha megtalálható az igazi köztük)
amikor a tűz nem alszik ki,
amikor nem csupán az emlékekben él
halványulva mindig,
de a parázs akkor is ott izzik,
amikor rá nem is gondolnak,
hogy akár hosszú évek múlva
hirtelen fellobbanjon,
nagy tüzet okozzon bármikor:
szerelem, amelyik beépül a sejtekbe,
amelyik vérévé válik az embernek.

2014. május 07.

A boldogság ...

A boldogság ...

Maradj az örök szeretet

Maradj az örök szeretet

A fény kiemeli szemed csillogását

Nézem arcod bájos körvonalait

Kérdések tolulnak fel bennem

Miért a bánat aranyló szemedben?

Csillagok fénylenek szempillád mögött

Szívem minden dobbanása tiéd,

Arcod lelkem otthona és kincse,

Titkok háza, a napfény ragyogása,

Szirmok szépsége, virágok illatárja

Az örök szeretet maradj számomra

Indul a holnap

Indul a holnap

http://www.youtube.com/watch?v=lh0AxD5GGTc

Az este ráterül a horizontra, bársonykék baldachin borítja az égboltot. Elcsöndesül a világ. Az éjszakákban hűvösen fénylő csillagok.

Kitágul az égi pupilla, kivirágoznak a kék, a zöld, a sárga színek, tobzódnak (a májusban) az ég festőpalettáján ragyogva. Nedves arany-zöld a Föld.

Kelet felől bús, szomorú árnyakat oszlat az arany ruhát öltő Nap. Szétnyílik a láthatár végtelen kárpitja, szétfolyik az aranysugár, - csobogva az azúrkékségből.

A vonalak elindulnak, futnak szerteszét. Göndörödő bárányfelhők oszlanak szét, játékosan futkározva.

A hangok is gomolyognak, a csönd is felébred. Dallamos himnuszt énekelve madárkoncert zeng a ragyogó látóhatár alatt. Ringató, lengedező szél oson a rónán, táncolva lengeti a magasra nőtt füveket. Harmatgyöngyöket szárítva a levelekről, szirmokról, minden egyes fűszálról. A fák ünnepi ruháján aranysugarak törnek át az örömet adó Napból.

A fényben pipacsszirmú földek fürdenek, búzavirág kékje virít messzire.

Bogarak zsongnak, pillangók libbennek a virágok felett.

Minden apró élőlény fürdik az égi óceánon tüzet rakó napsugárban.

Az utcákon dobban az élet - indul a holnap.

Az élet útján

Az élet útján

http://youtu.be/KcodAKoimkU

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember az élete útján halad,
azon az úton, ami tele van ültetve
a számtalan lehetőség virágával...
de tán, mert először jár arra,
nehezen képes eldönteni,
hogy melyik jó a számára,
és melyik az,
amelyik az ittlét értelmét
veszélyezteti halálosan,
melyik kamatozik jól,
hosszan,
melyik adja csak
a pillanat múló örömét:
kamatként pusztulását
az értelem lehetőségének is...
van, hogy útja során
összeszedi mind,
mit lehet könnyen pénzzé tenni,
azzá teszi
még azt az energiát is,
amit, mint lehetőséget
a hasznosra fordítani
megkapott ajándékba:
kincseket enged pocsékba,
elmegy a mindenhol ott lévő,
rossz talajban is felbukkanó
értelemteremtő lehetőség mellett...
pedig az lehet,
akár az összegyűjtött pénz is,
ha már elment a természetes mellett,
hasznosíthatná a mesterségeset,
de, mert az ember sokszor
az értelmes élet lehetőségének,
a sajátjának a gyilkosa,
azt is leginkább fordítja másra...
begyűjti a sok,
azt a kevés időt is kitöltő gyomot,
s nem szedi csokorba,
veszni hagyja
az élet értelmét megtermő,
számtalan,
úton útfélen ott levő
csodatévő virágot.

2014. május 06.
 

Csend-miriád

Csend – miriád

http://youtu.be/hiMKv7CcMqY

Csend van a földön, az égen – az éjben.

Vigaszt adva pihenőre térnek a gondolatok,

s a szavak is az álmok útján.

Angyalok a mennyben,

a bú, a bánat elsimul az éjszakában...

A csillagok miriádja sziporkázó fényt ont,

s a Hold ezüstös árnya hull.

Párák közt pirkadó hajnal tör fel,

a harmatgyöngyös, szeles ébredésben.

Fénysereg böki át a horizontot,

végighúzva bíborecsetjét az égbolton.

Reménydallamok szárnyalnak a természetben.