A szeretet, a szív ...
2014. március 15., szombat
Félbetörten ...
Félbetörten ...
Tudod arra gondoltam,
félbe tört pénzt még lehet találni,
de ha az embernél van
egy pénznek az egyik fele,
megtalálni hozzá a másikat
ebben a nagy világban
szinte lehetetlen...
azért aztán, valaki, ha azt akarja,
hogy az övéhez egy másik illő legyen,
a sajátját alakítja, minél simábbra csiszolja,
végül jellegtelenné teszi,
hogy a simák közt meglelje a párját...
a szabálytalanul kettétörthöz
megtalálni a hozzá pontosan illőt
szinte lehetetlen,
(pedig csodák mindig lehetnek)
azért az ember alakul a vágyaihoz,
ha barátra vágyik,
mások kedvére csiszolódik,
önmagát sokszor feladva,
csak, hogy valakivel összeilljen...
végül sima lesz olyannyira,
összeillik az összes
magát simára csiszolttal,
s ha egyszer találkozik a párjával,
az már hozzá nem passzol,
mert ő időközben
csiszolódott másokhoz:
de aki nem alakul,
az ki van téve annak,
hogy csoda nem történik,
marad örökre magára.
félbe tört pénzt még lehet találni,
de ha az embernél van
egy pénznek az egyik fele,
megtalálni hozzá a másikat
ebben a nagy világban
szinte lehetetlen...
azért aztán, valaki, ha azt akarja,
hogy az övéhez egy másik illő legyen,
a sajátját alakítja, minél simábbra csiszolja,
végül jellegtelenné teszi,
hogy a simák közt meglelje a párját...
a szabálytalanul kettétörthöz
megtalálni a hozzá pontosan illőt
szinte lehetetlen,
(pedig csodák mindig lehetnek)
azért az ember alakul a vágyaihoz,
ha barátra vágyik,
mások kedvére csiszolódik,
önmagát sokszor feladva,
csak, hogy valakivel összeilljen...
végül sima lesz olyannyira,
összeillik az összes
magát simára csiszolttal,
s ha egyszer találkozik a párjával,
az már hozzá nem passzol,
mert ő időközben
csiszolódott másokhoz:
de aki nem alakul,
az ki van téve annak,
hogy csoda nem történik,
marad örökre magára.
2014. március 12.
A csend puha hangjai
A csend puha hangjai
Arcomon fájdalom,
Vergődöm utamon
Életem törvényei,
Elveszett mosolyom,
Elgurult gyöngyeim
Karcolják szívemet
*
Hunyt szempillák
mögött vonulnak az emlékek. Zokogó szélben jajgatnak a fák. Átvészelve a nagy
zivatarokat, - élek tovább.
Szemed fényét őrzöm
szívemben. Emlékszem lépteidre, ahogy a fény Rád szitált.
Egyedül maradtam a
nagy végtelenben. Most árván, magányosan járom utam, bolyongok és látom, mikor
lehull a csillag a horizontról.
Búcsú nélkül indultál
el, hogy örök utadra kelj. Kiskutyánk volt csak Veled. Vágyaid és reményeid
elhagytak és a bánat font körül. Mély álom vizén ringat a szél. Harmatban
lépked a hajnal. Mosolyodat keresem, szemed bársonyát. Karod ölelését, ahogy
féltőn vigyáztál, óvtál. Emléked velem, tovább él bennem minden pillanat, mely
köszönt és a kelő Nap felé int Neked és nekem.
Felragyognak a vágyott titkok
Felragyognak a
vágyott titkok
Szavak nélkül érezd,
szeretlek
Szívem szól, suttogó
érzéssel
Remegő lélekkel
kereslek
Vágyom szemed égő
tüzére
Felém szállnak az
álmok
Minden éjszakán
nálad járok
Felragyognak a
vágyott titkok
A hallhatatlan árnyékvilágból
Marad, ami felejthetetlen
Marad, ami felejthetetlen
Tudod arra gondoltam,
hogy aki elmegy messze,
az még sokáig lehet
az itt maradottnak a gondolatában,
ha sokszor felemlegethetik, szinte olyan,
mintha, ha nem is a szobában,
de lenne egészen közel,
messzire csak a múló idő viszi el,
halványulnak az emlékek,
s mint minden halandó a Földön,
egyszer az emlék is kihal a fejből,
az újabbnak, hogy udvariasan helyet adjon...
az ész emlékezete rövid,
amit az ember ott tartogat,
idővel azt elfelejti, hogy mit is mondott,
hogy milyen is volt
az eltávozottnak a szeme színe,
végül talán még azt is,
hogy valaha járt itt a másik,
elfelejtődik, aki csak a fejben lakik,
de nem múlik el nyomtalan
az, akit a lélek magába fogad,
ő féltőn megőrzi a szeretetben,
számára az nem múló emlék,
de feltétele az életnek,
ha az agyban
az emlékek ködbe vesznek is,
a lélek a szeretetet el nem felejtheti:
és talán így van jól,
hogy felejtődik a felejthető,
megmarad, ami felejthetetlen.
hogy aki elmegy messze,
az még sokáig lehet
az itt maradottnak a gondolatában,
ha sokszor felemlegethetik, szinte olyan,
mintha, ha nem is a szobában,
de lenne egészen közel,
messzire csak a múló idő viszi el,
halványulnak az emlékek,
s mint minden halandó a Földön,
egyszer az emlék is kihal a fejből,
az újabbnak, hogy udvariasan helyet adjon...
az ész emlékezete rövid,
amit az ember ott tartogat,
idővel azt elfelejti, hogy mit is mondott,
hogy milyen is volt
az eltávozottnak a szeme színe,
végül talán még azt is,
hogy valaha járt itt a másik,
elfelejtődik, aki csak a fejben lakik,
de nem múlik el nyomtalan
az, akit a lélek magába fogad,
ő féltőn megőrzi a szeretetben,
számára az nem múló emlék,
de feltétele az életnek,
ha az agyban
az emlékek ködbe vesznek is,
a lélek a szeretetet el nem felejtheti:
és talán így van jól,
hogy felejtődik a felejthető,
megmarad, ami felejthetetlen.
2014. március 10.
Az életedért ...
Az életedért ...
A hajnal szürkesége
köszönt.
Nedves árnyak hullnak
a kert felett.
Az ablaküvegen
könnyek gurulnak.
Csak fekszem
meggyötörten.
Világosság dereng a
horizonton.
Lélegzik a fény,
végigpásztázza az eget.
A fák között szél
oson, hangok és színek a pillanatokban.
Lépj ki az életbe, mosakodj
meg a fényben.
Merev ujjaidat nyisd
szét, kapaszkodj, harcolj az életedért.
Emlékezz!
Ember és élet
Ember és élet
Tudod arra gondoltam,
talán az ember és az élet kapcsolata
hasonlít a szülő-gyermekire,
a gyermekire,
aki az embernek a szemefénye,
és aki háttérbe szorul mégis,
annyi mindent kell neki megszerezni,
hogy idő marad rá alig,
csak mikor felnő,
akkor jön rá a szülő,
hogy a sok részletkérdésben,
az érte való dologban,
egy kicsit nagyon elveszett ő:
az az, amit pótolni nem lehet soha...
és talán így jár az ember az élettel,
éjt nappallá téve tevékenykedik,
hogy magasan tartsa,
közben pedig elfelejtkezik a lényegéről,
amiért talán érkezett erre a világra,
hogy a szeretetet szaporítsa,
elfelejtkezik az egésznek az értelméről,
pedig az élet gyermeke, a szeretet,
sokkal kevesebbel is beérné,
elég lenne, ha rá figyelne az ember,
szabadon növekedhetne egészségben...
az évek elmúlnak,
s a halandó a részletekben elveszik
úgy, hogy a lényegre ideje alig marad,
pedig a másra fordított, elvesztegetett időt,
az elhalasztott lehetőségeket egyszer
a nagy szeretetlenségben úgyis visszasírja.
talán az ember és az élet kapcsolata
hasonlít a szülő-gyermekire,
a gyermekire,
aki az embernek a szemefénye,
és aki háttérbe szorul mégis,
annyi mindent kell neki megszerezni,
hogy idő marad rá alig,
csak mikor felnő,
akkor jön rá a szülő,
hogy a sok részletkérdésben,
az érte való dologban,
egy kicsit nagyon elveszett ő:
az az, amit pótolni nem lehet soha...
és talán így jár az ember az élettel,
éjt nappallá téve tevékenykedik,
hogy magasan tartsa,
közben pedig elfelejtkezik a lényegéről,
amiért talán érkezett erre a világra,
hogy a szeretetet szaporítsa,
elfelejtkezik az egésznek az értelméről,
pedig az élet gyermeke, a szeretet,
sokkal kevesebbel is beérné,
elég lenne, ha rá figyelne az ember,
szabadon növekedhetne egészségben...
az évek elmúlnak,
s a halandó a részletekben elveszik
úgy, hogy a lényegre ideje alig marad,
pedig a másra fordított, elvesztegetett időt,
az elhalasztott lehetőségeket egyszer
a nagy szeretetlenségben úgyis visszasírja.
2014. március 9.
2014. március 12., szerda
Hamvas Béla - A barátságról ...
Hamvas Béla
A barátságról …
Minden barátság azzal
a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek
lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás
csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a
távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a
találkozás előtt.
¤
Az elementáris Erós
az az ősi összefűző Hatalom, amely összetartja az atomokat, kiegyenlíti az
ellentéteket. Az elementáris Erósnak két gyermeke van, az egyik a szerelem
birodalmát kapta, a másik a barátságét. Ez a két gyermek Aphrodité, a szerelem és
Philia, a barátság istennője
¤
A szerelem az ember
minden erejét előcsalja, fölkelti és felkorbácsolja. Más szóval: a szerelem az
összes szenvedélyeket felébreszti. Még jobban: a szerelem az emberben lakó
démonokat mind felszabadítja.A barátság az ember erőit összhangba hozza. Más
szóval: a barátság az összes szenvedélyeket megfékezi. Még jobban: Philia az
egyetlen istennő, akinek megjelenésére az elementáris démonok lecsillapszanak
és megbékülnek.
¤
A szerelemnek és a
barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez: ha felbomlik, annak oka
sohasem a Másik, hanem mindig az Én.
¤
A szerelem titka,
hogy a kettőből egy lesz, a barátság titka, hogy az egyből kettő. Ezért a
szerelem fordított barátság, úgy hogy az egyikből mindig szivárog át valami a
másikba. A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő
volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha
kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.
¤
Története van a könyvnyomtatásnak,
a pénzverésnek, a hajózásnak, az öltözködésnek, a mérgek használatának és a
cserépedényeknek. A barátságnak nincs. Miért? A barátság története: Lao-Ce és
barátai, Buddha és barátai, a barátság a trójai háborúban, Harmodios éa
Aristogeitón, Sokratés barátságai, a Grál-lovagok, a festők, művészek és költők
barátságai, a George-kör.
¤
A barátságnak három
kizáró oka van: a hiúság, a gőg és az irónia. Az Én felülemelkedésnek ez a
három alapformája. Mind a három lezár és kirekeszt. Mind a három autista
magatartás, és az az ember használja, aki minden áron különbözni akar. A hiúság
a másik emberben csak tükröt keres és talál; a gőg csak szolgát és alárendeltet
akar, akit megvethet; az irónia csak tökéletlenséget. Tudjuk, hogy mindenki
tükör, szolga és tökéletlen. De azt is tudjuk, hogy nem ez a fontos. A barát
magát teszi tükörré, szolgává, tökéletlenné. S aki ezt nem érti, és hasonlóval
nem viszonozza, az nem az embert sérti meg, hanem a barátságot.
¤
A barátságnak négy
formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos. De az igazi barátság
mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy
dimenziója. A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet; a szellemi az, hogy
ahol együtt vagyok vele, az a szellem világa; a játék az, hogy oly vidáman
játszom vele, mint a gyermek; az intim az, hogy feltárom magam.
¤
Goethe mondja, hogy
nem elég, ha az ember barátjáért életét hajlandó feláldozni - meggyőződését is
meg kell tagadni érte.
2014. március 9., vasárnap
A lehulló fények ...
A lehulló fények …
Ablakomon bekacsint a
Hold,
Az éji csend vállamra
hajol.
Minden éjszaka
meglátogatsz,
Álmaimban újra velem
vagy.
Harmatkönnyeket sír a
hajnal,
Ébreszt a Nap
madárdallal.
A lehulló fény
fénylegyező:
A távolból szemed
csillan,
Új napomat beragyogva.
Galamb turbékol a
háztetőn,
Álomittas szemedben
csend,
Kibontja virágait a
reggel
Meleget sugárzó lélek
Meleget sugárzó lélek
Tudod arra gondoltam,
van az úgy,
hogy az ember szomorú,
lehajtott fejjel az úton bandukol,
didereg, pedig, ha a fejét
feljebb emelné kissé,
megláthatná könnyen,
hogy csak át kell sétálni,
a másik oldal nincs árnyékban,
csak el kell indulni,
pár rövidke lépést megtenni,
és az árnyékból a fényre lehet kerülni...
és van úgy,
hogy az idő teljesen elromlik,
nincsen napos oldal,
elér a szomorúság
a mélységesen mély bánatig,
akkora a vihar,
egy menedéket adó tető sincs,
az ember azt gondolhatná,
vége tért számára a világ,
sehol egy segítő jó szó,
egy kézszorítás,
semmi se reményt adó:
feltétlen haza kell menni olyankor,
ha nem is a bezárt falak közé,
olyankor talán
megkönnyítő menedéket
a kilátástalanságba került embernek
egyedül csak
a tiszta belső otthon,
a meleget sugárzó lélek adhat.
van az úgy,
hogy az ember szomorú,
lehajtott fejjel az úton bandukol,
didereg, pedig, ha a fejét
feljebb emelné kissé,
megláthatná könnyen,
hogy csak át kell sétálni,
a másik oldal nincs árnyékban,
csak el kell indulni,
pár rövidke lépést megtenni,
és az árnyékból a fényre lehet kerülni...
és van úgy,
hogy az idő teljesen elromlik,
nincsen napos oldal,
elér a szomorúság
a mélységesen mély bánatig,
akkora a vihar,
egy menedéket adó tető sincs,
az ember azt gondolhatná,
vége tért számára a világ,
sehol egy segítő jó szó,
egy kézszorítás,
semmi se reményt adó:
feltétlen haza kell menni olyankor,
ha nem is a bezárt falak közé,
olyankor talán
megkönnyítő menedéket
a kilátástalanságba került embernek
egyedül csak
a tiszta belső otthon,
a meleget sugárzó lélek adhat.
2014. március 8.
A szeretet őrzője - a NŐ
A szeretet őrzője - a NŐ
A mese talán
szólhatna arról,
hogy egyszer,
nagyon régen valamikor
Istentől megkapta az ember
a szeretetet ajándékul, azzal,
hogy őrzője Éva utóda,
a nő legyen, és, hogy ezt a tüzet
a férfivel együtt táplálja...
együtt ketten,
s, hogy ne érje őt kritika,
időt is adott hozzá sokat,
amit a gonosz ellopott magának,
így aztán belőle elég nem maradt,
a szeretet őrizetlenné lett...
szétszéledt,
mint pásztor nélkül a csorda,
a hatalmas tűzből keletkezett
a sok kis aprócska,
s az élet a nagy szeretet nélkül
leértékelődött,
vesztett a nő az értékéből,
és olcsóbb lett a férfi is:
talán, az idő az, ami hiányzik,
azt kéne visszaszerezni az ördögtől...
hogy belőle bőven jusson
a szeretet lángját őrizni,
hogy a meglévő el ne illanjon,
de váljon egyre nagyobbá:
kívánom nőnap alkalmából
az összesnek,
minden időben szegény nőnek.
hogy egyszer,
nagyon régen valamikor
Istentől megkapta az ember
a szeretetet ajándékul, azzal,
hogy őrzője Éva utóda,
a nő legyen, és, hogy ezt a tüzet
a férfivel együtt táplálja...
együtt ketten,
s, hogy ne érje őt kritika,
időt is adott hozzá sokat,
amit a gonosz ellopott magának,
így aztán belőle elég nem maradt,
a szeretet őrizetlenné lett...
szétszéledt,
mint pásztor nélkül a csorda,
a hatalmas tűzből keletkezett
a sok kis aprócska,
s az élet a nagy szeretet nélkül
leértékelődött,
vesztett a nő az értékéből,
és olcsóbb lett a férfi is:
talán, az idő az, ami hiányzik,
azt kéne visszaszerezni az ördögtől...
hogy belőle bőven jusson
a szeretet lángját őrizni,
hogy a meglévő el ne illanjon,
de váljon egyre nagyobbá:
kívánom nőnap alkalmából
az összesnek,
minden időben szegény nőnek.
2014. március 7.
Trillázó madarak
Trillázó madarak
Szeretem a
naplementét. Ragyogó bíborrá színezi a végtelent. Csodálatos színek, hangulat.
A szemem csodálattal figyeli
Megfigyelted már?
Amikor bealkonyodik, először hirtelen körülfogja a sötétség a horizontot.
Azután a sötétség széthasad és sápadttá válik. Kigyúlnak a csillagok, sziporkáznak
a sötétbársony égen. Az égi óceánra kigurul a Hold, olyan, mint egy folt. A
sarkcsillag mélyre száll – észak felé.
Kedvelem a napkeltét
is. A fények széthasítják az eget. A Hold, s a csillagok elköszönnek az
éjszakától, egyre távolabbról homályosulnak, s a hajnalcsillag is integet –
egyre távolodva.
Ablakfüggönyöm
széthúzva ámulok a színeken, magamba iszom a napfényt, amikor a kelő Nap
fényuszályt húz maga után, a pára alól kibukkanva. Gyönyörűséges! Ezt a csodát
magamban őrzöm. Körülölel a reggel
A madarak
megszólalnak – víg trilláikkal köszöntik az életet.
Útközben ...
Útközben ...
Tudod arra gondoltam,
hogy talán az ember egyik helyes útja az,
amit a józan ész diktál,
de nem könnyű megmaradni
az ő keskeny sávján,
józanság ellenes a sok csábítás,
(a világ tele van szórva ördögtől lévő,
földi pokolba vezető látványos dologgal)
ha nem elég óvatos az ember
könnyen végképp eltéved,
kell hozzá nagy akarat,
legyőzni a rosszra hajló természetet,
s józan fejjel maradni a keskeny úton...
a jó irány végülis megéri a fáradságot,
habár a józan élet
maga a gonosszal való harc,
és belőle hiányzik
még az a pillanatnyi öröm is,
ami azért virágzik a pokol útján...
az az út a szeretet útjának nehézségekkel teli,
kierőltetett mása, mert talán
a szeretet is arra vezet, amerre a józan ész,
de azok a lépések kívántak,
nem kell legyőzni a vágyat,
nem erőszakoltak:
az ő örömei máshonnan,
talán épp Istentől vannak,
nem veszélyesek csöppet sem,
felesleges a nagy józanság, elég cselekedni azt,
amire vágyik a szeretet, s vele az ember,
hogy a lehető legjobban érezze magát útközben.
hogy talán az ember egyik helyes útja az,
amit a józan ész diktál,
de nem könnyű megmaradni
az ő keskeny sávján,
józanság ellenes a sok csábítás,
(a világ tele van szórva ördögtől lévő,
földi pokolba vezető látványos dologgal)
ha nem elég óvatos az ember
könnyen végképp eltéved,
kell hozzá nagy akarat,
legyőzni a rosszra hajló természetet,
s józan fejjel maradni a keskeny úton...
a jó irány végülis megéri a fáradságot,
habár a józan élet
maga a gonosszal való harc,
és belőle hiányzik
még az a pillanatnyi öröm is,
ami azért virágzik a pokol útján...
az az út a szeretet útjának nehézségekkel teli,
kierőltetett mása, mert talán
a szeretet is arra vezet, amerre a józan ész,
de azok a lépések kívántak,
nem kell legyőzni a vágyat,
nem erőszakoltak:
az ő örömei máshonnan,
talán épp Istentől vannak,
nem veszélyesek csöppet sem,
felesleges a nagy józanság, elég cselekedni azt,
amire vágyik a szeretet, s vele az ember,
hogy a lehető legjobban érezze magát útközben.
2014. március 6.
2014. március 3., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


















