2014. március 15., szombat

A szeretet, a szív ...

A szeretet, a szív ...



Félbetörten ...



Félbetörten ...

Tudod arra gondoltam,
félbe tört pénzt még lehet találni,
de ha az embernél van
egy pénznek az egyik fele,
megtalálni hozzá a másikat
ebben a nagy világban
szinte lehetetlen...
azért aztán, valaki, ha azt akarja,
hogy az övéhez egy másik illő legyen,
a sajátját alakítja, minél simábbra csiszolja,
végül jellegtelenné teszi,
hogy a simák közt meglelje a párját...
a szabálytalanul kettétörthöz
megtalálni a hozzá pontosan illőt
szinte lehetetlen,
(pedig csodák mindig lehetnek)
azért az ember alakul a vágyaihoz,
ha barátra vágyik,
mások kedvére csiszolódik,
önmagát sokszor feladva,
csak, hogy valakivel összeilljen...
végül sima lesz olyannyira,
összeillik az összes
magát simára csiszolttal,
s ha egyszer találkozik a párjával,
az már hozzá nem passzol,
mert ő időközben
csiszolódott másokhoz:
de aki nem alakul,
az ki van téve annak,
hogy csoda nem történik,
marad örökre magára.

2014. március 12.

A csend puha hangjai



A csend puha hangjai

Arcomon fájdalom,
Vergődöm utamon
Életem törvényei,
Elveszett mosolyom,
Elgurult gyöngyeim
Karcolják szívemet
*
Hunyt szempillák mögött vonulnak az emlékek. Zokogó szélben jajgatnak a fák. Átvészelve a nagy zivatarokat, - élek tovább.
Szemed fényét őrzöm szívemben. Emlékszem lépteidre, ahogy a fény Rád szitált.
Egyedül maradtam a nagy végtelenben. Most árván, magányosan járom utam, bolyongok és látom, mikor lehull a csillag a horizontról.
Búcsú nélkül indultál el, hogy örök utadra kelj. Kiskutyánk volt csak Veled. Vágyaid és reményeid elhagytak és a bánat font körül. Mély álom vizén ringat a szél. Harmatban lépked a hajnal. Mosolyodat keresem, szemed bársonyát. Karod ölelését, ahogy féltőn vigyáztál, óvtál. Emléked velem, tovább él bennem minden pillanat, mely köszönt és a kelő Nap felé int Neked és nekem.
 

Felragyognak a vágyott titkok



Felragyognak a vágyott titkok

 


Szavak nélkül érezd, szeretlek
Szívem szól, suttogó érzéssel
Remegő lélekkel kereslek
Vágyom szemed égő tüzére

Felém szállnak az álmok
Minden éjszakán nálad  járok
Felragyognak a vágyott titkok
A hallhatatlan árnyékvilágból

Marad, ami felejthetetlen



Marad, ami felejthetetlen

Tudod arra gondoltam,
hogy aki elmegy messze,
az még sokáig lehet
az itt maradottnak a gondolatában,
ha sokszor felemlegethetik, szinte olyan,
mintha, ha nem is a szobában,
de lenne egészen közel,
messzire csak a múló idő viszi el,
halványulnak az emlékek,
s mint minden halandó a Földön,
egyszer az emlék is kihal a fejből,
az újabbnak, hogy udvariasan helyet adjon...
az ész emlékezete rövid,
amit az ember ott tartogat,
idővel azt elfelejti, hogy mit is mondott,
hogy milyen is volt
az eltávozottnak a szeme színe,
végül talán még azt is,
hogy valaha járt itt a másik,
elfelejtődik, aki csak a fejben lakik,
de nem múlik el nyomtalan
az, akit a lélek magába fogad,
ő féltőn megőrzi a szeretetben,
számára az nem múló emlék,
de feltétele az életnek,
ha az agyban
az emlékek ködbe vesznek is,
a lélek a szeretetet el nem felejtheti:
és talán így van jól,
hogy felejtődik a felejthető,
megmarad, ami felejthetetlen.

2014. március 10.

Az életedért ...



Az életedért ...

 


A hajnal szürkesége köszönt.
Nedves árnyak hullnak a kert felett.
Az ablaküvegen könnyek gurulnak.

Csak fekszem meggyötörten.

Világosság dereng a horizonton.
Lélegzik a fény, végigpásztázza az eget.
A fák között szél oson, hangok és színek a pillanatokban.

Lépj ki az életbe, mosakodj meg a fényben.
Merev ujjaidat nyisd szét, kapaszkodj, harcolj az életedért.
Emlékezz!

Ember és élet



Ember és élet

Tudod arra gondoltam,
talán az ember és az élet kapcsolata
hasonlít a szülő-gyermekire,
a gyermekire,
aki az embernek a szemefénye,
és aki háttérbe szorul mégis,
annyi mindent kell neki megszerezni,
hogy idő marad rá alig,
csak mikor felnő,
akkor jön rá a szülő,
hogy a sok részletkérdésben,
az érte való dologban,
egy kicsit nagyon elveszett ő:
az az, amit pótolni nem lehet soha...
és talán így jár az ember az élettel,
éjt nappallá téve tevékenykedik,
hogy magasan tartsa,
közben pedig elfelejtkezik a lényegéről,
amiért talán érkezett erre a világra,
hogy a szeretetet szaporítsa,
elfelejtkezik az egésznek az értelméről,
pedig az élet gyermeke, a szeretet,
sokkal kevesebbel is beérné,
elég lenne, ha rá figyelne az ember,
szabadon növekedhetne egészségben...
az évek elmúlnak,
s a halandó a részletekben elveszik
úgy, hogy a lényegre ideje alig marad,
pedig a másra fordított, elvesztegetett időt,
az elhalasztott lehetőségeket egyszer
a nagy szeretetlenségben úgyis visszasírja.

2014. március 9.

2014. március 12., szerda

Hamvas Béla - A barátságról ...



Hamvas Béla
A barátságról …

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. Még inkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.
¤
Az elementáris Erós az az ősi összefűző Hatalom, amely összetartja az atomokat, kiegyenlíti az ellentéteket. Az elementáris Erósnak két gyermeke van, az egyik a szerelem birodalmát kapta, a másik a barátságét. Ez a két gyermek Aphrodité, a szerelem és Philia, a barátság istennője
¤
A szerelem az ember minden erejét előcsalja, fölkelti és felkorbácsolja. Más szóval: a szerelem az összes szenvedélyeket felébreszti. Még jobban: a szerelem az emberben lakó démonokat mind felszabadítja.A barátság az ember erőit összhangba hozza. Más szóval: a barátság az összes szenvedélyeket megfékezi. Még jobban: Philia az egyetlen istennő, akinek megjelenésére az elementáris démonok lecsillapszanak és megbékülnek.
¤
A szerelemnek és a barátságnak csak egyetlen rokon vonása van, s ez: ha felbomlik, annak oka sohasem a Másik, hanem mindig az Én.
¤
A szerelem titka, hogy a kettőből egy lesz, a barátság titka, hogy az egyből kettő. Ezért a szerelem fordított barátság, úgy hogy az egyikből mindig szivárog át valami a másikba. A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.
¤
Története van a könyvnyomtatásnak, a pénzverésnek, a hajózásnak, az öltözködésnek, a mérgek használatának és a cserépedényeknek. A barátságnak nincs. Miért? A barátság története: Lao-Ce és barátai, Buddha és barátai, a barátság a trójai háborúban, Harmodios éa Aristogeitón, Sokratés barátságai, a Grál-lovagok, a festők, művészek és költők barátságai, a George-kör.
¤
A barátságnak három kizáró oka van: a hiúság, a gőg és az irónia. Az Én felülemelkedésnek ez a három alapformája. Mind a három lezár és kirekeszt. Mind a három autista magatartás, és az az ember használja, aki minden áron különbözni akar. A hiúság a másik emberben csak tükröt keres és talál; a gőg csak szolgát és alárendeltet akar, akit megvethet; az irónia csak tökéletlenséget. Tudjuk, hogy mindenki tükör, szolga és tökéletlen. De azt is tudjuk, hogy nem ez a fontos. A barát magát teszi tükörré, szolgává, tökéletlenné. S aki ezt nem érti, és hasonlóval nem viszonozza, az nem az embert sérti meg, hanem a barátságot.
¤
 A barátságnak négy formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos. De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója. A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet; a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellem világa; a játék az, hogy oly vidáman játszom vele, mint a gyermek; az intim az, hogy feltárom magam.
¤
Goethe mondja, hogy nem elég, ha az ember barátjáért életét hajlandó feláldozni - meggyőződését is meg kell tagadni érte.

2014. március 9., vasárnap

A lehulló fények ...



A lehulló fények …

Ablakomon bekacsint a Hold,
Az éji csend vállamra hajol.
Minden éjszaka meglátogatsz,
Álmaimban újra velem vagy.

Harmatkönnyeket sír a hajnal,
Ébreszt a Nap madárdallal.
A lehulló fény fénylegyező:
A távolból szemed csillan,
Új napomat beragyogva.

Galamb turbékol a háztetőn,
Álomittas szemedben csend,
Kibontja virágait a reggel

Meleget sugárzó lélek



Meleget sugárzó lélek

Tudod arra gondoltam,
van az úgy,
hogy az ember szomorú,
lehajtott fejjel az úton bandukol,
didereg, pedig, ha a fejét
feljebb emelné kissé,
megláthatná könnyen,
hogy csak át kell sétálni,
a másik oldal nincs árnyékban,
csak el kell indulni,
pár rövidke lépést megtenni,
és az árnyékból a fényre lehet kerülni...
és van úgy,
hogy az idő teljesen elromlik,
nincsen napos oldal,
elér a szomorúság
a mélységesen mély bánatig,
akkora a vihar,
egy menedéket adó tető sincs,
az ember azt gondolhatná,
vége tért számára a világ,
sehol egy segítő jó szó,
egy kézszorítás,
semmi se reményt adó:
feltétlen haza kell menni olyankor,
ha nem is a bezárt falak közé,
olyankor talán
megkönnyítő menedéket
a kilátástalanságba került embernek
egyedül csak
a tiszta belső otthon,
a meleget sugárzó lélek adhat.

2014. március 8.

Az érzelmek a lélek színei ...

Az érzelmek a lélek színei ...


A szeretet őrzője - a NŐ



A szeretet őrzője - a NŐ 

A mese talán szólhatna arról,
hogy egyszer,
nagyon régen valamikor
Istentől megkapta az ember
a szeretetet ajándékul, azzal,
hogy őrzője Éva utóda,
a nő legyen, és, hogy ezt a tüzet
a férfivel együtt táplálja...
együtt ketten,
s, hogy ne érje őt kritika,
időt is adott hozzá sokat,
amit a gonosz ellopott magának,
így aztán belőle elég nem maradt,
a szeretet őrizetlenné lett...
szétszéledt,
mint pásztor nélkül a csorda,
a hatalmas tűzből keletkezett
a sok kis aprócska,
s az élet a nagy szeretet nélkül
leértékelődött,
vesztett a nő az értékéből,
és olcsóbb lett a férfi is:
talán, az idő az, ami hiányzik,
azt kéne visszaszerezni az ördögtől...
hogy belőle bőven jusson
a szeretet lángját őrizni,
hogy a meglévő el ne illanjon,
de váljon egyre nagyobbá:
kívánom nőnap alkalmából
az összesnek,
minden időben szegény nőnek.

2014. március 7.

Trillázó madarak



Trillázó madarak

Szeretem a naplementét. Ragyogó bíborrá színezi a végtelent. Csodálatos színek, hangulat. A szemem csodálattal figyeli

Megfigyelted már? Amikor bealkonyodik, először hirtelen körülfogja a sötétség a horizontot. Azután a sötétség széthasad és sápadttá válik. Kigyúlnak a csillagok, sziporkáznak a sötétbársony égen. Az égi óceánra kigurul a Hold, olyan, mint egy folt. A sarkcsillag mélyre száll – észak felé.

Kedvelem a napkeltét is. A fények széthasítják az eget. A Hold, s a csillagok elköszönnek az éjszakától, egyre távolabbról homályosulnak, s a hajnalcsillag is integet – egyre távolodva.
Ablakfüggönyöm széthúzva ámulok a színeken, magamba iszom a napfényt, amikor a kelő Nap fényuszályt húz maga után, a pára alól kibukkanva. Gyönyörűséges! Ezt a csodát magamban őrzöm. Körülölel a reggel
A madarak megszólalnak – víg trilláikkal köszöntik az életet.

Útközben ...



Útközben ...

Tudod arra gondoltam,
hogy talán az ember egyik helyes útja az,
amit a józan ész diktál,
de nem könnyű megmaradni
az ő keskeny sávján,
józanság ellenes a sok csábítás,
(a világ tele van szórva ördögtől lévő,
földi pokolba vezető látványos dologgal)
ha nem elég óvatos az ember
könnyen végképp eltéved,
kell hozzá nagy akarat,
legyőzni a rosszra hajló természetet,
s józan fejjel maradni a keskeny úton...
a jó irány végülis megéri a fáradságot,
habár a józan élet
maga a gonosszal való harc,
és belőle hiányzik
még az a pillanatnyi öröm is,
ami azért virágzik a pokol útján...
az az út a szeretet útjának nehézségekkel teli,
kierőltetett mása, mert talán
a szeretet is arra vezet, amerre a józan ész,
de azok a lépések kívántak,
nem kell legyőzni a vágyat,
nem erőszakoltak:
az ő örömei máshonnan,
talán épp Istentől vannak,
nem veszélyesek csöppet sem,
felesleges a nagy józanság, elég cselekedni azt,
amire vágyik a szeretet, s vele az ember,
hogy a lehető legjobban érezze magát útközben.

2014. március 6.