Értékrendünk

Értékrendünk

Tudod arra gondoltam,
sokszor az ember értékrendje olyan,
hogy a mennyiséget helyezi a minőség elé,
s mert a természetesből kevés van,
(talán pont, amennyi szükséges)
előállítja magának a sokat,
a mesterségeset, igaz,
a belőle készült anyag a testétől,
és úgy is van,
hogy még a lelkétől is idegen...
de azzal ő nem törődik,
a lényeg, hogy sok legyen
akkor is,
ha fárasztó, ha kényelmetlen,
ha lesz allergiája tőle,
ha szennyezi is vele a Földet,
az egyetlen otthonát,
ha a valóditól el is veszi a helyet...
és talán sokszor így van az ember
a szeretettel is,
nincs türelme kivárni, míg egyenként beérik,
futószalagon gyártja a hozzá hasonlót,
a mesterségeset, a nem valódit:
büszkén mutogatja a sokat,
irigylik is érte számosan,
de talán érzi azért titkon,
hogy koldus maradt a sok ellenére is,
az összegyüjtött vagyon nem ér annyit,
mint egyetlen lélekből jövő valódi.

2014. február 22.

Külső világlátás - A vak számára ...

Külső világlátás - A vak számára ...

Tudod arra gondoltam,
hogy a vak ember mesélni
a külső világ látásáról
tud csak általánosságokban,
a mások által elmondottakból,
de azért nem hiszi azt,
ha elképzelni nem is tudja,
hogy nincsen látható képe a világnak...
és ha az egzotikus országot
ismeri valaki csak hallomásból,
ha nincsenek közvetlen élményei,
akkor az ismereteit másoktól szerzi,
ami az átélésnek, a valóságnak
halvány árnyéka csak...
van sok minden, mit
az ember a világból nem ismer,
ami azért létezik,
amit az ember nem tagad,
tagadják sokan mégis,
hogy itt a Földön léteznének
szigetei a boldogságnak,
ahol megterem a végtelen szeretet...
pedig, a legokosabb tudós,
a legszebben fogalmazó költő,
(mert maga nem járt ott,
mert nem élte meg)
se mondhatja nyugodt szívvel,
hogy azok nem léteznek...
aki pedig megtapasztalja maga,
az talán olyan, ha elmondaná másnak,
mint a vak embernek elmesélni
a csodálatos naplementét:
azt az igazságot számára talán
csak a muzsika közelíti híven.

2014. február 21.

Rejtelem

Rejtelem

 

Arcunkon szaporodó ráncok.

A sors mély barázdákat vésett homlokunkra, szemünkben fénytelenséget.

A szomorúság ránk telepedett. A lámpafényben sokasodnak az árnyak.

Elpihenünk az éjszaka sötétségében, zaklatott álmaink mélyére zuhanva, árván,

magányosan, fájdalmainkat, bánatunkat a jótékony éjszakai sötétséggel eltakarva.

Úgy éld ...

Úgy éld ...

Ifjúkorban ...

Ifjúkorban ...

Tudod arra gondoltam,
mikor az ember az ifjúkort eléri,
a világ szeretete előtte hever, azt reméli,
dehogy is gondolja,
hogy a neki kijárót már megkapta...
s mert azt képzeli, belőle sok van,
nem áll le az apró kis szeretetért,
naívságában nem is gondolja,
hogy az a pici is
valami különleges csoda volna:
ha időnként mégis megáll,
legtöbbször olyankor,
amikor megtéveszti a vágy,
s mert különlegeset remél,
az apró kis virág mellett elmegy...
hosszú utat kell megtenni,
mig rájōn, hogy kincs nincsen,
ami rá várna,
nincs olyan készleten,
hogy az nem jár az embernek,
(ó, mennyi elpocsékolt szeretet)
az élet zűrzavarában észre kell venni azt
apró korában és felnevelni igazivá,
két ember elvehetetlen kincsévé...
de, mert ezt leginkább
az út végén látni,
sok kis szeretet megy halandóba,
és kevésből lesz igazi,
amilyet egyszer megálmodott valaki.

2014. február 20.

Az élet indul ..

Az élet indul ...

A föld alatt lévő magokat átmelegíti a Nap, s ébredezni kezdenek. Elindul bennük az élet, a szeretet melege, és egy kis csíra rügyet bont. A csíra levélkévé, kis hajtássá érik, és kidugja fejecskéjét az éltető Nap felé. Eső öntözgeti a kis hajtást, növesztgeti. A levélkék egyre erősödnek, növekednek. Föld alatt, föld alól, föld felett dobban az élet.

Az élet egyszerű ...

Az élet egyszerű ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az élet egyszerű, mint a pofon,
míg megmarad valaki a felszínen,
ott csak kisebb,
hamar gyógyuló karcolás érheti,
de ahol a sebek nem mélyek,
ott az örömōk is hamar illanók..
ha az ember merészkedik
az élete mélyebb részeibe,
akkor a belső szervek
nincsenek védve
se a nagyobb örömtől,
se a nagyobb fájdalomtól,
ott már minden élesbe megy...
a legmélyén
már csak a lélekből lehet létezni,
s ha valami használva van,
ha nincsen elrejtve jól
oda, ahol még a madár se jár,
az bizony ki van téve
a használattal járó állandó veszélynek:
de ahol van a legnagyobb a fájdalom szülöhelye,
ott van az igazi boldogságnak is a fészke...
azért aztán talán,
ha valaki az életet a lelkéből éli,
akkor az mélyen sérül,
nem kerülheti el a kínzó fájdalmat,
de a valódi boldogságra
esélye akkor van.

2014. február 20.

Indulj ...

Indulj ...

Csillaggyertyák

Csillaggyertyák

www.youtube.com/watch?v=VMvvfEHksKg

Csendes álmát alussza a város

ezüst holdfény világlik az égi óceánon

csillaggyertyák hunyorognak körötte

az éjszakában álmatlanul sodródom

szellemként járnak az emlékek

felzaklatják fáradt lelkemet

arcomat torzítja az őrült fájdalom

ha régi emlékeimmel találkozom

gyötrő gondolatokkal zuhanva álomba

hogy könnyesen ébredjen a megtört hajnal

Wass Albert - Ne üss sebet ...

Wass Albert

Ne üss sebet embertársaid lelkén! Ha a tiedet gondatlanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb. Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt

Egy álom ...

Egy álom ...

 

Álmaink reménye ...

Álmaink reménye ...

Az égbolt éji csendessége,

A ragyogó csillagok fénye

Álmaink szép reménye

Gyengéd érintések emléke

Hangok dallama a végtelenből

A mámortól táncoló lélek

Isten megteremtett ...

Isten megteremtett ...

Tudod arra gondoltam,
Isten az embert megteremtette,
önmaga képére formálta,
egészen biztosan
adott ki a kezéből
minőségi munkát,
s az ember tőle ellesve
tette a géppel ugyan azt,
de hiába, ha az alkotás a legjobb,
mégis, sokszor egyik se olyan,
mint ahogyan
azt a teremtője elképzelte...
s talán az elkövetett hiba
mindkettőnél azonos,
akik, amik nem váltják be
a hozzájuk fűződő reményt,
azok használva
nem rendeltetésszerűen lettek,
s ha valamit rosszul kezelnek,
az előbb, vagy utóbb megbolondul,
össze-vissza cselekszik,
nem pedig a dolgát teszi jól...
a géphez is, az emberhez is
van használati utasítás,
az egyikkel a leírás szerint,
a másikkal szeretettel kell bánni,
s ha azt valaki nem így teszi,
nem mehet vissza reklamálni.

2014, február 18.

Alkony után

Alkony után

A fák ágai között játszott a lemenő nap fénye,

majd hirtelen lebukva vörösre festette a horizontot.

Az este csendes hulláma  elérte a szobát.

Madarak csendes csicsergése szállt a kerten át.

Nyugalom szállta meg szívemet.

Elpihentél bennem, - az emlékeimben.

Gyengéd érintéssel ringatott a rólad szóló gondolataimban.

Az égbolton az óriási holdgömb ezüstösen ragyogott,

és a holdsugár igézetében szemed bársonysugarát láttam

és lágy simogatását éreztem.

Az önzetlen adás

Az önzetlen adás 

Tudod arra gondoltam,
ha nem is igazán sokszor történik,
de azért van úgy, hogy az adás önzetlen,
aminek természetes következménye
a nem elvárt hálának az érzése...
mégis, van úgy is,
hogy rosszul reagál az ember,
mintegy a dolgokat összekeverve
úgy kezdi érezni,
mintha kirabolták volna,
a jogos hála helyett, benne,
a mérhetetlen gyűlölet ébred fel:
miért, hogy a másiknak
adnivalója is van,
miért, hogy ő olyan szegény,
hogy nem képes önzetlenül adni...
pedig nem kell ahhoz gazdagnak lenni,
a valódi hálát felébresztheti
akar egy szívből érkező jó szó is,
ami a kosárban fillér csak,
de mentheti az életét a koldusnak...
ha az ember működik jól,
ha felébred benne a hála,
az akár mérhetetlen is tud lenni,
átcsaphat szeretetbe, különösen,
ha valaki a szeretni képes,
a szerethető énjét ébreszti fel,
nem lehet azzal betelni:
ha az ember jól működik,
benne a hála könnyen
végtelen szeretetté változik.

2014. február 18.