Élni akarás ...

Élni akarás ...

 Tudod arra gondoltam,
ha a kínzó fájdalom
ki is sugárzik egy pontból,
azért nem annyira,
hogy érezze egy másik ember,
legyen az bármekkora is,
csak a belső pályáján kering,
el is lehet titkolni akár, le is lehet tagadni,
nem lehet belőle másnak átadni...
de talán van olyan érzés,
amelyik nem marad a határokon belül,
amelyik kisugárzik messzire is,
amelyik többet ér a semmibe tűnő szónál,
amelyik átsegíti a másikat
sok-sok nehézségen,
ami jobban is érezhető
tán messziről,
hiszen a legnagyobb szükség
a másik szeretetét
mindennél jobban érezni,
belé görcsösen kapaszkodni
a távoli idegenben van...
azt a jelet talán
ember nem is képes felfogni,
de tökéletesen, kétkedés nélkül veszi
a benne lévő lévő szeretet antennája,
amelyik a legnagyobb nehézségben is
az élniakarást életben tartja.

2014. január 25

Wass Albert - Szivárvány

Wass Albert

Szivárvány

Fáradt eső hullott a fákra,

fáradt eső, csöndes eső,

égig ívelt a szivárványa.

Én azt hiszem, két hegy ilyenkor

belebúsult nagyon az égbe.

És bánatukban rátaláltak

egymás tétova kezére.

Ha bánat veri omló záporával,

a szívek is úgy kapcsolódnak össze

nehány percre egy színes szivárvánnyal.

Hozd el a szivárványt!

Hozd el a szivárványt!

Hangod lágy selymének emléke mindig felkavar, elbűvöl, simogat. Lelkem szárnyán szállok feléd Kedvesem. Simogató érzés járja át szívemet. Az éltető napsugárra, a szellő lágy simogatására  vágyom veled. Ragyogtasd a szivárvány színeit. Hozd el a varázsos pillanatokat. Szívünk vad dobogását – egymásért.

Óvj, dédelgess, vigyázz rám!

Szemed fénylő sugara szívemig ér.

Mint a szivárvány ...

Mint a szivárvány ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az életben,
legyen az jó, vagy rossz,
szinte minden olyan,
mint a szivárvány,
ami csak egy látvány,
és aminek az örömét,
vagy a bánatát,
az idő előbb,
vagy utóbb eltünteti,
még határozottak először,
a színei kezdetben élesek,
majd halványulni kezdenek,
míg végül a semmivé válnak:
így tűnik el szinte minden,
amit az ember hisz valóságnak...
egy ideig még élnek,
de már csak az emlékben,
majd egy újabb, a régit feledtető jön,
és onnan is elillan:
elvesznek a sötétben
múlhatatlannak hitt fájdalmak,
és a szárnyaló örömök örökre,
bilincset rá hiába is helyeznének,
a szivárvány akkor is semmivé lenne,
csak a bilincs maradna...
de van egy gyűrű,
amelyik megfoghatatlan,
kinőni sem lehet,
el soha se kopik,
túl éli a sok,
a semmibe tűnő szivárványt:
az a gyűrű
nem a végtelen szimbóluma,
a valódi szeretet a végtelen maga,
ami összeköt két embert,
nem látvány csupán,
nem múló szivárvány,
de az időt álló,
tán örökké tartó valóság.

2014. január 23.

Az élet, mint az étek ...

Az élet, mint az étek ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az élet olyan,
mint az étek, van benne sok,
ami az ember számára hasznos,
és van sok, ami kárára van,
ami, ha az okát nem is tudja,
az állandó rossz közérzetet okozza:
de valahogy úgy van vele az ember,
hogy újra és újra mégis megpróbálja,
mert a veszélyét át nem látja...
jól válogatni nem egyszerű,
szinte már művészet,
az eredmény beszél magáért:
rosszul választani,
mint rossz irányba menni,
mint egészségtelen ételt fogyasztani...
van úgy, hogy a rossz irány,
amelyik a napokat megkeseríti,
az egy ember, akihez, miért,
miért nem, a másik ragaszkodik,
pedig, ha nem is csak a rosszat,
de a számára rossz hatásút
elengedné az ember,
és azt engedné a helyére,
azt szorítaná magához,
ami a lelkének,
testének egészségére van,
ahol nem a taszítás,
de a vonzás törvénye uralkodik,
boldogabb lehetne az élete:
talán az űr is jobb lenne,
a kevesebb is tōbbet jelentene,
mint a méreg, ami lassan öl...
ha az úton mindenki
a neki valókkal,
vagy, csak a számára
ártatlanokkal haladhatna,
(ők azért nagyon fontosak,
nélkülük
kōnnyen felüti fejét a magány)
a szeretetért az ember
nagyobb eséllyel indulna.

2014. január 23.

A lelki béke ...

A lelki béke ...

A béke gyönyörű színe

A béke gyönyörű színe

Tudod arra gondoltam,
hogy fehér, mint a hó
a béke gyönyörű színe,
a békéé, aminek a szülője
csakis a szeretet lehet,
azért talán, hogy a világban,
ahol annyi, és annyiféle ember él,
a béke leginkább csak látszat,
sohase makulátlan,
valami mindig kikezdi,
és amikor a fehéren esik folt,
az már nem fehér:
ha a béke pecsétes,
az már nem valódi béke...
a szeretet lehet a szülője
a belső békének is,
annak is hófehér a színe,
a nehezen megszerezhetőnek:
már nem a külső világ kiszolgáltatottja,
érte csak felelős egy személy...
nem könnyű a békét
megtartani háborús világban,
de a belső béke tisztaságát
segít őrizni a szeretet:
minden piszok,
mélyről jövő gyűlölködés,
harag, irigység egy-egy pecsét
a béke fehér abroszán,
és ahol béke nincs a lélekben,
ahol a háború fontosabb,
onnan menekül a szeretet.

2014. január. 22.

Januári esőcseppek ...

Januári esőcseppek ...

Szomorú, borongós az idő…

Azt hittem, talán ránk mosolyog a Nap …

Esetleg vidáman nevetgél egy kicsit.

Ehelyett visszahúzódott a felhők mögé – még nem mosolyogtat.

*

A december és a január enyhe, szürke, csapadék nélküli időt hozott. A felhők szürkén terültek fölénk, míg csendesen szemerkélni kezdett az eső. Ködös pára – lomha felhők, hűvös cseppek kopognak az ablaküvegen. Homályosak a reggelek, későn pirkad, de az egész napunkra is homály telepszik. Az örökzöld lombokon milliónyi vízcsepp csillog. Az esőcseppek ágról ágra vándorolnak, indulnak tova a föld fel, kergetőzve egymással. Madarak fázósan tollászkodnak az ereszen. A feltámadó szél lengeti a vizes bokrokat, faágakat, szétkergeti a szürke felhőket, míg közöttük homályosan, sápadtan kikukucskál a Napocska és visszacsillan a tócsákban. A csend is felhasad a felhők fölött. Áhítattal várja mindenki a napfényt, hogy felszáradjon a nedvesség és áldott sugarak öleljék a természetet, de legfőképpen az emberek szívét simogassák. Délutánra felszakadoznak a felhők és az alkonyi Nap ragyogja be – tünde színeivel az égboltot. A lomha felhők csak tova vonultak

Már csak emlék ...

Már csak emlék ...

http://www.youtube.com/watch?v=5eYyDz7u1w0

Már csak emlék,

egy simogató kéz

Emlék már csak

a ragyogó, ölelő fény

Az álmok visszahozzák

zaklatott éjszakáinkban,

lelkünk merengő horizontján

Csillagok sziporkáznak fenn,

csillognak szemeidben

Csöndes éjszakákon

elringat az álom

Emlékek szárnyalnak,

s hogy szerettek –

emlék már csak

W. Shakespeare - Álmokból ...

W. Shakespeare

Álmokból ...

Szerelem

Szerelem

Te vagy a születés, az élet,

A mély sebet égető tűz,

Az öröm, a boldogság,

A bánat, a szívfájdalom.

Szíveket béklyóba kötő,

Dallam, nevetés és könny,

Ígéret, kiolthatatlan érzés

Minden Te vagy – szerelem:

A legszebb költemény,

Összecsendülő szívdobbanás,

Szárnyalás és mélyre zuhanás.

Fényekkel átszőtt boldogság,

Forrón égető, fájó könnyek,

Szívek, lelkek végtelen érzelme.

Részegség és kevés józanság,

Nap, Hold, csillag együttesen,

Fény és árny – vezető lámpás,.

Felhők bodrozódó árnyéka.

Ha te nem lennél – élet sem lenne

Szeretlek, mint ...

Szeretlek, mint . . .

Vajon hogyan lehet elmondani szavakkal, hogy hogyan szeretlek?

Vajon, a Te szívedben mi lakozik, mikor elmondanám Neked - hogyan is szeretlek.

Olyan nehéz hasonlatokat találni, mert érezni kell azt, mennyire szeretlek.

Hogyan tudnám elmondani, ha nem vagy a közelemben - elérhető - leírható távolságba - mennyire szörnyű hiányérzetem van.

Talán hihetetlennek tűnik - de nem találom a helyem, abban a pillanatban minden összeomlik bennem, ahogy azt érzem, hogy távol vagy - még ha gondolatban  velem vagy is.

Mert ahogy szeretlek, semmihez nem hasonlítható.

Moldova György - A szerelem ...

Moldova György

A szerelem, mondják, az a ház, ahol nem szabad megmaradni a földszinten, hanem érdemes felmenni a legfelső emeletre is.

- Téged mindig csak ki fognak használni.
- Nem baj, én szeretném is, hogy őneki, aki majd jön, szüksége legyen rám. Ha majd nekem támaszkodik, én az egész testemet meg fogom feszíteni, hogy el ne dőljön. Ilyen az én természetem, (...) nekem különben nem érdemes csinálni.

- Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy az ember megszeressen egy nőt?
- Ezt te, azt hiszem, jobban tudod.
- Te viszont jobban fogalmazol. Mi kell: szerencse vagy alkalom? (...)
- Azt hiszem, egyik sem döntő. Valami új tulajdonságnak kell megjelennie az emberben. Az érzés a változások jutalma, hosszú egyformaságban még a legerősebb érzés is elpusztul.

A nő ...

A nő ...

Tudod arra gondoltam,
hogy a nő nem úgy nő,
mint ahogyan az anya anya,
a nő az születik annak,
nem kell hozzá a férfi,
hogy azzá legyen:
a nő, ha álmából felébresztik,
csak nő akkor is,
és marad a halála pillanatáig...
a nő, mint egy zöldellő bokor,
nem pedig egy csodás virágszál,
s a férfi, legyen a legtehetségesebb akár,
nem képes belőle virágot kicsalogatni,
legfeljebb kiédesgetheti belőle a nőiest,
a hamar hervadó viselkedést...
a nő nem virág,
csupán egy zöldellő bokor,
de benne van a lehetőség,
hogy legyen azzá,
virágba borulhat a szeretet által...
ezek a virágok a női szirmok,
s ha összeköti a szeretet
egy másikkal,
amelyikből a szeretet
kicsalta a férfi virágokat,
akkor az az Istennek
a megálmodott,
tökéletes kertje lehet.

2014. január 21.

Legszebb ...

Legszebb ...

Legszebb szemek,

Aranyszemed legszebb mosolya

Legszebb kezek

Szelíd, dolgos ujjaid

Legszebb mosoly

A találkozás őszinte örömét tükrözi

Legszebb szavak

Szeretetben, simogatón, becézve ejtve

Legszebb hangok

Szeretethúrokon zengnek ajkadról

Legszebb dallamok

Az érzések lágy, szeretetteljes melódiái