Hajnali roráték
Kemények, hidegek
voltak azok a telek, azok a régi decemberek. Az ünnepi készülődésben nagyon sok
emlék végigfut rajtam, sok mindenre nagyon tisztán visszaemlékszem.
Kicsi lányka voltam,
a kicsiknél is kisebb, de már oskolás. A karácsony előtti napokban hajnali
roráték voltak a templomban. Sváb községben éltünk. Tőlünk a harmadik
szomszédban lakott Katyi néni (nem tudom, miért így mondták neki). Katyi
néniéknek több tehenük volt. Csoda finom túrót, tejfölt és vajat készített.
Talán ezért is - de nagyon szerettük őt. Én különösen kedveltem. Szóval én
ezzel a nénivel mentem ezekre a hajnali rorátékra, a karácsonyt megelőző
adventi misékre.
Hajnalok hajnalán
keltett édesanyám. Gyorsan megmosakodtam, kimostam az álmot a szemeimből, hogy
felébredjek. Kis csizmámba belebújtam, azután anyukám a nagy berliner kendőjébe
bebugyolált úgy, hogy a fejemre terítette és hátul megkötötte. Pici kis
kezeimre a pap bácsitól, Ikka csomagból kapott kesztyűcskéket húzott és útnak
indított. Nagy volt a hó, az éjszakai intenzív havazás után. A falu még aludt,
szinte senki nem mozgott az utcán. Abban az időben nem voltak lámpák, amelyek
utat mutattak volna. Sokszor térdig süppedtem a hóban. Persze, az sem volt még
nagy hó, csak én voltam picike. Így a csizmámba sokszor befolyt a
hólé. Ezeknek a miséknek az volt a jellemzőjük, hogy gyertyafény mellett
ünnepeltünk. A templom ragyogott a gyertyák fényétől, csengők csilingeltek,
zengtek a karácsonyi dalok. Az orgona hangja betöltötte a templomot, de talán
az egész falut. Imádtam ezt a különleges hangulatot, ezt az atmoszférát.
Csillogó szemmel figyeltem a hajnali csodákat, a ragyogást, a fényeket,
énekeltem a dalokat ezeken a téli hajnalokon. Mindenben, mindenhol angyalokat
véltem felfedezni. Mikor hazaértünk, anyukám egyfolytában melengetett,
mert bizony jól átfagytam. .
Emlékszem, egy héttel karácsony előtt írtam a Jézuskának levelet, amelyben szép
kis apró betűimmel felsoroltam, mit kérek. Hogy a Jézuska az angyalokkal mit
küldjön anyukáméknak, a velünk élő anyai nagyimnak és az én csöpp kis öcsémnek,
aki három évvel fiatalabb nálam, és akkor még kisebb volt, mint én.
Előttem van anyukám - olyan élénken emlékszem, mintha most szólna hozzám! A
nagy levéslírásban elbóbiskoltam az asztal mellett. Az álomtündér rám talált.
Anyukám ölébe kapott és befektetett a nagy dunna alá. Arcomra nagy cuppanós
puszit nyomott, hogy repüljek tovább az álmok szárnyán az angyalkákkal,
Tündérországba.
Azután nagy meglepetéssel láttam, hogy kéréseim teljesítve lettek. Persze,
akkor még nem tudtam felfogni, hogyan lehet ez. De már jóval előtte a
vágyainkról, a kívánságainkról beszéltünk.
Mikor már nagyobbak
voltunk, a tízórai pénzünket gyűjtögettük össze öcsémmel, és mentünk
ajándékokat vásárolni szüleinknek és dugdosva - egymásnak. Már napokkal,
hetekkel karácsony előtt készültünk: rajzoltunk, ragasztgattunk, verseket
tanultunk - hirtelen elhallgatva, dugdosva mindent, mikor anyukám ránk nyitott.
Mindig azt hitte, valami rossz fát tettünk a tűzre - hirtelen némaságunkat
figyelve.
Most ilyen hosszú idő távlatából arra gondolok, milyen szép, milyen
lélekemelő volt mindez.
