Az élet nevű öröklakás

Az élet nevű öröklakás

Tudod arra gondoltam,
amikor érkezik a világra,
nem is gondolná az ember,
hogy születése napjára kapott
egy különleges ajándékot,
az élet nevű öröklakást,
(az itt lét elejétől
a végéig az övé)
amibe csak úgy belecsöppent,
tennie se kellett érte semmit,
valamilyen felsőbb hatóság
számára kérés nélkül kiutalta,
egyedül az övé, azt tesz vele,
amit szeretne, lakóul azt fogadja,
aki, ami kedves a lelkének,
és azt zárja ki,
akivel, amivel nem
óhajt egy fedél alatt lakni,
úgy rendezi be magának,
ahogy jónak látja…
először talán
nem bír a divatnak ellenállni,
de később,
amikor már látott sok,
az övéhez hasonlót,
de mégis különbözőt,
mikor kialakul az ízlésvilága,
jó ízléssel, és erős akarattal
méltóságot lehet adni
annak az otthonnak…
de, mert itt a Földön minden,
az élet is koszolódik,
ha nem is mániásan,
de kell takarítani gyakran,
mert, ha a szenny rothadt szagával
beveszi magát a falakba,
bizony, csak elfedni lehet
egy még erősebb illattal,
de ha jól bánik az ember az életével,
a lehetőség szerint tisztán tartja,
ha falait a lélek értékeivel díszíti,
ha a kopogtató szeretetet
szívesen befogadja,
ha nem félti tőle a berendezést,
és nem fél attól,
hogy kisebb lesz az élettere,
(kisebb, de minőségibb)
együtt a szép otthonban
talán lehet megöregedni
boldogságosan.

2013. aug. 22.

Búcsúdallam

Búcsúdallam

Álom az álomban

Álom az álomban

http://www.youtube.com/watch?v=OB8Owkh3HLg

Lassan menekül az éjszaka a tágas végtelenbe. Csend és némaság borul ránk. Homályos, vagy nagyon is éles emlékek közt bolyongunk. Egy másik világban élünk, átélünk újra minden régi pillanatot. Elfeledett szavak között járunk az álomvilágban, beszívjuk az éjszaka áradatát, a holdvilág fényeit. Harmónia száll szívünkre, lépteinket árnyak kísérik. A sötétség megüli lelkünket. Felhők az álmok homályában, a legszebb hangok dallamában. A fájdalmak is álmokká szunnyadnak. Pillánkra múlékony éjszaka terül, szelíd bánat szívünkre a mélyült éjszaka rezgéseiben. Öröm, sírás életünk homályában, mely vissza-visszatér álmunkban. Megleljük a titkokat, fürdünk a fényben, vagy belebújunk az árnyakba. Álmodunk arról, akit szeretünk. Angyalok között – angyalokkal lebegünk, dallamok szárnyán utazunk a tündérek világában.

Jó lenne, ha életem örök álom lenne. Ha újra átélném gyerekkorom szép álmait.

Szívem maradhatna azokkal, akiket nagyon szerettem, akikkel varázslat volt az életem, bűvös fények ölelésében.

Talán hamar feledjük a múló időt, lelkünk mégis az emlékek útján bolyong.

Az álmok ringanak, ringatnak, - minden rosszat elűznek és reményt adnak.

Muzsikálnak a Mindenségben.

Az angyalok átölelnek, egy másik világba visznek.

Emlékezetünk mély kútjában le-föl szállunk, zaklatottan, vagy örömtől mámorosan, lágyan ringatózva, míg az ébredéssel elköszön az álom.

Bíborfény dereng ...

Bíborfény dereng ...

A szeretet menedéke

A szeretet menedéke

http://www.youtube.com/watch?v=OFD1B8_8XWA

Fények ébredése a horizonton, úszó felhők az égi óceánban. A Nap simogató sugarai dédelgetik fájó életünket. Az alkony lassan szálló pírja ringatózva kúszik az estben.

Az éjszakák bársonyossága, csendje az álmok világába visz. Szívünk olykor kihagyó dobbanása, lelkünk mélyén az árnyak, szemünk körül szarkalábak, az álmatlan éjszakák jele.

A szavak ringatásában, a szeretet menedékében, hatalmában, lelkünkben élünk csendes békében.

A világ, mint a tükör

A világ, mint a tükör

http://youtu.be/2L0FrI-S3B8 

Tudod arra gondoltam,
talán az ember a saját életét
egyszerűen irányíthatja,
nagy igazság lehet az,
hogy a világ, mint a tükör:
amit kap, azt adja vissza...
(előbb, vagy utóbb)
a jóra áldozott energia
jó energiaként hasznosul,
mint a földbe fektetett mag,
amelyik hoz gyümölcsöt...
a válasz mindenre jön,
méltó az adáshoz a kapás,
aki gyűlöletbe fekteti az energiáját,
az vissza is pattan hozzá,
aki színházat játszik,
energiáját abba adja,
az viszonzásként színjátékot kap,
aki az igazat kegyetlenül kimondja,
hamar megkapja azt is,
aki szép szavakra vágyik,
jól teszi,
ha szavakkal simogat maga is,
ha valaki üres bókotokat osztogat,
az is visszajut hozzá hamar,
aki pofonra vár, az pofozkodjon,
aki szeretné az igazságot kapni,
az legyen mindig igazságos,
előbb vagy utóbb az is megtérül:
azt kapja az ember, amit ad,
olyan a gyümölcs,

mint az elvetett mag...
van, amelyik beérik hamar,
kell várni másra,
a közömbös közömbösségre számíthat,
és valódi szeretetet arathat az,
aki széthinti a valódi szeretete magvait.

http://youtu.be/0Hclb53v024

2013. aug. 21.

Hamvas Béla - Lélek és szeretet

Hamvas Béla

A léleknek a lélek iránt való érzékenysége: a szeretet.

Az emberi világ nagy szava: a szeretet.

Cicák - rózsabimbók

Cicák – rózsabimbók

„Egy cica rózsabimbó az állatok birodalmának kertjében”

Robert Southey

Két cica két rózsabimbó?

Mikor megláttam a két kis testvért, nem tudtam eldönteni, melyik is maradjon, hiszen mindketten azonnal a szívembe lopták magukat. Külsőleg is és jellembeli vonásokban is eltértek egymástól. A szürke cirmos – MANYUSKA – fehér, vöröses foltokkal, lány cica létére kis vadóc volt. Bájos pofijával, sötétkék szemével szépséges cica. KORMI, akinek fehér nyakkendője volt és apró kis lábaira mintha fehér kis csizmát húzott volna. Hasán egy virág alakú fehér folttal, na és a farka hegyén szintén fehér kis pamaccsal, huncut, világító, zöldessárga szemekkel rendelkezett. Játékosak, kedvesek – szeretni valóak. Szeretettel figyeltem mosdásukat, bukdácsolásukat.

Sajnos Manyuska nem sokáig volt cicusunk. Egyik reggel mereven, már kihűlve találtunk rá az úton. Egy autó gázolta el.

A kert végében – előző cicánk mellé – temettük el.

Kormi kandúr, nagyon szép, nyugodt, kedves cica volt. Soha nem torkoskodott, hiszen sok finomsággal kedveskedtünk neki, kedvencével a májjal. Ha valahova elmentünk, szomszédasszonyunk, Icus etette és dédelgette őt.

Nem voltak nagy barátok Csumbi kutyusunkkal, de kölcsönösen tisztelték egymást. Érezték és tudatában voltak annak, hogy mindketten családunk tagjai. Korminak az volt a szokása, hogy tolókocsim nagy kerekén felmászva felült mellém a kocsi karfájára. Nagyon oda kellett figyelni, nehogy  akkor induljunk el a tolókocsival, mikor éppen a keréken kapaszkodik fel.   Ha bármit csináltam, onnan szemlélte, - néha megbökdösve kezemet, - pofiját karomhoz dörzsölve – egy-egy simogatásért. Ebben az időben egy varroda bedolgozója voltam. Amikor munkám volt, esténként férjem mellett elnyúlva a heverőn, - együtt tévéztek, vagy közös hortyogással mosolyogtattak meg.

Művelődő cica volt. Előszeretettel talált pihenőt magának a könyvespolcon, elnyúlva a könyvek tetején vagy összegombolyodva a könyvek mögött lustizott. Keresésre, hívásra sokszor onnan jött elő nagyokat ásítozva, nyújtózkodva – huncut szemeivel szinte mosolyogva.

Egyik alkalommal, vásárolni indultunk. Kormi éppen egy könyvespolcon elnyúlva pihente ki az éjszaka fáradalmait. Nem szokott rosszat tenni, így nem tessékeltük ki. Amikor hazaértünk, megdöbbenve, fantasztikus dolgot láttunk. Egy egész csomag papír zsebkendőt apró szálakra szedve szétszórta a nappaliban. Mai napig is előttem vannak azok az apró, szabályos fecnik. Nem is értem, hogy tudta ilyen apróra tépdesni.

Férjem tollakat állított össze. Nagy élvezettel pofozta a cica – dobálta, elkapva ugrált a záró kupakokkal.

Három éves volt. Kandúr lévén – szeretett vadászni. Ugyan nem tudtuk merre jár, de gyanítottuk, hogy éjszakánként kijár a közeli mezőre, tarlóra. Minden reggel a szokott időben hét óra körül megjelent. Nyávogásával jelezve, bebocsáttatást és kedvenc csemegéjét kérve.

A hűvös és téli estéken sok kedvességet, örömet, mosolyt, játékosságot kaptunk tőle. Szép napokat töltöttünk együtt. Sok mindent megtanult. Értelmes és fogékony cica – nagy szeretettel vettük körül.

Ha dédelgetésre vágyott, hanyatt feküdt, felszólításként a hasa simogatását kérve.

Egy kora őszi reggelen késett. Amikor a délutánba nyúló időben megérkezett, keserves nyávogással tudatta, hogy valami baj van. Hátsó lábát húzva, óriásira dagadva – a szeméből kisírt az erős fájdalom. Betettük egy kosárba, beültünk az autóba és a szomszéd városba lévő állatorvoshoz vittük, aki megállapította, hogy a cicát lövés érte. Felnyitotta a combján lévő tályogot, kitisztította. Mondta, hogy minden nap fürdessük le a sebét.

Az első nap nagyon nehezen sikerült, de a következő nap már ő maga kérte a fürdetést. Amint meghallotta a lavór zörgését, jött a fürdőszobába és magától beállt a lefürdetéshez. Éreztük, hogy ezzel jelzi, jó a sebének a hűvös víz.

Pár nap múlva, - amikor azt hittük, már gyógyul, újra felduzzadt, begyulladt a sebe és a fájdalmaktól keservesen mijákolt.

Újbóli állatorvosi vizsgálat – a lövés által a cicát májkárosodás érte – nincs esélye a gyógyulásra. Bármennyire fájdalmas is lelkünknek, az orvos felvetette az elaltatását.

Fájó emlékeim vannak erről, bár az eset évekkel ezelőtt történt. KORMI, mintha csak érezte volna – búcsúzkodott. Bújt a karunkba. Szemeiben keveredett a fájdalom kínja az irántunk érzett szeretetével. A karomba tartva adta be az orvos az altató injekciót. Még simogattam, arcomon folytak a könnyek. Férjemre ránézve – az ő szemében és az állatorvos szemében is könnyek csillogtak.

Néhány perc múlva békésen elaludt. Pofiján a nyugalom, és mosoly látszott. Csak egy mély sóhaj hagyta el.

Még egyszer végig simítottam selymes bundáján, kedves fején.

Sokszor eszembe jut kedves lénye, főleg ha a környezetemben lévő cicákat figyelem. A fájdalom már elcsitult bennem, de mégis szomorúan gondolok rá.

Megtanított valamire – a szenvedés megkönnyítésére el kell tudni engednünk, akit szeretünk és arra is, hogyan búcsúzzunk tőle.

Egy jó barát ...

Egy jó barát ... 

Terjed a rossz

Terjed a rossz 

Tudod arra gondoltam,
valamiféle növények, mintha
a magjaikat szétszórták volna,
úgy terjed a világban a rossz,
amelyik ott áll az utcasarkon,
a bájait osztogatja könnyen,
s mert az erkölcsöt nem ismeri,
hazudik, ha kell,
magát jó színbe tünteti fel,
ígér mennyei örömöket,
mesés gazdagságot,
s mert mindig éhes az ember,
nehézen tudja kimondani
a talán legfontosabb szót,
a „nem”-et neki,
s mire az áldozata észbe kap,
azt látja csak,
hogy megfertőzte,
mindenéből kifosztotta,
hogy hazug volt minden szava,
a gazdagság, amit ő nyújthat,
értéktelen, többet vesz el,
mint amennyit
képes adni az embernek…
aki talán a jónak is mondana igent,
ha az nem lenne olyan fárasztó,
erőt megpróbáló,
igaz, őt sem adják ingyen,
ha nem is
haszonért osztogatja a bájait,
ő nem ígér, nem mutogatja,
magát nem kínálja,
rajta semmi feltűnő nincsen,
nem ácsorog
minden utcasarkon,
őt észre kell venni,
érte meg kell dolgozni sokszor,
nem, mintha ő kívánná,
de mert időnként a vihar
repítette elérhetetlen csúcsokra:
a maga valójában
meg kell őt szeretni,
hogy élni érdemes csak vele legyen,
akkor ő adja magát szívesen,
az ember mérhetetlen örömére.

2013. aug. 20.

Halottról jót vagy semmit

Halottról jót vagy semmit

Tudod arra gondoltam,
halottról jót, vagy semmit,
a múltat idealizálni, vagy eltörölni,
vele soha sem szembenézni…
pedig talán
a múlt mélyében rejteznek
a mai bűnök gyökerei,
s ha a mélyen beteg fának
a leveleit szedegetik csak,
azzal meg nem gyógyul,
csak mérgesedik a baj,
amit kezelni, amíg lehet,
ott kell, ahol keletkezett…
a múltat lehet letagadni, eltörölni,
megszépíteni, de ha minden jó volt,
miért lett a világ ilyen,
miért vagyunk olyan mélyen,
a jó fának miért rossz a gyümölcse,
a romlás hol kezdődött,
mikortól lett fontosabb a pénz,
a vagyon az embernél,
az isteni szeretetnél,
melyik volt az első, a látható jele,
kikutatni azt kellene,
a bajt ott kezdeni orvosolni…
talán még nincsen késő,
talán a világ megmenthető,
talán, ha az ember visszakapná
az erőszakkal elvett,
lelkéből is kiölt saját Istenét,
akit onnan ismert,
hogy maga, magában érzett,
nem, akit bemutattak neki,
mint egy messzi, idegen hatalmat,
az, aki bent a szívében élt,
akiért sokáig harcolt,
de azt a csatát elvesztette,
s vele azt az egyet,
aki mutatná a jó utat…
talán, ha egyszer
visszakapná a szabadságát,
ha kiengednék a fogságból,
ha ártatlannak nyilvánítanák,
ha lelkében
újra királlyá koronázná az ember,
ha tudna benne hinni újra,
a világ is jó irányba változna.

2013. aug. 20.

Az idő múlik

Az idú múlik 

http://youtu.be/B-n5ZishH2Q

Tudod arra gondoltam,
nagy galibát képes okozni az,
hogy az idő múlik,
s vele a test öregszik,
de a lélek megmarad
örökifjú pompájában...
az élet játéka, hogy időnként
a ragyogó fiatal észreveszi
az ellentmondást,
ámulva figyeli
a különleges csodát,
a gyönyörű,
sokszor fájdalmas lelket
megszereti rajongva,
mintha a sivatagban rózsát találna...
s kinek a lelkét megszerették,
azt elvakítja az a szeretet,
elfelejti, hogy felette az idő elszállt,
s mint ifjú szerelmes,
megszereti a másikat
testestől lelkestől,
dehogyis gondolná,
hogy a szeretet csupán a lelkének,
nem a meggyötört testének szól:
könnyen félreérthető rajongás az,
nem igazi szerelem...
aki a másik szemében
azt a csodálatot meglátja,
egy időre szárnyalni kezd,
s nagyot zuhan,
ha egyszer
csalódást lát abban a szemben,
hiába,

 hogy a lélek

a lélekkel találkozott,
ha egyszer a test igent
a fiatalnak mond.

http://youtu.be/P6c6L7LVpek

2013. aug. 20.

Ünneplésre méltón ...

Ünneplésre méltón ... 

http://youtu.be/Y8qcTvegTMs

Az ünnep az szép, az ünnep az jó,
de sokszor még az is megosztó,
van, kit a jóra, szépre,
ünneplésre méltóra emlékeztet az,
ami a másik oldalon másnak
szomorúság csak,
vagy épp hitetlenként
semmit sem jelent...
de van úgy, hogy az ünnepelt
mindenki által áldott,
közös ügy az ő léte:
a hívő imádkozik érte,
és titokban talán
a hitetlen is elmond egy-egy fohászt:
hogy a minden napi kenyerünket,
a kettőjük közös gyermekét
adja meg nekünk a Föld és az Ég...
mert míg a magból lesz kalász,
és a kalászból készült
szent kenyér kerül az asztalra,
(szent, mert a csoda megtörtént vele,
életre kelt a mag)
van miért ünnepelni addig,
az új kenyeret áldani, érte hálát rebegni
a hívőnek az ő Istenéhez,
(akit más a természetnek nevez)
a fenthez és a lenthez...
ilyenkor jogos mindenki öröme,
ilyenkor ünnepi díszbe öltöztetve
áldják meg az életet,
az új búzából készült ropogós új kenyeret.

2013. aug. 19.

http://youtu.be/bEGkZwItkZk

Hamvas Béla - Az élet ...

Hamvas Béla

Az élet nem fogy el. Az életet nem lehet más elől elélni.

Az élet abban az arányban gazdagszik, amilyen arányban elszórják.

Arany csillámok

Arany csillámok

Fehér csipkefelhők szállnak az égbolton. A fák ágai között szél suttog, tovasodorva a felhőket messzire. Feketerigók füttye zengedez a lombok között. Tücsök hegedül az estben.

A szökőkút vize könnyeket fröcsköl. Alkonyi pír száll a horizont alatt, selymes sötétségbe úszva. Csillagok gyúlnak és fénylik a Hold ezüstösen.

*

Most aranyszínben ragyog a Hold

Körötte a végtelen égi udvaron

Sziporkázó csillagok sokasága

Szikrákat, arany csillámokat szórva