A szeretet csodát tesz
Tudod arra gondoltam,
nem érdemes általánosítva hinni,
hogy minden, ami étel, finom is,
aki abban bízik, hamar csalódik,
érdemes az ismeretlenhez óvatosan nyúlni
belőle kóstolni először csak egy falatot,
és utána még egyet,
mert lehet, hogy csak az íz szokatlan,
kár lenne az első benyomásnak hinni…
van étel, ilyen is, olyan is,
van, ami egyikünk számára ehetetlen,
másnak ugyan annak fölséges íze van,
és úgy is, hogy a legjobbat is elrontja
egy csapnivalóan rossz szakács:
ha már az étkek sorába sorolják,
biztos van olyan, aki szereti
az átlagnak elviselhetetlen ízűt is…
és ha valaki nagy naivan hiszi,
hogy a világ szép, az ember jó,
benne feltétel nélkül hinni kell,
az csalódik nagyon hamar,
ha a véletlen elébe sok rosszat tálal,
egy idő után könnyen hiheti
akár az ellenkezőjét is,
az embertől is elmehet a kedve…
pedig úgy általában az ember
se nem rossz, se nem jó,
se nem ízes, se nem íztelen,
van közöttük ilyen, és olyan,
hogy milyenné lett,
sokszor nem is ő okolható,
róla a szakács tehet,
aki, hiába a jó alapanyag,
(más vele csodát tett volna)
ő mégis elrontotta…
és vannak olyanok,
akiket csak az ínyencek szeretnek,
elborzadnak tőle a többiek, nem is értik,
mit lehet rajta enni, és van olyan is,
amelyik már úgy el van rontva,
hogy lehetetlen feljavítani,
szinte már az emberségét is elveszíti,
de ha valaki úgy, megszereti mégis,
akkor az a szeretet csodát tesz,
ehetetlenből is képes szerethetőt varázsolni,
a legcsúnyább világot is megszépíteni.
2013. május 17.
